2009. augusztus 3., hétfő

Kínai kalandok – Nagy fal és pekingi kacsa

Egyértelműen a két legkihagyhatatlanabb élmény egy Pekingi látogatás során.
A Nagy Falhoz történő kirándulásnál több opció közül választhatunk. A legnépszerűbb Badaling, ez közel van (70km), és a látogatható szakaszok közül ez a legjobban karbantartott, Ezen kívül ide látogatnak a legtöbben, így ezt úszhatjuk meg a legolcsóbban. Viszont egyetlen képet sem csinálhatunk anélkül, hogy ne türemkedjen a látótérbe minimum 500 kínai turista. Szerveznek még utakat a Mutianyu, a Jinshanling, a Gubeikou illetve, amit mi választottunk, a Simatai szakaszra. Ez 120km-re van Pekingtől (bő két óra kocsival), és a Lonely Planet a legkevésbé turistás szakasznak nevezte, egyértelmű volt, hogy ide jövünk, mert minden vágyunk az volt, hegy elkerüljük a fal tetején hömpölygő, kiabáló kínaiakat. Sikerült.

Az útikönyv meglehetősen szűkszavú volt a feljutást illetően, bár egy-két szóval utalt rá, hogy sokat kell felfelé kapaszkodni. Az út negyedéig libegő visz fel, ez az út legkellemesebb része. A többivel kapcsolatban úgy fogalmaznék, hogy egy defibrillátor alapfelszerelés lenne a feljutáshoz. Mivel ez nálunk nem volt, igen gyakori pihenőket iktattunk az 50-60 perces masszív lépcsőzésbe, és még soha nem örültem ennyire egy helyi árus asszonynak, aki nem tágított mellőlem, ugyanis minden pihenőnél legyezett a hatalmas papírlegyezőjével. Az út nemcsak nagyon meredek, de alig van árnyék, és a kőből épített lépcsőfokok nagyon egyenetlenek, néha 50-60 cm magasak. Aki nyáron megy, el ne induljon naptej nélkül, mert komoly égési sebeket szerezhet, a fal tetején ugyanis értelemszerűen még annyi árnyék sincs mint az odavezető úton, és nagyon ajánlott valamilyen sapka és víz. A cél előtti 20-25 méter a legmeredekebb, itt a kezünket is használni kell a lépcsők megmászásához, de a látvány, ami a fal tetején elénk tárul, azonnal feledteti a 300-as pulzust. Hihetetlenül gyönyörű, lenyűgöző a látvány, sötétzöld hegycsúcsok, ameddig a szem ellát, a fal pedig a hegygerincen kanyarogva tűnik el a látóhatáron. Sehol egy turista, tök csönd van. Bár a felfelé vezető úton már minden szókincsemet elkáromkodtam, most azt mondom, hogy ez minden fáradságot megér, és akár kétszer ilyen magasra is gondolkodás nélkül felmásznék. A fal ködbe vesző végét bámulva is elképzelhetetlen, hogy közel 8000 km hosszú, és építésén kb. 2 millió ember dolgozott. Erre is csak a kínaiak képesek. Ezen a képen jól látszik, hogy a felvonó végállomásától mennyit kell még felfelé menni.


A nagy fal mellet Peking fő attrakciója a pekingi kacsa. Mi a jó nevű Dadong étteremben kóstoltuk meg, a nevet érdemes megjegyezni, mert a vacsora bevonult a legdurvább éttermi élményeim közé. Jó értelemben.

Igazi pekingi kacsát otthon nemigen készít az ember, mert van vele macera bőven. A megtisztított kacsa gégéjét ugyanis óvatosan ki kell húzni, majd visszadugva levegőt kell belefújni. A szárnya alatt a bőrt éles késsel bemetszik, és ezen keresztül kibelezik. A hasüreget hideg vízzel jó sokszor átmossák, majd horogra akasztva forró vízzel addig locsolgatják, amíg a bőre össze nem megy. Ezután a bőrt malátacukorral megkenik, és szellős helyen megszárítják. Sütés előtt végbélnyílását fadugóval bedugják, a szárnya alatti vágásnál 7/10-ed részig vízzel feltöltik. Kampóra akasztva, negyven perc alatt ropogósra sütik, a vizet kiöntik. A szeletelés a vendég asztalánál történik, elvileg egy kacsát 140 részre kell vágni.

A kacsadarabokat felcsíkozott uborkával, retekkel, fokhagymával és szilvaszósszal vékony palacsintatésztába tekerik, és így fogyasztják. A ropogós bőrt gyakran kristálycukorba mártják, így kerül a palacsintába. Óriási élmény volt, hús nagyon omlós, a bőre pedig hihetetlenül ropogós, ehhez jönnek a friss hajszálvékony zöldségek és a semleges ízű palacsinta. Mi néhány apró ropogós pitaszerűséget is kaptunk hozzá, ennek a zsebébe könnyebb volt töltögetni. Az étterem gyönyörű (és makulátlanul tiszta) látványkonyhával rendelkezett, az asztalok e körül helyezkedtek el. 4 hatalmas fatüzelésű kemencében sültek a kacsák a fehérsapkás szakácsok egymás után vitték hatalmas tálcákon az asztalokhoz a rendeléseket. Egy kacsa ára 186 jüan (kb. 5600 ft), és ez Peking egyik legelegánsabb kacsaétterme. Nem kérdés, hogy mennyire megéri.

3 megjegyzés:

Hajnal írta...

Csodás a beszámoló,és iszonyúan irigykedem :-)Remélem egyszer mi is eljutunk a Nagy falhoz!!Amúgy imádom a kínai kaját,szóval én is várom a posztot!!:-)

Beatbull írta...

Gyönyörű a látkép a kínai falról! Életre szóló élmény lehetett ;) Csakúgy, mint a valódi pekingi kacsa is - így látványkonyhával különösen izgalmas lehetett. Pusztán olvasni is nagyon izgalmas ;)

Lizi írta...

Na hát igen, így már mindjárt más. Dehát minden országnak van szép és kevésbé szép arca. :-)

Nagyon jó olvasni az élménybeszámolód, bárcsak minden útikönyv ilyen lenne. :-)