KFC káposztasaláta, az igazi

Még kapcsolatunk hajnalán történt a dolog - félreértés ne essék, nem Mignontársammal, hanem Sipkással - amikor az ember megpróbál mindenben szuper könnyednek, lazának és jófejnek mutatkozni meg hasonlók. Na akkor az én pasim megkérdezte, hogy tudok-e KFC-s káposztasalátát csinálni, mert neki az az egyik kedvence. Én meg prersze egyből bekamuztam, hogy hogyne tudnék....abban a pillanatban ugrottam is fel a netre, hogy utánanézzek a dolognak. Szerencsére előttem már másnak, máskor is égetően nagy szüksége lehetett a receptre, úgyhogy volt fenn pár változat, amit szokásomhoz híven összegyúrtam és kipróbáltam. Yummie! Fantasztikus lett, ahogy a múltkori grillezéskor is, amikor direkt egy nappal előbb megcsináltam, hogy összeérjenek az ízek, de harmadnap lett az igazi! Csak úgy eteti magát! Bármilyen hús mellé, esetleg egy kis ropogós csirkeszárnyhoz (majd ezt is megírom), mintha csak a KFC-ben ülnénk.

Hozzávalók: 1 kisebb fejeskáposzta, 1 sárgarépa, 1/2 hagyma, cukor, só, bors, 1 deci majonéz 1/2 deci tejjel és ugyanennyi tejföllel elkeverve, citromlé (2-3 ek)

A káposztát és a répát lereszelem a reszelő nagylyukú oldalán (egész gyorsan megy a dolog, magam is meglepődtem rajta, de ha valakinek van egy jó kis konyhai robotja, az biztos letizedeli az időt és az energiát egyaránt).

Csináljuk meg az öntetet ízlés szerint ízesítve sóval, borssal, cukorral és citromlével. A zöldségeket keverjük össze a lereszelt hagymával, majd forgassuk bele a salátaöntetbe.

Egy napra legalább - de a két nap sem árt neki - tegyük hűtőbe.

Spagettiszósz No.1.

Millió dolgot tehetünk a tésztára, és teszünk is. Az olaszok méltán a nagy tésztanemzet, az ő pastáik nagy részének van értelme. Nem úgy a magyarok, akik jó ötletnek tartják a lekváros, mákos és atyaúristen: grízes tészták kitalálását és fogyasztását. Véleményem szerint a grízes tészta porcukorral felér egy emberiség ellenes bűntettel, de rögtön kellene bebörtönözni a cukros káposztástészta feltalálóját is. Nem kizárt, hogy ellenszenvem az édes tészták ellen a napközibe vezethető vissza, ahol egy kitűnő pedagógiai érzékkel megáldott tanítónő az „addig fel nem állsz, míg meg nem eszed” örök érvényű nevelési aranyszabály hangoztatásával, kb. délután ötig nem engedett el a tányér mellől. Amikor pedig elaludtam az asztalnál és a fejem az ételbe esve tiszta gríz lett, azt hitte, hogy ezt a mulatságot mások és jómagam szórakozására eszeltem ki, és a karomnál fogva rángatott a mosdóba, ahol büdös törölközővel és hideg vízzel mosta le a maradékot az arcomról. Második óta nem szeretem az édes tésztákat.

Szeretek viszont mindenféle olasz pastát, ahol a hangsúly az alapanyagok jó minőségén és az egyszerűségen van.
A most következő recept tényleg tök egyszerű de pont emiatt borzasztó finom, kezdők se tudják elrontani, mint ahogyan én sem tudtam kezdő koromban.

Hozzávalók: ½ kg darálthús (marha), 1 hámozott paradicsom konzerv, 1 fej (igen fej) fokhagyma, 5 evőkanál olivaolaj, fél marék friss bazsalikom, parmezán.
Ez két személyre szól, megint csak azt mondom, annyival szorozzunk, ahányan vagyunk.

A minél vékonyabbra SZELETELT fokhagymát (ajánlott előtte: Scorsese Nagymenők c. filmjét megnézni, amúgy is, de a fokhagyma szeletelés hogyanjáról is alkothatunk fogalmat), az olivaolajban szinte elolvasztom. Jellemzően háziasszonyoknak és családanyáknak nem lesz annyi idejük, hogy pengével átlátszóra szeleteljék a gerezdeket, mint a filmbeli úriembereknek, de valahol ez a cél, törekedjünk rá :-)

Szóval ehhez az olivás fokhagymához adom a húst, előbb elfőzöm a levét, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Megsózom. Lefedem, majd kilakkozom a körmömet és meglocsolom a teraszon a virágokat, befelé jövet hozok egy fél marék friss bazsalikomot. Mikor a hús már puha, és villával szétoszlattam az összeragadt darabkákat, a fedőt leveszem, és beleteszem a hámozott paradicsom konzervet. Én nyáron is ebből készítem a szószt, ez mindig a legjobb minőségű paradicsomból van, nem érhet meglepetés. A paradicsommal még forralom egy darabig, például addig, amíg a spagetti megfő, aztán kóstolás után lezárom. A friss bazsalikomot szigorúan ezután tépkedem bele.

Aki hozzám hasonlóan azzal a veleszületett fogyatékkal rendelkezik, hogy a parmezánt csak hideg összetevők (kenyér, szalámi, oliva stb) társaságában fogyasztja szívesen, az máris eheti, a többiek azonban tegyenek rá parmezánforgácsot. Illetve: most dobjanak bele egy félbe vágott zöld csilit a bátrak!

Gyengébbek és kezdő barátnőim kedvéért most orecchiettével fotóztam, csak hogy lássák, hogy nem kizárólag spagettivel finom.

Vatikáni szerencsekenyér

Ha emailen kapok valami „küldd tovább különben örökre átkozott/szegény/szerelemben szerencsétlen ésatöbbi leszel” típusú emailt, azonnal kitörlöm. De a mostani láncot mégsem tudtam visszautasítani, mert elevenemre tapintott.
Még általános iskolából emlékszem, hogy körbejárt ez a recept, meg a hozzá tartozó kétes eredetű kovász. Most újra feléledt a szokás és csak remélni merem, hogy nem ugyanannak a 15 évvel ezelőtti kovásznak egy darabja képezi a mostani vatikáni szerencsekenyerem alaptésztáját.
Szóval múlt héten kaptam egy ásványvizes üvegbe töltve a szerencsesüti alapját a Lady Edinától, a Horror Barbieból.

A metódus a következő: az ember megkapja barátnőjétől a szerencsekovászt. Kiönti egy nagy műanyagtálba, és fedő nélkül tartja a konyhapulton, hogy minden arra járó, de főleg az ember pasija minden nap megkérdezze, hogy mi ez az undorító, savanyú szagú izé. A kezdeti kritikákkal nem törődve, anélkül, hogy megkavarnánk, első nap rakunk bele 2,5 deci cukrot, második nap 2,5 deci tejet, harmadik nap 2,5 deci lisztet. Negyedik nap jön a kavarás. Szigorúan fakanállal, háromszor. Ötödik nap az összes dolgot még egyszer belerakjuk. Hatodik nap következnek az izgalmas dolgok, ugyanis négy egyenlő részre kell osszuk a tésztát, a háromnegyed részéről majd kicsit később, most foglalkozzunk a kisebb résszel. Tegyünk bele 2,5 deci lisztet, 3 tojást, fél csomag sütőport, 2,5 deci olajat, kis fahéjat, vaníliás cukrot, fél tábla csokit és 1 marék diót apróra vágva. Fakanállal dolgozzuk el a tésztát, majd kivajazott, kilisztezett őzgerincformában kb. 40 perc alatt kisütjük.

Én kicsit kevesebb olajat és kicsit több cukrot raknék bele, ha még egyszer csinálnám, a többiek a narancshéj ízét hiányolták belőle. Bár félő, hogy a szerencsehozó tulajdonsága elveszik a változtatások hatására, plusz ki tudja mennyire ősi a recept, amibe bele kontárkodnék.
Most jöjjön a megmaradt nagyobb rész. Szétosztjuk három egyenlő részre, és odaajándékozzuk az irigykedő barátnőknek és barátnők anyukáinak, hogy töretlenül tudjon tovább folytatódni a szerencselánc. A hétvégén 1,6 milliárd volt a lottófőnyeremény, remélem a süti dolgozott a sorsoláson. Abba pedig igazán nem szeretnék belegondolni, hogy a kovász egy darabja ezelőtt 5 évvel, mondjuk egy moldáv házaspár - a mi higéniai normánktól fényévekre lévő - konyhájában érlelte az élesztőgombákat.
Egyébként a süti igazán finom, pillanatok alatt elfogyott, úgyhogy aki nem babonás, előállíthatja saját maga is a kovászt, és megpróbálkozhat az eredeti, vagy az énáltalam módosított változattal is. Mellesleg, ha lett is volna szerencsehozó hatalma, a sok gúnyolódástól, amit a fiúktól kapott – szektasüti, keresztény kenyér, hitgyülis szelet, hogy csak az enyhébbeket említsem – tuti elpártol tőlünk fortuna.

Házi málnalimonádé

A"házi" kajákat általában mindenki szereti, sőt.
Házi disznótoros vagy joghurt, tészta savanyúság vagy szörp... ki ne kapná fel a fejét ezek hallatán. Nos, nekünk kisgyerekkorunk óta borzasztó elkényeztetésben volt részünk. Nagyi minden földi jóval ellátott minket, mindent házilag készített úgyhogy igaz (volt) ránk az a mondás, hogy jó dolgunkban nem tudtunk mit csinálni. Jó dolgunkban mindketten utáltuk például a házi szörpöket, de olyannyira, hogy máig az orromban érzem a ribizli szörp fanyar aromáját, ahogy a napi kötelező adagomat húzom le belőle - Ez nagyon egészséges kislányom, nincs benne semmi tartósítószer - Anyúúú, nem kérek többet - igyad csak, ez tiszta gyümölcs - Anyúú utálom – kajára nem mondjuk, hogy utálom – jó akkor nem szeretem fúúúj! Miközben hatalmas lúzernek éreztem magam, mert a barátnőimre gondoltam, akik vidéki nagymama híján kólákat, UV zöld kivi üdítőket, és mindenféle izgalmas dolgokat ittak. Így viseltük hát sanyarú sorsunkat a házi ribizli és meggy szörpök között, és csalódottan nézegettük a Nagyi spájzának eltett lecsóval, paradicsommal, körte, alma, füge, eper és sárgabaracklekvárral, mindenféle száraztésztával, savanyúsággal teletömött polcait, és irigyeltünk mindent, ami BOLTI. A bolti cérnametélt például a mai napig fogalom. Ha szavazni kellene mondjuk, hogy mi legyen a karácsonyi húslevesben én biztos a bolti cérnametéltre szavaznék. Persze soha nem lehet szavazni, mert a Nagyi ott helyben szörnyethalna, ha nem HÁZI csigatészta lenne benne.
Szóval minden elképzelhető házi szörp fenyegető árnyékában egy elérthetetlen dolog volt a két szerencsétlen kistestvér számára: a MÁLNASZÖRP, málna ugyanis nem volt a Nagyi kertjében, így málnaszörpöt sose ittunk, hiszen otthon volt több hektoliter házi meggy. Ebből egyenesen következik, hogy mi kellett pont a két hülyegyereknek. A málnaszörp egyenlő volt a boltisággal. Szóval evidens, hogy erre vágyakoztunk állandó jelleggel.
Aztán lassanként leszoktam a szörpivásról, a múlt hétvégén a piacon azonban egyszer csak megcsapta az orromat a ládaszám kirakott málna édes illata, és rögtön jött a gyerekkori sóvárgás érzés. Gasztroblog tulajdonosként azonban erőt vettem magamon és nem rohantam bolti szörpért, hanem friss gyümölcsből elkészítettem ezt a nagyon frissítő és illatos nyári italt.

Hozzávalók: 30-40 dkg friss málna, 1 lime leve, 3 evőkanál méz (elhagyható), 1,5 dl szóda.
A málnát lebotmixerezem, és sűrű szövésű szitán átpasszírozom. Ez elengedhetetlen a magok miatt, illetve ha tetszetős külalakot szeretnénk elérni. Belecsavarom a lime-ot, beleteszem a mézet felöntöm szódával.
Gyönyörű színe lesz, és ha Barbie lennék tettem volna bele olyan jégkockákat, amibe előzetesen málnát fagyasztok.

Tokaji szójaszószos csikremell majonézes krumplival

Ha netalántán valaki grillezésre adja a fejét a hétvégén

a.) vígasztalásul, hogy nem jutott le a Balaton Soundra
b.) egyszerűen csak összejön a banda és valamit enni kéne
c.) vagy mint a mi esetünkben, felavatná az új grillsütőjét

akkor itt egy csirke recept, ami azoknak is ízleni fog, akik egyébként ha a flekken szót hallják, azonnal az illatos, szaftos tarja jut az eszükbe.

Még a múltkori grillezésen próbáltam ki ezt a sherrys szójaszószos pácot, amit kifejezetten csirkemellhez ajánl a recept, hogy a csirkemell amúgy semmilyen ízét és szárazságát kicsit megturbózza, mit ne mondjak, sikerült is. Másfél napot áztak a csirkemell szeletek (a csirkemellet elfelezem, majd hosszanti irányban 2-3 szeletre vágom) a páclében és valami hihetetlen zamatos ízük és állaguk lett. Persze sherryt nem találtam sehol, csak édeset, az meg ugye nem jó. Úgyhogy tokaji szamordniból és szójaszószból kevertem ki a páclevet 2:1 arányban. A 6 csirkemellhez egy üvegnyi tokaji elfogyott, pedig nem kóstolgattam, de tényleg.

Egyre figyeljünk! Sózni nem szabad, mert a szójaszósz így is nagyon sós.

Köretnek friss fehér kenyér (a leghízlalóbb fajtából) dukál.

Én azért szeretek hozzá ilyen olyan salátákat enni. De előre felhívom a figyelmet, hogy ez nem a VKF-es kreatív, speckó saláta lesz, hanem a tipikusan flekken mellé fogyasztott elcsépelt majonézes krumpli. De ettől még nagyon nagyon finom! Anyukám specialitása!


És akkor a receptek:

A csirkemellhez 1 üveg Tokaji szamorodni vagy száraz sherry, 2,5-3 deci szójaszósz, 6 csirkemell.

A majonézes krumplihoz: 2 kiló krumpli, 1 nagy fej lilahagyma, 2 tojássárgából készített majonéz, egy nagy doboz tejfölnek a nagyobbik fele.
A krumplit sós vízben héjában megfőzzük. Még melegen lehúzzuk a héját, majd felvágjuk vékony szeletekre (akinek van tojásszeletelője, az jobban jár, ha azzal dolgozik). Felvágjuk a hagymát.
Namost ha valaki első randira csinálná a salátát, vagy fontos üzleti tárgyalása van még aznap, akkor áztassa be mustáros, hagymakarikás vízbe a krumplit egy éjszakára, majd szűrje le, és úgy adja hozzá a majonézt.
Ha a fent említett akadályok nem nehezítik az grillezés estéjét, akkor rászórjuk a krumplira a hagymakarikákat és leöntjük a tejföllel feldúsított majonézzel. A majonézt szigorúan saját kezűleg készítsük, nem olyan nagy ördöngőség, mint ahogy mondják.

Donatella's Kitchen

A dizájn pazar, és a hatvanas évek Olaszországára emlékezteti azt, aki élt már akkor (vagy ért az enteriőrökhöz). Nekem egyszerűen csak nagyon tetszett, elegánsnak, és nagystílűnek ugyanakkor kényelmesnek találtam, eltekintve attól az apró ténytől, hogy az előtérben teljesen üres tálalószekrény és pult tátong, ami így a nyitás után kb. 4 hónappal, ami azt illeti, kínos.

De belül minden nagyon ízléses, a bőrborítás a falon jól harmonizál az arany díszítőelemekkel és agancsból font lámpákkal (merész, az igaz, de jó), és a nagy fonott kaspókból kiálló sansaviériákkal (úgy is mondják anyósnyelv – de nekem nincs rá okom, hogy így hívjam :o) ).

Leülünk, jön a főúr, megdicséri a borválasztásunkat, kapunk ropogós pizzatésztát isteni olivaolajat balzsamecettel, komfortosan érezzük magunkat. Meghallgatjuk a napi ajánlatot (bufala mozzarella salátába csomagolva valamiféle fűszeres karajcsíkokkal), de nem ezt választjuk, hanem egy pisztáciás libamájterrine-t házi kaláccsal és egy polipcarpacciot. Sajnos itt azonnal pontlevonás következett, ugyanis a polip éppen elfogyott. Én meg arra gondoltam, hogy egy ilyen étteremben ne fogyjon már el, vagy ha neaggyisten mégis, akkor írják ki, mondják be a hangosbemondóba, vagy az étlap odaadásakor súgja oda a pincér, vagy tudom is én, de ne várják meg, amíg:
1 –átböngészem az étlapot 2 - megakad rajta a szemem 3 – eljátszom a gondolattal
4 – összehasonlítom más opciókkal 5 – kiválasztom 6 – izgalommal várni kezdem.

Maradunk tehát a libamájnál, ami viszont annyira ízletes, krémesen lágy, és olyan jól illeszkedik a házi kis kalácshoz (amit természetesen frissen sütnek), hogy a fentieket feledve koncentrálunk az ízekre, amikor az asztalunkhoz lép a külön bejáratú szomelié, és bátorkodik. Én természetemtől fogva is próbálok ellenállni és makacsul ragaszkodni az édes bor ellenszemvemhez, de olyan lelkesen és szimpatikusan mesél arról a tokaji cuvée-ről ami a földhátán legjobban illik a pástétomhoz, hogy bevállaljuk. Nem bántuk meg, de az előételből inkább már desszert lett. Főételként a legegyszerűbb dolgokat választjuk. Egy pizzát nápolyi szalámival és koktélparadicsommal,és egy tagliatellét húsos raguval. Mindkettő hibátlan. Nincs mit mondani többet: a pizza vékony és roppanós, a szalámi ízes, sült fokhagyma a tetején, tökéletes, a tagliatelle úgyszintén. Desszertre nem futja a kapacitásból, pedig lett volna mit választani.

A számla 13 000 Ft két főre, és ebben egy üveg Takler bor is van. Elégedettek vagyunk, jó a hely nagyon, és tulajdonképpen innen már mindegy, hogy maga a szakácsnő Michelin csillagos vagy az étterem, ahol eddig dolgozott - vita megy erről különböző fórumokon - de minek?! Budapestre ráfért még egy, és fér még rá vagy 20-30 hasonlóan jó étterem. Hibátlant ettünk kellemes környezetben, figyelmes kiszolgálással. Egyetlen apró javaslatunk lenne. A pincéreknek műszak előtt tegyenek kötelezővé egy feles grappát: nyugi, működik a hely, a görcsös igykezet fele is bőven elég lenne.

Donatella's Kitchen: VI. ker., Király u. 30-32. Tel.: 878-0516

Málnás csokimusssz

Gyorsan gyorsan, amíg még lehet, folytatódik a málnás édességek sora! Stahl gyors édességes könyvében olvastam ezt a receptet, és az igazat megvallva nem volt túlzottan szimpatikus az első 4-5 blikkre. A kép sem volt túl étvágygerjesztő, meg a címe sem (ott csoki krém rumos málnával néven fut). De aztán, amikor a grillpartyra édesség recept után kutattam, mégis megakadt rajta a szemem, mert felfedeztem, hogy az alapja a jól bevált keserű csokiból készített csokimussz. Ha ehhez hozzáképzeltem a málna édeskés-savanykás ízét, egy elég komoly kis desszert tárult az ízlelő bimbóim elé. Aztán megcsináltam, és nem csalatkoztam, mert egy igazán különleges állagú, formájú és ne felejtsük el a lényeget...ízű desszertet tálalhattam föl. Persze a fiúk rögtön lepudingozták a fél dinnye nagyságú és formájú málnákkal megbolondított csokicsodát. Azért fogyasztottak belőle rendesen. Megint a málnás pannacottánál már említett fóliás trükköt alkalmaztam.

Hozzávalók (egy fél focilabda méretű - najó ez túlzás - de egy jó nagy félgömbhöz)

20 deka étcsoki (minél jobb minőségű, annál jobb, de minimum 70%-os), 10 deka vaj, 10 deka cukor, 3 tojás, 3,5 deci tejszín, 1 zacskó zselatin fix (én most az instantot használtam, az eredeti recept 2 evőkanállal ír), 0,5 kiló málna, rum

A málnákat meglocsolom egy kis rummal és úgy hagyom, hadd fürdőzzenek és szívják magukba az aromákat.

Gőz fölött összeolvasztom a csokit meg a vaj felét. Belekeverem a zselatin fixet. Mostantól három másik tálkára lesz szükség. Az egyikben keményre verjük a tojásfehérjéket. A másikban a tejszínt. A harmadikban a vaj másik felét habosra verjük a tojássárgával meg a cukorral. Belekeverjük a csokis masszát, majd fakanállal óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot meg a tojáshabot. A végén mehet bele a rumos málna.

Fóliával kibélelt tálba öntjük - vagy ha van elég kistálkánk (minden vágyam, hogy egyszer nekem is legyen), akkor azokba - és mehetnek be a hűtőbe. Itt is él az 1 éjszaka szabály, de 4-5 óra a feltekert teljesítményű hűtőben is megteszi. Ha nagyon lelkesek vagyunk adhatunk mellé tejszínhabot, málnapürét, vagy a friss málnaszemeket. Az utóbbi kellékek azonban nem feltételei a sikernek!

Fehérrépa krémleves csiliolajjal

Sajnos nem gyakran van időm piacra járni.

Már látom is magam előtt (gasztro)sznob ismerőseim emelkedő szemöldökét, ahogyan elfúló lélegzettel kérdezik maguktól és egymástól, hogy hát akkor a jó életnek kellett itt ezt a blogot kinyitni, ha az alapanyagokra vonatkozó friss-szezonális-hazai szentháromság normák lábbal tiprása valósul meg?? Mert a gasztrotársadalom valamire való tagjai (élükön a michelin-csillagos éttermek séfjeivel), napjaikat a piacon kezdik kosarukkal a karjukon, majd csak friss, szemnek is kellemes hazai hozzávalókból kezdik meg a főzőcskét.

Én pedig sajnos, se michelin-csillagos séf, se nagymama, se kismama, se milliomos nem vagyok, így kénytelen vagyok reggelente a piac helyett az iroda felé kanyarodni. A kötelező szombati piacnapot persze igyekszem teljesíteni, na de nyáron az ember a hétvégéket Balatonon tölti leginkább. Szóval általában havi egy piacra telik. Mit tehet a fent vázolt körülmények között az, aki friss spenótot, zöldborsót, málnát vagy csemegekukoricát kíván?

Elmegy a Karcsi zöldségeshez, aki 2 utcával lejjebb kínálja a kínálnivalót. Izgalmas mindig a bevásárlás, mert soha nem azt veszek, amit előre kitaláltam, mert az általában nincs, vagy borzasztóan néz ki, hanem, mint anno a kommeniznusban, azt veszek, ami van. Karcsi egy dologban megbízható, mindig megmondja, hogy mi érkezett aznap. Nincs érdekelve a forgalomnövelésben, a múltkor szinte a kezemből csavarta ki a kukoricacsöveket, merthogy nem frissek. Tényleg nem voltak azok, én is láttam, de annyira megkívántam, hogy még a fonnyadtkásat is megvettem volna, ha Karcsi engedi.

Karcsi egyébként nem kedves, mogorva és flegma, tehát nem úgy kell elképzelni a viszonyunkat, mint a bajszos kofa bácsi és Tyúkanyó Etus barátsága a Szomszédokból. A nevét is csak véletlenül tudom, a haverja kérdezte a múltkor hátulról, „Karcsi, nem-e kell egy sör”.

Szóval pár nappal ezelőtt búsan állok Karcsi standja előtt: minden elég reménytelenül nézett ki, rutinosan rákérdezek a friss árura, mire Karcsi elém dob egy rekeszt tele fehérrépával, „ez, csókolom, két órája még a fődbe’ volt.”

Halvány fogalmam nem volt, hogy mit lehetne vele kezdeni, de nem akartam tovább ott ácsorogni, vettem 2 nagy csokorral, aztán otthon némi gondolkodás után a fenti klassz leves lett belőle.

Hozzávalók: 2 csomag fehérrépa, 1 kis fej vöröshagyma, ½ fej karalábé, 1 cikk zeller, 1 dl tejszin, 5 evőkanál csiliolaj, 2 kávéskanál csilipehely

Az apróra vágott hagymát megpirítjuk a csiliolajon, isteni illata lesz, és ez a savanykás csípős íz borzasztó jól harmonizál a fehérrépa ízével, rádobjuk a felkockázott zöldségeket, addig pirítjuk, míg egy kicsit barnulni kezd, felöntjük vízzel, és puhára főzzük. Lebotmixerezzük, sózzuk, beletesszük a tejszínt, és további csilipelyheket adunk hozzá, de ezt már ízlés szerint.

Tatai szűz

Ezzel a felirattal találkoztunk a tatai tó partján egymás hegyén hátán álló lángosos-palacsintás-gofris-fagyis bódék egyikénél. Bár sejtettük a végeredményt, mégis muszáj volt egy gombóccal kipróbálni a fagyi különlegességből. Hát mit ne mondjak az íze a sörre nem igazán hasonlított, ami ugye nem is lett volna baj, de nem meglepő módon más megkedvelhető jellemvonást sem sikerült felfedeznünk benne. A fagyi árus szerint az alkoholmentes sör utóízében érzett mézes ízt kellett volna éreznünk... Persze nem nagyon tudom, hogy a sörimádók népes táborából ki az, aki éppen az alkoholmentes sör utóízét akarja érezni egy krémes édes gombócban. A csapat tagjai ha nem is alkotnak reprezentatív mintát, de sörimádat ide vagy oda, senki nem akarta elnyalni a gombócot.

Aki elég bátor és perverz, az kipróbálhatja otthon, hogy folyadék helyett alkoholmentes sört önt a fagyigépbe (a fagyiárus csak nekünk elárulta a titkos receptet)... tálalásnál semmiképp ne felejtsük fém söröskupakokkal díszíteni a kelyhet....

Nekem akkor már jobban megmozgatná a fantáziám egy kis countreau-val vagy baileys-szel megbolondított fagyi.

Ha netalán valaki kipróbálna valami ezekhez hasonlót, az feltétlenül értesítsen az eredményről!

Sörkorcsolya, borszánkó II.

Egy erőteljesebb pánikroham jött rám, mikor realizáltam, hogy az EB véget ért, és én a beígért sörkorcsolyás sorozatból eleddig összesen egy fejezetet publikáltam.

Mit kezdjenek mostmár ezzel a bejegyzéssel blogot olvasó tömegek, hiszen a közösségi focinézések véget értek, a hatalmas kivetítők elsötétültek, okafogyottá vált hazasietni a munkából. Visszatért a régi rutin, minden szem újra Magdi Anyusra, Barta Zsoltra és Nóra ügyvédasszonyra szegeződik.
Azám, de attól a sör még fogyogat, olvasom éppen egy kutatásban: a magyarok évente fejenként 78 litert engednek le a torkukon per fő (azaz a csecsemők is). Ezen a ponton én is megnyugodtam, hiszen eszerint EB ide vagy oda, csak lesz helye következő sörkorit bemutató írásnak. Í me:

Hozzávalók: 1-2-3-5 vagy több kiló krumpli a sörözők számától függően (egy kiló, az kb. 3 söröző férfiembernek elegendő egy hosszabbítás nélküli meccs idejére, ha nem éhesen érkeztek), 2-3 pohár tejföl, 2 gerezd fokhagyma, durvára darált feketebors, őrölt kömény, szerecsendió. Olaj a sütéshez.

A krumplikat megmosom, hámozás nélkül nagyobb hasábokra vágom, és forró olajban kisütöm. Egy nagy tálban összekeverem az említett fűszereket, a forró krumplit beledobálom, és nagyon jól összerázom, hogy helyesen rátapadjon a fűszerkéreg. A tejfölt alaposan megsózom, belenyomok ízlés szerint 1-2 fokhagymát.
Forrón kell a tejfölbe mártogatni, így a jéghideg sörrel igen kellemes kontrasztot, ugyanakkor tökéletes párost alkot.

Vendégmignon - Meggyleves

Megszakítva a málnás édességek sorát, most Viksi barátnőm meggyes sikerreceptje következik. Először is köszönettel tartozom neki azért, hogy az utolsó seggberúgást megadta a blog indulásához. Ugyanis kb egy éve - ha nem több- beszélgettünk a másik mignonnal egy saját gasztroblog létrehozásáról. A blog nevére hónapokon át folyt az ötletelés, különböző látványtervek készültek, a legkülönfélébb színvilágokban. De csak nem jutottunk el odáig, hogy elindítsuk a dolgot. Aztán Viksi észhez térített, hogy ahelyett, hogy csak tervezgetnénk, meg önmagunkat kritizálnánk, igazán el is indíthatnánk már azt a blogot, aztán majd útközben javítgatjuk. Mellesleg jegyzem meg, hogy neki már - érthető okokból - legalább két egész hónapja dübörög a blogja.

Már akkor megállapodtunk, hogy ha elindul a blog, akkor megírja a rétesben sült zöldspárgás krumplipüré receptjét, amiről a spárgaszezon rövidsége miatt az idei évre már tuti hogy lecsúsztunk. Ha spárga nincs is, a meggy már megjelent a piacokon, a kánikula pedig tombol, úgyhogy indulhat a meggymagozás!

Elöljáróban még annyit, hogy ezzel egy olyan rovatot szeretnék elindítani a Mennyei Mignonon, ahol azok a hozzánk hasonló főző- sütőmániás barátnőink is kiélhetik magunkat, akik odáig azért mégsem jutottak el, hogy saját blogot csináljanak, de vannak kipróbálásra érdemes titkos házi receptjeik. Hajrá!

1 kg friss meggyet kimagozunk (ez nem túl vidám feladat, de kb. 15 perc alatt kézzel készen is van). Lustaság esetén és meggy szezonon kívül készíthető mirelit meggyből vagy befőttből is.
A meggyet hideg vízben feltesszük főzni, úgy hogy a víz bőven ellepje. Fél citromot szeletekre vágunk és ezt is hozzáadjuk, majd ízlés szerint cukrozzuk (nálam ez 4 evőkanál). Most jöhetnek hozzá a fűszerek: szegfűszeg (kb. 10 szem) és fahéj (kb. egy kávéskanál). Nekem most van itthon levendula, én ma azt is tettem bele (egy teáskanállal), ettől nagyon izgalmas lett (Culinarisban kapható!) Forrásig főzzük, majd takarékra állítjuk. Míg forr, elkeverünk egy csomag főző pudingot (tejszín vagy vanília ízű javasolt) 2 dl tejföllel. A keveréket a meggy főzőlevével felhigítjuk, hogy ne legyen csomós, majd a pudingos keveréket a meggyléhez adjuk.
Lehűtjük és hidegen fogyasztjuk, ilyen kánikulában reggelire, ebédre és vacsorára is finom.

Lecsó - csak lazán

A lecsó Magyarországon a politikához hasonló megosztó erővel bír, mivel mindenki tud lecsót főzni, és mindenki jobban tudja, hogyan kell, mint mások. Különböző dogmatikus leírások olvashatók egyes könyvekben, vagy itt a neten, mit szabad, mit tilos, és ezeknek pont az ellenkezője is kőbe van vésve. Barátnőm családjával odaköltözésük után kábé egy évig nem állt szóba a szomszédjukban lakó bácsi, mert valahogyan rájött, hogy tojást tettek a lecsóba, ugyanakkor margarinon pirították a hagymát. Mikor az Ernőbácsi ezt a szentségtörést szóvá tette, barátnőm apukája annyit mondott, hogy mi így szeretjük. Na ez pont elég volt Ernőbácsinak, hogy levonja a konzekvenciát: neki semmi közös dolga nem lehet az ilyen népekkel, úgyhogy egy évig a köszönésüket is alig fogadta.

Pedig a lecsó vidám fickó: megsértődik, ha túl komolyan vesszük. Ez itt az apuféle verzió, de mást is el tudok képzelni, mondjuk a karfiolos-cukros már kicsit talán elrugaszkodott.

Hozzávalók: 30 dkg jóféle HÚSOS szalonna, 60 dkg hagyma, 3 kg LECSÓ paprika, 2 dl házi paradicsomlé vagy ugyanennyi konzervparadicsom, kb. ½ kg cserkész, de inkább eperjesi kolbász, erőspaprika. (ebből 6-7 adag lesz, annyival osszuk a nyersanyagot, ahányan vagyunk)

A lecsó elkészítését a jóféle HÚSOS szalonna aprításával kezdjük (a Nagycsarnokban kapható „füstölt bacon szél” kiváló alapot teremthet), de jó a kolozsvári, a főtt császár, sőt a lecsó annyira laza, hogy még a „sliced bacont” is elviseli. Amíg ez pirul, egyrészt megtisztítjuk a hagymát, másrészt körülnézünk a hűtőben, és minden felvágottfélét, ami tegnapelőtti, vagy maradék 1-2 szelet stb. – kivéve: disznósajt, kenőmájas - rádobunk a szalonnára (igazi kincs, ha füstölt szalonna bőrkét találunk, amit ki tudja miért visszatettünk valamikor a hűtőbe), és megpirítjuk.

A hagyma aprítását is igyekszünk lazán kezelni, félbe, utána karikára, és mehet a pirított szalonnára. Amíg a hagyma pirul, a LECSÓ – azaz minél kevésbé „húsos” – PAPRIKÁT megmossuk és apróra vágjuk. A magok nagyját lekaparhatjuk, de a csumát feltétlen tegyük bele.

Ha a hagyma megpárolódott megy bele kb. 1-2 teáskanál pirospaprika, vagy neadjisten pirosarany, és a házilag eltett paradicsomlé - erről majd még beszélünk - mivel a nyers paradicsom savanyú, és a héja nagyon kényelmetlen a fogak között. Ha nincs otthon nagyiféle, tegyünk bele 2dl hámozott konzervparadicsomot.

Hagyjuk, hogy megszokják egymást a lábasban, azután mehet rá a paprika. Addig kell ott állnunk mellette, amíg levet nem ereszt, megkóstoljuk, beállítjuk az ízét, kevés só, ha kell még egy kis paradicsom, és az erőspaprika(!)

Ha a leve elfőtt, már tesszük is bele a kolbászt, még kavarunk és forralunk rajta egyet és lehet is tálalni. Friss fehér kenyér illik hozzá, és egy laza fröccs.

Málnás panna cotta

A Mennyei Mignon indulása óta most vasárnap volt az első baráti összejövetel. A nyár és a kánikula tiszteletére grillezést rendeztünk a teraszon. Képzeljük el azt a vendégséget, ahol a háziasszony bloggertársával a földön kúszik-mászik (a jó beállítás kedvéért...) egy fotógéppel és a derítőként használt fehér papírokkal, különböző anyagokkal és edényekkel, hogy minél gusztább képeket készítsen a felszolgálta ételekről. Gondolom a többi gasztroblogger családja és barátai már már azon lepődnének meg, ha a sütőből kivéve a gőzölgő tálnak díszítés és food styling nélkül eshetnének neki... Szerencsénkre az eb döntő annyira lefoglalta a fiúkat, hogy nem igényelték a forró húsokat meg a gyors szervírozást, a lányok meg annyira jófejek voltak, hogy csak néhányszor érdeklődtek, hogy így 20-30 perc elteltével talán megkóstolhatnák-e a kisült húsokat és a feldíszített salátákat. Mondanom sem kell, hogy a desszertnél már szürkület volt és a másnapi fotózásra elkülönített málnás panna cottát a málna díszekkel és a mentaágakkal együtt a vendégségről egyébként távolmaradó mignontársam pasija egy óvatlan pillanatban magáévá tette.
Igy a málnás sorozat következő tagjaként a terep a málnás panna cottáé. A pannacottát nem olyan rég fedeztem fel magamnak, de egyből felkerült a kedvencek listájára, mivel egy kicsit sem gejl, vagy túl édes, és a különböző íz- és szín variációkat lehetetlen kimeríteni.

Hozzávalók: 4 deci tejszín, 2 deci tej, 15 deka cukor, vanília komplett, fél citrom héja, 1 ek. zselatin, fél kiló málna

A tejszínt és a tejet a cukorral meg a vaníliával összemelegítjük, de vigyázzunk, hogy ne forraljuk fel. Mikor langyosra hűlt, belekeverjük a zselatint (a legjobb instant zselatint használni, mert nem kell a feloldással bajlódni, egyből mehet a folyadékba). A málnát kb 10 deka kivételével leturmixoljuk, majd a tejszínes keverékhez adjuk. Innentől két út áll előttünk. Vagy kis tálkákba töltjük, hogy mindnekiek jusson minimum egy, vagy az eglszet egy nagy formába kanalazzuk. A recept szerint egy éjszakára hűtóben kell pihentetni, hogy a zselatin dolgozni tudjon, de nem történik semmi, ha 4-5 óra múlva van jelenése pannacottánknak. A megmaradt málnákkal, vagy bármilyen epres-málnás-szedres lekvárból és egy kis likőrből (monjuk narancslikőr) főzőtt öntettel kínáljuk.
Nemrég tanultam a következő trükköt, ami nekem nagyon bevált: az edényt fóliával kibélelem, és így öntöm bele a krémet (jelen esetben ugye a málnásat, de bármi mással is működik). A hűtőben töltött éjszaka után minden gond nélkül ki tudom fordítani a formából és le tudom húzni a fóliát. Az egyetlen szépséghibája a dolognak az, hogy a fólia gyűrődései a krémben maradnak, de ez sokkal inkább elviselhető veszteség, mint mondjuk, ha bennmarad a tálban az egész és kiskanállal kell kikanalazni a részünket.

Watermelon juice

Sokat gondolkodtam azon, ázsiai útjainkról hazafelé, mikor a gépünk a plusz 30 fokból a mínusz 30 felé tartott, hogy hogy a nyavajába nem jutott még itthon SENKINEK eszébe görögdinnye dzsúzt készteni? Kétségbeesetten fogadtam meg minden ilyen repülőúton, hogy nyáron a LEGELSŐ dolgom lesz egy ilyet összehozni, aztán minden alkalommal elmaradt. De azon tényleg csodálkozom, hogy még a fenszi kiülős teraszokon se jutott eszébe egyik innovatív tulajnak se (akik egyébként – gondolom úgy járnak Thaiföldre, mint mi a Balatonra) hogy előrukkoljon ezzel az egyébként végtelenül egyszerű, ámde annál finomabb és hűsítőbb itallal. Ázsia bármely országában a legevidensebb a gyümölcslevek között, olyan 30-40 Ft-ért kaphatunk egy nagy pohárral, maximum abba nem szeretünk belegondolni, hogy a kimagozást végző kishölgyek akik a turmix mellett ügyködnek, mikor mostak kezet utoljára, ha egyáltalán. (Persze az ilyen dolgokon az ember maximum a megérkezése után 1-2 órát aggódik, majd a higéniai okokból elfogyasztott 1-5 pálinka után, derűsen legyint és kér még egy dinnyeitalt, meg – egyszerélünk – egy csirkeszív :-) nyársat).

Szóval annyi dinnye terem itthon (jó esetben), hogy legtöbbször a rosszhírű Lőrinc után is zöld hegyekben állnak, és a kétségbeesett árusok dobálják őket az ember után (persze képletesen, hálistennek!), emiatt már csak a nagy számok törvénye szerint is kellett volna, hogy összefussak a dinnyeitallal itthon is. Nem így történt, úgyhogy mondom a bonyolult receptet.

Hozzávalók: jó nagy dinnye, amit szakértő arccal megpaskoltunk, kiválasztottunk és a hűtőben/fürdőkádban a lehető legjobban lehűtöttünk. A magokat kiszedjük, és botmixerrel lemixerezzük. Ha nem volt elég az előhűtés, jégkockákkal egyenlítjük ki a lét a megfelelő hőre.

Balkonkert

Jóóóó, persze nem igazi kert, de a négy balkonláda tele fűszernövényekkel azért megalapozza egy kezdő házitündér kertész ismereteit és gondoskodásmennyiség tekintetében akár a határokat is feszegeti (pl. locsolni kell minden nap).

Ugyanis hadd mondjam el itt a viszonyomat a kerthez úgy általában:

Nincs.

Semmi közöm hozzá. Utálok kapálni, ásni, és gazolni, de ennél jobban csak azt utálom, ha föld megy a körmöm alá. Ezt szakértők óhatatlannak mondják ilyen munkák végzése esetén, tehát én minden műfajú kerti munkát utálok (árnyas fa alatt rozéfröccs elfogyasztása kivétel).

A balkonládával azonban még pont elviselhető egységnyi foglalkoznivaló merül fel, kivétel, ha neadjisten valamelyik hálátlan pistike tetves lesz, mert ezeket kiírtani már haladó szintű ismeretek kellenek. A túlérzékeny pistikék pont emiatt tavalyról idénre lekerültek a napirendről, és már csak a fűszernövények évről évre bővülő körét nevelgetem: curry, rozmaring, kakukkfű, kétféle bazsalikom, menta természetesen, újabban kapor, kétféle csilipaprika, és kétféle koktélparadicsom: gömbölyű piros és körte alakú sárga. Van még ezenkívül egy csomó gyönyörű levendula, és egy tő futóeper is: idén ő nem nagyon erőltette meg magát, összesen egy szem eper volt rajta (ez legalább kiváló minőségű).

A fenti növények nagyon vonzó közös tulajdonsága, hogy jól érzik magukat a terasz párkányán, és locsoláson kívül nem igényelnek titokzatos munkafolyamatokat (nem kell őket tápozni, se metszeni – a metszés, mint olyan, körülbelül egy műtéthez hasonlítható, félelemmel vegyes tiszteletet vált ki belőlem). A palánták márciustól beszerezhetők a piacon, a kertészetekben meg az OBI-ban és Praktikerben, vagy gondolom kábé mindenütt. Tejfölös dobozban vannak (régen soha nem értettem, hogy ki veszi meg ezeket, mivel azt hittem, hogy ennyi az egész növény - nem tűntek valami meggyőzőnek), és a jó idő beköszöntével ültethetők ki.

Megengedem, ez a bejegyzés sokak számára nem volt túl informatív, azonban engem meglep, hogy a gondjaimra bízott növények az első bekezdésben említett, meglehetősen hideg viszony ellenére is élnek-virulnak, sőt virágoznak és termést hoznak, én pedig, mint gondos gazda, büszke vagyok rájuk. És másoknak is ajánlom figyelmébe a balkon-kertészkedést.

Ha kertészi karrierem is tovább ível felfelé, készítünk valamit a vonatkozó zöldségekből.