Wang pesti és budai éttermeit már régóta van szerencsénk ismerni, és mára már közhely számba megy, hogy ha a Budapesten valaki igazi kínaira vágyik, akkor célszerű a valamelyik Lanzhou-t felkeresni (Luther u. vagy Fő u.).
Most pedig megnyílt a mester új étterme, melyről első pillantásra világosan kiderül, hogy nem a trendi-fenszi-jáppi-lounge miliőt kedvelők körében szeretne bevágódni: az új, szecsuáni specialitásokra koncentráló étterem belső tere a végletes egyszerűségre törekszik, a Magyarországon olyan jellemző kör alakú ajtó, piros lampion és akvárium is hiányzik.
Az étlap még nincs letisztázva, és a fogások magyar fordítása sem tökéletes, de nincs is rá nagy szükség, ugyanis egy tüneményes kínai kishölgy segít eligazodni: magyaráz, ajánlgat és kettő perc alatt meggyőz minket, hogy egy ilyen spéci étteremben még az is meg kell, hogy kóstolja a hideg csilis-szecsuáni borsos lében pácolt pacalt és marhanyelvet, aki eddig pusztán a két szó említésétől holtan esett össze. Az étlapon sok szokatlan fogás szerepel (mármint csak nekünk, magyaroknak szokatlan természetesen, Kínában utcai árusoknál madzagra sorosan vannak felfűzve a szárított csirkelábak, amit a gyerekek nyalóka helyett rágcsálnak például), úgyhogy a sertésköröm, zúza és egyéb belsőségek különféle fogásokban való domináns jelenléte csak a gyári csirkemellen szocializálódott európai közönséget éri váratlanul. Be kell valljam ugyanakkor, hogy a „vándornyúl lába” elnevezésű fogás még engem, a bátor úttörőt is elgondolkodtatott, és a gondolkodás végén arra jutottam, hogy ezt majd csak egy magasabb edzettségi fokra jutva próbálom ki. Ha egyáltalán.
Szóval akkor miket ettünk:
Csípős savanyú leves – elmaradhatatlan! (kicsit elfogult) meggyőződésem, hogy az egész városban itt a legfinomabb, tilos kihagyni.
Erős-csípős (így, egyszerre:-)) oldalas – a kishölgy javaslatára választottuk, és valóban zseniális: csilivel, fokhagymával, és szecsuáni borssal egyben sütött vajpuha és viszonylag sovány oldalas tálaláskor vékonyan felszeletelve. hatalmas adag min. 2 fő kell hozzá.
Ízletes marhahús – ez olyan zsákbamacska-féle volt: az ízletes jelzőből nem igazán derül ki a fogás műfaja. Végül egy hideg salátát kaptunk roppanós uborka dominált benne, a kockára vágott marhahús pedig egészen izgalmas húsvéti sonkára emlékeztető pácolt állapotban foglalt helyet a zöldségek között, kiemelkedően finom volt.
Csilis marhahús: mostanra talán kezd kiderülni, hogy imádjuk a csípőset minden mennyiségben. Ez a fogás: több mint megfelel a várakozásainknak: szárazra sütött marhahús csíkok friss zellerrel, fokhagymával és száraz csilivel. Egyszerű és jó, de tényleg csak azoknak akik nem félnek a csípőstől.
Most pedig megnyílt a mester új étterme, melyről első pillantásra világosan kiderül, hogy nem a trendi-fenszi-jáppi-lounge miliőt kedvelők körében szeretne bevágódni: az új, szecsuáni specialitásokra koncentráló étterem belső tere a végletes egyszerűségre törekszik, a Magyarországon olyan jellemző kör alakú ajtó, piros lampion és akvárium is hiányzik.
Az étlap még nincs letisztázva, és a fogások magyar fordítása sem tökéletes, de nincs is rá nagy szükség, ugyanis egy tüneményes kínai kishölgy segít eligazodni: magyaráz, ajánlgat és kettő perc alatt meggyőz minket, hogy egy ilyen spéci étteremben még az is meg kell, hogy kóstolja a hideg csilis-szecsuáni borsos lében pácolt pacalt és marhanyelvet, aki eddig pusztán a két szó említésétől holtan esett össze. Az étlapon sok szokatlan fogás szerepel (mármint csak nekünk, magyaroknak szokatlan természetesen, Kínában utcai árusoknál madzagra sorosan vannak felfűzve a szárított csirkelábak, amit a gyerekek nyalóka helyett rágcsálnak például), úgyhogy a sertésköröm, zúza és egyéb belsőségek különféle fogásokban való domináns jelenléte csak a gyári csirkemellen szocializálódott európai közönséget éri váratlanul. Be kell valljam ugyanakkor, hogy a „vándornyúl lába” elnevezésű fogás még engem, a bátor úttörőt is elgondolkodtatott, és a gondolkodás végén arra jutottam, hogy ezt majd csak egy magasabb edzettségi fokra jutva próbálom ki. Ha egyáltalán.
Szóval akkor miket ettünk:
Csípős savanyú leves – elmaradhatatlan! (kicsit elfogult) meggyőződésem, hogy az egész városban itt a legfinomabb, tilos kihagyni.
Erős-csípős (így, egyszerre:-)) oldalas – a kishölgy javaslatára választottuk, és valóban zseniális: csilivel, fokhagymával, és szecsuáni borssal egyben sütött vajpuha és viszonylag sovány oldalas tálaláskor vékonyan felszeletelve. hatalmas adag min. 2 fő kell hozzá.
Ízletes marhahús – ez olyan zsákbamacska-féle volt: az ízletes jelzőből nem igazán derül ki a fogás műfaja. Végül egy hideg salátát kaptunk roppanós uborka dominált benne, a kockára vágott marhahús pedig egészen izgalmas húsvéti sonkára emlékeztető pácolt állapotban foglalt helyet a zöldségek között, kiemelkedően finom volt.
Csilis marhahús: mostanra talán kezd kiderülni, hogy imádjuk a csípőset minden mennyiségben. Ez a fogás: több mint megfelel a várakozásainknak: szárazra sütött marhahús csíkok friss zellerrel, fokhagymával és száraz csilivel. Egyszerű és jó, de tényleg csak azoknak akik nem félnek a csípőstől.
Néhány szó a fent említett belsőség „levesről”. Ez tulajdonképpen egy előétel, amiben hajszálvékonyra szeletelt pacal, marhanyelv, zúza, és társaik úszkálnak piros színű paprikás-csilis-szecsuáni borsos, és számomra meglepő módon hideg lében. Az íze egyébként sokkal finomabb, mint ahogyan hangzik, sőt: kifejezetten és ábszolúte finom, de kipróbálásra csak bátraknak ajánlom, mert annyira más ízvilág, mint amihez szokva vagyunk hogy könnyen elveheti a kedvét a kísérletezni vágyó lelkes amatőröknek.
A köret minden esetben sima rizs, fokhagymás kínai zöldség és zsülienre vágott ecetes főtt/sült krumpli volt (ami egyébként megint csak egy kiváló élmény).
Az árak valamivel magasabbak, mint egy megszokott kínaiban, de remélem a fenti beszámolóból kiderült, hogy simán megéri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése