2008. július 31., csütörtök

Magos kéregben sült sajt karamellizált körtével

Bár a cím bármelyik étteremben megállná a helyét, a végeredményt inkább a maximálisan antifotogén “ronda, de finom” kategóriába sorolnám.

Mikor régen a Nagyi szakácskönyveiből és kézzel írt receptgyűjteményéből ismerkedni kezdtem a konyha világával, csak azok a receptek tettek rám bármilyen hatást, melyekhez szép képek is tartoztak. Az évfolyamonként spárgával átkötött Magyar Konyhákat már akkor is gyakran lapozgattam elidőzve egy-egy szép sonkaterkercsnél :-) (a kép, ami végül annyira magával ragadott, hogy neki is álltunk megsütni a barátnőmmel: a méteres piskótaszelet volt).
Szóval szerintem a szép képek nagyon fontosak egy recept esetében, a mai napig jobbára ez alapján döntöm el, hogy valamit kipróbálok-e vagy sem. Esztétikailag is fontos, de sok információt is ad az adott ételről.

Ebben az esetben a kivétel a szabályt erősíti, mert bár korai gasztroélményeimhez hűen törekszem az ételeimről szép és étvágygerjesztő képet késziteni, több-kevesebb sikerrel, erről a fogásról kb. másfél órai kúszás, mászás, derités, és komponálás után sem tudok ennél többet felmutatni.

De azokat, akiket hozzám hasonlóan nagyban befolyásol a vizuális élmény, vígasztalja az a tudat, hogy a sajt enyhén sós íze a ropogós magokkal, szaftos körtével olyannira harmonikus, hogy bőven kárpótolni fogja őket a gyenge fotóért.
Kötelező kipróbálni. Komolyan. Nagyon jó. Sokkal, de sokkal finomabb, mint ahogy kinéz.

Hozzávalók: fejenként 1 szelet kecskesajt és 1 körte, egy kávéskanál lenmag, egy evőkanál szezámmag, olivaolaj, 1 evőkanál barnacukor, fahéj, szerecsendió

A feldarabolt és meghámozott körtéket az enyhén karamellizált barnacukorra dobjuk, összeforgatjuk és addig sütjök-pároljuk, míg félpuha és csillogóan barna és illatos nem lesz. NAGYON PICI fahéjjal és szerecsendióval ízesitjük (ez nem sütemény, nem kell, hogy a fahéj domináljon). Amikor ezzel megvagyunk, a kétféle magot összekeverjük, a sajtszeleteket beleforgatjuk, jól belenyomkodva a magokat a sajtba, és nagyon forró olajon hirtelen pirulásig sütjük őket.
A női hölgyek általában megelégszenek ennyivel, a férfiemberek esetleg igényelhetnek egy-két szelet piritóst hozzá.

Mégegyszer mondom, hogy mindenki megértse:
Isteni
ízharmónia :-)

2008. július 30., szerda

Bagett



Ciki vagy sem, gasztroőrült létemre az egyik kedvenc kajám a vajas kifli. Ha őszinte akarok lenni, áprilistól júniusig minden hétköznap ebből állt a menüm. Nem valami egészséges, és változatosnak sem mondanám, de autista módon, ha rákattanok valamire, akkor azt hónapokig tudom enni megállás és változtatások nélkül. Sőt, csak azt kívánom. Na így van ez a vajas kiflivel is. Éppen ezért határoztam el, hogy felkutatom a legfinomabb kiflit/zsömlét/bagettet és a hozzá kívánkozó legtutibb vajat.
Az eddigi nyertes a Kaiser-Spar-Interspar-néha Match boltokban kapható sváb bagett/csomó/perec. Holtversenyben van a Klasszos kenyér (gyakorlatilag a Klasszba azért járok, hogy az előételként felszolgált kenyérrel tömjem tele magam...) Na ezeket például korlátlan mennyiségben tudom fogyasztani. A vajra eddig nem fektettem nagy hangsúlyt, de egy ismerősöm áradozott egy olasz vajról, nevezetesen a Burro degli Alpi-ról, amit már régóta figyelek a boltok polcain, de borsos ára miatt eddig még nem kísért el a kasszasorig.
Múlt pénteken vettem egyet a Culinárisban. 600 Ft... Asszem beleszerettem.

Sajnos a sváb bagett receptjét eddig sehonnan nem sikerült megszereznem, pedig még Németországi kapcsolataimat is beizzítottam. Viszont elhatároztam, hogy kipróbálom a bloggertársaknak jól bevált kenyér recepteket és kiválasztom belőle a kedvencemet, ami hasonlít
a.) a Klassz-os kenyérre
b.) a sváb bagettre

Sajtkukac oldalán meg is találtam az a lassú kelesztéses bagettet, ami külsőre megszólalásig hasonlított a Klasszos változatra. Ki is próbáltam fele mennyiségű hozzávalókkal, mert nem volt otthon elég liszt, és hebrencs llévén, nem tudtam ennyire pontosan kimérni az összetevők arányát, de ez azt hiszem meg sem kottyant neki, mert nagyon finom lett.
Hozzávalók: 35 deka liszt, 1 kk só, fél zacskó szárított élesztő, 2,5 deci jeges víz (ahgy Sajtkukac ajánlotta jégkockával jegesre hűtve)
A hozzávalókat bedobtam a kenyérsütő gépbe, bedagasztattam vele. Majd egy éjszakára hűtőbe tettem a tésztát. Másnap elővettem, egy órát még kelesztettem, majd két rúd szerűséget formáztam belőle és sűtőpapírra téve a 200 fokos sűtőbe toltam 20-25 percre. A sütő aljára raktam egy őzgerinc formát tele vízzel, hogy ne engedje kiszáradni a bagetteket.
Vigyázat, melegen életveszélyes! ;o)

2008. július 29., kedd

Szilvás bodzalimonádé

Az eddigi híresztelésekkel ellentétben a nyár mégis folytatódik, ha pedig folytatódik további frissítőket kell magunkhoz vennünk. Azért jó, mert alkoholos és virgin változatban is készíthetjük. Az eredetijét a Dérynében kóstoltuk, az alkoholos változatot persze. Kóstolgattuk kóstolgattuk, aztán a kóstolás végére a pontos arányok hogy hogy nem, már kimentek a fejemből, úgyhogy lehet, hogy jócskán eltérek most az eredeti recepttől.

Hozzávalók: szilva, bodzaszörp, lime, szóda, mentalevél, bacardi (esetleg valamilyen jó minőségű vodka bár én a vodkát ki nem állhatom), díszítésnek ribizli

A negyedbe-nyolcadba vágott szilvákat előző este alaposan meglocsoljuk a lime levével, és egy nagy tálban egész éjjelre a hűtőbe tesszük. Mikor elérkezettnek látjuk az időt egy italra, elővesszük, a pohár aljába hajítunk párat belőle, rátépkedjük a mentát, öntünk hozzá egy kis bodzaszörpöt és az egészet kicsit összenyomogatjuk, ráteszünk sok jeget, felöntjük szódával és voilá. Amennyiben a frissítés mellet egyéb hatást is elvárnánk az italtól – és miért ne várnánk - a nyomkodás előtt töltsünk bele ízlés szerinti Bacardit.

Aha. Most jutott eszembe ahogy végigolvastam, hogy a Dérynében nem szilvát, hanem nagy szemű piros szőlőt tettek bele.

Szolgálati közlemény:

Néhány olvasónk hiányérzetének adott hangot a közelmúltban a komolyabb és összetettebb fogásokkal kapcsolatban. Kis türelemet és megértést kérnénk tőlük a hőmérő higanyszálára, és a nyári elfoglaltságok sokaságára hivatkozva.

2008. július 28., hétfő

Várdomb Vendéglő - Szentendre


Tegnap cangázni voltunk a bandával. Eltekertünk Szentendréig és vissza. 60 km! Meg sem kottyant volna - sportemberek lévén - ha nem ülünk be ebédelni egy muskátlis macskaköves kis halászcsárdába. Az ebéd végére elfogyott 3 kis bogrács halászlé, 2 túróscsusza, 3 fogasfilé roston, 1 bugaci csirkemell, 6 uborkasaláta, rengeteg petrezselymes krumpli és nem utolsó sorban vagy másfél liter bor, persze kizárólag fröccsnek.
Ezek után kicsit nehézkesnek tűnt a hazatekerés, de valahogy szó szerint mégiscsak hazagurultunk.


Mire megtaláltuk a fent nevezett vendéglőt, előzetesen már egy jópárat végigjártunk. Először a Dunaparton tekertünk végig, de az túl turistás volt, utána kitekertünk a faluszélre, mert Sipkás emlékezett, hogy van ott egy jó kis étterem. Lehet, hogy valaha jó volt, de most annyira kihalt volt és a pincér annyira kábult, hogy nem voltunk benne biztosak, hogy a konyha és a benne várakozó alapanyagok nem buknának meg egy ANTSZ ellenőrzésen, úgyhogy mindenki megitta a fröccsét és karikáztunk tovább. Mígnem elértünk az egyik macskaköves úton álló muskátlival díszített, fagerendás, borospincés vendéglőhöz. Ugyan itt is a miénk volt az egyedüli asztal, de ezúttal nem volt zavaró a dolog. Maga a szakács ajánlotta az ételeket. A halászlét, amit akkor rakott föl, szigorúan gyufatésztával, meg a fogast (ahogy ő mondta, a halak királyát) roston, vajas petrezselymes burgonyával és uborkasalátával.
Nem keveset vártunk, de szerencsére az egymás után csúszó fröccsök gondoskodtak a jó hangulatról.
Én egyébként nem szeretem a halászlét, de ez komolyan mondom mindent vitt! A petrezselymes krumpli jó szaftos volt, a fogas pedig omlós. A túrós csusza igazi csuszatésztából készült, jó sok szalonnapörccel, tejföllel, oda-oda kapatva a serpenyőben.


Egy szó mint száz, érdemes volt a plusz kacskaringózás a városban meg a plusz fél óra várakozás.
A végén a szakács, akinek Szentendrén van egy másik panzió-vendéglője is, még azt is felajánlotta, hogyha bárki a a csapatból ott tartaná a lagziját, az első éjszaka az ő ajándéka lesz.
Megfontolandó...

ÉRTÉKELÉS:


Legényfogó leves

Erőteljesen különböznek nagyanyáink legényfogó praktikái attól, amit ma mi gondolunk egy pasi megszerzéséről. Ők még vallották azt, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út, ehhez is tartották magukat, példa erre az alábbi leves, mely nem véletlenül kapta ezt találó nevet. Azért sietek ide rögzíteni, hogy a néhány szingli barátnőm mihamarabb bebiflázhassa a receptet, és a következő randin már meg is főzhesse e férfiszíveket ostromló varázskaját :-)

Szóval, csajok: főzzétek meg a levest, ültessétek le az embert, tálaljatok szépen, aztán miután megette, nézzetek a szemébe, és várjátok a hatást. :-)

Hozzávalók: 25 dkg sertés comb, 15 dkg füstült hús /oldalas vagy csülök is jó/, 40 dkg zöldbab, 1 krumpli, 2 db vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 pohár tejföl /de lehet kettő is!/, majoranna, babérlevél, pirospaprika, só, liszt

A fokhagymát és a vöröshagymát apróra vágom és az olajon megpirítom. Ha kész félre húzom és rászórom a pirospaprikát. /Itt jegyzem meg, hogy ha lett volna füstölt szalonnám akkor a hagymával együtt pirítottam volna azt is. De nem volt, tehát kihagyható, ha van füstölt hús./ Rádobom a kockára vágott húsokat. Felöntöm vízzel, majd beleteszem a fűszereket. Kb. 50 percig főzöm, ekkor már félpuha a hús, úgyhogy jöhet a zöldbab és a krumpli. A végén /kb még 30 perc/ a tejfölt kis liszttel elkeverem, majd beleöntöm a levesbe. Átforralom és kész.

2008. július 26., szombat

Sült sajt saláta


Könnyű nyáresti vacsora egy pohár jéghideg rozé vagy fehérbor társaságában a teraszon elfogyasztva. Az ember nézegetheti közben a katicákat, ahogy sétálgatnak a futóeper levelén, vagy olvashat egy klassz könyvet. Nem valami nehezen emészthető nagykaliberű klasszikust, hanem olyant, mint a saláta, stílusos, és tartalmas, se nem túl nehéz, de nem is pillekönnyű. Ha valakinek ilyen vacsira támad kedve, vegye le a polcról Kaffka Margit Színek és évek című könyvét, ami szerintem kitűnően passzol ehhez a salátához, és az ilyen nyugalmas, otthon töltött nyári estéhez.

Hozzávalók: egy marék madárbegy saláta, 10 dkg házi jellegű kecskesajt, 2 gerezd fokhagyma pár csepp citromlé, két evőkanál méz, pár szem koktélparadicsom, vaj a sütéshez

A forró vajba dobom először a hosszában kettévágott fokhagymagerezdeket, majd hozzáteszem a felkockázott sajtot is. Megpirítom, majd még forrón a tálkába pakolt salátára helyezem, a félbevágott koktélparadicsomokkal együtt. A mézből és citromléből egy kis öntetet keverek, ráöntöm, majd a tányérral, a borral és a könyvvel kiülök a teraszra.

2008. július 25., péntek

Gyömbéres narancskoktél


Van okunk a koktélozásra! Visszatért a nyár! Hurrrrrááá!
Pár hete a hétvégét Balatonon töltöttük és kitikkadva feküdtünk a medence partján, hogy egy nap alatt megpróbáljuk behozni az egész nyári elmaradt barnulást...
A divat- és pletykalapok bűvkörében a szombati buli után arra sem volt erőnk, hogy feltápászkodjunk és elvánszorogjunk a konyháig valami frissítőért, ezért megkértük Loulout, hogy dobjon össze valamit. Namármost, ha erre sikerül rávenni, akkor rosszul nem járhatunk, mert Loulou a gasztronómia mestere - minket, lányokat sokszor idegesítve is tudálékosságával - de koktéljai után mindent megbocsájtunk neki.
Pár perc múlva az asztalon várt minket a jéggel telepakolt poharakban a narancsos rumos koktél. Ha úgy fogjuk fel egy koktél ízét, mint egy illatot, akkor ennek az italnak a narancs a fejjegye, a gyömbér a szívjegye, amit a jegesség bázisjegye jár át.

Hozzávalók (kb 6-8 adag, de négy szomjas és/vagy alkoholista ember is elbír vele): 6 narancs frissen kifacsarva (kb 3 deci), 1,5 deci rum, 2-3 cm friss gyömbér lereszelve, 2-3 cent limoncello, 2 deci almalé, rengeteg jég

Egy turmixgépben összemixeljük a narancslevet, a rumot, a reszelt gyömbért, a limoncellot és a jeget. Ezután felhúzzuk egy kis almalével, 1-2 deci kell bele, aszerint, hogy mennyire édes, illetve mennyire ütős koktélt szeretnénk. Jéggel félig teli poharakba öntjük.

2008. július 24., csütörtök

Málnás túrótorta


A málnás sorozat utolsó darabjaként érkezik az alábbi recept. Gyorsan össze lehet dobni, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az egyik Stahl 30 percesben találtam rá.
Ez a torta is azoknak az édességeknek a sorába tartozik, amiket nem árt egy nappal előbb elkészíteni, hogy a krémben lévő zselatin dolgozni tudjon és ne folyjon szét a művünk.
Ünnepi tortának is kiváló, mert nagyon mutatós. Gyönyörű kontrasztot alkot a piros málna a hófehér krémmel. Én is egy jeles alkalomra készítettem el jó egy hónapja.
Ha még találtok málnát a piacon, akkor ne hagyjátok ki akkor sem, ha épp nincs a közelben semmilyen tortás ünnep. Apropót a legkönnyebb találni hozzá…


Hozzávalók:
a piskótatésztához
: 2 tojás, 2 ek liszt, 2 ek cukor, kis sütőpor vagy szódabikarbóna
a túrókrémhez: 1 zacskó gyors rizs (vagy kb 10-15 deka a „lassú” fajtából), 50 deka túró, 25 deka tejszínes sajtkrém (én mascarponét használtam), 15 deka porcukor, 1 citrom, 2 deci tejszín, vanília, 1 zacskó instant zselatin fix
a tetejére: 30 deka-fél kiló málna


A piskóta elkészítésével kezdem. Az alábbiakban leírt módszernél ki van zárva, hogy összeesik a tészta, vagy bármi egyéb katasztrófa. A lényeg, hogy a tojásfehérjék felverésével kezdem. Ha már kemények, mehet bele a cukor, majd a tojássárgája, végül a sütőporral elkevert liszt. Kivajazott kilisztezett tepsiben alacsony hőfokon (150 fok) sütöm tűpróbáig. De kb. 13-16 perc alatt világosbarnára sül. Kivesszük a sütőből és kihűtjük.
Mialatt a piskóta sül, megcsináljuk a túrókrémet. A rizst megfőzzük, majd langyosra hűtjük. A túrót kikeverjük a a tejszínes krémsajttal, a cukorral, a vaníliával meg a reszelt citromhéjjal. Végül belekeverjük a zselatin fixet (most találtam egy oly, ami közvetlenül a krémhez adható, ha nem ilyennel csináljuk, akkor először fel kell oldani langyos vízben).
Ezután az elmosogatott habverővel keményre verjük a tejszín. Innentől kezdve csak egy pillanat és kész a tortánk. A túrókrémet, a rizst és a tejszínhabot egymásba forgatjuk, ráöntjük a piskóta tetejére és bevágjuk a hűtőbe. Tálalás előtt már csak a gurulós málnaszemeket kell rádobálnunk.

Krémsajtos póréhagymaleves


Nyaralás előtt általában leolvasztom a hűtőt. így volt ez most is, szépen főzögettem sorban a maradékokat, amikor a kezembe akadt két nagy szál póréhagyma. Forgattam a kezemben, hogy mit is akarhattam én ezekkel eredetileg, de nemigen tudtam rájönni. Valószínűleg a szép zöldje jól mutatott az új fonott kosaram felavatásakor a piacon. Miközben a nyitott hűtő ajtó előtt bénáztam a szemem a szintén ott árválkodó tömlős mackósajtra tévedt…

Hozzávalók: 2 szál póréhagyma, 1 fél karalábé, egy evőkanál vaj, 1 tubus natúr krémsajt, szerecsendió

A felkarikázott póréhagymát a vajon megpárolom, hozzádobom a darabokra vágott karalábét is. Kicsit kevergetve pirítom, aztán felöntöm vízzel, sót borsot, szerecsendiót teszek hozzá. Mikor puha, összeturmixolom, és belenyomom a krémsajtot, összeforralom és kész. Sajtos pirítóst teszek rá, úgy tálalom, amilyen egyszerű olyan finom.

2008. július 22., kedd

Kecskesajt fügével, sonkával és balzsamsziruppal


Még mindig füge. Ha lekvárt nem is főztem a hétvégén, azért ezt azt összeütöttem belőle, mert hiába kapott anyukám, a szomszéd, és ettük magában is, ahogy teltek a napok eléggé megszottyadt pár darab.
Ugye a fügéről egyből eszembe jut a kecskesajt, meg a sziruposan édesre sűrített balzsamecet. Mi jöhet még ehhez? Egy kis füstölt típusú sonka, bazsalikom a kerti veteményesből (jelen esetben a teraszról, de ez is éppen olyan jó...), meg egy kis friss bagett.
El tudtok ennél jobbat képzelni vasárnap reggelre?
A képen mini mozzarellával szerepel, mert ki akartam próbálni azzal is, de a sima mozzarelának nem elég karakteres az íze (konkrétan nincs is neki, ugye), azért még buffalával megpróbálnám. De a kecseksajt pont annyira sós és karakteres, mint amennyire a balszamszirup és a füge lágy és édes. Szóval kibontottam a kecseksajtot is, és beáldoztam a vasárnap reggelibe. Hogy megérte-e...nem is kérdés!

A recept nem túl komplikált:
A fügéket elnegyedelem, hozzáfogok egy fél levél bazsalikomlevelet, egy darab kecskesajtot és körbetekerem sonkával. Míg a füge-tekercseket gyártom, egy serpenyőben besűrítem a balzsamecetet és a kis csomagokra pötyögtetem.
Már csak azt kell megvárni, hogy a sütőből előkerülő bagettek legalább langyosra hűljenek.

2008. július 20., vasárnap

Hétvégi zsákmány


Hűűű hát nagyon izgalmas dolgokkal vágtam neki a hétvégének!
Először is, pénteken az ország első szakácskönyv boltjában garázdálkodtam, és két új darabbal tértem haza. Igazából vagy a Silver Spoont akartam megvenni, vagy a Szakácsok könyvét (már nem tudom, mi az angol címe), de nem volt egyik sem. Azért nem keseredtem el teljesen, mert sikerült tizenkét másik szakácskönyvet kiválasztanom, amit nagy önmérsékletet tanúsítva leredukáltam a képen látható kettőre. Az indiait a second hand polcon találtam, a süteményes a híres BBC Good Food Magazine válogatásköteteinek egy darabja. Természetesen kitűnő receptekkel, gyönyörű fotókkal, az elkészítéshez szükséges idővel és a desszertek olykor nem csekély tápanyagtartalmával.


Este pedig Sipkás szüleinek a kertjében leszüreteltük a dús fügefát. Elég ravasz kis gyümlöcs, az érett darabok kivétel nélkül mindig egy óriás levél felett megbújva napoznak, így csak a legszakavatottabb szem bukkanhat rájuk. Emlékeim szerint a füge legkorábban augusztus végén válik ehetővé, de úgy tűnik a globális felmelegedés már a magyar fügeállományra is kifejtette "jótékony" hatását, így mediterrán országként már július végén is hetente többször megtölti kedvenc fánk a kosarunkat. Szerencsére úgy tűnik, a szeptemberi szüret sem marad majd el, mert a napos nyarakon, ha jól érzi magát, kétszer is beérik.


Nagyon szeretem a fügét. Talán legkevésbé aszalt változatát, de a frisset magában annál inkább, vagy kecskesajttal és madársalátával, máskor sonkával és balzsamsziruppal, ősszel libamáj mellé ettük balzsamecettel. Van egy jópár túlérett, amiből szívesen csinálnék fügelekvárt, ha találnék egy jó receptet. Aki rendelkezik ilyennel, az ne kíméljen!

2008. július 19., szombat

VKF! XVII. – Sült Sárgarépa Saláta


Be kell valljam őszintén, hogy mikor Migontárssal lefixáltuk a VKF-es főzés estéjét, a fent nevezett saláta csak a B terv volt. Egyszer már bizonyított, de nem sikerült jó fotót készítenünk róla, mert beesteledett, mire az asztalra került. Viszont találtunk egy articsókás salátakülönlegességet, amit mindenképpen ki akartunk próbálni, ha már egyszer a felhívás alapján speckó salátákkal kell előrukkolni. Namost elmondanám, hogy az articsóka előkészítése teljes kudarcba fulladt, Jamie Oliver a Silver Spoon és az egész világháló segítségnyújtása ellenére. Nem is részletezem, a lényeg, hogy szerintem egy jó ideig ez volt az első és utolsó articsókafej, amit a kezembe vettem. Megelégszem az olaj alá eltett változattal, a frissel pedig kivárom a szeptemberi római hosszúhétvégét. Persze a Másik Mignon nem tudott várni, el is utazott péntek éjszaka egy toscan túrára...
Szóval, bár már többen várják az articsókaszívet buggyantott tojással, ki kell ábrándítsam őket, még várni kell rá egy jó darabig…
És most jöjjön a címben szereplő nem zöld, de azért saláta, mely színélménynek sem utolsó, de mégiscsak az ízével lopta be magát a szívünkbe. Akinek a sárgarépa a húslevesben úszkáló zöldséget jelenti, az most gyorsan felejtse el, mert ez a zöldség is azok közé tartozik (lásd még zöld spárga), ami a sütőben teljes átalakuláson megy keresztül: mind állagra, mind ízre újjászületik. A földimogyorókrém, a curry, a szójaszósz, a lime és a koriander pedig még csak emeli az ízélményt. Bár Dolce Vita versenyfelhívása úgy hangzott, hogy ne tipikusan hús mellé kínált salátákkal jelentkezzünk, ez a saláta azért egy jókora szelet sült hús mellett is megállja a helyét.
Egy jó tanács: vigyázzunk, a sárgarépa mennyisége csalóka. Ami nyersen egy hét alatt is elfogyaszthatatlan mennyiségnek tűnik, az sütve alig lesz elég négy embernek.


Hozzávalók: 1 kiló sárgarépa,
a mártáshoz: 1 csokor újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, egy hüvelykujjnyi gyömbérdarab, 2 ek curry por, 5 ek földmogyorókrém, 1,5 deci víz, 1 ek szójaszósz, 1 ek barnacukor, 1 lime
a tetejére: 1 marék koriander, fél-egy chilipaprika

A répát megmosom/meghámozom, majd ujjnyi vastag darabokra vágom. Beleöntöm egy nagy tepsibe, megöntözöm olívaolajjal, majd forró tepsibe tolom kb., 45 percre. Akkor jó, amikor már kicsit megbarnultak, de színük még nem közelít a feketéhez.


Amíg sül a répa, elkészítjük a mártást. Olajon megpirítom a karikára vágott újhagymát és a pépes fokhagymát. Ha a hagyma kész van, hozzáreszelem a gyömbért, majd jöhet az összes többi hozzávaló is: földimogyorókrém, curry, szójaszósz, barnacukor, lime és egy fél pohár víz.
Ezzel el is készült a salátánk.
Már csak annyi van hátra, hogy a mártást összekeverjük a sárgarépákkal, majd a tetejére koriandert és felkarikázott chilit szórjunk.
...jöhet a lakmározás, a tál kitunkolása, meg a dícséretek bezsebelése.

2008. július 18., péntek

Üveggolyók

Asszociációra való felhívást kaptunk Kicsi Vútól, amit ezúton is köszönünk!!

Éppen könyvespolc átrendezést tartottam, és minden második betűről valamilyen könyv jutott eszembe, úgyhogy ez egy rendhagyó lista lesz: gasztroblogon könyv-asszociációk.
Szerintem ebből ugyanúgy lehet következtetni biznyos dologra, mint a szabad asszociációs listákból. :-)

A – A titokzatos stylesi eset (Agatha Christie)
B – Büszkeség és balítélet (Jane Austen)
C - Copperfield Dávid (Charles Dickens)
Cs – Csontbrigád (Rejtő Jenő)
D – Desirée (Annamarie Selinko)
E – Előttem az élet (Émile Ajar)
F – A fű dalol (Doris Lessing)
G – Galaxis utikalauz stopposoknak (Douglas Adams)
Gy - Gyász (Németh László)
H – Hősöm tere (Parti Nagy Lajos)
I - Iszony (Németh László)
J – Jegyzetek az esőerdőből (Faludy György)
K – Közöny (Albert Camus)
L – A lepke logikája (Szabó Magda)
M – Mondják meg Zsófikának (Szabó Magda)
N – Ne féljetek (Jókai Anna)
O – Orlando (Wirginia Woolf)
Ő - Őfelsége pincére voltam (Bohumil Hrabal)
P – Pekingi ősz (Borisz Vian)
R – Rosshalde (Hermann Hesse)
S – Svejk a derék katona (Jaroslav Hasek)
Sz - Színek és évek (Kaffka Margit)
T – A Titán szirénjei (Kurt Vonnegut)
U - Utas és holdvilág (Szerb Antal)
Ű – Üvöltő szelek (Emily Bronte)
X
Y

V- Vakság (José Saramago)
Z – Zabhegyező (Salinger)
Zs – Zsellérek (Fekete István)


Sajnos nem nagyon tudom pontosan, hogy kinél nem volt még, de úgy tippelek, hogy Mit főzzek ma magamnak úr még nem nyilatkozott
:o), úgyhogy ha van kedve úgymond.

2008. július 17., csütörtök

Vendégmignon - Csíkos sajtos pulyka pestos linguine-nel


Maradunk még egy kicsit a pestonál, de ezúttal a kevésbé különleges, de hasonlóan ízletes hagyományos változatnál.
Ismét egy VendégMignon bejegyzés következik. Juditnak, a recept tulajdonosának, egyébként működik már egy nem is akrámilyen blogja, ami sokkal izgalmasabb dolgokról szól, mint a főzés és az éttermek, bár a legutóbbi posztban úgy látom, helyet kapott egy kis gasztro téma is, egy tetőtől talpig paradicsomleveses Szonjuska képében... És bár a csíkos hús első olvasásra kicsit időigényesnek tűnik, ha két kellően rosszcsont gyerek mellett sikerült összehozni, akkor nekünk is menni fog!
Szóval ízlelőbimbókat felkészíteni, jön a recept!
Tessék kipróbálni!

Hozzávalók a csíkos húshoz:
80 dkg pulykamellfilé (csirkemellből is pont olyan jó)
30 dkg ’sliced bacon’
40 dkg jól reszelhető sajt
2 tojás
liszt a panírozáshoz
só, bors
tésztához:
50 dkg linguine (természetesen spagettivel is jó, de szerintem a linguine sokkal izgalmasabb alakú tésztaféleség)
olívaolaj, kb. 1 dl
3 evőkanál zöld pesto
10-12 db koktélparadicsom

Először előszedni az őzgerinc formát, és úgy kibélelni alufóliával, hogy a végén be lehessen takarni. (Püspükkenyér forma is ugyanolyan jó.) Ezután a belső bélés következik a szalonna szeletekkel. Ezeket keresztbe a formába, hogy a két oldalán sorba kilógjanak a szeletek végei. Ezek is takarók lesznek. Felszeletelni a húst. Ez nekem egy idő után általában átmegy csíkozásba, de ebben az esetben ez nem túl nagy baj. Jön rájuk egy kis só-bors bunda, majd mennek meghempergőzni a lisztben. Majd fürdő a felvert tojásban. Itt vége is a klasszikus panírozásnak. Zsemlemorzsa helyett a tojás után reszelt sajtba forgatni őket. A teljes bundázatában pompázó szeletekkel/csíkokkal egy rétegben bele a fóliával és szalonnával már korábban kibélelt forma aljába. A husiréteg tetejére hosszába jön két szelet szalonna. Megint bundás hús, megint szalonna. Egészen addig, amíg megtelik a forma. Nekem 3 réteg hús szokott beleférni, de ez a szeletek vastagságától is függ. Az nem baj, ha egy kicsit kipúposodik. Sajtfanatikusok (énénén!!!) további reszelt sajt réteget is szórhatnak a rétegek közé. Ha megtelt a forma, ráhajtjuk a szalonna szeletek kilógó végeit, majd az egészre ráhajtjuk a fólia széleket. Ha nem borítja be teljesen, teszünk a tetejére még egy darabot.
Irány a sütő, 180 oC, kb. 1 órára. Utána még kb. 20 percig úgy sütjük, hogy kicsomagoljuk a tetejét, hogy egy kicsit megpiruljon. Ezt az egész folyamatot tanácsos még előző nap megcsinálni, majd a húst formástól, mindenestül eltenni a hűtőbe aludni. Melegen ugyanis nem lehet szeletelni. Ráérünk akkor kiborítani, kicsomagolni, amikor másnap feltesszük főni a tésztát. Amíg fő a tészta, gyorsan megcsinálni a szószt, illetve egy serpenyőben összemelegíteni a hozzávalókat: Olívaolaj, legalább 3 evőkanál zöld pesto, kettévágott koktélpari. Közben szeleteket vágni a húsból, ekkor derül ki, hogy miért is kapta a csíkos nevet ;o) Hús megmelegít (persze már szeletelve), leszűrt tészta beleborít a szószba, összekever, mindent tányérra tesz. Hamm!
A hús szerintem piknikre is jó eleség, mert hidegen is nagyon finom.

2008. július 16., szerda

Petrezselyem-pesto kesudióval

Még a Karcsi zöldségesnél vásárolt fehérrépa zöldjeként maradt ki egy olyan öt csokornak megfelelő petrezselyem.
Nézegettem sokáig, de furcsa módon :-)
csak nem jutott eszembe semmi frappáns. Jött aztán a csütörtök.

Csütörtök = Csak Csajok. Ilyenkor pasik nélkül csinálunk éppen azt, amihez kedvünk van. Éttermet próbálunk ki, kerthelységben sörözünk, otthon főzőcskézünk, a Romkertben, Holdudvarban, West-balkánban nézünk körül, vagy egyszerűen valamelyikünk teraszán fogyasztunk jégbehűtött Irsai Olivéreket.

Így volt ez a legutolsó alkalommal is, de az Olivérekhez jól jött volna valami falatka. Na persze nem kell semmi komolyra gondolni. Valahol azt olvastam, hogy a mostani harmincas (Judit kedvéért nem írom, hogy középkorú, pedig de :-)) nőket este hat után „őrült szénhidrát-fóbia” keríti hatalmába. Na ennél mi azért kiegyensúlyozottabbak vagyunk szerencsére, de persze igyekszünk vigyázni, ha ennek néha, pl. mint az én esetemben is, kevés a látszata :-). Szóval Judit teraszán múlattuk az időt, aki egyszer csak a következő zseniális összeállítással jelent meg: egy tálka mozzarella, kicsi sonka, kicsi paradicsom, pár karika bagett, és a lényeg: olivaolajjal elkevert darabosra aprított petrezselyemzöld, rengeteg fokhagymával. Ezután a „hunnyuk be a szemünket oszt úgy falatozzunk” felszólításhoz tartottuk magunkat.

Szóval másnap azonnal előkaptam a bokréta petrezselymet és Judit ihletése alapján előadtam a következő pestót, ami nem annyira rusztikus, nem annyira zöld izű, mint az eredeti, de amit kenyérrel, tésztával, steakkel vagy bármilyen kreativitást megmozgató módon felhasználhatunk.

Hozzávalók: Hatalmas csokor petrezselyem, 1 gerezd fokhagyma, fél deci olivaolaj, egy marék nem sózott, nem pirított kesudió, egy marék parmezán, só.

Minden említett hozzávalót összebotmixerezek. Ennyi.


2008. július 15., kedd

KFC káposztasaláta, az igazi


Még kapcsolatunk hajnalán történt a dolog - félreértés ne essék, nem Mignontársammal, hanem Sipkással - amikor az ember megpróbál mindenben szuper könnyednek, lazának és jófejnek mutatkozni meg hasonlók. Na akkor az én pasim megkérdezte, hogy tudok-e KFC-s káposztasalátát csinálni, mert neki az az egyik kedvence. Én meg prersze egyből bekamuztam, hogy hogyne tudnék....abban a pillanatban ugrottam is fel a netre, hogy utánanézzek a dolognak. Szerencsére előttem már másnak, máskor is égetően nagy szüksége lehetett a receptre, úgyhogy volt fenn pár változat, amit szokásomhoz híven összegyúrtam és kipróbáltam. Yummie! Fantasztikus lett, ahogy a múltkori grillezéskor is, amikor direkt egy nappal előbb megcsináltam, hogy összeérjenek az ízek, de harmadnap lett az igazi! Csak úgy eteti magát! Bármilyen hús mellé, esetleg egy kis ropogós csirkeszárnyhoz (majd ezt is megírom), mintha csak a KFC-ben ülnénk.
Hozzávalók: 1 kisebb fejeskáposzta, 1 sárgarépa, 1/2 hagyma, cukor, só, bors, 1 deci majonéz 1/2 deci tejjel és ugyanennyi tejföllel elkeverve, citromlé (2-3 ek)
A káposztát és a répát lereszelem a reszelő nagylyukú oldalán (egész gyorsan megy a dolog, magam is meglepődtem rajta, de ha valakinek van egy jó kis konyhai robotja, az biztos letizedeli az időt és az energiát egyaránt).
Csináljuk meg az öntetet ízlés szerint ízesítve sóval, borssal, cukorral és citromlével. A zöldségeket keverjük össze a lereszelt hagymával, majd forgassuk bele a salátaöntetbe.

Egy napra legalább - de a két nap sem árt neki - tegyük hűtőbe.

2008. július 14., hétfő

Spagettiszósz No.1.

Millió dolgot tehetünk a tésztára, és teszünk is. Az olaszok méltán a nagy tésztanemzet, az ő pastáik nagy részének van értelme. Nem úgy a magyarok, akik jó ötletnek tartják a lekváros, mákos és atyaúristen: grízes tészták kitalálását és fogyasztását. Véleményem szerint a grízes tészta porcukorral felér egy emberiség ellenes bűntettel, de rögtön kellene bebörtönözni a cukros káposztástészta feltalálóját is. Nem kizárt, hogy ellenszenvem az édes tészták ellen a napközibe vezethető vissza, ahol egy kitűnő pedagógiai érzékkel megáldott tanítónő az „addig fel nem állsz, míg meg nem eszed” örök érvényű nevelési aranyszabály hangoztatásával, kb. délután ötig nem engedett el a tányér mellől. Amikor pedig elaludtam az asztalnál és a fejem az ételbe esve tiszta gríz lett, azt hitte, hogy ezt a mulatságot mások és jómagam szórakozására eszeltem ki, és a karomnál fogva rángatott a mosdóba, ahol büdös törölközővel és hideg vízzel mosta le a maradékot az arcomról. Második óta nem szeretem az édes tésztákat.

Szeretek viszont mindenféle olasz pastát, ahol a hangsúly az alapanyagok jó minőségén és az egyszerűségen van.
A most következő recept tényleg tök egyszerű de pont emiatt borzasztó finom, kezdők se tudják elrontani, mint ahogyan én sem tudtam kezdő koromban.

Hozzávalók: ½ kg darálthús (marha), 1 hámozott paradicsom konzerv, 1 fej (igen fej) fokhagyma, 5 evőkanál olivaolaj, fél marék friss bazsalikom, parmezán.
Ez két személyre szól, megint csak azt mondom, annyival szorozzunk, ahányan vagyunk.

A minél vékonyabbra SZELETELT fokhagymát (ajánlott előtte: Scorsese Nagymenők c. filmjét megnézni, amúgy is, de a fokhagyma szeletelés hogyanjáról is alkothatunk fogalmat), az olivaolajban szinte elolvasztom. Jellemzően háziasszonyoknak és családanyáknak nem lesz annyi idejük, hogy pengével átlátszóra szeleteljék a gerezdeket, mint a filmbeli úriembereknek, de valahol ez a cél, törekedjünk rá :-)

Szóval ehhez az olivás fokhagymához adom a húst, előbb elfőzöm a levét, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Megsózom. Lefedem, majd kilakkozom a körmömet és meglocsolom a teraszon a virágokat, befelé jövet hozok egy fél marék friss bazsalikomot. Mikor a hús már puha, és villával szétoszlattam az összeragadt darabkákat, a fedőt leveszem, és beleteszem a hámozott paradicsom konzervet. Én nyáron is ebből készítem a szószt, ez mindig a legjobb minőségű paradicsomból van, nem érhet meglepetés. A paradicsommal még forralom egy darabig, például addig, amíg a spagetti megfő, aztán kóstolás után lezárom. A friss bazsalikomot szigorúan ezután tépkedem bele.

Aki hozzám hasonlóan azzal a veleszületett fogyatékkal rendelkezik, hogy a parmezánt csak hideg összetevők (kenyér, szalámi, oliva stb) társaságában fogyasztja szívesen, az máris eheti, a többiek azonban tegyenek rá parmezánforgácsot. Illetve: most dobjanak bele egy félbe vágott zöld csilit a bátrak!

Gyengébbek és kezdő barátnőim kedvéért most orecchiettével fotóztam, csak hogy lássák, hogy nem kizárólag spagettivel finom.

2008. július 13., vasárnap

Vatikáni szerencsekenyér


Ha emailen kapok valami „küldd tovább különben örökre átkozott/szegény/szerelemben szerencsétlen ésatöbbi leszel” típusú emailt, azonnal kitörlöm. De a mostani láncot mégsem tudtam visszautasítani, mert elevenemre tapintott.
Még általános iskolából emlékszem, hogy körbejárt ez a recept, meg a hozzá tartozó kétes eredetű kovász. Most újra feléledt a szokás és csak remélni merem, hogy nem ugyanannak a 15 évvel ezelőtti kovásznak egy darabja képezi a mostani vatikáni szerencsekenyerem alaptésztáját.
Szóval múlt héten kaptam egy ásványvizes üvegbe töltve a szerencsesüti alapját a Lady Edinától, a Horror Barbieból.
A metódus a következő: az ember megkapja barátnőjétől a szerencsekovászt. Kiönti egy nagy műanyagtálba, és fedő nélkül tartja a konyhapulton, hogy minden arra járó, de főleg az ember pasija minden nap megkérdezze, hogy mi ez az undorító, savanyú szagú izé. A kezdeti kritikákkal nem törődve, anélkül, hogy megkavarnánk, első nap rakunk bele 2,5 deci cukrot, második nap 2,5 deci tejet, harmadik nap 2,5 deci lisztet. Negyedik nap jön a kavarás. Szigorúan fakanállal, háromszor. Ötödik nap az összes dolgot még egyszer belerakjuk. Hatodik nap következnek az izgalmas dolgok, ugyanis négy egyenlő részre kell osszuk a tésztát, a háromnegyed részéről majd kicsit később, most foglalkozzunk a kisebb résszel. Tegyünk bele 2,5 deci lisztet, 3 tojást, fél csomag sütőport, 2,5 deci olajat, kis fahéjat, vaníliás cukrot, fél tábla csokit és 1 marék diót apróra vágva. Fakanállal dolgozzuk el a tésztát, majd kivajazott, kilisztezett őzgerincformában kb. 40 perc alatt kisütjük.

Én kicsit kevesebb olajat és kicsit több cukrot raknék bele, ha még egyszer csinálnám, a többiek a narancshéj ízét hiányolták belőle. Bár félő, hogy a szerencsehozó tulajdonsága elveszik a változtatások hatására, plusz ki tudja mennyire ősi a recept, amibe bele kontárkodnék.
Most jöjjön a megmaradt nagyobb rész. Szétosztjuk három egyenlő részre, és odaajándékozzuk az irigykedő barátnőknek és barátnők anyukáinak, hogy töretlenül tudjon tovább folytatódni a szerencselánc. A hétvégén 1,6 milliárd volt a lottófőnyeremény, remélem a süti dolgozott a sorsoláson. Abba pedig igazán nem szeretnék belegondolni, hogy a kovász egy darabja ezelőtt 5 évvel, mondjuk egy moldáv házaspár - a mi higéniai normánktól fényévekre lévő - konyhájában érlelte az élesztőgombákat.
Egyébként a süti igazán finom, pillanatok alatt elfogyott, úgyhogy aki nem babonás, előállíthatja saját maga is a kovászt, és megpróbálkozhat az eredeti, vagy az énáltalam módosított változattal is. Mellesleg, ha lett is volna szerencsehozó hatalma, a sok gúnyolódástól, amit a fiúktól kapott – szektasüti, keresztény kenyér, hitgyülis szelet, hogy csak az enyhébbeket említsem – tuti elpártol tőlünk fortuna.

2008. július 11., péntek

Házi málnalimonádé


A"házi" kajákat általában mindenki szereti, sőt.
Házi disznótoros vagy joghurt, tészta savanyúság vagy szörp... ki ne kapná fel a fejét ezek hallatán. Nos, nekünk kisgyerekkorunk óta borzasztó elkényeztetésben volt részünk. Nagyi minden földi jóval ellátott minket, mindent házilag készített úgyhogy igaz (volt) ránk az a mondás, hogy jó dolgunkban nem tudtunk mit csinálni. Jó dolgunkban mindketten utáltuk például a házi szörpöket, de olyannyira, hogy máig az orromban érzem a ribizli szörp fanyar aromáját, ahogy a napi kötelező adagomat húzom le belőle - Ez nagyon egészséges kislányom, nincs benne semmi tartósítószer - Anyúúú, nem kérek többet - igyad csak, ez tiszta gyümölcs - Anyúú utálom – kajára nem mondjuk, hogy utálom – jó akkor nem szeretem fúúúj! Miközben hatalmas lúzernek éreztem magam, mert a barátnőimre gondoltam, akik vidéki nagymama híján kólákat, UV zöld kivi üdítőket, és mindenféle izgalmas dolgokat ittak. Így viseltük hát sanyarú sorsunkat a házi ribizli és meggy szörpök között, és csalódottan nézegettük a Nagyi spájzának eltett lecsóval, paradicsommal, körte, alma, füge, eper és sárgabaracklekvárral, mindenféle száraztésztával, savanyúsággal teletömött polcait, és irigyeltünk mindent, ami BOLTI. A bolti cérnametélt például a mai napig fogalom. Ha szavazni kellene mondjuk, hogy mi legyen a karácsonyi húslevesben én biztos a bolti cérnametéltre szavaznék. Persze soha nem lehet szavazni, mert a Nagyi ott helyben szörnyethalna, ha nem HÁZI csigatészta lenne benne.
Szóval minden elképzelhető házi szörp fenyegető árnyékában egy elérthetetlen dolog volt a két szerencsétlen kistestvér számára: a MÁLNASZÖRP, málna ugyanis nem volt a Nagyi kertjében, így málnaszörpöt sose ittunk, hiszen otthon volt több hektoliter házi meggy. Ebből egyenesen következik, hogy mi kellett pont a két hülyegyereknek. A málnaszörp egyenlő volt a boltisággal. Szóval evidens, hogy erre vágyakoztunk állandó jelleggel.
Aztán lassanként leszoktam a szörpivásról, a múlt hétvégén a piacon azonban egyszer csak megcsapta az orromat a ládaszám kirakott málna édes illata, és rögtön jött a gyerekkori sóvárgás érzés. Gasztroblog tulajdonosként azonban erőt vettem magamon és nem rohantam bolti szörpért, hanem friss gyümölcsből elkészítettem ezt a nagyon frissítő és illatos nyári italt.

Hozzávalók: 30-40 dkg friss málna, 1 lime leve, 3 evőkanál méz (elhagyható), 1,5 dl szóda.
A málnát lebotmixerezem, és sűrű szövésű szitán átpasszírozom. Ez elengedhetetlen a magok miatt, illetve ha tetszetős külalakot szeretnénk elérni. Belecsavarom a lime-ot, beleteszem a mézet felöntöm szódával.
Gyönyörű színe lesz, és ha Barbie lennék tettem volna bele olyan jégkockákat, amibe előzetesen málnát fagyasztok.

2008. július 10., csütörtök

Tokaji szójaszószos csikremell majonézes krumplival


Ha netalántán valaki grillezésre adja a fejét a hétvégén

a.) vígasztalásul, hogy nem jutott le a Balaton Soundra
b.) egyszerűen csak összejön a banda és valamit enni kéne
c.) vagy mint a mi esetünkben, felavatná az új grillsütőjét

akkor itt egy csirke recept, ami azoknak is ízleni fog, akik egyébként ha a flekken szót hallják, azonnal az illatos, szaftos tarja jut az eszükbe.
Még a múltkori grillezésen próbáltam ki ezt a sherrys szójaszószos pácot, amit kifejezetten csirkemellhez ajánl a recept, hogy a csirkemell amúgy semmilyen ízét és szárazságát kicsit megturbózza, mit ne mondjak, sikerült is. Másfél napot áztak a csirkemell szeletek (a csirkemellet elfelezem, majd hosszanti irányban 2-3 szeletre vágom) a páclében és valami hihetetlen zamatos ízük és állaguk lett. Persze sherryt nem találtam sehol, csak édeset, az meg ugye nem jó. Úgyhogy tokaji szamordniból és szójaszószból kevertem ki a páclevet 2:1 arányban. A 6 csirkemellhez egy üvegnyi tokaji elfogyott, pedig nem kóstolgattam, de tényleg.
Egyre figyeljünk! Sózni nem szabad, mert a szójaszósz így is nagyon sós.

Köretnek friss fehér kenyér (a leghízlalóbb fajtából) dukál.

Én azért szeretek hozzá ilyen olyan salátákat enni. De előre felhívom a figyelmet, hogy ez nem a VKF-es kreatív, speckó saláta lesz, hanem a tipikusan flekken mellé fogyasztott elcsépelt majonézes krumpli. De ettől még nagyon nagyon finom! Anyukám specialitása!


És akkor a receptek:

A csirkemellhez 1 üveg Tokaji szamorodni vagy száraz sherry, 2,5-3 deci szójaszósz, 6 csirkemell.

A majonézes krumplihoz: 2 kiló krumpli, 1 nagy fej lilahagyma, 2 tojássárgából készített majonéz, egy nagy doboz tejfölnek a nagyobbik fele.
A krumplit sós vízben héjában megfőzzük. Még melegen lehúzzuk a héját, majd felvágjuk vékony szeletekre (akinek van tojásszeletelője, az jobban jár, ha azzal dolgozik). Felvágjuk a hagymát.
Namost ha valaki első randira csinálná a salátát, vagy fontos üzleti tárgyalása van még aznap, akkor áztassa be mustáros, hagymakarikás vízbe a krumplit egy éjszakára, majd szűrje le, és úgy adja hozzá a majonézt.
Ha a fent említett akadályok nem nehezítik az grillezés estéjét, akkor rászórjuk a krumplira a hagymakarikákat és leöntjük a tejföllel feldúsított majonézzel. A majonézt szigorúan saját kezűleg készítsük, nem olyan nagy ördöngőség, mint ahogy mondják.

2008. július 9., szerda

Donatella's Kitchen

A dizájn pazar, és a hatvanas évek Olaszországára emlékezteti azt, aki élt már akkor (vagy ért az enteriőrökhöz). Nekem egyszerűen csak nagyon tetszett, elegánsnak, és nagystílűnek ugyanakkor kényelmesnek találtam, eltekintve attól az apró ténytől, hogy az előtérben teljesen üres tálalószekrény és pult tátong, ami így a nyitás után kb. 4 hónappal, ami azt illeti, kínos.

De belül minden nagyon ízléses, a bőrborítás a falon jól harmonizál az arany díszítőelemekkel és agancsból font lámpákkal (merész, az igaz, de jó), és a nagy fonott kaspókból kiálló sansaviériákkal (úgy is mondják anyósnyelv – de nekem nincs rá okom, hogy így hívjam :o) ).

Leülünk, jön a főúr, megdicséri a borválasztásunkat, kapunk ropogós pizzatésztát isteni olivaolajat balzsamecettel, komfortosan érezzük magunkat. Meghallgatjuk a napi ajánlatot (bufala mozzarella salátába csomagolva valamiféle fűszeres karajcsíkokkal), de nem ezt választjuk, hanem egy pisztáciás libamájterrine-t házi kaláccsal és egy polipcarpacciot. Sajnos itt azonnal pontlevonás következett, ugyanis a polip éppen elfogyott. Én meg arra gondoltam, hogy egy ilyen étteremben ne fogyjon már el, vagy ha neaggyisten mégis, akkor írják ki, mondják be a hangosbemondóba, vagy az étlap odaadásakor súgja oda a pincér, vagy tudom is én, de ne várják meg, amíg:
1 –átböngészem az étlapot 2 - megakad rajta a szemem 3 – eljátszom a gondolattal
4 – összehasonlítom más opciókkal 5 – kiválasztom 6 – izgalommal várni kezdem.

Maradunk tehát a libamájnál, ami viszont annyira ízletes, krémesen lágy, és olyan jól illeszkedik a házi kis kalácshoz (amit természetesen frissen sütnek), hogy a fentieket feledve koncentrálunk az ízekre, amikor az asztalunkhoz lép a külön bejáratú szomelié, és bátorkodik. Én természetemtől fogva is próbálok ellenállni és makacsul ragaszkodni az édes bor ellenszemvemhez, de olyan lelkesen és szimpatikusan mesél arról a tokaji cuvée-ről ami a földhátán legjobban illik a pástétomhoz, hogy bevállaljuk. Nem bántuk meg, de az előételből inkább már desszert lett. Főételként a legegyszerűbb dolgokat választjuk. Egy pizzát nápolyi szalámival és koktélparadicsommal,és egy tagliatellét húsos raguval. Mindkettő hibátlan. Nincs mit mondani többet: a pizza vékony és roppanós, a szalámi ízes, sült fokhagyma a tetején, tökéletes, a tagliatelle úgyszintén. Desszertre nem futja a kapacitásból, pedig lett volna mit választani.

A számla 13 000 Ft két főre, és ebben egy üveg Takler bor is van. Elégedettek vagyunk, jó a hely nagyon, és tulajdonképpen innen már mindegy, hogy maga a szakácsnő Michelin csillagos vagy az étterem, ahol eddig dolgozott - vita megy erről különböző fórumokon - de minek?! Budapestre ráfért még egy, és fér még rá vagy 20-30 hasonlóan jó étterem. Hibátlant ettünk kellemes környezetben, figyelmes kiszolgálással. Egyetlen apró javaslatunk lenne. A pincéreknek műszak előtt tegyenek kötelezővé egy feles grappát: nyugi, működik a hely, a görcsös igykezet fele is bőven elég lenne.

Donatella's Kitchen: VI. ker., Király u. 30-32. Tel.: 878-0516

2008. július 8., kedd

Málnás csokimusssz


Gyorsan gyorsan, amíg még lehet, folytatódik a málnás édességek sora! Stahl gyors édességes könyvében olvastam ezt a receptet, és az igazat megvallva nem volt túlzottan szimpatikus az első 4-5 blikkre. A kép sem volt túl étvágygerjesztő, meg a címe sem (ott csoki krém rumos málnával néven fut). De aztán, amikor a grillpartyra édesség recept után kutattam, mégis megakadt rajta a szemem, mert felfedeztem, hogy az alapja a jól bevált keserű csokiból készített csokimussz. Ha ehhez hozzáképzeltem a málna édeskés-savanykás ízét, egy elég komoly kis desszert tárult az ízlelő bimbóim elé. Aztán megcsináltam, és nem csalatkoztam, mert egy igazán különleges állagú, formájú és ne felejtsük el a lényeget...ízű desszertet tálalhattam föl. Persze a fiúk rögtön lepudingozták a fél dinnye nagyságú és formájú málnákkal megbolondított csokicsodát. Azért fogyasztottak belőle rendesen. Megint a málnás pannacottánál már említett fóliás trükköt alkalmaztam.

Hozzávalók (egy fél focilabda méretű - najó ez túlzás - de egy jó nagy félgömbhöz)
20 deka étcsoki (minél jobb minőségű, annál jobb, de minimum 70%-os), 10 deka vaj, 10 deka cukor, 3 tojás, 3,5 deci tejszín, 1 zacskó zselatin fix (én most az instantot használtam, az eredeti recept 2 evőkanállal ír), 0,5 kiló málna, rum

A málnákat meglocsolom egy kis rummal és úgy hagyom, hadd fürdőzzenek és szívják magukba az aromákat.
Gőz fölött összeolvasztom a csokit meg a vaj felét. Belekeverem a zselatin fixet. Mostantól három másik tálkára lesz szükség. Az egyikben keményre verjük a tojásfehérjéket. A másikban a tejszínt. A harmadikban a vaj másik felét habosra verjük a tojássárgával meg a cukorral. Belekeverjük a csokis masszát, majd fakanállal óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot meg a tojáshabot. A végén mehet bele a rumos málna.
Fóliával kibélelt tálba öntjük - vagy ha van elég kistálkánk (minden vágyam, hogy egyszer nekem is legyen), akkor azokba - és mehetnek be a hűtőbe. Itt is él az 1 éjszaka szabály, de 4-5 óra a feltekert teljesítményű hűtőben is megteszi. Ha nagyon lelkesek vagyunk adhatunk mellé tejszínhabot, málnapürét, vagy a friss málnaszemeket. Az utóbbi kellékek azonban nem feltételei a sikernek!

Fehérrépa krémleves csiliolajjal

Sajnos nem gyakran van időm piacra járni.

Már látom is magam előtt (gasztro)sznob ismerőseim emelkedő szemöldökét, ahogyan elfúló lélegzettel kérdezik maguktól és egymástól, hogy hát akkor a jó életnek kellett itt ezt a blogot kinyitni, ha az alapanyagokra vonatkozó friss-szezonális-hazai szentháromság normák lábbal tiprása valósul meg?? Mert a gasztrotársadalom valamire való tagjai (élükön a michelin-csillagos éttermek séfjeivel), napjaikat a piacon kezdik kosarukkal a karjukon, majd csak friss, szemnek is kellemes hazai hozzávalókból kezdik meg a főzőcskét.

Én pedig sajnos, se michelin-csillagos séf, se nagymama, se kismama, se milliomos nem vagyok, így kénytelen vagyok reggelente a piac helyett az iroda felé kanyarodni. A kötelező szombati piacnapot persze igyekszem teljesíteni, na de nyáron az ember a hétvégéket Balatonon tölti leginkább. Szóval általában havi egy piacra telik. Mit tehet a fent vázolt körülmények között az, aki friss spenótot, zöldborsót, málnát vagy csemegekukoricát kíván?

Elmegy a Karcsi zöldségeshez, aki 2 utcával lejjebb kínálja a kínálnivalót. Izgalmas mindig a bevásárlás, mert soha nem azt veszek, amit előre kitaláltam, mert az általában nincs, vagy borzasztóan néz ki, hanem, mint anno a kommeniznusban, azt veszek, ami van. Karcsi egy dologban megbízható, mindig megmondja, hogy mi érkezett aznap. Nincs érdekelve a forgalomnövelésben, a múltkor szinte a kezemből csavarta ki a kukoricacsöveket, merthogy nem frissek. Tényleg nem voltak azok, én is láttam, de annyira megkívántam, hogy még a fonnyadtkásat is megvettem volna, ha Karcsi engedi.

Karcsi egyébként nem kedves, mogorva és flegma, tehát nem úgy kell elképzelni a viszonyunkat, mint a bajszos kofa bácsi és Tyúkanyó Etus barátsága a Szomszédokból. A nevét is csak véletlenül tudom, a haverja kérdezte a múltkor hátulról, „Karcsi, nem-e kell egy sör”.

Szóval pár nappal ezelőtt búsan állok Karcsi standja előtt: minden elég reménytelenül nézett ki, rutinosan rákérdezek a friss árura, mire Karcsi elém dob egy rekeszt tele fehérrépával, „ez, csókolom, két órája még a fődbe’ volt.”

Halvány fogalmam nem volt, hogy mit lehetne vele kezdeni, de nem akartam tovább ott ácsorogni, vettem 2 nagy csokorral, aztán otthon némi gondolkodás után a fenti klassz leves lett belőle.

Hozzávalók: 2 csomag fehérrépa, 1 kis fej vöröshagyma, ½ fej karalábé, 1 cikk zeller, 1 dl tejszin, 5 evőkanál csiliolaj, 2 kávéskanál csilipehely

Az apróra vágott hagymát megpirítjuk a csiliolajon, isteni illata lesz, és ez a savanykás csípős íz borzasztó jól harmonizál a fehérrépa ízével, rádobjuk a felkockázott zöldségeket, addig pirítjuk, míg egy kicsit barnulni kezd, felöntjük vízzel, és puhára főzzük. Lebotmixerezzük, sózzuk, beletesszük a tejszínt, és további csilipelyheket adunk hozzá, de ezt már ízlés szerint.

2008. július 6., vasárnap

Tatai szűz


Ezzel a felirattal találkoztunk a tatai tó partján egymás hegyén hátán álló lángosos-palacsintás-gofris-fagyis bódék egyikénél. Bár sejtettük a végeredményt, mégis muszáj volt egy gombóccal kipróbálni a fagyi különlegességből. Hát mit ne mondjak az íze a sörre nem igazán hasonlított, ami ugye nem is lett volna baj, de nem meglepő módon más megkedvelhető jellemvonást sem sikerült felfedeznünk benne. A fagyi árus szerint az alkoholmentes sör utóízében érzett mézes ízt kellett volna éreznünk... Persze nem nagyon tudom, hogy a sörimádók népes táborából ki az, aki éppen az alkoholmentes sör utóízét akarja érezni egy krémes édes gombócban. A csapat tagjai ha nem is alkotnak reprezentatív mintát, de sörimádat ide vagy oda, senki nem akarta elnyalni a gombócot.
Aki elég bátor és perverz, az kipróbálhatja otthon, hogy folyadék helyett alkoholmentes sört önt a fagyigépbe (a fagyiárus csak nekünk elárulta a titkos receptet)... tálalásnál semmiképp ne felejtsük fém söröskupakokkal díszíteni a kelyhet....
Nekem akkor már jobban megmozgatná a fantáziám egy kis countreau-val vagy baileys-szel megbolondított fagyi.
Ha netalán valaki kipróbálna valami ezekhez hasonlót, az feltétlenül értesítsen az eredményről!

2008. július 5., szombat

Sörkorcsolya, borszánkó II.


Egy erőteljesebb pánikroham jött rám, mikor realizáltam, hogy az EB véget ért, és én a beígért sörkorcsolyás sorozatból eleddig összesen egy fejezetet publikáltam.
Mit kezdjenek mostmár ezzel a bejegyzéssel blogot olvasó tömegek, hiszen a közösségi focinézések véget értek, a hatalmas kivetítők elsötétültek, okafogyottá vált hazasietni a munkából. Visszatért a régi rutin, minden szem újra Magdi Anyusra, Barta Zsoltra és Nóra ügyvédasszonyra szegeződik.
Azám, de attól a sör még fogyogat, olvasom éppen egy kutatásban: a magyarok évente fejenként 78 litert engednek le a torkukon per fő (azaz a csecsemők is). Ezen a ponton én is megnyugodtam, hiszen eszerint EB ide vagy oda, csak lesz helye következő sörkorit bemutató írásnak. Í me:

Hozzávalók: 1-2-3-5 vagy több kiló krumpli a sörözők számától függően (egy kiló, az kb. 3 söröző férfiembernek elegendő egy hosszabbítás nélküli meccs idejére, ha nem éhesen érkeztek), 2-3 pohár tejföl, 2 gerezd fokhagyma, durvára darált feketebors, őrölt kömény, szerecsendió. Olaj a sütéshez.

A krumplikat megmosom, hámozás nélkül nagyobb hasábokra vágom, és forró olajban kisütöm. Egy nagy tálban összekeverem az említett fűszereket, a forró krumplit beledobálom, és nagyon jól összerázom, hogy helyesen rátapadjon a fűszerkéreg. A tejfölt alaposan megsózom, belenyomok ízlés szerint 1-2 fokhagymát.
Forrón kell a tejfölbe mártogatni, így a jéghideg sörrel igen kellemes kontrasztot, ugyanakkor tökéletes párost alkot.