Kínai kalandok – Chongqing, Dazu

Ha bármikor leírtam azt a mondatot, hogy Pekingben izzasztó volt a hőség és a pára, az csak azért lehetett, mert az igazi hőségről és páráról eddig fogalmunk sem volt. Chongqing-ben folyamatosan 40 fok feletti volt a hőmérséklet, és olyan a pára, amilyet soha nem tapasztaltunk még. Ahogy kitesszük a lábunkat ömlik rólunk a víz, az izzadság belefolyik a szemünkbe, a póló egy perc alatt tök vizes. Nem akarom sokáig ragozni, de tényleg elképesztő. Egy kb. 2 órás séta alatt 5 liter vizet ittunk meg ketten, és végül alig vártuk, hogy a szállodába érjünk (ahol a 27 fokra állított légkondit is ki kellett kapcsolni, mert mikor beléptünk annyira hidegnek éreztük).

A város egyébként szuper, nem sokat tudtunk eddig róla, tulajdonképpen még azt sem, hogy létezik. A Jangce és a Jialing folyó összefolyásánál található, külvárosaival együtt 35 millióan laknak itt, nem kicsi tehát. Érdekessége, a két folyó találkozásánál található félsziget, itt volt a szállodánk és a belváros is, csupa felhőkarcolóval, melyeket este neonnal világítanak ki, borzalmasan giccses, de nem ez az egyetlen terület, ahol a kínaiakra ráférne egy kis ízlésrendőrség (lásd még: cipők).

Az összes eddigi kínai város közül szerintem ez a „legkínaibb”, mert még abban a pillanatban láthattuk, mikor nem romboltak még le minden régit, hogy helyet csináljanak az új, istenien kinéző, tök egyforma 50 emeletes panel-lakótelepeik számára. Van egy közmondásuk, hogy: ha nem engeded el a régit, nem tud jönni az új. Ezt a közmondást itt is meglehetősen komolyan veszik, minden sarkon dózerek dolgoznak, rombolják a régi házakat, utcánként kb. 5-6 toronydarut látni. Mégis, itt még a csillogó belváros dacára lehet látni, milyen lehetett Kína 15-20 évvel ezelőtt, ami szerintem sokkal érdekesebb, mint a steril lakótelepek, plázák, 4 emeletes autópályák, és az egymás hegyén hátán épülő Gucci, és Louis Vuitton szalonok (na jó, persze azok is érdekesek :-)).

Az Óváros adhat egy kis fogalmat hogyan is éltek itt régebben. Van egy bazárutca, és ha arról letérünk ott aztán látható még a való világ. Egymás hegyére-hátára épült szürke házak, szűk sikátorok, lépcsőházak, legyek, a belső udvarokban millió kiteregetett mosott ruha gőzölög.

A hőség ellenére nyomtunk itt egy négyórás túrát. Magunkat egyáltalán nem fényképeztük, mert a folyamatos izzadástól úgy néztünk ki, mint akiket éppen leöntöttek.

Egyik este voltunk egy klassz étteremben, az a neve, hogy 123. Kiválasztottunk egy kaját, a pincér nem tudta angolul elmondani, hogy milyen hús. Elővettük az Ákostól kapott szószedetet, melyben még a kutyahús is benne van, mutogattunk a különféle húsokat jelentő szavakra, a pincér csak rázta a fejét. A képen viszont annyira jól nézett ki, hogy mégis kértünk belőle. És következzen itt az utunk eddigi legnagyobb tanulsága: SOHA NEM RENDELÜNK OLYAN HÚST, MELYNEK NEVE NEM SZEREPEL EGY KINAI TÚLÉLÚLŐKALAUZ FELSOROLÁSÁBAN.

Valami rágcsáló lehetett szerencsétlen, tengerimalac, patkány esetleg mókus. Picikre volt darabolva, de a kicsi karmocskái azért jól látszottak a törött csontocskák végén. Megvártuk, míg kihűl, aztán letakartuk az étlappal, majd elfogyasztottuk a köretnek kért kukoricát, krumplit és padlizsánt.

Chongqing-től kb. 120 km-re található Dazu, melyet az Unesco szintén a világörökség részeként tart számon. Arról híres, hogy a mellette lévő erdőben a 13. században egy szerzetes és annak leszármazottai, ezer és ezer szobrot véstek a sziklákba, melyek többnyire Buddha példabeszédeit, és jóra tanító jeleneteket ábrázolnak. Helyenként a színesre festett szobrok tetején már burjánzik a növényzet, de jól látszik az a lélegzetelállító aprólékosság, mellyel minden arcot, alakot különbözőre faragtak. Minden szoborhoz külön történet tartozik, ha mindet meghallgatjuk sok mindent megtudhatunk a buddhizmusról és konfucianizmusról is.

Így a harmadik hétre már olyan edzetteknek tartottuk magunkat, hogy csatlakoztunk egy 40 fős kínai turistacsoporthoz, és velük látogattuk meg (így sok pénzt spóroltunk, a külföldiekről egyéni túrákkal rengeteget lenyúlnak, de akinek gyengébbek az idegei, az válassza inkább mégis azt:-).

Reggel 9-re jött értünk egy angolul beszélő idegenvezető (ezért külön kellett fizetni, de ezt a luxust – 3000 Ft egy napra – megengedtük magunknak), és elvitt a közös találkozóhelyre, egy helyi utazási irodába, ahol kb. 700 kínai turista nyüzsgött, ordibált és a szemfülesebbek már tolakodtak is fel a járó motorral várakozó buszokra. Valahogy nekünk is lett helyünk a nagy kavarodásban (angolul beszélő guide nélkül ne jusson eszébe senkinek kínai csoportba vegyülni), és elindultunk. Óránként kb 45-50 km-t tettünk meg ez részben a busz, részben az éppen épülő új út állapotának volt köszönhető. Egy ideje már utaztunk, mikor észrevettem, hogy a minket lehagyó autókból (tehát mindegyikből), mutogatnak a buszunk egy pontjára, kb. éppen alattam. Félreálltunk, a sofőr leszállt és vele még vagy 50 kínai helyszínelni. A busz kereke kigyulladt – gondolom nem a sebességtől-, és égett szépen, pont alattam :-). Óvatosan – értsd 10km/h – begurultunk a legközelebbi faluba, a sofőr elindult új kerékért, mi pedig a busz mellett várakoztunk. Nem hiszem, hogy gyakran járnak erre európaiak, mert az út másik oldalán lévő kifőzde asztalaitól mindenki az ablakhoz tódult, és onnan integettek nekünk nevetgélve. Végül lett új kerék, és száguldottunk tovább az úticélunk felé.