Csirke fekete szezámmaggal

A konyhaszekrényben való rendrakás a második legjobb házimunka szerintem. Az első kétségkívül a könyvespolcrendezés, mert itt három perc múlva már a lábaimat feltéve lehet olvasni valami rég nem látott/régóta keresett könyvet a kupi közepén, egészen estig, mikor a „te jó ég, már ennyi az idő” felkiáltással visszahányok mindent a polcra, megtartva azt a néhány hihetetlenül fontos kötetet, melyek valahonnan leghátulról kerültek elő. Ilyesmi történt a múlt hétvégén, mikor nagy lelkesedéssel nekiálltam a kamraszekrényben lévő elfekvő készletek feltérképezésének, és kábé a tizedik percben előkerült egy vákumcsomagolt fekete szezámmag, amit még az isztambuli fűszerbazárban vettünk. Gergő kb. 2 óra múlva jött haza, és ott talált a konyha közepén, amint fekete szezámos recepteket keresgélek a neten, és a törökországi képek közül válogatok. Sajnos kellett volna még egy kis idő, hogy valami igazán izgalmas recepttel álljak elő, úgyhogy ez egy egyszerű, és könnyen elkészíthető recept kezdőknek, és egy jó ötlet azoknak, akik októberben kaptak tőlem ajándékba a fekete szezámból :-)

Hozzávalók: ½ kg csirkemell filé, 2 tojás, 1 csésze fekete, egy csésze fehér szezámmag, 3 dl joghurt, 3 evőkanál méz, só, bors, olaj a sütéshez.

A megmosott, csíkokra vágott csirkemellet megsózom, egy kicsit állni hagyom, majd papírtörlővel megszárítom. Szórok rá egy kis frissen őrölt borsot. Felverem a tojást (ezt is sózzuk meg), és előbb ebbe, majd a szezámmagba forgatom a húsokat. Forró olajban kisütöm, és mézes joghurtba mártogatva esszük meg.

Habcsókos, gránátalmás édesség – Isztambul vol. 3.

A reptéren dolgozók nyilván elmebetegnek néztek, miközben átvilágították a bőröndömet Isztambulból hazafelé, mert gondolom csak a megszállottak pakolják tele a csomagjukat a kötelező fűszereken kívül néhány kiló gesztenyével és még több gránátalmával. Bár lehet, hogy ez nem is fura, és sokan hoznak kézipoggyászban ilyeneket, én mindenesetre azt gondoltam, hogy nem vagyok normális, miközben a ruhák közé igazgattam a piacon vásárolt dolgokat. De sajnos az ottani gránátalmát nem tudtam egy napon említeni az itthon kapható, megviselt és erővel érlelt társaikkal, így muszáj volt hazahoznom belőle. Alig vártam már, hogy kipróbálhassam a fenti desszertet, azóta, hogy láttam Nigellát valami ilyesmit készíteni. A pontos recept nem volt meg, mert csak a műsor végét kaptam el, és ez is kb. 2 éve volt, de emlékezetből megpróbáltam reprodukálni, és komolyan mondom, tök mindegy, hogy mi volt az eredeti recept, mert ez a desszert így a jó, ahogy van. Nem is nagy tudomány, csak sikerüljön a habcsók… ez rajtam elsőre kifogott, ragacsos lett, a fele meg megégett, egyenesen ment a kukába. Második nekifutásra viszont egész elfogadható volt, a desszert meg olyan, mint ahogy elképzeltem ;)

Hozzávalók: 4 tojásfehérje, 20 dkg porcukor, 5 csomag vaníliás cukor, 4 dl habtejszín, ½ gránátalma

A tojásfehérjét a cukorral habbá verem, hozzáadok 3 vaníliáscukrot, majd az egészet gőz fölött egy kicsit összemelegítem, és kicsi halmokban a kivajazott és kilisztezett tepsibe teszem. Nagyon alacsony tűzön kb. 80 fokokon sütöm, sőt inkább csak szárítom. Mikor kész (soká lesz kész!), kihűtöm, ez alatt felverem a tejszínt a maradék 2 vaníliás cukorral. A habcsókot a tejszínhabba morzsolom, és belekeverem a rubin színű gránátalma magokat. Juhhéééj!

Ezme - Isztambul vol.2.

A legfinomabb ezmét, ezt a képen láthatót a Nagy Bazár mögötti kis utcai helyen ettük.

Az egész üzemegység nem volt más, mint egy nagy kemence, egy pult és néhány sámli az utcán. Gondoltuk, csak bekapunk valamit gyorsan aztán irány vissza a forgatag, így csak két ayrant frissen sült kenyeret, egy húsos lepényt, és ezt a salit rendeltük. Mást nagyon nem is tudtunk volna, mert a választék nagyjából és egészében ennyi volt. Mindent kb. három és fél perc alatt eltüntettünk, egyrészt mert isteni volt, másrészt pedig a sámli és a miniatűr asztalok nem nyújtottak éppen vendégmarasztaló asszisztenciát. Az ezme a világ egyik legegyszerűbb dolga, és kiválóan illik húsok mellé. Létezik ettől eltérő variáció is, amit paradicsompüréből és nem nyers alapanyagokból készítenek, és padlizsán is van benne. Az sem rossz.

Hozzávalók: 1 kígyóuborka, 5 paradicsom, 2-3 csípős zöldpaprika (ők egy vékony hosszúkás, enyhén csípős fajtát használnak, de tartok tőle, hogy ez a típus nincs állandóra belistázva a Spárba, szóval helyettesítsük amivel tudjuk, de ha nem csípős paprikából csináljuk, feltétlenül dobjunk bele azért egy csilit), egy csokor petrszelyem, 2 gerezd fokhagyma, egy fej hagyma, ½ citrom leve, 2 ek menta (lehet szárított is) oliva olaj.

A paradicsomokat és az uborkát meghámozzuk, és minden összetevőt borzasztó apró darabokra, szinte pürészerűre aprítunk, beleértve a petrezselymet, a hagymákat és a paprikát is. Jól megsózzuk, megszórjuk a mentával, meglocsoljuk néhány csepp olajjal és kész.

Isztambul

Isztambul szuper hely. Millió történelmi látnivaló, barátságos emberek és ki-vá-ló ételek. Pörgős, barátságos város, pont annyi egzotikummal, mely egy kicsit megfűszerezi a dolgokat, de mégis Európában érezzük magunkat.

És végig ott van a levegőben az összefonódó történelem, olyan aprónak nem mondható eltérésekkel mondjuk, mint hogy a mohácsi vész náluk például diadal, vagy a Palota falain látható térképek, melyek az Oszmán-török birodalom legnagyobb kiterjedését mutatják büszkén, nekünk azért keserves időket idéznek, éppen másfelet a „magyar nép zivataros századaiból”.

A félelmetes szultánok, akiket mi a történelemkönyvekből ismertünk, és már ott is kevertük őket, hogy Murad, Mehmet, Szelim, vagy Szulejmán, lassan arcot kapnak, megelevenednek ahogy végigjárjuk a pazar lakosztályaikat, kertjüket, fürdőiket, vagy végignézzük ékszer- és ruha gyűjteményeiket. A ruhagyűjtemény volt az, ami nekem legjobban tetszett: egy az egyben ott volt az a bugyogó, amibe a mesebeli török szultán az ordítozó kiskakast rejtette, aki hisztérikusan követelte vissza az ellopott gyémánt félkrajcárját :-) és pontosan úgy nézett ki, ahogy gyerekkoromban elképzeltem. És ott volt még millió pazar szövésű kaftán és turbán, pont mint a mesekönyvekben. Erről eszembe is jutott egy újabb alap magyar-török összefonódás: mi az amit az óvodások először tanulnak rajzolni? Pont, pont vesszőcske, készen van a fejecske, kicsi nyaka, nagy a hasa, készen van a török basa :-)… Nem tudom, hogy ez menő-e még a mai ovisok körében, de mi annak idején napi kb. 40 törökbasát rajzoltunk, ezzel is ápolva a közös magyar-török történelmi emlékeket… na meg ott volt a kedvenc diafilmünk a török Mehemedről, aki soha nem látott tehenet, és csúnya véget ért, amin még a századik alkalommal is annyira képesek voltunk nevetni, és ha hiszitek ha nem, ezek mind a Topkapi Palota kincstárában jutottak eszembe. Szóval lesz néhány poszt török kajákról, és a sültgesztenye illatú városról, ahol most jártunk először, de nem utoljára.