2008. december 31., szerda

B.U.É.K!


Csak egy röpke poszt, mielőtt eltelik az év!
Visszatekintve az elmúlt 12 hónapra mondhatom, eseménydús volt minden téren. De nem bánom! Rengeteg új és izgalmas dolog ért. Nem hittem el, de minden változás valami jobbnak a kezdete. És tényleg így van. Örülök, hogy Mingnontársammal pontot raktunk az álmodozás végére és létrehoztuk a Mennyei Mignont, és bár néha saját magunknak - a környezetünkről nem is beszélve - agyára megyünk az örökös főzésünkkel, foodstylinggal és éjszakába nyúló posztolással, azért egy percig sem bántam meg a dolgot, sőt! Bár az igaz, hogy mióta posztolási kötelezettségem van, kevesebb időm jut a bloggerkollégák figyelemmel követésére... Másik Mignonnak néha kedvét szegi, hogy a látogatószám még nem négy számjegyű, de a blog indulása óta történt 10 000 klikkelés remélem édes megelégedéssel tölti el. De kik nézhetnek minket 43 országból? Elképzelésem sincs.

A jövő évre kívánom minden kedves Mignon-látogatónknak, hogy annyi rózsaszín puncsos élményben legyen része, amennyi csak belefér!

BUÉK!

2008. december 28., vasárnap

Vendégmignon - Karácsonyi mézes marcipánkalács




Egy kicsit túlzottan elragadott minket a karácsonyi hajrá. Nem arról van szó, hogy az egésznapos bejglievés, ajándékobontogatás és rokonlátogatás elfoglaltságai mellett nem volt időnk főzni és írni egy posztot. Az előbbivel nem volt gond, inkább az írás az, ami elmaradt... De az azért már mégis ciki, hogy kétgyermekes anyuka barátnőnknek a karácsonyi készülődés, gyerekes mézeskalácssütés és fadíszítés mellett még arra is volt ideje, hogy megszánja a két Mignont egy karácsonyi poszttal. Ezúton is nagyon köszönjük, minden tiszteletünk és csodálatunk az övé, reméljük, mire gyerekeink lesznek, mi is összeszedjök magunkat ennyire, máskülönben a blogra ínséges idők jönnek.
A Másik Mignon családi kapcsolatait ápolja januárig, én főztem, sütöttem, majd elrepültem Párizsba ismét, hogy belevessem magam a francia gasztronómia világába. De sajnos már az első napokban annyira kikészültem az elmúlt hetek őrült munkatempója és a különböző karácsonyi előkészületek miatti alváshiányból adódóan, hogy jobbnak láttam ma távol maradni a konyhától és kicsit kialudni magam, hogy aztán a szilveszterkor teljes erőbedobással tudjak jelen lenni.
Most pedig a Ancsa Vendégmignon következik:
Nem állítom, hogy ne emlékeznék szívesen azokra a Karácsonyi délelőttökre, amikor bátyámmal a szék támláján egyenlő hosszúságúra mért cérnaszálak végeire szaloncukrot kötözgettünk, sokszor több órán át, mert így egy laza mozdulattal fel lehetett őket hajítani a karácsonyfára. Karácsony elmúltával pedig szép lassan kiettük a cukrokat a papírjukból, amiket azután bámulatos ügyességgel zártunk érintetlen szaloncukor formájúra vissza.
Mégis úgy döntöttem, hogy az én gyerekeimet már kicsit kreatívabb feladat elé állítom. Az eredmény pedig jóval egyedibb és nem utolsó sorban, lényegesen egészségesebb, szerintem remek alternatívája a – mai szemmel már, lássuk be, rémes – sztaniolpapírba csomagolt krémes és zselés cukorárunak.
Így nálunk lassan hogyománnyá válik, hogy Karácsony előtt, minden évben, elkészítjük a gyerekekkel a saját mézeskalács díszeinket, selyemszalagot fűzünk át rajtuk és mondhatom, a legszebb díszek lesznek a karácsonyfán, nem beszélve a fantasztikus fűszeres mézeskalács illatról, ami az ünnepek alatt belengi az egész lakást. A gyerekek imádják, mert kiélhetik magukat, gyömöszölhetik a tésztát, tetszés szerinti formákat szaggathatnak (nálunk idén készült elefánt, ló és emberke is), feldíszíthetik természetes finomságokkal és akkor sem történik semmi, ha közben eszegetnek a tésztából vagy a díszítésből

Hozzávalók: 25 dkg méz, 5 dkg vaj, 3 tojás, 10 dkg porcukor (nagyon jó nádcukorral is!), 1 tk őrölt fahéj, 1 tk sütőpor, 35 dkg sima liszt és 30 dkg mandulaliszt, a formázáshoz különféle alakú tésztaszaggatók, a lyukasztáshoz vastag szívószál, díszítéshez pl. egész dió, egész vagy szeletelt mandula, pattogatott amarántmag, mák, szezámmag, lenmag, beteríthetjük az egészet vagy rajzolhatunk rá cukormázzal


A mézet és a vajat meglangyosítjuk. Egy másik edénybe beletesszük a tojásokat, a porcukrot, a fahéjat és a sütőport és jól összedolgozzuk. Beleöntjük a langyos mézbe és ezzel is kikeverjük, majd kézzel belegyúrjuk a sima lisztet és a mandulalisztet. Nem baj, ha ilyenkor még ragadósnak érezzük, ugyanis 1 napig letakarva, szobahőmérsékleten kell pihentetnünk, akkor nyeri el a megfelelő állagot.
Alaposan belisztezett deszkán nyújtsuk ki 2-4 mm vékonyra és indulhat a móka!
A tetejét sütés előtt kenjük be felvert egész tojással, ettől szép fényes lesz, díszítsük és lyukasszuk ki szívószállal. Sütőpapírral bélelt tepsiben süssük, 150 fokon kb. 10 perc kell neki.

Cukormáz: 1 tojásfehérjét 15 dkg porcukorral és egy kis citromlével habnak felverünk. A kisült mézeskalácsokat rácsra tesszük és a cukormázat kiskanál hegyével rácseppentjük majd óvatosan szétterítjük az egészen vigyázva, hogy a lyukba ne follyon bele. Vagy rajzolhatunk is vele házi készítésű habzsák segítségével úgy, hogy uzsonnás zacskóba töltjük, aminek a sarkán egy pici lyukat vágunk.

Ha a mézeskalács megéri, hogy kiszáradjon, tegyük lezárt edénybe egy négybe vágott almával, egy napon belül ismét finom puha lesz.

2008. december 18., csütörtök

Fűszeres vaníliás almakompót

Valami karácsonyi hangulatot próbálnék teremteni szintén, ahogy látom a kollégák blogjain is, mindenki lassan ráhangolódik az ünnepekre. Sajnos nálunk még csak az év végi idegbetegség érződött eddig, adventi hangulatot nemigen tapasztaltunk, pont emiatt az oldalon is akadozott a tartalomszolgáltatás, ahogy a hűséges olvasók észrevették, és szóvá is tették. A legszűkebben is hattagú családom részére december 18-án egyetlen ajándékot tudok felmutatni, és annak az örömteli körülménynek a figyelembevételével, hogy szombat is munkanap, kezdenek minimálisra csökkenni az esélyeim. Tovább súlyosbítja helyzetemet, hogy nem vagyok egy kimondott dekupázsoló, hímző vagy barkácsoló fajta, valószínűleg pont ezért el sem tudom képzelni, hogy magam készítsek ajándékot (meg valljuk be, nem is lenne benne sok köszönet :-)). Mindegy, valami majd csak lesz az utolsó napok stresszhelyzetei az egyetemen is mindig a legjobbat hozták ki belőlem vizsgák előtt… Szóval karácsonyi ráhangolódásnak csináltam ezt a fűszeres mézes almakompótot, jó sok gyömbérrel, vaníliával és citrommal. Univerzális fogás: magában is finom, ha kicsit édesebbre csináljuk, akkor sütik mellé adhatjuk, ha pedig kicsit savanykásabbra és gyömbéresebbre, akkor húsokhoz lesz szuper köret.

Hozzávalók: 1kg alma, 2 rúd fahéj, 2 tk reszelt gyömbér, 1 citrom, 1 vanília rúd, 1 csipet őrölt szegfűbors, néhány szegfűszeg, 8-10 ek méz

Az almát megpucolom és feldarabolom, és annyi vizet öntök rá, hogy ellepje. A fűszerek hozzáadásával addig főzöm, míg megpuhul (de vigyázzunk, ne főzzük szét). A citromot és mézet csak azután adom hozzá, hogy langyosra hűlt. Ilyenkor még kóstoljuk meg, és ízesítsük utána, ahogy nekünk tetszik.

2008. december 17., szerda

Dicsekvés - Benne vagyunk a Wellnessben!


Csak egy gyors bejegyzés, hogy eldicsekedhessünk: BENNE VAGYUNK A WELLNESSBEN!

Ebben a hónapban a Wellness magazin egyik témája a gasztrobolog, és több más gasztroblogger kollegina mellett mi is azon szerencsések között vagyunk, akik bekerülhettek a lapba!
Ezúton is köszönjük, reméljük a látogatószámon is meg fog mutatkozni... ;o)


2008. december 15., hétfő

Karamellizált diótorta


Kicsit elragadott minket a karácsonyi őrület, de sajnos még nem a bejglisütés és a mézeskalács habdíszítésének megtervezése miatt nem tudtunk gép elé ülni...de majd az is eljön egyszer...remélem...
Szóval ezt a tortát az egyik aktuális kedvenc gasztroblogomról szedtem. A tészta klasszikus omlóstészta, a töltelék pedig szinte színtiszta dió egy kis mézes karamellel megbolondítva, hogy összetartsa az egészet. Nem mondom, hogy nem tömény, de a dió fanyarsága jól ellensúlyozza a karamell édességét, sőt egy kis karamell vagy vaníliafagyival fel is lazíthatjuk. Téli estékre, vasárnap délutáni olvasgatáshoz, vagy a karácsonyi menü záró akkordjaként is kiváló választás. Elvileg 3-4 napig friss marad, akinél ezt be is bizonyítja, ott nagy baj van... ;o)

Hozzávalók:
a tésztához: 25 deka liszt, só, 12 deka hideg vaj darabokra tépkedve, 1 ek cukor, 1 tojás sárgája, fél deci hideg víz
a töltelékhez: 40 deka dió nagy darabokra vagy félbe vágva, 1 ek dióolaj (de jó a sima is, nekem csak az volt), 25 deka cukor, 12 ml víz, 6 ek méz, 4 ek tejszín


A tésztát gyorsan összegyúrjuk (összemorzsoljuk), vigyázva, hogy minél kevésbé melegedjen fel. Ha összeállt, hűtőbe tesszük 20 percre.
Közben elkészítjük a tölteléket.
Egy tepsibe beleöntjük a diót, ráöntjük az olajat és betoljuk a sütőbe, kábé 5 percre, hogy megpiruljon.
A tésztát kinyújtjuk, kivajazott kilisztezett tortaformába simítjuk, az oldalát eldoglozzuk és betoljuk a 180 fokos sütőbe. Kb 25 perc múlva, amikor szép barna színű lesz, jöhet is ki.
Amíg sül a tészta folytatjuk a tölteléket. Egy lábasban megkaramellizáljuk a cukrot a vízzel, majd hozzáadjuk a mézet és a tejszínt. Végül belekeverjük a diót is.
Mikor a tészta kihűlt, megpakoljuk bronz színben pompázó ragacsos diótöltelékkel.

2008. december 9., kedd

Tejszínes tengeri hal


Ezt a receptet még egyik gimis osztálytársnőmtől kaptam talán szülinapomra, ugyanis egy kézzel írott kis szakácskönyvvel lepett meg, amiben az alábbi recept volt a főétel. Kipróbáltuk és beleszerettünk. Elképesztő gyors. Talán a rizs elkészítése több időt vesz igénybe, mint megfőzni a halat. De annál finomabb. Emellett gyönyörű is. Gyors hétköznapi vacsoraként is megállja a helyét, de mi ettük már karácsonyra is. Nem lehet elrontani.

Hozzávalók: 1 kg fagyasztott tengeri halfilé, 4 paradicsompaprika, 1 póréhagyma, 4 deci tejszín, só

A hagymát és a paprikákat felaprítjuk, olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a tengeri halszeleteket, nyakon öntjük tejszínnel, megsózzuk, és fedő alatt pároljuk 15-20 percig. Közben megcsináljuk a rizst és már ehetünk is!

2008. december 8., hétfő

Ánizsos teasütemény – Miss Marple kedvence - VKF. XXI.


„ Az utolsó vajasmorzsát is bekebelezte, és tétován körülnézett. Henry azonnal ott termett. Nem gyorsan vagy sietősen. Úgy tűnt, egyszerre csak ott volt.

- Hozhatok még valami egyebet, asszonyom? Süteményt?

- Süteményt? – Lady Selina habozott.

- Kiváló ánizsos süteménnyel szolgálhatunk asszonyom, csak ajánlani tudom.

- Ánizsos sütemény? Évek óta nem ettem ánizsos süteményt! Igazi ánizsos sütemény?

- Ó igen asszonyom. A szakácsnak már nagyon régen birtokában van a recept. Bizonyos vagyok benne, hogy ízleni fog önnek.

Henry rápillantott kísérete egy tagjára és a legényke azonnal eltávozott, hogy felkutassa az ánizsos süteményt.”


A helyszín a békebeli hangulatot árasztó Bertram szálló, ahová néhány nap pihenésre érkezik Miss Marple, és ahol természetesen azonnal bonyodalmak közepébe csöppen. Teázgat, ánizsos süteményt és vajas kekszeket, régimódi édességeket eszeget, beszélget a többi vendéggel, majd a szokásos módon göngyölíti fel a bűntény szálait. A regény nem tartozik Agatha Christie legjobb könyvei közé, sőt szerintem elég vérszegény, de a szálló hangulatát és az előforduló tipikusan angol sütik leírását imádom.

Az ánizsos csillagocskák valóban nagyon jók lettek. Édesek, és fűszeresek, tea mellé valók. Megnyugtatásul sietek közölni azokkal, akiknek Gergőhöz hasonlóan az ánizs szó hallatán sürgősen hányingerük lesz, hogy a kész süteményben nem lehet az ánizst beazonosítani, az eredmény egy fűszeres nagyon kellemes teakeksz. Lesz.


Hozzávalók: 20 dkg vaj, 30 dkg cukor, 40 dkg liszt, 1 narancs héja, 2-3 teáskanál ánizsmag, 1 teáskanál őrölt szegfűszeg, 2 egész tojás, 1 tojásfehérje (a kenéshez)


Az összetevőkből rugalmas tésztát gyúrunk, csillag alakú szaggatóval kiszaggatjuk. A tetejüket megkenjük tojásfehérjével, és megszórjuk kristálycukorral vagy szeletelt madulával. 140 fokos sütőben 30-40 percig sütjük.


2008. december 5., péntek

Párizsi gasztrotúra - maki sushi vol. 7.




Kicsit megkésve érkezik a sushi recept, mert nem volt időm kint felírni és csak mostanra tudtam beszerezni. Említettem már, hogy Jérémie, a chéfünk, a Manray szakácsa volt, aminek egyik specialitása a távolkeleti konyha. Emiatt elég penge a különböző kínai és japán ételek elkészítésében. Például azon a délutánon, amikor megjöttünk az ázsiai boltban tett bevásárlókörutunkról, az ott vett mézédes mangót (amit egyéb körülmények között utálok) palacsintatésztába mártva olajban kisütötte, és valami olyan most minden túlzás nélkül írhatom - mennyei íze volt, hogy nem is hittem el, hogy ilyen egyszerű hozzávalókból ilyen csudálatos ízhatás létrejöhet. A másik Mignon is csinált már ilyesmit, és szintén szuperlatívuszokban nyilatkozott a dologról...
Szóval a sushi. Venni kell hozzá pár különleges hozzávalót: szárított alga a külső burokhoz, maki tekergető bambusz, japán rizsecet, japán rizs, a sushiba töltendő dolgok (rák, lazac, avokádó, ésatöbbi, amihez csak kedvünk van). Ja, meg fekete szezámmag a tekercsekhez.



Hozzávalók: 300 g japán rizs, 30 cl víz, 4 ek rizsecet, 2 ek cukor, 1/2 ek só a vízben feloldva, szárított alga, töltelék kedvünk szerint összeválogatva
A rizst addig mossuk, amíg tiszta nem lesz a víz. Felforraljuk a 30 cl vízzel 5 percig, majd nagyon jól záró fedővel lefedjük, takarékra rakjuk és 10 percig főzzük még. Majd 10 percig pihentetjük, és megvárjuk, amíg teljesen magába szívja az összes vizet. Egy kis lábasban összemelegítjük az ecetet egy kis sóval meg a cukorral, majd hagyjuk kihűlni. A kihűlt rizsre nedvszívó papírlapot, vagy konyharuhát teszünk, hogy a maradék nedvességet is felitassuk róla. A rizsen átfolyatjuk az ecetes keveréket.

A tölteléknek szánt dolgokat vékony csíkokra vágjuk. Én a legjobban az avokádósat, meg a füstölt lazacosat szeretem. De Jérémie csinált paprikás csirkéset is a kedvemért. Azért ez egy kicsit bizarr...


Most következik a maki összeállítása. Egy kis tálkába vizet veszünk magunk mellé. A lényeg, hogy a kezünk mindig nedves legyen, de azért ne tocsogjon a víztől. A makihengergető bambuszt lerakjuk az asztalra és bevizezzük egy kicsit. Ráterítünk egy lap szárított algát. Erre jön a rizs. Na de hogyan....morzsolgató kézmozdulatokkal szépen beterítjük az algát egy réteg rizssel .Tényleg nem kell sok... Közben figyeljünk rá, hogy a kezünk mindig nedves legyen. Elvileg a rizsnek 20 fok körülinek kell lennie, a tölteléknek meg 4 (jól emlékszem?), a lényeg az, hogy hidegnek, mert akkor lesz a maki hőmérséklete megfelelő.

Ha megvan a rizsréteg, a tőlünk távolabb eső részre, úgy hogy a felső részen kimarad két ujjnyi, felhelyezzük a tölteléket. Ha van kedvünk megkenhetjük egy kis wasabival is...



Most megfordítjuk az egészet, hogy hozzánk közelebb essen a töltelékes rész, és a bambusz segítségével a töltelékre hajtjuk az algás rizst. Ujjunkkal kb alagutat kell formáljunk és úgy kell formázgatni a makit. Ha ügyesek vagyunk, nem ázik el túlságosan. Ha visszaemlékszünk sushi evős élményünkre, a maki nem henger alakú, hanem négyszögletes. Na erre kell törekedni, amikor "feltekerjük" a makit. A végén kb 8 egyforma darabra vágjuk egy éles késsel.
Nekem az első katasztrofálisan sikerült, pedig nem tűnt ördöngös feladatnak.
Tessék próbálkozni...
Akár paprikáscsirkés változattal is, bár a lazacosat, vagy avokádósat jobban ajánlom.. ;o)

2008. december 3., szerda

A 20 eurónyi túlsúly oka...


Soha többet nem akarok Wizzairrel utazni. Felháborító - szerintem - hogy hány helyen húznak le a jegyvásárlást követően. Azt már megtanultuk, hogy az x forintos akciós jegyekhez még hozzájön az illeték. De ehhez még hozzászámolhatjuk a tranzakciós díjat, ha nem vagy résen egy biztosítást is automatikusan rád sóznak, plusz ha fel akarsz adni csomagot, azért is felszámítanak nem kevés pénzt. Utána jön a meglepetés, hogy egy olyan reptérre érkezel, aminek nem sok köze van a célállomásodhoz, vagyis legalább annyit utazol busszal, mint amennyit a repülőn ültél, megintcsak borsos összegért. Na nem akarok megint kiakadni, de hazafelé jövet sokként ért, hogy az összes gasztroajándékom bőröndbepréselése miatt húsz eurót még pluszba be kellett fizessek büntetésként...
Azért azt hiszem, hogy ha az ajándékok tulajdonosát megkérdeznénk, mind azt mondanák, hogy megérte a plusz költséget.
Elsőként Bibione örülhetett, aki francia croissant-t rendelt és a lakásba érkezést követő negyedik percben el is pusztította mind a hármat, ezért erről nem készülhetett fotó.
Volt még a zsákomban rengeteg fajta sajt. Camembert, brie, több fajta kecskesajt. Mivel nem tudtam egyből kiosztani az ajándékok tulajdonosának, ezért a hét vége felé a lakásban olyan szagok terjengtek, főleg, ha kivettünk valamit a hűtőből, hogy azt már nehéz volt rosszullét nélkül elviselni.
Érkezett még mustár, fügelekvár, és persze zsírban eltett kacsamáj. Ami lilahagymával, vajaskenyérrel non plus ultra...

Egy kis vörösborecet, egy üveg jó kis vörösbor (tényleg nagyon jó! bár én nem értek hozzá, de ilyet ittunk kint, és olyan gyümölcsös és lágy volt, hogy el is felejtettem, hogy alkohol is van benne)
Néhány tábla csoki a falánkabbaknak, és a desszertes posztban említett híres Speculoos. Ezzel leptem meg magam. Gyömbéres, karamellás ízű tömény krém. Olyan, mintha az IKEÁs pepperkakkort (vagy mi a neve) vagy egy jó adag mézeskalácsot krémesítettek volna. Az a tervem, hogy mindenféle finom mártásokat és szószokat készítek majd belőle.

Közben a neten találtam egy szuper blogot, ami ír egy boltról, ami híres Franciaország szerte, mert minden sütéshez szükséges hozzávalót, még a legkülönlegesebbeket is meg lehet itt kapni. Ha legközelebb arra vetne a sors, az első dolgom lesz, hogy ellátogassak...
cím: 58 rue Tiquetonne - second arrondissement

2008. december 2., kedd

Sült csülök barna sörrel



Csülök sütésre ritkán van alkalom. Mert gondoljuk csak meg: két főre nem áll neki az ember, hiszen egy csülök két embernek sok, mindenképpen vendégek kellenek hozzá.

De a vendégek többsége (legalábbis a mi társaságunkban) leginkább könnyű vacsorára szavaz, a csülök általában rémisztően hat a baráti körünket nagyrészt kitevő zsír és szénhidrátfóbiás harmincasok között (saját magunkat is beleértve :-)).

Aztán ott az időtényező, egy jó sült csülök elkészítéséhez minimum három óra kell, de valójában a szabály az, hogy a ráfordított sütési idő egyenesen arányos a végeredménnyel. Így nem tartom túlzásnak a 8-10 órát sem (Nigellánál ugye láttunk már 24 órán át sütött bárányt, bár én nem tudnék aludni, ha menne éjjel a sütő, egészen biztosan tűzvészről álmodnék, és percenként felkelnék megnézni nem ég-e a ház:-)).

A képen látható darab 6 órán keresztül sült, ritkán van idő ennyit várni. Ez alkalommal szerencsére volt: a semmittevős-otthonlévős szombat frappáns alkalomnak bizonyult, plusz a lányok is átjöttek (pont az a kettő, aki szerencsére nem a nap 24 órájában aggódik a súlya miatt :-)).

3 dologra figyeljünk nagyon: az alapos sózásra, a tökéletes befedésre, és a végén a többszöri locsolgatásra. Ha ezt lelkiismeretesen végigcsináljuk, a világ legjobb csülkét kapjuk omlós, olvadós, ize, és vajpoha lesz, és kb. 10 perc néma falatozás után a tepsiben csak egy klasszikus frédibéni csont marad.


Hozzávalók: 1 db felső (azt hiszem így hívják) csülök, egy üveg barna sör, 1 kg krumpli, 3-4 rozmaring ág, egy fej fokhagyma só, bors, őrölt kömény.


A megmosott húst mindenhol nagyon alaposan bedörzsöljük a só, bors és kömény hozzáadásával készített fűszerkeverékkel. Nyugodtan használjanak köményt azok is, akik nem kifejezetten szeretik, a malaccal ugyanis csodát tesz, és 6 óra sütés után csak a zamatos hús marad, ott már nem lehet a köményt külön beazonosítani. Hagyjuk állni 10 percet, aztán tegyük egy nagy tepsibe, öntsünk alá kb. 1 dl vizet és 2 dl sört, dobáljuk mellé a hámozatlan gerezd fokhagymákat, majd nagyon alaposan bugyoláljuk be az egészet alufóliával. Toljuk a sütőbe, és ezután kb. 2,5-3 óráig foglaljuk el magunkat bármivel (azt nem tanácsolom, hogy menjünk el otthonról, mert az alváshoz hasonlóan ezt sem tartom biztonságosnak bekapcsolt sütő esetén). 3 óra múlva nézzünk rá, ekkorra már nagyjából puha, az elveszett folyadékot innentől csak sörrel pótoljuk. Esetleg fordítsuk meg, fűszerezzünk utána, majd újra fedjük le, és toljuk vissza. Innentől óránként nézzünk rá. Az ötödik óra kezdetekor, dobáljuk mellé a megmosott és félbevágott krumplikat, fél óra múlva pedig vegyük le róla a fóliát, és 5-10 percenként locsolgassuk meg a pecsenyelével, és időnként megforditva (akinek van az kapcsolja be a grill funkciót) süssük pirosra és ropogósra a bőrét is. A rozmaringot én az utolsó 10 percben dobom a pecsenyelébe, ennyi idő alatt megteszi a dolgát, és isteni aromát ad a szaftnak, amivel majd meglocsoljuk a tányérra helyezett csülökdarabokat. Természetesen a vele sült krumplikkal esszük, és próbáljuk ki hozzá a héjukban krémesre sült fokhagymákat is.


2008. december 1., hétfő

Párizsi gasztrotúra - poulet paprika vol. 6


Még mindig Párizs!
Történt egy napon, hogy Jérémie megszólalt, legyen valami magyar specialitás végre, ha már ennyi magyar van itt. Paprikás csirke! Oké, onnantól kezdve minden második szó a "poulet paprika" volt. Elmagyaráztuk a galuska mibenlétét, hogy olyasmi mint a gnocchi, csak kisebb, és köretként esszük. A nem kicsit hiányos francia tudásomnak köszönhetem, hogy én egész végig azt hittem, hogy a személyzeti kaja lesz a poulet paprika. Aztán kábé sokkszerű állapotba kerültem, amikor láttam, hogy Loraines fehér krétával írja fel a menüre, hogy Poulet paprika facon Sophia... ez lennék én, azaz Zsófi módra.
Ahaaa, gondoltam, ezek nem viccelnek. Hirtelen minden főzőtudományomban kételkedni kezdtem, arra próbáltam gondolni, hogy ezek még életükben nem ettek paprikás csirkét, úgyhogy nem nagyon lesz összehasonlítási alapjuk. De akkor is, most akkor vízzel csináljam a galuskát, ahogy eddig is, vagy tejjel, ahogy a neten olvastam, hogy az igazán finom galuska bizony vízzel készül. És egyébként is mennyit? Jérémie válaszul odatett 3 (három!) kiló lisztet a pultra. És nehogy azt gondoljátok, hogy volt galuskaszaggatójuk...mondjuk honnan is lett volna...


De a magyar találékonyság mindent legyőz. Volt ugyanis egy IKEÁs reszelő. Tudjátok, az a kis ovális alakú, amihez tartozik egy műanyag tartóka is. Ne ennek a nagyobbik lyukú része egészen hasonlít egy galuska szaggatóra, mert azért mégsem fogok nekiállni késsel kiszaggatni ennyi tésztát. Feltettem a vizet forrni egy óriás kondérban. Közben persze elkészült a személyzeti kaja, és mindenki mondta, hogy ne csináljam már, öt percet tud várni a galuska, jöjjek enni. De én azt tanultam anyukámtól a galuskáról, hogy nem, öt percet sem tud várni, minél előbb ki kell szaggatni. Na ott kezdődtek a megpróbáltatásaim. Az óriás kondér fölött lobogó vízbe szaggatni a véget nem érő galuskaáradatot egy tenyérnyi szaggatóval. A kezem leégett, az arcom izzadt, a tészta nem fogyott, de kitartottam. Elvégre egy francia étterem konyhájában csináltam a menü egy részét, amiben szerepelt az én nevem is! Tejóég!!! Hazudnék, ha azt mondanám, magabiztosan vettem az akadályt...
És még hátra volt a csirke. Ebben a fiúk segítettek. Először is Jérémie a pulet paprika tiszteletére rendelt egy nagy doboz csirkét. Elképesztő profi mozdulatokkal feldarabolta. Amikor én elkezdtem kézzel kitépkedni a csirke megmaradt tollmaradványait, ő elővette a creme brulée pisztolyt, és végre megláttam az egyéb alkalmazási módját is: leperzselte a kiálló tollkezdeményeket a csirke bőréről. Chouchou közben aprította a hagymát, vagy 6-8 óriás fejet. Meg persze a fokhagymát, paradicsomot. Feltettük a húst is főni. Közben fél órás eszemfuttatás következett, hogy melyik tejtermék hasonlít leginkább a tejfölre... sajna a nevére már nem emlékszem, de nem a creme fraiche volt...


Már csak azon gondolkoztam, hogy hogy fogja Jérémie feltálalni az egészet. Persze ebben sem kellett csalatkozzak, azt hiszem nem most látott először poulet paprikát, erről méginkább megbizonyosodtam, amikor a galuskát összekeverte petrezselyemmel, és megkérdezte, hogy miért nem szoktátok? Gyönyörűen a galuskahalom fölé épített egy alsó és egy felső combot, megöntözte a paprikás mártással, és a tetejére még egy kis franica tejfölt is rakott, meg egy kovászos uborkát díszítésként. Gyönyörű volt. És az emberek egész hihetetlen módon jöttek gratulálni, legalábbis azt hiszem ezzel a szándékkal, mert én csak a poulet paprikát értettem belőle meg, hogy mosolyogtak... gondolom, aki érintetlenül visszaküldte az egész tányért (ilyet azért nem láttam), az nem jött be, hanem csendben elhagyta az éttermet... ;o)
Szóval így történt a Zsófi féle paprikás csirke debütálása Párizsban. Ha maradtam volna még pár napot, akkor a maradékból csináltam volna hortobágyi palacsintát, de erre sajna már nem volt módom...Talán majd legközelebb... ;o)

2008. november 26., szerda

Párizsi gasztrotúra - egy nap az étteremben vol 5.


Mielőtt a folytatnám a délután teendők leírását, kanyarodjunk kicsit vissza az előző bejegyzéshez. Illetve az arra érkezett kommentekhez... Azt hiszem nem fogalmaztam elég egyértelműen. A konyhában természetesen nem cigizik senki. Csak az asztalnál, a bárban, ebéd előtt és után és egyáltalán mindig, ha lehetőség van rá. Úgyhogy efelől mindenki megnyugodhat...
Ami a mikrót illeti, hát igen. Ki kell ábrándítsak mindenkit, hogy használják, és azt hiszem nem ez az egyetlen hely. Biztos van egy szint, ami fölött nem engedik be a konyhába, de hát a szakácsok is rájöttek már, hogy mennyire praktikus, gyors ésatöbbi...

És most vissza az éttermi napirendhez. Az ebédeltetés után mindenkinek szabadfoglalkozás 6ig. Kivéve ha vásárolni kell. Márpedig szerencsére kellett, nem is akárhol, a párizsi chinatownban. Párizsban a forgalom katasztrofális, mint bármelyik másik nagyvárosban, kb 1 óra autóút után értünk el a kínai negyedbe, ahol Jérémie úgy köszöngetett az embereknek, mintha legalábbis mindenki a barátja lenne. Egy olyan ázsiai boltba tértünk be, hogy bár eddig a mi csarnokbeli boltunk volt számomra a csúcsok csúcsa, azért ez mindent vitt. Rengeteg friss zöldség, gyümölcs, fűszer, saláta. A zöldségek közül tényleg minden, ami csak kellhet. Nyilván volt kb kéttucatnyi amiről azt sem tudtam, hogy mi, de a többit felismertem thaiföldi emlékeimből.

Ezen kívül rengeteg fajta rizs, szójatej, magvak, fűszerek arzenálja, különböző konzervek és fagyasztott áru. Mi a sushihoz vettünk hozzávalókat: japán rizst, sushi algát, wasabit, vizitormát, speckó sushi ecetet, meg makitekergető bambuszt (nem tudom mi lehet a rendes neve...).


Persze becsúszott még egy-két nem tervezett elem is. Utána vissza az étterembe újabb 1 óra alatt. És már indulhatott is az esti műszak. Ez semmiben sem különbözik a délitől, a folyamat ugyanaz. Előkészítés, személyzeti vacsora, előkészítés, roham, mérsékelt roham, utórezgések. Az utórezgések alatt Macasar már elkezdi takarítani a konyhát. A grillt sikálja, a sütőt kimossa, a pultokat lefertőtleníti, felmos. Aztán ha beérkezik még egy rendelés, akkor kezdi elölről. Ekkorra már rendszerint csak én maradtam a konyhában, és reménykedtem, hátha valaki rendel még egy desszertet.... ;o) Gondolom, ha nem vagyok, a felszolgálók megcsinálják, vagy a két fiú nem megy olyan korán haza. 11-12 után már főleg a bár pörög, olyan éjjel 1ig, 2ig. Utána kifújt, ahogy mi is, hazavonszoljuk magunkat.

2008. november 25., kedd

Levendulás forrócsoki



Egy pöti franciás hangulat itthonról.

Illatos, édes, sűrű szín és ízharmónia.
Csészéből, nem bögréből.



Hozzávalók: 1,5 tábla 70-80% kakaótartalmú étcsoki, 1 liter 2,8% zsírtartalmú tej, 4-5-6 evőkanál méz, 3-4 levendulavirág.


A tejet felforralom a virágocskákkal, aztán leszűröm, az illatos tejbe pedig belekockázom a csokoládét. Egyszer azt hallottam, hogy ahhoz, hogy a forró csoki finom és sűrű legyen, csokit előtte le kell fagyasztani. Én azóta így csinálom. Hogy van-e valami jelentősége, nem tudom, mert már reflexből teszem a táblákat a mélyhűtőbe. Az egészet együtt melegítem, a folyamatot gyorsítandó lebotmixerezem. Belecsurgatom a mézet. Voilá.

2008. november 24., hétfő

Párizsi gasztrotúra - egy nap az étteremben vol 4.


Részletekben már írtam arról, hogy hogy is telik egy nap az étteremben, most megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Reggel 10-re kell érkeznie mindenkinek, addigra Jérémie már ott van általában. Mindenki kévával kezd, semmi tej, tejszín ésatöbbi, csak simán a rövid eszpresszo maximum egy kis cukorral (kávéból egyébként a nap folyamán még lecsúszik mindenkinek fejenként 6 vagy akár 8 is) A fiúk szakácsnadrágot, speckó cipőt, és fehér szakácsfelsőt viselnek. A munka kezdete előtt mindenki kezet mos a falon feltüntetett módon melegvízzel x másodpercig így másik x-ig úgy dörzsölve. A menü és a maradék kaják átbeszéléséről már írtam. Magunkhoz veszünk néhány konyharuhát, meg a szükséges eszközöket, mert Jérémie máris kiosztja az olyan feladatokat, mint tésztagyúrás, zöldséghámozás, mártáskészítés, hússzeletelés, sültek elősütése, a hűtőkamrából előpakolás ésatöbbi.


Eközben a felszolgálók az éttermi részt készítik fel a vendégek fogadására (amit egyébként előző éjjel tökéletes rendben hagytak ott), Chouchou megrakja a kandallót. Macasar pedig elképesztő módon a kezünk alá dolgozik, mindent elmos, a helyére tesz, ha keresek valamit azonnal hozza, ha kezet akarok mosni beállítotja nekem a meleg vizet, ha szemét keletkezik már el is tűnteti. Ez a munka folyik kb 11.15ig, amikor is Jérémie hirtelen, de tényleg egy szempillantás alatt összeüti a személyzeti kaját. Ezt egyszer sem sikerült elcsípnem, hogy mi alapján, hogyan, kivel előkészítve teszi össze, csak arra eszméltem fel, hogy már megint kész van egy nagy tál ínycsiklandó illatú étel és szólnak, hogy Manger! (mármint valami ilyesmi ;o( ), azaz, hogy menjünk enni. Kb. 12ig ücsörgünk az asztalnál, közben nagy sztorizgatások, meg röhögés (francia tudás hiányában is azért jórészt tudtam követni a beszélgetés témáját, mert nagyon hasonlít az olaszhoz). A személyzeti kaja mindig csak egy fogás, de utána mindig van legalább két fajta sajt és friss bagett. A végén persze megint kávé. Ja, és az állandó jellegű cigizést eddig nem említettem. Nekem már nézni is rossz volt, hogy egyik után gyújtanak a másikra, ahogy a sok füst kijön a szájukon. Persze, nem azt akarom mondani, hogy eddig nem láttam cigiző embereket, de néha elgondolkodom, hogy annak, aki nem ismeri és először látja, milyen abszurd lehet ez az egész...mindenesetre számomra megérthetetlen. Na mindegy, csak egy röpke kitérő.


Macasar nem ült le a többiekkel enni, először nem értettem miért. Aztán amikor rákérdeztem, kiderült, hogy Maliban nem így szokás, az is csoda, hogy nem kézzel eszik. Kis műanyag tálkákba szedte ki magának az ételt és egyedül, a konyha sarkában, állva ebédelt meg.
Ezután kezdenek szállingózni a vendégek és a rendelések beérkezni a következő szisztéma szerint: perforált papírlapra veszik fel a felszolgálók a rendelést úgy, hogy a különböző fogásokat külön külön letéphető részekre írják. Így, amikor beérkezik a rendelés, mindegyik rész az adott fogás előkészítő-asztalára mehet.

Lui és Michael csinálják az előételeket, leveseket, Jérémie pedig a főételeket. A desszertet az, aki elvállalja (én! ;o) ). Én egyébként általában Jérémié asztala mellett állok a grill lap, a sütő és a szemetes alkotta bűvös háromszögben. Megpróbálok Jérémie keze alá dolgozni, ami lehet, hogy esetenként inkább hátráltató, mint segítő, de fő az igyekezet...


A végső díszítéseket, a törlést (a tányér szegélyén se étel, se dísz nem lehet!!!) általában én csinálom, de a az első előkészítő lépéseket is, a rendelés számának megfelelő számú, melegített tányérok előkészítése, a saláta alap felhelyezése a zöldfűszeres olaj dísz felrajzolása (na ezzel akadtak problémáim). Nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Volt, hogy egymás után tíz tányért csináltam újra és újra, és egyik sem lett jó (...szegény Macasar) A képen egy Jérémie által továbbgondolt elhibázott tányér.


Szóval a rendeléseket egy speciálisan erre a célra kialakított kis csiptetőbe kell tűzni, aztán ha már kiment a vendégnek, akkor mehet a kukába. Először természetesen az előétel / leves készül el, a főételt max előkészítjük, de a grillre még semmi esetre sem mehet a hús, se a sültkrumpli a sütőbe, de a díszítés elkészítése sem jó ötlet, mert megfolyik... Ha egy egy asztal egy-egy fogása elkészül, akkor van egy nagy gong, ebből tudják a felszolgálók, hogy jönni kell. De általában nem volt szükség a gongatásra, tudták anélkül is. Ha hozzák vissza a leveses tányérokat (maradék a kukába, evőeszköz külön dobozba, tányér külön helyre) kezdhetjük a főételt.


Már minden elő van főzve, sütve (kivéve a grillezésre szánt dolgok). A köretek mennek a mikróba, a krumpli az olajba, készül a salátaköltemény, sül a hús. Az utolsó fázis a desszert. Ebben a konyhában elég hányattatott sorsa van. Senki nem érzi igazán a magáénak. De azért van, aki mindig megcsinálja, feldíszíti. Fél 3 körül vége a rohamnak. 3kor még van egy-két fondant au chocolat rendelés, aztán kifújt. Eddigre a fiúk már rég megpattantak (általában 2 körül), Jérémie a vendégekkel traccsol. Innentől kezdve főleg a bárnak van dolga meg a felszolgálóknak. 4 körül kiürül az étterem, mostantól számítva 2 órán át mindenki azt csinálhat, amit akar. Hacsak nem kell elmenni vásárolni, de ezt majd a következő posztban....

2008. november 21., péntek

Párizsi gasztrotúra - briósban sült alma vol. 3



Az utolsó bejegyzésemben írtam róla, hogy egy szakácsnak napi szintű feladat kitalálni a megmaradt ételek kreatív újrafelhasználását. Hát ez most éppen egy ilyen recept lesz. A briósokról van szó...remélem nem azért maradtak meg, mert nem lettek olyan tökéletes formájúak...se nem amiatt, mert túl sok levegőt préseltem ki belőlük. A lényeg, hogy megmaradt egy pár, amihez sütöttem még egy tepsit és neki is láthattam az aznapi desszert elkészítéséhez. Egy láda golden almát kicsumáztam, kimagoztam és a keletkezett alagútba egy Jérémie által már előzetesen előkészített mandulás vajas krémmel (vajat kikevert cukorral és mandulaaromával), a tetjét egy kis cukorral szórtam meg. A tepsi alma már mehetett is be a sütőbe, amíg teljesen szét nem sültek.
Azt hiszem nem így kellett volna sikerülnie, mert valamit beszéltek az alma fajtájáról, meg állagáról, de sajnos nem értettem mindent, szóval ezúttal ilyen lett. Ezután kivájogattam a briósokat és beletöltöttem az töltelékes alma húsát (a héja mehet a kukába), és a kanállal valahogy szalonképesen próbáltam elrendezni rajta.
Ha van kedvünk, a briósokat egy picit megspiccelhetjük egy kis cukros likőrös keverékkel. Tálaláskor megöntötzzük karamell krémmel (odakint az őrjítően finom és elképzelhetetlenül hízlaló Scopuloosból készítettük, amiből hálistennek hoztam haza egy üveggel minden eshetőségre... ;o) ). Scopuloos híján csinálhatjuk égetett cukros alapból is.

Azért azt be kell valljam, hogy az összes sütni főzni való dolog közül az édességek foglalják el az első helyet a szívemben, úgyhogy amikor desszert rendelés érkezett, minidg ugrottam, hogy én csinálhassam meg az utolsó simításokat meg a díszítést. A végén már annyira belejöttem, hogy sokszor senki sem volt már a konyhában rajtam kívül, mert a fiúk már hazamentek, Jérémie meg valahol kint beszélgetett a vendégekkel, úgyhogy én vehettem fel a rendeléseket! :o) Azért persze nem volt már akkora a pörgés, tehát kábé egy gasztronómiai analfabéta is meg tudta volna csinálni, de én boldog voltam! A legtöbben fondant au chocolatot rendeltek, amit vaníliafagyival és karamellöntettel tálaltunk, de sokan kértek - franciákhoz méltóan - sajt tálat, vagy mogyorótortát, esetleg creme bruléet. És persze a pudingot se hagyjuk ki a sorból, aminek a tetejére ugyanúgy cukort karamellizáltunk, mint a creme brulée tetejére, csak előtte egy egész fahéjrudat szúrtunk bele, aminek olyan isteni illata lett a karamellizáló pisztoly lángjának melegétől, hogy minden egyes alkalommal sajnáltam kiküldeni a vendégnek...

2008. november 20., csütörtök

Párizsi gasztrotúra - francia briós vol. 2.


Mielőtt folytatom az élménybeszámolót a francia konyhában töltött hetemről, szeretném megválaszolni, hogy is kerültem én oda... Hát mindenek előtt kell hozzá egy pasi, aki egy párizsi étteremben dolgozik és meghív minket egy hétre, ezen kívül levajazza a szakáccsal, hogy tanítgasson minket....Ilyen egyszerű! ;o)
Első nap, mikor megérkeztünk az étterembe eléggé izgultam egyrészt, mert már láttam, hogy a "chef tud angolul" állítás erősen túlzó, másrészt hirtelen abban sem voltam biztos, hogy valaha tudtam-e főzni, vagy fogtam-e már fakanalat a kezembe az életemben. Miután eldöntötték, hogy milyen ruhát is vegyek (farmerban, pulcsiban és csizmában mentem), megkaptam a kötényemet és a Jérémie előguberálta valahonnan a saját klumpáját. Megmutatták, hogy a konyharuhát a köténybe kell tűzni. És készen is álltam. Már kezdtem érezni, hogy ez naggggyon jó lesz. A továbbiakban nem is volt nagyon időm zavarban lenni, mert Jérémie máris bedobott a mélyvízbe: brióst kellett csináljak. Jéééézusom gondoltam, tuti, hogy most nem fog megkelni a tészta, vagy valami hasonló tragédia történik, de minden a legnagyobb rendben folyt. Pár nappal később az újabb briós adagnál sikerült elégetnem egy tepsi tésztát, persze teljesen kiakadtam. Én hülye nem néztem meg, hogy a velős csont sütéséhez feljebb vették a sütőt... Totál letargiámat Jérémie könnyítette valamelyest, mikor mondta, hogy egy nagy konyhában kb. 30 tepsi sütemény égetnek el naponta... Szóval. A tésztát bedagasztottam (nem én, hanem a természetesen Kitchen Aid márkájú robotgép), aztán meg is kelt a tűzhely fölött és kezdődhetett a briósok megformázása. Ezt Jérémie úgy csinálta, hogy egy hosszú hengert formázott a tésztából, majd 10 egyenlő részre vágta és minden kis golyót meghajtogatott, majd a tenyerei között az asztalon pörgetve a tésztát kör alakúra pofozta. Az első után már én csináltam, próbáltam úgy, ahogy az előbb láttam, de persze nem lett olyan szép szabályosak mint az övé volt. Közben odajött és mondta, hogy ne nyomjam annyira a tésztát, mert kimennek belőle a buborékok és nem lesz jó. Persze, hogy tudom, hogy a kelt tésztát nem kell nyomorgatni, próbáltam is nagyon finoman hozzájuk nyúlni, de hát az ő briósa akkor is sokkal puhább lett mint az enyém.


A kis briós tepsiket egy vizes-olajos kencét tartalmazó palackkal kellett befújni. Szuper találmány, annál jobban nem utálok semmit, mint kivajazni a tepsiket és utána törölgetni a vajat az ujjaimról.... A tojássárgához Jérémie egy kis vizet adott, és úgy kentük meg a briósok tetejét, a végén egy kis aprított diót szórtunk rá. És mehetett is be a sütőbe.

Hozzávalók (két tepsihez. Elsőre érdemes fél mennyiséggel próbálkozni): 1 kg liszt, 10 deka cukor, 2 deci tej, 2 deci tejszín, pici só, 2 tojás, 10 deka olvasztott vaj, 4 deka friss élesztő
A tetejére: tojássárgája egy kis vízzel elkeverve, darabolt dió

Az a jó egy ilyen éttermi konyhában, hogy minden mindig be van kapcsolva. A grill lap, a fritőz, a tűzhely, a sütő egész nap mennek. Nem kell várni semmire. A másik, amit nagyon megirigyeltem, és ha lesz egyszer saját konyhám tuti rakok bele, az a tányérmelegítő. A tűzhely fölött van egy hosszú rácsos fém polc, amin ott sorakoznak a tányérok. Pont kéznél van. Kenyeret is lehet rajta melegíteni vagy tésztát keleszteni, vagy ha a rendeléssel előbb készültünk el, és még be kellett várni egy fogást, vagy a vendégek még ették az előzőt, ide fel lehetett rakni, hogy ne hűljön ki. Tudom, nem annyira jó az ilyet hallani, de ez van. A visszajövő kenyeres kosarat sem dobják ki, hanem újra kiküldik. A húsok szagolgatása folyamatos és az éppen már nem a legfrissebb hozzávalók kreatív felhasználása is mindennapi feladata a szakácsnak. Minden nap jön új áru, már ismerik a szállítókat, akik információval tudnak szolgálni a többi étteremről is a forgalom alakulásáról és minden egyéb említésre való dologról. Egyik nap egy hatalmas doboz fafüle gomba jött, meg 3 doboz avokádó (érdekes ezek mind érettek voltak, nem úgy mint nálunk, hogy egy hétig kell rohasztanom a konyhában, hogy meg lehessen enni), egy doboz édeskömény, és egy doboz olyan gyönyörű körte, hogy megszólaltak. Sajnos nem volt már alkalmam megfigyelni, hogy hol és milyen formában végezték...A másik nap jött a húsos, egy hatalmas láda csirkével, báránycombokkal, bárány alsócombokkal, velős csontokkal. A franciák is megeszik a velőscsontot, de kicsit másképp mint mi. Félbevágva érkezik, és nem főzik, hanem tepsiben, sütőben kisütik. És kiskanállal! kenyér nélkül! a pout au feu-höz fogyasztják, ami egy gazdag húsleves tulajdonképpen.
Arra elég hamar rá kellett jöjjek, hogy a szakácsnak nem csak főznie kell tudnia. Egyrészt embereket irányít, hozzávalókat rendel, kitalálja a menüt, megtervezi a mennyiségeket, észben tartja, hogy miből mennyi van, hogy mi meddig jó, hogy a maradék/nem friss dolgokat hogyan tudja eladni.
Ebben az étteremben úgy működött a menü, hogy minden nap megváltozott rajta egy-két-három étel és új került fel az elfogyottak helyére. Minden reggel új menüt írtak a fekete táblára. Amikor reggelente megérkeztünk, Jérémie végigkérdezte a fiúktól, hogy melyik ételből mennyi van még, van e hozzá szósz, ha maradt belőle, akkor hány személyre való. Ezután eldöntötte, hogy fennhagyja az étlapon és csak fel kell dúsítani, vagy új mártást kell csinálni, vagy leszedi az étlapról és a.) csinál belőle valami új ételt b.) mi megesszük c.) kidobja.