Kínai kalandok – Jiuzhaigou

5 nap Peking és 4 nap Chengdu (azaz 9 nap folyamatos 30 fok feletti hőmérséklet) után késő éjjel érkeztünk meg Jiuzhaigou-ba. Mikor a gépen bemondták, hogy a külső hőmérséklet 11 fok, nem akartuk elhinni. Ahogy a reptérről kiléptünk koromsötét, zuhogó eső és légzési nehézségek fogadtak, mivel a hely 3500 m magasan van a tengerszint felett, és érezhetően ritkább a levegő. Másfél óra kanyargós út vezet a reptértől a hotelig, a folyamatosan ömlő eső, és a tejszerű köd miatt a taxi lépésben haladt a szerpentinen, átfagyva és átázva érkeztünk meg a szállodába, ami viszont minden képzeletünket felülmúlta. Egy üvegkupola alatt helyezkedik el az egész, a lobby mennyezetén keresztül látszanak a minket körülvevő 4000 m magas hegyek. Gyönyörű volt.

Jiuzhaigou egy kicsi falu, egy főutca, tibeti stílusú házak, millió imazászló-és malom, néhány étterem, néhány bolt, hátizsákos szállások, és egy patak. Felderítő utunk során egy helyi étteremben ebédeltünk. Nekik nemhogy angol nyelvű, de képes étlapjuk sem volt, a kislány nagy lelkesen kihozott egy tök kínai lapot, amin még számok se voltak, hogy esetleg az árak alapján eldönthessük, hogy melyik lehet a főétel vagy az ital. Mosolygásunkat látva a tulajdonos rögtön meginvitált a konyhába, hogy ott rámutatás segítségével jussunk dűlőre az ebédet illetően.

A jakszalonnát és a kakastaréjt is illendően visszautasítottam, és a látottak alapján inkább vegetáriánus menüsorra szavaztam. (Pácolt pirított csípős mogyoró, tojás sült paradicsommal, sült erdei gombák, szecsuáni padlizsán, és a kedvencünk a hajszálvékonyra gyalult szezámolajos krumpli).

Nem volt kifejezett kosz egyébként, de még hátra volt az utazásból 10 nap, így nem kockáztattam a gyomorfertőzést. A tulaj egy borzasztó csalódott volt, többször odajött az asztalhoz és egy jak fényképét és a hüvelykujját felfelé tartva mutogatva mutatta, hogy nem tudjuk mit hagyunk ki.

Jiuzhaigou fő látványossága a nemzeti park, melyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított.

A legenda szerint egy féltékeny ördög mesterkedésének következtében Wunosemo istennő leejtette varázstükrét, melyet szerelmétől, a hadak istenétől kapott. A tükör a földön darabokra tört és 118 türkizkéken ragyogó tóvá változott.

A tavak hosszanti irányban helyezkednek el egy völgyben a 3-4000 m magas helyek között. A belépőjeggyel kapunk egy buszjegyet is, melyet a park területén korlátlanul fel lehet használni a 10 percenként közlekedő buszokra, mert azért 1-2 látnivaló jókora távolságban van egymástól. A kínaiak módszerét elég hamar kifigyeltük, busszal mennek egyik kiépített fotós helyről a másikra, nulla séta (sokan voltak tűsarkúban), nulla gyönyörködés a tájban, kizárólag a kamera keresőjében vetnek egy pillantást a tóra, aztán a tó nevét hirdető tábla mellett egy fotó, és vissza a buszra. Mi viszont a tavak másik, a busz útvonalától távolabb eső oldalán sétáltunk végig, a fentiek miatt szinte teljesen egyedül, így volt lehetőségünk kínai ordibálástól, lökdösődéstől és harákolástól mentesen élvezni a látványt. Ilyen szépet még soha nem láttunk.

Olyan volt minden, mintha Tündérországban járnánk. A tavak nevei gyakran kifejezik a látványt nem véletlenül hívták Tükör tónak a legsimább felszínűt, és 5 színű tónak a legtarkábbat. Ezeken kívül van még Panda és Rinocérosz tó, Igazgyöngy vízesés és ezer változatos nevű, színű és formájú lélegzetelállító képződmény. Van rengeteg vízesés is, sőt nagy területen a víz a fák között rohan lefelé, mintha a vízesésre egy erdő nőtt volna.

A park területén 9 tibeti falu található, lakóinak többsége a turisztikai cirkuszból igyekszik hasznot húzni, szuveníreket árulnak, plusz a azokat turistákat öltöztetik be saját népviseletük silány utánzatába, akik borzasztó viccesnek és eredetinek érzik magukat a színes kaftánokban fényképezkedve, és ennek általában ordítozva hangot is adnak.