Wang új étterme - Gizella utca

Más években kábé ilyenkor szoktam nekilátni a téli ázsiai utunk szervezésének, mely idén természetesen a hasamban lakó kiskomára való tekintettel elmarad. Igyekszem beérni most csak az izekkel.

Mivel egyébként pedig úgy veszem észre, hogy ő is kifejezetten rajong az egzotikus kajákért, nem nagyon tartóztatom meg magamat ilyen téren, így az indiai mellett másik állandó tartózkodási helyem Wang étterme, ahol soha nem szűnő lelkesedéssel eszem minden egyes alkalommal szecsuáni üvegtészta levest (van úgy hogy egymás után kettőt :)), desszertnek meg egy csípős savanyú levest (ezt szerintem terheseknek és másnaposoknak receptre kellene felírni). Szóval ebben az állapotban ért a hír, hogy nyílik Wang új helye, amit azóta vártunk, hogy a Fő utcait bezárta, és a nyitó vacsora ujgur menüsora is klassznak ígérkezett, így hát elmentünk. Az étterem berendezése, ahogy eddig is megszoktuk, semmi különös: egyszerű, tágas és világos, díszítések nélküli, viszont tömve volt, és mivel farkaséhesen érkeztünk, enyhe pánikrohamot is kaptam, mert biztosra vettem, hogy ilyen tömegben nem megy majd flottul a kiszolgálás, engem pedig percek választottak el az éhhaláltól. Fölösleges volt aggódnom, minden olajozottan működött, kaptuk pontosan és szépen a következő fogásokat:

Leves:

Kacsaleves ecetes retekkel

Előételek:
Narancsos csirke
Koktélrák saláta
Ízletes fafülegomba
Rózsaszín ginseng
Gyümölcsízű marhahús
Sült apróhal

Tofumetélt hidegen
Főételek
Pekingi kacsa
Vaslapon sült paprikás marha

Jade rákja
"Ég és Föld” oldalas
Birka ’Gan Guo’ módra
Pikáns csirke Wu Dong tésztával
Kínai kel ’Ming Lu’ módra
Kínai kenyér(saslik)
Báránysaslik
Bei Jing-i pizza
Öt elemű rizs
Kézzel tépett pirított tészta
Édességek
Szezámgolyó
Kókuszgolyó

Az ilyen fix menük előnye egyben hátrányuk is: azaz, csomó dolgot soha nem kóstolnék meg magamtól, de mégis ízlik, viszont van olyan eleme, melyről előre tudom, hogy nem ízlik majd, és tényleg nem. Naggggyon kellemes meglepetésvolt a tofumetélt, mivel zsigerből irtózom a tofu minden fajtájától, ezt soha nem kértem volna magamtól, amivel nagy hibát követtem volna el, mert isteni. Úgyszintén hibátlan az Ég és Föld oldalas (kép), csípős, omlós, rengeteg fokhagymával. Feltétlenül kóstoljátok meg a bej jing-i pizzát - vékony tésztalapok között istenien fűszerezett hagymás darálthús, és a gyümölcsízű marhahúst. A rózsaszín ginseng műfajában leginkább a kimchi-re hasonlít, nagyon finom. Nagyon durván jó a kacsaleves, egyedül meg tudtam volna enni a tizenkettőnknek kihozott fazékkal. A kínai kenyérsaslik jópofa, bundáskenyér bunda nélkül, érdekes. A csirke Wu Dong tésztával bő szaftos, nagyon jó ízű fogás, de csak az kérje, aki biztos benne, hogy nem zavarják a csonttal együtt, látszólag ad hoc helyeken elvagdosott csirkedarabok.

A pekingi kacsa sajnos nem átütő - bár lehet, hogy adni kellene neki még egy esélyt mikor nem kétszázan ülünk egy egyenvacsorán -, meg persze hogy ahhoz hasonlítottuk, amit nyáron ettünk Pekingben, így eleve kevés esélye volt. A mirelit koktélrákból készült saláta sem volt finom (bár én semmilyen formában sem szeretem a mirelit koktélrákot), és nem ízlett a báránysaslik sem, amit eléggé sajnáltam, mert ezt mondák a legautentikusabb ujgur fogásnak. A desszertek olyanok, amilyenek, kínai étteremben nem hiszem, hogy valaha átütő élmény érne minket desszert fronton, de persze soha nem mondd, hogy soha.

Összességében finom volt a vacsora, a kiszolgálás külön pontot érdemel, mindenki menjen és próbálja ki, én is így teszek még párszor. Bár nekem a Telepy utca egyelőre verhetetlen.

Wang étterem
XIV., Gizella utca 46/A.
(061) 251-2959
Nyitva 11:00-23:00

Végre Vác! - Mihályi cukrászda

Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el Vácra. Mégha kizárólag a cukrászdáért is.

Mi más miatt mentünk, de nem titkolt célom volt, hogy felkeressem azt a bizonyos híres váci cukrászdát. Fél órás bolyongás után, ami csakis a rettenetes tájékozódásomnak köszönhető, végre megtaláltuk a Desszert szalont, mert hogy így hívják. A fő téren, a Bécsi kapu után, egy nagyon kicsi boltocska, előtte pár asztallal és székkel.

A kis helyiséget egészen kitölti a hűtőpult benne a rengeteg művészi alkotásnak is beillő süteménnyel. Az üzlet előtt tábla hírdeti, hogy jelenleg a "nyári kollekciót" lehet kapni. Még macaront is van, két féle! És mellette rengeteg különlegességet, mint Amadei, Meringue Dom, Sortie, Bed of roses, Tápókás kehely. Persze a tradicionális tortácskák is ott vannak, Eszterházy, Dobos torta, Csík somlói.

A torták neve alatt olvashatjuk az egyes összetevőket, fő ízeket.

Árfekvését tekintve inkább egy-egy ünnepi alkalomra, vagy kóstolónak való. Mivel anyukámnak szülinapja volt, és már olyan régóta áhitoztam kipróbálni az ízeket, szinte mindegyikből vettünk egyet, majd az ünnepi vacsora után minden szeletet 6 felé vágtunk, úgyhogy tényleg csak egy falat jutott, de legalább mindegyikhez volt szerencsém.

Amit télen kóstoltam csokis torta, teljesen levett a lábamról, a mostaniak között volt olyan, amire csak azt mondanám, hogy nagyon finom, de nem volt benne plusz a külcsínen kívül. Bár amikor észrevettem, hogy a fehércsokin a színes virágminta nem fólia, akkor azért megint fejet hajtottam a cukrászmester előtt, akinek módszeréről, illetve egy új esszert megszületésének fázisairól így írnak a honlapon: "A desszert megszületésének első fázisában László színt és formát talál ki, utána elképzel hozzá egy ízt. A következő lépés a desszert lerajzolása, felvázolása, majd az alapanyagok és formák kiválasztása."

Café Bouchon

A Café Bouchon úgy tűnik, egy rendes hely.

Minden adva van ehhez: kellemes környezet, nagyon kedves pincérek, kellően változatos, de mégsem túl hosszú étlap, napi ajánlat, házi paradicsomszószos kenyér étvágygerjesztőnek, korrekt borválaszték. A napi ajánlatból választott zöldfűszeres sült hal fokhagymás, olivás spagettivel nagyon finom, a sztenderd étlapról választott Edith Piaf kedvence már kevésbé. A pulykamell itt száraz, a dió is száraz, összességében semmilyen a fogás. Ettünk még egy vegyes sonka tálat, ez semmi különös, már ha csak az nem, hogy mi kerül rajta ennyibe. Az est fénypontja minden kétséget kizáróan a francia csokitorta, de 1000 Ft-ért ezt is sokallom. A hangulat azonban nagyon kellemes, valóban olyan, amit az oldalukon található ars poeticájuk szerint elérni kívánnak, ebben nem kis szerepük van a pincéreknek is, akik figyelmesek, kedvesek és segítőkészek. Az embernek vacsora után van még kedve egy pohár bor mellett tovább üldögélni, beszélgetni.
De a kitűnő hangulat ellenére is felejtető az este, az ételek nem kiemelkedőek, ehhez képest viszont túlárazottak.

Ötös skálán erős közepes.

Café Bouchon

1066 Bp. Zichy Jenő u. 33
06-1/353-4094

http://www.cafebouchon.hu/

Delhi Darbar indiai étterem

Mindig is imádtam az indiait, imádom, hogy szaftos, fűszeres, csípős (néha éppen ehetetlenül erős, ezt pláne imádom). Eddigi életem legzseniálisabb indiai kajáját Yangoonban ettem. Nagyon sajnálom, hogy akkor még nem volt blogom, mert gasztroszempontból nem örökítettem meg az utazást, így az éttermet sem, de álmomban (nem viccelek) kb. kéthavonta azóta is visszajárok. Úgyhogy felhívom az olvasók figyelmét, hogy senki ne induljon útnak Burmába anélkül, hogy nem jelentkezik nálam az Asoka indiai étterem elérhetőségeiért. Itthon sokáig jártunk a Shalimarba, de néhány éve a kriminális szolgáltatási színvonal miatt új helyek után néztünk.

Egy ilyen új hely a Delhi darbar, a Dohány utcában. Kellemes, végre nem pincehelyiség, hanem klassz nagy ablakokkal rendelkezik az utca irányába. Indiai témájú képek, arany falfestés, műtulipán vázában, minden rendben van tehát. Kedves régi ismerős a főúr is, ő is a Shalimárban kezdett, mint mi annak idején, de több indiai étteremben találkoztunk már, míg végül mindannyian itt kötöttünk ki.

Kezdetnek egy vegetáriánus darbari tálat rendelünk, hárman egyet. Az ízével nem is lenne semmi baj, egészen kiváló, roppanós pakorák és samosák sorakoznak rajta, és a kétféle chutney is rendben van. Na de a mérete! 1450 Ft-ért egy akkora tálat kapunk, hogy hárman jól is lakunk vele, még bőven a főételek előtt. Egy szusszanásnyi szünetet tartunk: egy pohár jéghideg Nyakas chardonnay. Főételnek egy chiken tikka masalát, egy madrasi csirkét és egy dal tadká-t, azaz fűszeres vörös és sárga lencsét kérünk, köretnek fokhagymás naant és sima rizst. A dal és a madrasi csirke nagyon korrekt, selymes de fűszeres, jól elkészített fogás. A tikka masalát nem tartottuk elég harmónikusnak, ez a vacsora leggyengébb láncszeme. Az adagok kisebbek a megszokottnál, de olcsóbbak is, ez azért jó, mert sokfélét kipróbálhatunk, bátrabban rendelhetünk. Erre a vacsorára, a figyelmes kiszolgálást is beleszámítva hét azaz hét pontot adnék, ha nem jönne a számla. Emiatt azonban nyolcasra javítom az osztályzatot, az ár/érték arány ugyanis fontos szempont, és a vacsora összesen egy üveg borral együtt 10 200 Ft-ba került, amiről azt hiszem, hogy három főre Budapesten nagyon is méltányos ár.

Kipróbálásra mindenkinek ajánlom, egészen biztos mi is tovább próbálgatjuk még.

delhidarbaretterem.hu

1074 Budapest, Dohány u. 54.

Tel: 06-1-787-38-88

Szent Imre lakomája

Rendhagyó témájú poszt következik, ugyanis nem egy étteremi menüt kóstoltam végig vagy a párizsi étterem konyhájában készülő különlegességeket és recepteket tártam fel, hanem párnapos kórházi tartózkodásom alatt feltálalt menüt kellett kénytelen kelletlen végigennem. A négy napból, amit bent töltöttem, csupán a harmadik napon kaptam én is ennivalót, bár ezt így utólag nem is sajnálom annyira. Az első napon nem volt szabad ágy, a folyosón csöveztem délután 5-ig, amíg felszabadult egy hely, így esett, hogy kimaradtam az ebédből, és mivel másnap volt a műtét, vacsorát már nem kaptam, de nem is hiányzott annyira, mivel napközben életemben szerintem először kb 2,5 liter ezt azt ittam meg orvosi utasításra. Aztán éjfél után már inni sem lehetett. A műtét napján ugye nem kaptam semmit, még vizet sem, a folyadékot intravénásan biztosították, max a számat törölgethettem vizes zsebkendővel...az Angol betegben éreztem magam. Meg kell mondjam, nem is vágytam semmilyen ételre, maximum egy kis vízre, amit este engedélyeztek is, és mivel nem nagyon tudtam megmozdulni, szívószál meg nem volt, a nővérek egy infúziós cső darabbal oldották meg a dolgot... Bár nem tartozik szorosan ide, de muszáj elmondjam, hogy a nővérek hihetetlenül kedvesek és segítőkészek voltak. Tényleg nem is értem, hogy lehet ez. Mindig mosolyogtak, mindenben segítettek, még viccelődtek is, annak ellenére, hogy nem könnyű a dolguk az összes beteg ügyes bajos dolgával. Azt hiszem ehhez a munkához tényleg elhivatottság kell. Köszönöm a gondoskodást és a figyelmességet amit az egész kiszolgáltatott helyzet alatt kaptam tőlük.

Visszatérve a kórházi gasztronómiára, másnap reggel végre én is megkaptam a tálcámat. Ekkor még nem jutott eszembe, hogy meg is örökíthetném, amit az éjjeliszekrényemre raktak, pedig érdemes lett volna azt a párizsiszeletet lencsevégre kapni - a fotón a másnapi reggeli nem kevésbé ínycsiklandó látványa tárul elénk. Csak annyit mondanék hozzá, hogy nem is nagyon piszkáltam meg, de a zsömle a margarinnal nagyon jól csúszott. Még valami tejeskávé szerűt is kaptunk.

Aztán jött az ebéd. Mintha a reggel visszaküldött párizsi lett volna kirántva a zöldbabfőzelék (85% rántás 15% zöldbab) mellé. A krumplileves azt leszámítva, hogy gondolom a kímélő étrend zászlaja alatt nem látott sót és más fűszert sem, egész ehető volt. És még egy előre csomagolt mézes puszedli is a menü részét képezte! Egészen egy repülőuton éreztem magam... ;o)

Vacsora: zsömle, szívecske márkájú meggyes joghurt, és egy túrórudi - nehogy valaki is a piros pöttyösre gondoljon. Az előbbiekről nem tudok nyilatkozni, mert nem fogyasztottam semmit, mivel barátőim, akik fittyet hányva a látogatási tilalomra, különböző indokokkal elterelve a kórházi portások figyelmét belógtak hozzám, elláttak ezzel azzal: Jutka néni féle brokkolis sült csirkemellel, Pastrami sajttortával és a Váci cukrászatban készült, és múlt héttől már a Centrál kávéházban is kapható süticsodákkal. Azt sem tudtam hirtelen, hogy mihez kapjak. Aztán a nagy ijedtségre a Váci tortácskák estek először áldozatul, majd néhány óra múlva Jutka néni csodacsirkéje is.

A következő reggeli egyes - használható - darabjait odadtam szobatársamnak, én csak a kakaóból kortyoltam, mert megint otthonról hozott reggelit ehettem.

Furcsa egyébként, hogy ha kórházba megy valaki látogatni, rögtön az jut eszébe, hogy milyen ennivalót vigyen a másiknak. Persze szeretném leszögezni, hogy nagyon jól esett a sok gasztroajándék, de az evés az utolsó, amire az ember gondolni tud. A becipelt gyümölcsös zacskót is érintetlenül hoztam haza.

Egyrészről biztos nagyon nehéz lehet, hogy a lehető legkevesebb pénzből ennyi embert ehető, és lehetőleg még egészséges étellel lássanak el, csoda, hogy még desszertet is ki tudnak erőlködni a budgetből, még ha az egy mézes puszedli is. Másrészről viszont, annak ellenére, hogy gasztro őrültnek tartom magam, nem gondolom, hogy válogatós lennék, majdnem mindent megeszem, és még ízlik is, azzal együtt, hogy azért érzem a színvonalbeli különbségeket. De ezek az ételek tényleg nagyon íztelenek voltak, szétfőtt zöldséggel, olajban tocsogó rántott párizsival, és gyakorlatilag egy rántásban úszó konzervzöldbab imitációval.

Nem csak a fentiek miatt, de örülök, hogy csak négy napra voltam az intézmény vendége, DE meg kell, hogy mondjam, hogy a kellemetlen részt - amiért mentem persze - leszámítva, első osztályú kiszolgálásban volt részem, kétágyas szobával, erkéllyel, naponta friss ágyneművel, négyesével saját fürdőszobával, saját széffel. Evőeszköz, pohár meg vécépapír azért hiányzott volna, ha nem vagyok mindenre felkészülve. Vagy ne legyek telhetetlen?

Pastrami

Megint egy új étterem, amit ki kell próbálni. A Lajos utcában a Sun Palace aljában (Lajos u. 93-99., Amfiteátrum magassága) nyitott meg nem rég a Pastrami. Éppenhogy megnyitott, máris elmentünk a lányokkal lecsekkolni, hogy milyen is. Amit elöljáróban mindenképpen érdemes tudni róla, hogy a TV Paprikától és a Filmmúzeumtól nem is olyan régen megvált házaspár nyitotta, úgyhogy mindkét világ jellegzetes vonásai megtalálhatók az étteremben.

Kívülről és belülről is hatalmas a hely, pláne, mert a mi asztalunkon kívül nem sokan voltak benne. Ami a hely jellegzetességét adja, és ami a gasztroőrülteknek nagyban megemeli az élvezeti értéket, hogy a hely közepén van a konyha, egy félszigetként beékelődve az étterembe, úgyhogy mindent lehet látni az asztalok mellől. A raktárokon kívül. A hűtőkamrákat, az előkészítő pultokat, az összes edényt és szerszámot, a sütőket, a tűzhelyeket és a feldolgozás alatt álló hozzávalókat. Végre a szakácsnak sem egy asztalszámot, egy ételsort, estleg jól átsütve/hagyma nélkül jelenti a kedves vendég. Persze nem tudom, ennek ők mennyire örülnek. Meg azt sem, hogy mennyire jó úgy dolgozni, hogy árgus szemek figyelnek. De ez legyen az ő gondjuk. Én nagyon élveztem, hogy be lehetett látni az egész konyhát. Amit nem annyira, és ez nem tudom, hogy hosszú távú terv, vagy csak a kezdeti PR kampány része, hogy a konyhában a TV Paprika szakácsai sürögtek forogtak. Én jobban értékelném, ha ismeretlen, de jó szakácsok készítenék az ételeket. De biztos akad, aki meg pont miattuk jön ide.

Szóval a hely a nagy üvegfalak ellenére is jó hangulatú, barátságos, a most annyira divatos retro motívumokkal. A wécé falain például az iskolából, vagy kórházakból a 80-as évekből ismert türkizzöld fényes festék barna zárócsík páros fogad minket. De mindezek ellenére mégsem erőltetett, kicsit puritán, de pont annyi van mindenből, amennyi kell. A lépcső melletti polcon a ház bora sorakozik, Pasztramis borcímkével.

Az étlap-itallap ötletes, a konyha fölötti falon is jók a táblák. A napi ajánlat egy fénymásolt papírdarabon van, ami azért elég ciki, de gondolom/remélem, csak nem készült el időre a végleges verzió. Az árak meglepően alacsonyak.

Nem tudom, hogy a lánycsapat szikrázó szépségének vagy az étterem kezdeti vendégcsalogató fogásának volt-e köszönhető, hogy mango sorbet-t és fahéjas vörösboros sorbet-t is kaptunk, amit személyesen Bede Róbert (Betti rosszul ne légy! ;o) ) hozott ki.

A kiszolgálásra nem lehetett panaszunk, de nem is voltak leterhelve a pincérek. Ami kérdéses számomra, hogy hogyan tudják majd megoldani az ételszagot, amikor teljes gőzzel fut a konyha.A vécé a non plusz ultra az egész helyen. Gondolom a tuljdonosi kör népes csemetéi miatt, hazánkban sehol nem látott gondot fordítottak a gyerekkel étterembe járókra. A női mosdóban pelenkázó, popsitörlő, pelenka ésatöbbi is elérhető. Már csak az a kérdés, hogy a férfi oldalon is megtalálható mindez?

És amiről eddig még nem írtam: az ételek. Finom volt, de nem kápráztatott el. Rendeltünk vegyes előétel tálat, különböző rizottókat (a délfrancia gombás - találjátok ki ki ette?, és a céklás is nagyon finom), lazacok spenóttal, pasztrami szendvicset (természetesen pastramival megtöltve. Ez tulajdonképpen egy fajta sonka, lehet rengeteg féle húsból csinálni, de legtöbbször marhapofából készítik, füstölik és különböző módokon fűszerezik).

Desszertnek a legtöbben grillázsgolyót ettünk, vaníliafagyi grillázsba hempergetve, de a vállalkozókedvűbbeknek van bazsalikom sorbet is. Lehet, hogy én voltam rossz passzban, de úgy éreztem, hogy a látvány (mármint nem a tálalás, hanem a szakácsok pódiumon való főzése) az íz rovására megy.

Holnap megyek reggelizni, nyitottan az új élményre, még meggyőzhető vagyok...

Egyébként a nyitvatartás (7-23ig) vacsorához nekem kicsit rohanós, de reggelihez tökéletes!

A többit meglátjuk!

Mézes csirke fűszerkéregben – XXL

Alig-alig térek magamhoz a döbbenettől. Nemrég ért véget a TV2 új élő (miért volt szükség élő adásra?!) kabaréja. Húha. Nagyon régen láttam ennyire erőltetett kinlódást, Kern és Kamarás Iván alázták meg magukat és a nézőket is a színvonaltalan vicceikkel. A műközönség műtapsolt és műnevetett, bár a bohózatok nyilvánvalóan olyan gyengére sikerültek, hogy a sírás lett volna helyénvaló. Az Irigy Hónaljmirigy végtelenségig irritáló tagjai nem hiányozhattak, de erre persze számítottunk, a TV2-nél évek óta nincs szórakoztatónak képzelt műsor nélkülük. Lehangoló volt és ciki az egész, az egyetlen röhejes dolog a közel 2 óra alatt Kapócs Zsóka színészi teljesítménye volt. Szóval dermedt csendben figyeltük a produkciókat, Kamarás feszengős szerencsétlenkedését, és Kern András erőltetett Latinovits-paródiáját, amit egyébként már elsütött néhány hete a Heti Hetesben. A Bagi-Nacsa páros ütötte meg egyáltalán egy szórakoztató műsor minimális követelményszintjét, de különösebben vicces ez sem volt (a ping-pong labdás Baló Györgyön azért még mindig elnevetem magam, noha azt is láttuk már vagy százszor).

Az idő közben elkészülő fenti csirkét is a kanapén fogyasztottuk el, mert van az a lelkiállapot, amikor egyszerűen nem tudok elkapcsolni, nézni kell, nézni, pedig én érzem magam kellemetlenül.

Hozzávalók: ½ kg csirkemell, 7-8 evőkanál méz, 1 csomag durvára darált színes bors, szerecsendió, őrölt kömény, 10 dkg vaj

A csirkemellet csíkokra vágom, besózom. Megforgatom először a mézben, majd jól meghempergetem a fűszerkeverékben, és egy sütőpapírral kibélelt jénaiba teszem. Rádobom a vajat, és kb. 15 percig lefedve, majd még 10 percig e nélkül sütöm, úgy a jó, ha nagyon alaposan megpirul rajta a fűszerbevonat. Sima rizs kiváló hozzá, de mivel a kanapén a rizsköret nehézkes, mi csak barnakenyeret ettünk hozzá, és csípős joghurtba mártogattuk.

Következő alkalommal a műsor házigazdái a két féktelen nevettető, Gesztesi Károly és Hujber Ferenc lesznek. Azok feltétlen nézzék meg, akik szeretnek sírva vigadni.

Procacci - Bécs

A Madonna koncert alkalmából megszállták a magyarok Bécset. Mi is ott voltunk. Lehet, hogy túl nagyok voltak ez elvárásaim, de a koncert különböző hangosítási nehézségek miatt felejthető volt. Délután viszont betértünk egy étterembe, ami már jobban bevéste magát az emlékezetembe… A hely neve: Procacci.

Látványban nem hasonlít az általunk megszokott ütött-kopott rusztikus trattoriához. Egy sokkal kifinomultabb, letisztultabb kép fogad minket. Proseccot iszunk, és a csajokkal együtt rendelünk mindenféle előételt. Pirított baconos szarvasgombás ruccola salátát, lazacos édeskömény levest, és egy vegyes előétel tálat. A tálon volt egy különlegesen finom dolog, amit kiemelnék, a szarvasgombás krumplipüré. De természetesen a sonka, meg a grillezett padlizsán is remek volt.

Első-második fogásnak mindenki másfaját rendelt, hogy tudjunk csereberélni. Paradicsomos scampis raviolit, Grillezett calamarit spenóttal, én pedig egy fehérboros parmezános risottót. Mindegyik étel nagyon finom volt, és bár az adagok nem voltak nagyok, mégis jól laktunk velük. Ha választani kellene közülük, akkor azt hiszem a raviolit választanám…vagy a risottot?

Ezen a ponton már azt hittük, hogy nem fér belénk semmi, hacsak nem egy újabb pohár prosecco…Aztán mégis elcsábultunk. Két desszertet is választottunk. Egy citrom tortát sós karamellel és az örök kedvencet csoki szufflét vaníliafagylalttal. Egyikben sem volt kivetnivaló. A szufflé forró, belül folyós, a vaníliafagyi hideg, pont olyan amilyennek lennie kell. A citromtorta egészen lenyűgözött, talán azért mert az elején kicsit idegenkedtem tőle, de mikor megkóstoltam szertefoszlott minden gyanakvásom és már az első falat levett a lábamról.

A kiszolgálásban nem volt hiba, mindig ott voltak ha szükségünk volt rájuk, de nem tapadtak ránk. Az étterem másik felében bár működik. Ha Bécsbe mentek feltétlen üljetek be, ha másra nem is, legalább egy pohár proseccora.

Wasabi étterem MOM Park – Culinaris tasting menü

Imádom a távol-keleti konyhát. A thai green curry-t például néha annyira meg tudom kívánni, hogy nekiállok én is megcsinálni, de még mielőtt elkezdem, már tudom, hogy reménytelen. Ha csak fele olyan ízű lenne, mint amit Bangkokban az utcán bárhol kettő perc alatt összedobnak, már megérné, de sajnos soha nem olyan. Durvább, hogy a rangoon-i, indiai-burmai Asoka étteremmel például álmodni is szoktam (nem vicc :-)), és ipari adagokban szállítjuk haza a kimcsit a Fő utcai koreai étteremből. Plusz szerintem én voltam az egyetlen nem kínai, aki Wangnál a hideg, savanyú zúzás egytálételből is rendelt már :-), és még sorolhatnám.

A japán konyha viszont nem mindig jön be. Amit kóstolok az általában finom, szeretem a sushit, és imádom azt is, hogy mindig hangsúly van a kiváló minőségű alapanyagokon, de gyakran belefutok egy-egy olyan fogásba, ami számomra a „kategorikusan rossz” csoportba sorolható. Így volt ez a legújabb Wasabi étterem nyitásakor a Culinaris által szervezett vacsorán is, ahol egy előre összeállított ötfogásos vacsorán kóstolhattunk végig Chikara Ohshima erre az estére alkotott fúziós menüjét.

Tigrisrák saláta avokádóval – erős kezdés, kiváló rák, érett avokádó, borzasztó jó fűszerezés, az eredmény csodálatos ízharmónia.

Rizstészta leves marhahússal, agedashi tofuval, tempura zöldségekkel – nagyon gazdag húsleves, a fűszerezés megint csak kiváló, a hús omlós, vékony, szuper. A tempura zöldségeket levesbe tenni én kifejezetten nem tartottam jó ötletnek, mert a ropogós bundájuk másodpercek alatt átázott és mosogatórongyként szerencsétlenkedtek a tányérban.

Lángon pirított lazac teppanyaki rizsen ruccolával, Masago kaviárral – minden kétséget kizáróan a vacsora fénypontja, ilyen finom rizst még életemben nem ettem, a lazac krémesen lágy, szinte elolvad a szájban, a masago kaviár pedig friss, pukkanós, és nagyon jó ízű.

Pácolt bébi csirke japán curry mártással és edamame babbal – Jó néhány távol-keleti úttal a hátam mögött, még mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy Ázsiában előszeretettel bundáznak be nem csak filé, hanem mindenféle feldarabolt bőrös és csontos csirkedarabokat. A csirkecombbal semmi bajom, ha a bőrének van lehetősége ropogósra megpirulni, de ha bebundázzuk, akkor ez kizárt, így viszont én nem szoktam szeretni. Az edamame bab lemaradt valamilyen okból, de ezért a szakács a vacsora végén elnézést kért. A japán curry mártásnak viszont még utána járok, mert az eszméletlen finom volt.

Márványozott zöldteás sajttorta – Na erről beszéltem az előbb. Az első falat után tudtam, hogy ehhez még sokat kell japánosodnom. Savanyú volt, fura állagú, leginkább krémsajtra emlékeztetett, és a rápakolt zöldtea por keserű, és nekem borzasztóan oda nem illő. Szóval a desszert megmaradt.

Az étterem szép, de elkerülhetetlenül betüremkedik a pláza-atmoszféra, ami szerintem gáz, a kiszolgálás viszont figyelmes. Összességében jót és izgalmasat ettünk, bár szerintem egy kicsit túlárazott volt a fenti vacsora 8000 Ft-ért, de az is igaz, hogy arról nem ők tehetnek, ha én nem szeretem a főtt csirkebőrt, vagy a keserű port a desszerten.

Wasabi Running Sushi & Wok Restaurant

Budapest, Alkotás u. 53.

Tel: 225-35-18

Olimpia Étterem

A legújabb Budapest kedvence: Olimpia Étterem.

Mindig vannak új helyek, melyek aktuális beszédtémát szolgáltatnak a gasztronómia iránt érdeklődő pesti közönségnek, kik most vigyázó szemeiket - a Klassz, a Csalogány 26, Onyx és Segál bűvöletéből kiszakadva – a hetedik kerületi „pesti csikágó” közepén elhelyezkedő Olimpia Étteremre vetik. Természetesen hozzánk is eljutott az alapvetésnek számitó, Uj Péter szöveges üzenetével kezdődő első beszámoló, mely alapján úgy éreztük, hogy ott a helyünk. De minél előbb. Valószínűleg mások is érezhették ugyanezt, mert fél 8-kor minden asztal tele volt már, és ha nem foglaltunk volna egy nappal korábban, úgy járunk, ahogy én jártam anno nyolcadik után a Veres Pálné Gimnáziumban: helyhiány miatt eltanácsoltak.

De most foglaltunk előre. Kevés, kábé 6-7 asztal van, a séffel együtt összesen hárman dolgoznak itt: a hangulat több mint családias. A fogások számát lehet csak megválasztani (3-4-5-6) – a konkrét étel meglepés lesz - és ettől függően kerül 3, 4, 5 vagy 6000 forintba a vacsora. Van még egy krétával irt tábla, ahol fel vannak sorolva a felhasznált alapanyagok, úgyis mint őrségi kecskesajt, mátrai marhabika, kiskunhalasi pecsenyekacsa, melyek láttán kényelmesen hátradőlünk és rögtön érezzük, hogy baj itt minket már nem érhet. És nem is ér. Olyan elkápráztatóan fényesen finom vacsorához lesz szerencsénk az elkövetkező 4 órában, amilyenhez nemigen vagyunk hozzászokva, főleg ennyi pénzért nem:

- Házi kenyér bretagne-i vajjal és májpástétommal – Nincs mit mondani, hibátlan. Kb. 40 másodperc alatt eltűnik.

- Szarvasgombával ízesített erdei gombasaláta - A férjem született gombaellenes. Csodák nincsenek, most sem eszi meg, mi viszont elosztjuk az ő adagját, (szegény szerencsétlen, fogalmatlan ember).

Isteni. Balzsamecet anélkül, hogy közhelyes lenne, plusz valamilyen rafinált (utálom ezt a szót) szaft… óóóóóóóó.

- Húsleves kacsából és borjúból – Elsőre azt gondoljuk: Ne máááár, túl kicsi a tálka. De a leves gazdag, erős, karakteres, forró… és elég. Pontlevonás megint csak nincs.

- Krémesre sült kacsmáj sárgabarackkal – Itt kezdjük igazán beleélni magunkat a dolgokba. Speciel hangtalanul sikoltozunk, ha szabad a hangulatot egy ilyen képzavarral leírnom… Azt hiszem ennél a fogásnál minden második szó az volt, hogy jézusom.

- Sült kacsamell és comb, teljesen újragondolt káposztával és cukorborsóval – A káposzta olyannyira volt messze vendéglőkből unalomig ismert párolt káposztától mint mondjuk a közhelyes Makó sokat emlegetett Jeruzsálemétől. Itt jött el az pont, hogy eszembe se jutott analizálgatni, zseniális káposzta volt, csak jajgatni tudtunk a gyönyörűségtől. A cukorborsó meg cukorborsó volt, igazi zöld és zsenge, zsülienre vágva. Tovább jajgattunk.

- Ropogós sült mangalica – A HÚSNAK HOGY LEHET ILYEN ÁLLAGA, könyörögve kérnék választ erre… plusz volt ott még egy teljesetlen hihetetlen retek, mint köret, elkezdtük átmenni egy éberkóma-közeli állapotba.

- Marha, sült fehérrépával és krumplival – Gyönyörű.

Nem tudok többet elmondani, kérem kapcsojja ki.

- Sajttál - volt köztük egy nagyon büdös is, bár mindegy volt már akkor teljesen, egy falatot sem tudtam enni, és senki más sem…

- Csokifagyi gyümölcsökkel és pisztácia habbal ---------

Brávó. Szuperrr, ígytovább!

Megjegyzések:

1, Aki velldán szereti a húsokat az szóljon előre.

2, A szóda korlátlan fogyasztása benne van az árban. (!)

3, A hat hivatalos fogás helyett mi kilencet kaptunk. Meg kellett őrülni, mert a hatot sem tudtuk volna rendesen megenni.

4, A kiszolgálás picit döcögős volt, de csak annyira, mint mikor otthon a családi ebéd kellős közepén jut eszünkbe, hogy egy kovászos uborkát se halásztunk ki az üvegből a rántott hús mellé, és akkor várunk, amíg Anyu kimegy, és hoz…

5, Innen küldünk meleg üdvüzletet a csopaki Jásdi pince minden munkatársának, és vonatkozó olaszrizling címke tervezőjének.

6, A vacsora végeztével a szakács kijön az asztalokhoz érdeklődni, hogy hogy ízlett a vacsora. A szakács. És kijön. És érdeklődik....

7, Nézzen mindenki utána, ki is az a Bernard Pacaud. És miért van a táblán.

Olimpa Étterem: Alpár u. 5. Tel: 321-28-05

M. Restaurant

Az M-ben voltunk vacsorázni. Jobban mondva úgy kezdődött, hogy kitaláltuk, hogy hetente egyszer megpróbálunk emberi időben elszabadulni, kicsit elfelejteni az összes munkahelyi és egyéb problémát és stresszforrást, és valami jó kis programot kitalálni, ahova kettesben megyünk el. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy randevúzás. Nagyon jó dolog. Tegnap én voltam a programfelelős. A múltkor a dugóban várakozva láttam, hogy valami jóféle fotókiállítás van a Szépművészeti Múzeumban. Közben találtam a Műcsarnokban is egy kiállítást Na mi van? címmel, magyar kortárs művészek munkáival. Persze azt nem kaluláltam bele, hogy este 8kor már semmi sincs nyitva, kivéve csütörötkönként a Szépművészeti Múzeum!!! Mázli. A kiállítás gyönyörű. Naponta van tárlatvezetés. Lehet nyerni egy Canon D450-et. Mi kell még? ...egy kis harapnivaló. A következő programpont a Kertész utca volt. Humusz bár, Szimpla, Dupla, M Restaurant. Az utóbbit válaszottuk. Már többször ki akartam próbálni. Azt hallottam, hogy a szakács mindig azt főz, amit éppen kap a piacon. Egyébként az egész hely olyan, mintha vagy Londonban a Liverpool Street Station környékén, vagy Róma belvárosában, vagy éppen Párizsban lenne. A falakon a nagymama spájzának polcáról ismerős barna csomagolópapír kézzel telerajzolva. Kis hely, mégkisebb asztalok kopott tonett székekkel. Telt ház. De az utcán lévő egyetlen asztal pont szabad volt. Nem akartunk sokat enni, de aztán minden annyira finom volt, hogy elcsábultunk. Libamáj terrine pirítóssal majd az örök kedvenc, kacsamell hagymalekvárral és sajtos krumplipürével, végül datolyás sárgabarackos süti. Délután jött ki a sütőből. A lány, aki felszolgált, tündéri volt. Nem szeretem ezt a szót, de rá illett. Szakmai tapasztalat és tudás nem volt mögötte, de elbűvölően kedves, mosolygós, segítőkész és barátságos volt, még azt is megbocsájtottuk neki, hogy nem hozta ki a második pohár borunkat. Ha ma visszamennék és ugyanazt rendelném, biztos mást kapnék mint tegnap, de hogy finom lenne, afelől nincs kétségem.

És van az étteremnek blogja! Egy kis ízelítő a bejegyzésekből:

"Ma este megint én, azaz Dezső főzök a Patyival, aki már a piacon sétálgat.Ha kap mindent, és el nem csábul valami másra, akkor hideg gyümölcsleves lesz és egy jó zöldséges húsleves, ismét csinálunk provence-i vargányát, lesz wokos zöldség, de ma rizzsel-tejföllel-kaporral, talán valami szűzpecsenyét is kapunk, és akkor azt steakesítjük.Meg még egy-két étel biztos lesz, és délután forgatok egyet a borlapon is!Gyertek! "

"Miklós éppen libamájat és kacsacombot vesz a piacon, mi pedig Dezsővel elugrunk italokért. Megjegyzésbe szeretettel várjuk, ki milyen italt hiányol általában a pesti éttermekből, mit inna szívesen, illetve hogyan (értsd hűtött pohárban, mentával, gőzölve, lángolva, stb).Ma szombat van. Ezt azért írom le, hogy bennem is tudatosuljon. Ma is hatkor nyitunk (jó, ha megjegyzem), csupa friss finomsággal, új virágokkal az asztalokon, napfénnyel, tisztasággal. Aki többet szeretne tudni, ugorjon be, mert szavakkal el nem mondható, csak megtapasztalható az "M" lényege."

A fotók is onnan valók.

Cím: Kertész utca 48.

ÉRTÉKELÉS:

Várdomb Vendéglő - Szentendre

Tegnap cangázni voltunk a bandával. Eltekertünk Szentendréig és vissza. 60 km! Meg sem kottyant volna - sportemberek lévén - ha nem ülünk be ebédelni egy muskátlis macskaköves kis halászcsárdába. Az ebéd végére elfogyott 3 kis bogrács halászlé, 2 túróscsusza, 3 fogasfilé roston, 1 bugaci csirkemell, 6 uborkasaláta, rengeteg petrezselymes krumpli és nem utolsó sorban vagy másfél liter bor, persze kizárólag fröccsnek.

Ezek után kicsit nehézkesnek tűnt a hazatekerés, de valahogy szó szerint mégiscsak hazagurultunk.

Mire megtaláltuk a fent nevezett vendéglőt, előzetesen már egy jópárat végigjártunk. Először a Dunaparton tekertünk végig, de az túl turistás volt, utána kitekertünk a faluszélre, mert Sipkás emlékezett, hogy van ott egy jó kis étterem. Lehet, hogy valaha jó volt, de most annyira kihalt volt és a pincér annyira kábult, hogy nem voltunk benne biztosak, hogy a konyha és a benne várakozó alapanyagok nem buknának meg egy ANTSZ ellenőrzésen, úgyhogy mindenki megitta a fröccsét és karikáztunk tovább. Mígnem elértünk az egyik macskaköves úton álló muskátlival díszített, fagerendás, borospincés vendéglőhöz. Ugyan itt is a miénk volt az egyedüli asztal, de ezúttal nem volt zavaró a dolog. Maga a szakács ajánlotta az ételeket. A halászlét, amit akkor rakott föl, szigorúan gyufatésztával, meg a fogast (ahogy ő mondta, a halak királyát) roston, vajas petrezselymes burgonyával és uborkasalátával.

Nem keveset vártunk, de szerencsére az egymás után csúszó fröccsök gondoskodtak a jó hangulatról.

Én egyébként nem szeretem a halászlét, de ez komolyan mondom mindent vitt! A petrezselymes krumpli jó szaftos volt, a fogas pedig omlós. A túrós csusza igazi csuszatésztából készült, jó sok szalonnapörccel, tejföllel, oda-oda kapatva a serpenyőben.

Egy szó mint száz, érdemes volt a plusz kacskaringózás a városban meg a plusz fél óra várakozás.

A végén a szakács, akinek Szentendrén van egy másik panzió-vendéglője is, még azt is felajánlotta, hogyha bárki a a csapatból ott tartaná a lagziját, az első éjszaka az ő ajándéka lesz.

Megfontolandó...

ÉRTÉKELÉS:

Donatella's Kitchen

A dizájn pazar, és a hatvanas évek Olaszországára emlékezteti azt, aki élt már akkor (vagy ért az enteriőrökhöz). Nekem egyszerűen csak nagyon tetszett, elegánsnak, és nagystílűnek ugyanakkor kényelmesnek találtam, eltekintve attól az apró ténytől, hogy az előtérben teljesen üres tálalószekrény és pult tátong, ami így a nyitás után kb. 4 hónappal, ami azt illeti, kínos.

De belül minden nagyon ízléses, a bőrborítás a falon jól harmonizál az arany díszítőelemekkel és agancsból font lámpákkal (merész, az igaz, de jó), és a nagy fonott kaspókból kiálló sansaviériákkal (úgy is mondják anyósnyelv – de nekem nincs rá okom, hogy így hívjam :o) ).

Leülünk, jön a főúr, megdicséri a borválasztásunkat, kapunk ropogós pizzatésztát isteni olivaolajat balzsamecettel, komfortosan érezzük magunkat. Meghallgatjuk a napi ajánlatot (bufala mozzarella salátába csomagolva valamiféle fűszeres karajcsíkokkal), de nem ezt választjuk, hanem egy pisztáciás libamájterrine-t házi kaláccsal és egy polipcarpacciot. Sajnos itt azonnal pontlevonás következett, ugyanis a polip éppen elfogyott. Én meg arra gondoltam, hogy egy ilyen étteremben ne fogyjon már el, vagy ha neaggyisten mégis, akkor írják ki, mondják be a hangosbemondóba, vagy az étlap odaadásakor súgja oda a pincér, vagy tudom is én, de ne várják meg, amíg:
1 –átböngészem az étlapot 2 - megakad rajta a szemem 3 – eljátszom a gondolattal
4 – összehasonlítom más opciókkal 5 – kiválasztom 6 – izgalommal várni kezdem.

Maradunk tehát a libamájnál, ami viszont annyira ízletes, krémesen lágy, és olyan jól illeszkedik a házi kis kalácshoz (amit természetesen frissen sütnek), hogy a fentieket feledve koncentrálunk az ízekre, amikor az asztalunkhoz lép a külön bejáratú szomelié, és bátorkodik. Én természetemtől fogva is próbálok ellenállni és makacsul ragaszkodni az édes bor ellenszemvemhez, de olyan lelkesen és szimpatikusan mesél arról a tokaji cuvée-ről ami a földhátán legjobban illik a pástétomhoz, hogy bevállaljuk. Nem bántuk meg, de az előételből inkább már desszert lett. Főételként a legegyszerűbb dolgokat választjuk. Egy pizzát nápolyi szalámival és koktélparadicsommal,és egy tagliatellét húsos raguval. Mindkettő hibátlan. Nincs mit mondani többet: a pizza vékony és roppanós, a szalámi ízes, sült fokhagyma a tetején, tökéletes, a tagliatelle úgyszintén. Desszertre nem futja a kapacitásból, pedig lett volna mit választani.

A számla 13 000 Ft két főre, és ebben egy üveg Takler bor is van. Elégedettek vagyunk, jó a hely nagyon, és tulajdonképpen innen már mindegy, hogy maga a szakácsnő Michelin csillagos vagy az étterem, ahol eddig dolgozott - vita megy erről különböző fórumokon - de minek?! Budapestre ráfért még egy, és fér még rá vagy 20-30 hasonlóan jó étterem. Hibátlant ettünk kellemes környezetben, figyelmes kiszolgálással. Egyetlen apró javaslatunk lenne. A pincéreknek műszak előtt tegyenek kötelezővé egy feles grappát: nyugi, működik a hely, a görcsös igykezet fele is bőven elég lenne.

Donatella's Kitchen: VI. ker., Király u. 30-32. Tel.: 878-0516

Wang mester konyhája

Wang pesti és budai éttermeit már régóta van szerencsénk ismerni, és mára már közhely számba megy, hogy ha a Budapesten valaki igazi kínaira vágyik, akkor célszerű a valamelyik Lanzhou-t felkeresni (Luther u. vagy Fő u.).
Most pedig megnyílt a mester új étterme, melyről első pillantásra világosan kiderül, hogy nem a trendi-fenszi-jáppi-lounge miliőt kedvelők körében szeretne bevágódni: az új, szecsuáni specialitásokra koncentráló étterem belső tere a végletes egyszerűségre törekszik, a Magyarországon olyan jellemző kör alakú ajtó, piros lampion és akvárium is hiányzik.

Az étlap még nincs letisztázva, és a fogások magyar fordítása sem tökéletes, de nincs is rá nagy szükség, ugyanis egy tüneményes kínai kishölgy segít eligazodni: magyaráz, ajánlgat és kettő perc alatt meggyőz minket, hogy egy ilyen spéci étteremben még az is meg kell, hogy kóstolja a hideg csilis-szecsuáni borsos lében pácolt pacalt és marhanyelvet, aki eddig pusztán a két szó említésétől holtan esett össze. Az étlapon sok szokatlan fogás szerepel (mármint csak nekünk, magyaroknak szokatlan természetesen, Kínában utcai árusoknál madzagra sorosan vannak felfűzve a szárított csirkelábak, amit a gyerekek nyalóka helyett rágcsálnak például), úgyhogy a sertésköröm, zúza és egyéb belsőségek különféle fogásokban való domináns jelenléte csak a gyári csirkemellen szocializálódott európai közönséget éri váratlanul. Be kell valljam ugyanakkor, hogy a „vándornyúl lába” elnevezésű fogás még engem, a bátor úttörőt is elgondolkodtatott, és a gondolkodás végén arra jutottam, hogy ezt majd csak egy magasabb edzettségi fokra jutva próbálom ki. Ha egyáltalán.
Szóval akkor miket ettünk:
Csípős savanyú leves – elmaradhatatlan! (kicsit elfogult) meggyőződésem, hogy az egész városban itt a legfinomabb, tilos kihagyni.
Erős-csípős (így, egyszerre:-)) oldalas – a kishölgy javaslatára választottuk, és valóban zseniális: csilivel, fokhagymával, és szecsuáni borssal egyben sütött vajpuha és viszonylag sovány oldalas tálaláskor vékonyan felszeletelve. hatalmas adag min. 2 fő kell hozzá.
Ízletes marhahús – ez olyan zsákbamacska-féle volt: az ízletes jelzőből nem igazán derül ki a fogás műfaja. Végül egy hideg salátát kaptunk roppanós uborka dominált benne, a kockára vágott marhahús pedig egészen izgalmas húsvéti sonkára emlékeztető pácolt állapotban foglalt helyet a zöldségek között, kiemelkedően finom volt.
Csilis marhahús: mostanra talán kezd kiderülni, hogy imádjuk a csípőset minden mennyiségben. Ez a fogás: több mint megfelel a várakozásainknak: szárazra sütött marhahús csíkok friss zellerrel, fokhagymával és száraz csilivel. Egyszerű és jó, de tényleg csak azoknak akik nem félnek a csípőstől.

Néhány szó a fent említett belsőség „levesről”. Ez tulajdonképpen egy előétel, amiben hajszálvékonyra szeletelt pacal, marhanyelv, zúza, és társaik úszkálnak piros színű paprikás-csilis-szecsuáni borsos, és számomra meglepő módon hideg lében. Az íze egyébként sokkal finomabb, mint ahogyan hangzik, sőt: kifejezetten és ábszolúte finom, de kipróbálásra csak bátraknak ajánlom, mert annyira más ízvilág, mint amihez szokva vagyunk hogy könnyen elveheti a kedvét a kísérletezni vágyó lelkes amatőröknek.

A köret minden esetben sima rizs, fokhagymás kínai zöldség és zsülienre vágott ecetes főtt/sült krumpli volt (ami egyébként megint csak egy kiváló élmény).

Az árak valamivel magasabbak, mint egy megszokott kínaiban, de remélem a fenti beszámolóból kiderült, hogy simán megéri.