2010. február 12., péntek

Bangkok Vol. 2.

Bangkok vol. 1 - itt


A turisták leggyakoribb célpontja a Khao San Road, minden bizonnyal ez Bangkok legismertebb utcája. Tele van bárokkal, éttermekkel és bazárral, itt ne vegyünk semmit, mert még a legdrágább piacon is a harmadáért kapjuk meg az itt kínált dolgokat. Célszerű viszont itt megszállni, ennél jobb ár-érték arányú hoteleket máshol nem igen találunk. Persze a környező utcákban is rengeteg szállás van (Rambuttri road), nézzünk körül, és válasszuk ki a nekünk legmegfelelőbbet. Sehol nem kell előre foglalni (a legtöbb helyen nem is lehet), mi a leggyakrabban a Rambuttri Village Inn, a D&D Inn és a Khao San Palace nevű helyeken aludtunk.


Mivel ez a környék a hátizsákos turisták gyűjtőhelye, ne számítsunk, csak a minimális szolgáltatásokra. Szerintem itthoni viszonylatban 2*-nak felelnek meg, de mindegyikben van légkondi, tiszta ágynemű, és ázsiai fogalmak szerint normális fürdőszoba (angol wc, meleg víz). Ez a minimális 3 dolog, amit Ázsiában el kell várnunk egy szállástól. Ezeket 3500-5000 Ft/szoba áron kínálják, de ennél olcsóbban kapunk csak hideg vizes, vagy ablak nélküli szobát. Mindkettőt próbáltuk már teltház miatt, a hideg vizes zuhanyt max. egy-két napig ki lehet bírni, de az ablaktalan szoba (neon világítással) nagyon gáz. Persze százával vannak jobb, szebb színvonalasabb szállások, de mi mindig úgy voltunk vele, hogy mivel Bangkokban az ember az egész napot úgyis az utcán tölti, a jó szállodákat a szigetekre tartalékoltuk. Amire nagyon vigyázzunk, hogy mindenképpen valamelyik mellékutcára nézzen a szoba, az éjszakai forgatagtól ugyanis még én is nehezen aludtam, pedig edzett városlakó vagyok.


Thaiföldre kell vízum, és bár adnak a repülőtéren is, érkezéskor, én jobban szeretem mindig itthon elintézni, mert főleg ha hajnalban érkezik a gépünk, nemigen sietnek a kiállításával, engem meg mindig idegesített, hogy a bőröndünk meg már 45 perce kering magában a futószalagon. Ha mégis érkezési vízumot igényel valaki, legyen nála 2 igazolványkép, mert bár ezt is csinálnak ott helyben, de ha még ezzel is az időt húzzuk, a biztonsági szervezet tuti fölrobbantja a magányos bőröndöt :-) - legalábbis ettől a parától én képtelen vagyok szabadulni, akárhányszor földet érünk valahol…


A KhaoSan road-on és környékén rengeteg kis utazási iroda működik, ha a környező országokba, vagy a déli szigetekre utaznánk itt érdemes foglalni jegyeket akár vonatra, buszra, vagy repülőre. Mindent el lehet helyben intézni, mindent meg lehet oldani, és ott helyben sokkal több lehetőség, és variáció merül fel, mintha itthonról próbálnánk szervezkedni.

Amit semmiképpen ne hagyjunk ki, városnézés közben, az a lábmasszázs. Minden sarkon lehet masszíroztatni, és kb. 5-600 forintból kaphatnak fáradt lábaink gyors felfrissülést. Van sok utcára kitelepült masszírozó hely, de szerintem jobb bemenni egy légkondis „üzletbe”, itt még alacsonyabb árakat is ki tudunk alkudni, plusz kérjünk hűvös áztató vizet az elején, mely egyrészt nagyon jól esik, másrészt meg nem a portól fekete koszos lábunkat gyömöszölik. Őket amúgy ez (mármint a kosz) nem zavarja, engem annál inkább, és az utcai helyeken volt, hogy nekiestek úgy, ahogy volt.

Amit legjobban imádok Bangkokban a rengeteg izgi kajaárus és egzotikus étel mellett, azok a piacok. Végtelen árukínálattal, tematikusan, vagy ömlesztve, éjjel nappal és hétvégén várják a turistákat a város különböző pontjain. Először is ott a Patpong negyedben található éjszakai piac, este 8-kor nyit, és hajnali kettőig zavartalanul vásárolhatunk. Mármint zavartalanul akkor, ha nem zavarnak minket a night klubjaikat, táncos lányokat és különböző show-kat reklámozó ajtónállók. Itt keményen lehet alkudni mindenből, mert abszolút hülyének nézik a fehérembert, minimum a tízszeresét kérik, szemrebbenés nélkül, aztán meg kacagnak a hülyeségünkön. Többször láttam, mikor az amerikaiak szó nélkül kifizetik a kért árat, utána az árus nevetve lobogtatja a pénzt a szomszédjának. Szóval ez az a piac, ahol szemrebbenés nélkül a tizedéről kezdjük a beszélgetést. Jó dolgok vannak egyébként, én imádom a pehelykönnyű kézzel készített selyemsálakat, meg a nagyon klassz hamis napszemüvegeket, de legyünk észnél az alkudozásnál.


Ott van aztán a Chatuchak Weekend Market, a nevéből adódóan csak szombat-vasárnap tart nyitva, ez a legnagyobb és legváltozatosabb piac egész Bangkokban. Itt téma szerint vannak elkülönítve az áruk, az egészet bejárni egy egész napba telik. De erre nincs egyébként szükség, mert díszmadarat vagy élő kiskutyát biztos nem akarunk venni a nyaralás alatt. Van külön gyümölcsös, gyöngyös, fafaragásos, szőnyeges, antik bútoros, kajás, edényes, ruhás, cipős, órás, virágos rész, hogy csak a hirtelen eszembe jutókat említsem, és térkép, hogy mit merre lehet megtalálni. Itt nem lehet olyan mértékben alkudni, mint az előzőn, mert nem a turisták hülyítésére hozták létre az egészet, és eleve sokkal ésszerűbb árakról indulunk. Itt rengeteg mindent vehetünk, akár magunknak, akár ajándékba, érdemes úgy időzíteni a bangkoki tartózkodásunkat, hogy legalább egy hétvégi nap beleessen.

Van aztán a Pratunam Market, Bangkok legnagyobb ruhapiaca. Elég sok vacak és gagyi van, de itt pl. találhatunk egész jó minőségű hamis farmert fillérekért, ha érdekel minket ilyesmi.

Negyedszer ott van a kínai negyedben található piac, amiről már írtam az előző bangkoki posztban.

Van még továbbá rengeteg pláza (nézzünk szét a Siam Square környékén, Siam Center, Digital Plaza, stb.) ahol szintén van helye az alkudozásnak, és nem árt, ha tudjuk, hogy minél felsőbb emeletre tévedünk annál alacsonyabbak az árak. Itt fotós cuccok, és különböző elektronikai cikkek is jó áron kifoghatók, de minden esetben legyünk tisztában a választott termék reális (itthoni) árával, és ebből kiindulva kezdjünk alkudni.

Két úticél között a legkényelmesebben taxival közlekedhetünk, de ez hajlamos elakadni az állandó és hatalmas dugók egyikében, főleg délutánonként. Egyébként olcsó (ragaszkodjunk az óra bekapcsolásához), mindegyik légkondis, és a vezetők többsége is elboldogul 2-3 szó angollal. Van még a Skytrain nevű magasvasút gyors és tiszta, de ez természetesen kötött pályán mozog, úgyhogy ha nem esik közel a megálló a célunkhoz, megint csak marad a taxi. Illetve a hajó, amit szintén nagyon aljánlok.


A tuk-tuk egy romantikus hülyeség, szinte mindig drágább, mintha taxival mennénk és gyakran ugyanúgy elakad a dugóban, de itt közvetlenül az arcunkba kapjuk az előttünk araszoló busz kipufogó füstjét. Nem beszélve arról, hogy a sofőrök sportot űznek abból, hogy nyaktörő kanyarokkal, és forgalommal szembeszáguldással a frászt hozzák a bent ülőkre. A látványosságok környéke mindig tele van tuk-tuk-os hiénákkal, sétáljunk pár száz métert és próbáljunk semleges helyen leinteni egyet, ha mégis ki akarjuk próbálni. Ne dőljünk be annak, hogy 10 B-ért bárhova elvisz, ha közben hajlandó vagy megnézni a sógora szabóságát/ékszerboltját/akármijét. A sofőrök ezért benzinutalványt kapnak, és az első adandó alkalommal ott fogják hagyni a balek utast a „sógor” boltjában, aki aztán azt se tudja hol van, és kereshet egy másik taxit magának. Nem mintha ez ijesztő lenne, csak felesleges bosszúság.



Apropó szabóság. Sokan varratnak kint öltönyt, ruhát maguknak, a turistás helyek tele vannak indiai üzletekkel, akik a világ legjobb szabóinak mondják magukat. Csak a privát véleményem, hogy szerintem nem éri meg, a minőséggel nekem minidig voltak gondjaim (már amikor láttam ez elkészült darabokat), aztán utána meg már csak meddő vitára van lehetőség. De persze ízlések, lehet, hogy valakinek meg bejön.


Mivel a talán a fentiekből is lejön, hogy Bangkokban alaposan be lehet vásárolni mindenféle izgi cuccot, érdemes az itt-tartózkodást az egész utazás végére hagyni, elsősorban azért, hogy a sok pakkot ne kelljen végigvonszolni a további megállókon, de azért is, mert nem árt, ha előtte valahol máshol edződünk hozzá a sajátos szmog-szag-forróság-tömeg-pára kombinációhoz.


És végül a legeslegeslegfinomabb dolog, amit Thaiföldön ehetünk: a green curry. Ez egy leves állagú főétel kókusztejjel, ami minden helyen mindig van az étlapon, és ami számomra a hamisítatlan, igazi thai íz. Kérhetjük tenger gyümölcsével (ez a legfinomabb), csirkével, vagy sima zöldséggel, rizzsel vagy rizs nélkül. Általában nagyon csípős, de ezt kompenzálhatjuk egy jéghideg sörrel például.

Mikor Bangkok esti forgatagában egy utcai étteremben üldögélve, leteszik elénk a hatalmas tányér forró, édeskésen-csípősen gőzölgő világoszöld levest és a jégbehűtött sört, na ez egyike azoknak a pillanatoknak, amikor az ember úgy gondolhatja, hogy alapvetően meg lehet elégedve az életével...



2010. február 9., kedd

Bangkok Vol. 1

Kínai és egyéb útleírásaim kapcsán sok ímélt kaptam olyan olvasók kérdéseivel, akik maguk is éppen utazásukat szervezik, illetve sokan biztattak folytatásra, és biztosítottak róla, hogy mennyire szívesen olvassák ezeket. Most, hogy a babavárás közben sajnos képtelen vagyok elég időt a konyhában tölteni ahhoz, hogy új meg új érdekes receptek szülessenek (sajnos nálam a szagérzékenység nem múlt el az első három hónap után :-)) azt gondoltam, megosztom azokat az utazási élményemet is, persze szigorúan gasztro-fókusszal, melyek az eddigi olvasottsági adatok alapján másokat is érdekelhetnek.

Legyen az első a sorban Bangkok, mely évekig vezette nálam a kedvenc városok listáját.


Egyszerű ár-érzékenység miatt mi legtöbbször az ukrán légitársaság járatával utazunk, ez kb. 3 óra kijevi várakozást jelent egy baromi zsúfolt, dohányzó reptéren, viszont a fedélzeten az amúgy mindig rosszkedvű utaskísérők vizespohárnyi vodkákat kínálnak a relaxálást megkönnyítendő, már amennyiben erre valaki igényt tart (sokan). Egyetlen egyszer próbáltunk Malév chartert, senkinek nem ajánlom, 737-esekkel repülnek (ez a 170 cm-nél magasabb emberek számára szerintem elviselhetetlen 10 órán keresztül, ráadásul van közbeiktatott tankolás, amivel könnyen feltornázható a 9-10 órás menetidő 13-ra). Ennek következtében könnyen olyan idegállapotban érkezhetünk meg, mely nem kedvez a városról alkotott első benyomásoknak.

Pedig kevés jobb dolog van, mint először kilépni a párás 30 fokba, egy pillanatig felidézve, hogy Ferihegyen a felszálláskor -5 fok volt, és még Kijevben is hosszasan kellett jégteleníteni a szárnyakat. Gondoljunk még gyorsan itthon maradt szeretteinkre, akik éppen nekigyürkőznek a hólapátolásnak, mozgassuk meg lábujjainkat a flip-flop papucsban, és intsünk le egy taxit.

A belváros kb. 30-40 perc taxival (lehet menni busszal is, de soha nem volt a többórás út után ehhez idegrendszerem), minden esetben ragaszkodjunk a bekapcsolt taxiórához, ne menjünk bele alkudozásba, mert különben első utunk lévén, tökbiztos, hogy rosszul járunk. A taxiórán jelzett összegen felül, ki kell fizetnünk még az autópálya díjat is (kb. 60B).

Leggyakoribb tévhitek a turisták körében Bangkok-kal kapcsolatban:

1. Megérkezve azonnal batikolt szárit, sarut, bőr karkötőket és rongyból készült táskákat kell hordani

2. Aki eljut ide, az a világ királya és ezt a viselkedésével a külvilág tudtára is kell adni

3. Hangosan kell kritizálni a helyieket és számunkra esetleg fura szokásaikat, csak azért mert nem értik, mit mondasz

4. Menő dolog beb@szva randalírozni az utcán a leghülyébb feliratú pólókban és sapkákban

5. 5 baht-on (átszámítva 30 ft) is vérre menő alkudozást kell folytatni a piacon, mert az útikönyvben azt olvastuk, hogy itt ez a szokás

6. Az olcsó szállások mindig koszosak

7. Nem tanácsos az utcán enni

Na, a 7-es pont a legdurvább tévhit (bár az elsőben is nagyon sokan élnek), ugyanis Bangkokban tulajdonképpen csak az utcán érdemes enni (na jó, kis túlzással). A város utcái ugyanis sötétedés után éttermekké változnak, a járdákra, és a külső sávokra az úttesten kis székek és összecsukható asztalok kerülnek, hordozható grilleken, lavórokban izzó parázson, háromkerekű kis kocsikból kialakított mobil konyhákon, ideiglenesen felállított pultokon süti főzi ki-ki a maga specialitását. A kedvenc utcai éttermünk a kínai negyedben található. A legkönnyebben úgy jutunk oda, hogy belőjük célnak a White Orchid nevű eléggé ismert hotelt (Yaowaraj Road), és ha szemben állunk vele jobbra az első sarkon van az étterem, kb. 40 asztallal, hihetetlen zsúfoltsággal, rengeteg helyivel és turistával vegyesen, és isteni friss tengeri kajával. Hatalmas grillezett fokhagymás rákok különböző szószokkal, ezerféleképpen elkészített fehér húsú sülthalak, csigák, tintahal, kagyló, szóval a tenger minden gyümölcse bőséggel. Ha valakinek van kedve rámutatással is választhat a szimpatikus tarisznyarákok, snapperek, homárok közül. (Persze ez a kínálat nem egyedi, majdnem minden étteremben ilyesmiket ehetünk, de ez valahogy mindig isteni volt, tuti tipp).


A kínai negyed nappal is az egyik legérdekesebb hely. Menjünk hajóval (nagyon ajánlom a hajós közlekedést, fillérekért - egy út 15B - és viszonylag gyorsan el lehet jutni majdnem minden fontos nevezetességhez, és a folyón mindig fúj a friss szél) a Khao San road-ról a Ratchawong megállóig, és a kikötőből gyalog induljunk el a széles utcán (Ratchawong) felfelé, és kóstoljuk végig a kínálatot. Mini fánktól a sült banánig, húsos batyutól a méregerős polip-nyársig, palacsinta, csípős leves, gyümölcsös jégkása, puffasztott tintahal, rákchips, minden van itt, minden friss, és guszta(?). Persze ha ennyire összevissza eszünk, akkor tuti el fogjuk rontani a gyomrunkat, és ez nem azért lesz, mert nem voltak frissek a kaják.

Ha jobbra letérünk a kis utcákba, tematikus piacokra jutunk, gyümölcs, ruha, cipő, tésztaszűrő, lábas, nejlonszatyor, mérleg, a kedvencem a hajcsat, hajgumi és hajpánt utca :-)

Ez egy min. félnapos program, de százszor jobban átélhetjük az igazi Bangkokot, mint 6 múzeum és királyi palota bejárásával.

(Imádom azokat az embereket, akik egy ilyen út előtt azt kérdezik egymástól: „ …szerinted Bangkokban elég lesz egy nap a kötelező látnivalókra? Csak mert utána akkor rögtön húzhatnánk le Pattayára …”)

Persze vannak nevezetességek, melyeket az útikönyvek fő helyen tárgyalnak (és nézzük is meg őket feltétlenül) mint a királyi palota, és tényleg érdekesek is, mint a Fekvő (álló, ülő, stb) Buddha. De szerintem mindennél érdekesebb a város hangulata, éttermek, emberek, piacok, hajózás a folyón, stb.



Lehet bérelni kis motoros csónakokat (például a KhaoSan roadhoz legközelebbi kikötőben), és menni egy kört a csatornákra épült házak között. Szerintem ez is érdekes, ebben a kerületben teljesen más arcát mutatja Bangkok. Ruhák száradnak gőzölögve a cölöpökre épült házak között, gyerekek pancsolnak lavórokban és integetnek az elhaladó hajóknak, a vízen úszó hatalmas lapulevelek alatt hatalmas halak cuppognak, és mindent átjár a poshadt csarorna szag.

Amit mindenképpen együnk Bangkok utcáin, az a banános palacsinta és a tavaszi tekercs, és keressünk egy piros kaliforniai paprikához hasonlító, isteni lédús édeskés-fanyar (számomra) ismeretlen nevű gyümölcsöt.


Amit messziről kerüljünk el az a szárított, és puffasztott hal, és tintahal (erre egyébként mindenki magától rájön majd, ahogy megérzi a szagukat).


Amit érdekességből kóstoljunk meg az a sült szöcske, 10 B-ért kapunk kb. 10 dekát (persze egy darab is untig elég), és választhatunk hozzá csilis vagy csak sima szezámos öntetet. Mivel forró bő olajban sütik, a lágy részei eltűnnek, és egy chips-szerű ropogós valamit kapunk, egyáltalán nem kellemetlen ízzel.


Amit a leghamarabb meg fogunk unni, az a pad thai, nem mintha ne lenne finom, de annyi minden izgalmasabb dolog van, amit kóstolgathatunk.

Amit 60 ft-ból ihatunk, az a kókuszlé, a nagy, zöld dióban lévő nem túl finom, a kisebb barna héjút keressük, ez édesebb, és kókuszabb.

Ami elengedhetetlen tartozéka a bangkoki estének az a „vödör”- műanyag homokozóvödör-szerűben kevert koktél általában (Mekong)whiskey-kóla-red bull kombináció, annyi szívószállal, ahány fogyasztó van.

És ahol a legfinomabb nem thai kaját ehetjük: a Khao San Roaddal párhuzamos (Rambuttri road) elején található apró indiai étterem. (ne kövessük el azt a hibát, hogy belül ülünk le, mert a kaják baromi csipősek, a hely nagyon kicsi és nagyon meleg, és egy perc alatt megfulladunk:-)). Folyt.köv.

2010. január 30., szombat

Málnás diós kenyér


Mostanában sokszor sütök őzgerinc formában valamilyen gyümölcsös kenyeret, mert nagyon jól jön az irodában a délutáni szénhidrát éhségkor, vagy egy bögre tea mellé.

Az Olive decemberi számában, az egyik angol lekvár márka által szponzorált cikk ajánlotta az alábbi receptet. Ami nagyon jó benne, hogy gyümölcsös, ezáltal egyáltalán nem fújtós. És mivel a külcsín itt egyáltalán nem számít, ezért fagyasztott málnából is éppolyan jó, mint frissből.

Hozzávalók: 20 deka málna (fagyasztott is lehet), 3 ek málna lekvár, 15 deka liszt, 1 tk sütőpor, 15 deka porcukor, 10 deka darált mandula, 5 deka dió durvára vágva, 1 citrom reszelt héja, 17,5 deka vaj, 3 tojás

Melegítsük elő a sütőt 160 fokra, és vajazzunk ki egy őzgerinc formát.
Keverjük össze a lekvárt és a málnát.
Most dobjuk össze a tésztát. Keverjük össze egy tálban a lisztet, sütőport, porcukrot, a citrom héját, a darált mandulát, a diót és a vajat. Verjük fel a tojásokat és azt is keverjük az előzőekhez.
A tészta felét kanalazzuk a sütőformába, majd fedjük le a málnaréteggel. Most jöhet a tészta másik fele is.
Mehet a sütőbe 30-40 percre, és kész is van.

2010. január 26., kedd

Dél-angliai sültcsirke

Ez az étel sokkal finomabb combból, mint mellből, de ha valakinek olyan megátalkodott férje van, mint a húgomnak :-), aki csak csirkemellet eszik, akkor csinálhatjuk abból is, egész finom. Hátránya, hogy előző este be kell áztatni sós tejbe, így nem egy spontán kaja, előnye viszont, hogy az istenien ropogós fűszeres bunda alatt a hús nagyon szaftos és puha marad. Mostanában kerülöm a bő olajban sütendő dolgokat, de ez olyan, ami miatt néha (gyakran) kivételt teszek. A recept Nigellától való, köretnek én vajas zöldborsót csináltam hozzá, ha már egyszer Anglia.

Hozzávalók: 8 csirkecomb (esetleg mell), 1 l tej, 3 tojás, 15 dkg liszt, olaj a sütéshez, só cayenne bors (vagy őrült csili) bors, őrölt szerecsendió

A húst előző este alaposan megsózott tejbe áztatjuk, és hűvös helyre félretesszük. A lisztbe a felsorolt fűszerekből egy-egy kávéskanállal keverünk. Másnap, sütés előtt a combokat lecsepegtetjük, és először a fűszeres lisztbe hempergetjük, majd felvert tojásba, mártjuk, ezután újra a liszt következik, végül bő forró olajban kisütjük. A végeredmény, ahogy írtam, egy belül szaftos és omlós, kívül pedig ropogós fűszeres sülthusi lesz. Nagyon ajánlom.



2010. január 20., szerda

Sült rizs

Mindig azt hittem, hogy ha egyszer terhes leszek, akkor fogja majd csak a blog igazán aranykorát élni, hiszen lesz időm receptek keresgélésére, inspirálódásra, főzésre, és főleg a természetes fénynél történő fotózásra. Nem számoltam a 4 hónapig tartó folyamatos rosszulléttel, émelygéssel és kajaundorral, mely alatt nem hogy főzni, még rendes ételre gondolni sem igen tudtam. Ekkor kezdtek alaposabban elmaradozni a posztok. Aztán abban a tévhitben éltem hetekig, hogy később, a hányingeres korszak elmúlásával majd mindent bepótolok, és naponta kreálok valami izgalmasat a konyhában, de ahogy érzékeltétek itt sem minden úgy alakult, ahogy terveztem. Ugyanis semmi újat nem főzök szinte hónapok óta, csak ugyanazokat a kajákat kívánom, semmi kreativitás, kísérletezés… Most mégis azt gondoltam, hogy megosztom itt ezeket is, bár tudom, hogy nem a bazi nagy kreativitás okán lesznek érdeklődésre igényt tartók.

A fenti rizst kicsit saját magam becsapására készítem (nagyon gyakran). Semmi különleges nincs benne ugyanis, de azáltal, hogy pálcikával lehet enni, olyan, mintha valami egzotikus kaja lenne – mostanában ezeket kívánom ugyanis a legeslegjobban. De persze nem ehet egy kismama egyfolytában csípőset, és fűszereset, még ha állandóan úgy is érzi, hogy megzavarodik érte, így átverésnek például tök jó a sült rizs. Variálni is lehet persze, de én nem szoktam, ezt a legegyszerűbb és leggyorsabb verziót csinálom mindig.

Hozzávalók: 1 csésze rizs (thai vagy indiai, vagy ha ezek nincsenek kéznél, akkor valami sima, de jobb minőségű), 1 kanál napraforgóolaj (ha van szezámolaj, használjunk azt, ha nincs, emiatt ne vegyünk…), 2 db tojás, 1-2 szál újhagyma, 1 gerezd pépesre tört fokhagyma, 1-2 evőkanál sötét szójaszósz, 1-2 evőkanál halszósz (tehet bele egy kis kanál reszelt gyömbért is, aki szereti – én nem sajnos)

A wokban (serpenyő) olajat forrósítunk, beleöntjük a felvert tojást. Gyorsan kevergetve enyhén átsütjük. A tojást keveset kell sütni, mert könnyen kiszárad. A tojást kiszedjük egy tányérra, a serpenyőbe újra kell egy pici olaj, ha forró, beletesszük a fokhagymát és az újhagymát, ha a hagyma illatozik, mehet a főtt rizs, és folyamatos kevergetés mellett addig sütjük, amíg a szemek szét nem válnak, és enyhén át nem pirulnak, végül ráöntünk egy kevés szójaszószt, halszószt, jól átkeverjük és kész. Sózással óvatosan, a szója- és halszósz miatt!

2010. január 18., hétfő

Csokis kókuszos rétes


Bár már évek óta szinte minden héten átfutom a Nők Lapját, nagyon ritkán találok benne olyan receptet, amely felkelti az érdeklődésemet. Nem bántásból írom, tudom, hogy nem vagyok a célcsoportban (viszont cserébe a Nagyi azt mondta a múltkor, átlapozva Nigella nyári szakácskönyvét, hogy ennél bénább kajákat még életében nem látott, és nagy kár volt ezekért egy könyvet kiadni :-)). Szóval kinek ez, kinek az. Ezért is kellemes meglepetés az alábbi süti, ugyanis a Nők Lapjában találtam, és már kb. tizedszerre sütöm, és mindig sikert arat. Percek alatt megvan, és forrón, egy kis friss tejszínhabbal nagyon jó…
A recepten a saját tapasztalatok alapján itt-ott változtattam.
Hozzávalók: 10 dkg étcsokoládé, 4-5 evőkanál kakaópor, 15 dkg kókusz reszelék, 15 dkg háztartási keksz, 3 tojás, 4 dl l tej, 20 dkg kristálycukor, 3 dkg liszt, 3 csomag vaníliás cukor, 1 csomag réteslap, 2 dkg vaj.
A csokit a tejben felolvasztjuk, hozzáadva a kristály- és vaníliáscukrot. A tűzről lehúzva hozzáadjuk a kókuszt, a morzsára tört kekszet, kakaót és a lisztet, majd jól összekeverjük. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját a töltelékhez keverjük, a fehérjéből habot verünk, majd a már kihűlt masszába óvatosan beleforgatjuk. Egy réteslapot lefektetünk, megkenjük olvasztott vajjal, rá a következő réteslap, újra vaj és újra réteslap következik. Megtöltjük a masszával (a végeit feltétlenül hajtsuk be). A rétesek tetejét megkenjük vajjal, és 200 C-ra előmelegített sütőben 5-6 perc alatt hirtelen megsütjük. Ezután pár percre kinyitjuk a sütő ajtaját - hogy hamarabb lehűljön -, levesszük a hőfokot 150 C-ra, és az ajtót visszahajtva, még 10 percig sütjük. Felvágás előtt legalább 15 percig pihentessük. A tetejére (bár az elveimmel tökéletesen ellenkezik) szórjunk egy kis vaníliás porcukrot – így lesz tökéletes.

2009. december 26., szombat

Karácsonyi narancs puding


Nem tudom mikor fogunk ott tartani, hogy a karácsonyi menüt még az ünnepek előtt elkészítsük blogolási céllal, ráadásul olyan időben fejezve be a fogásokat, hogy télvíz idején is le lehessen fotózni őket. (fotózásban nem annyira jártasaknak: ez napos idő esetén is kizárólag délután három előtt lehetséges...) Ha azt nézem, hogy idén MrBean féle pulykát csináltam csekély 10 órai sütőben tartózkodással, legjobb esetben is hajnal 5-kor kéne a sütőt begyújtanom... Hát lehet, hogy többek között ezért nincs sok karácsonyi posztunk, de hogy mégse maradjon ki a bejglik, halak, pulykák ideje a posztok közül, itt egy bár eredetileg karácsonyra szánt narancs puding, amit azonban bármikor elkészíthetünk a téli hónapok alatt. A decemberi Olive-ban találtam. Mivel gőzben sül egyáltalán nem száraz, hátha még a whiskys, tejszínes karamellmártást is rácsurgatjuk....hmmmmm


Hozzávalók: 4 narancs, 22 deka vaj, 22 deka porcukor, 26 deka sütőporos liszt, 4 tojás, 10 deka dió durvára vágva
a szószhoz: 25 deka cukor, 5 deka vaj, 3 felesnyi whisky, 6 ek tejszín (vagy több)

A szósszal kezdjük: Egy kis lábasba szórjuk bele a cukrot és öntsünk rá annyi vizet, ami épp ellepi. Várjuk meg, míg a cukor feloldódik, majd két narancs felszeletelt karikáit tegyük bele a cukorszirupba 6-8 percre főni. Ha készen vannak, csepegtessük őket le, és tegyük félre a sziruppal együtt.
Most kezdjük a pudingot. Reszeljük le az egyik narancs héját. A két megmaradt narancsot vágjuk félbe, majd a cikkeket is fejtsük szét, és próbáljuk kikaparni a narancs húsát a gerezdeket elválasztó hártya nélkül. (én azért nem keseredtem el, ha nem sikerült tökéletesen a művelet)
Habverővel keverjük össze a tojásokat, vajat, a cukrot, a sütőporos lisztet és a narancshéjat. Fakanállal keverjük bele a narancsdarabokat és a diót is.
Vajazzunk ki egy nagy (kb 2 literes) hőálló tálat, majd a kandírozott narancsszeleteket rendezzük el az edény falán. Öntsük a pudingot a tálba és simítsuk el a tetejét, majd terítsünk rá egy réteg sütőpapírt.
Állítsuk bele a tálat egy nagy fazékba vagy egy mégnagyobb hőálló tálba, majd öntsünk forró vizet a külső tálba úgy, hogy a pudingos tál feléig érjen. Fedjük le a pudingot egy jól záró fedővel, majd rakjuk közepesen meleg (170 fok) sütőbe 2 órára. Ha a víz közben elpárolgott, pótoljuk.
Miközben sül a puding térjünk vissza a szószhoz. Tegyük vissza a tűzre a cukorszirupot, majd karamellizáljuk addig, míg a aranybarna nem lesz. Húzzuk le a karamellt a tűzről, majd adjuk hozzá a vajat darabonként (vigyázat, nagyon köpköd). Visszatéve a tűzre mehet bele a whisky és a tejszín is. Rotyogtassuk 2 percig.
A pudingot tálalás előtt pihentessük 5 percig, majd nagy szeletekbe, tejszínhabbal és jó sok szósszal tálaljuk.

2009. december 15., kedd

Wang új étterme - Gizella utca

Más években kábé ilyenkor szoktam nekilátni a téli ázsiai utunk szervezésének, mely idén természetesen a hasamban lakó kiskomára való tekintettel elmarad. Igyekszem beérni most csak az izekkel.

Mivel egyébként pedig úgy veszem észre, hogy ő is kifejezetten rajong az egzotikus kajákért, nem nagyon tartóztatom meg magamat ilyen téren, így az indiai mellett másik állandó tartózkodási helyem Wang étterme, ahol soha nem szűnő lelkesedéssel eszem minden egyes alkalommal szecsuáni üvegtészta levest (van úgy hogy egymás után kettőt :)), desszertnek meg egy csípős savanyú levest (ezt szerintem terheseknek és másnaposoknak receptre kellene felírni). Szóval ebben az állapotban ért a hír, hogy nyílik Wang új helye, amit azóta vártunk, hogy a Fő utcait bezárta, és a nyitó vacsora ujgur menüsora is klassznak ígérkezett, így hát elmentünk. Az étterem berendezése, ahogy eddig is megszoktuk, semmi különös: egyszerű, tágas és világos, díszítések nélküli, viszont tömve volt, és mivel farkaséhesen érkeztünk, enyhe pánikrohamot is kaptam, mert biztosra vettem, hogy ilyen tömegben nem megy majd flottul a kiszolgálás, engem pedig percek választottak el az éhhaláltól. Fölösleges volt aggódnom, minden olajozottan működött, kaptuk pontosan és szépen a következő fogásokat:


Leves:

Kacsaleves ecetes retekkel

Előételek:
Narancsos csirke
Koktélrák saláta
Ízletes fafülegomba

Rózsaszín ginseng
Gyümölcsízű marhahús
Sült apróhal

Tofumetélt hidegen
Főételek
Pekingi kacsa
Vaslapon sült paprikás marha

Jade rákja
"Ég és Föld” oldalas

Birka ’Gan Guo’ módra
Pikáns csirke Wu Dong tésztával
Kínai kel ’Ming Lu’ módra
Kínai kenyér(saslik)
Báránysaslik
Bei Jing-i pizza
Öt elemű rizs
Kézzel tépett pirított tészta
Édességek
Szezámgolyó

Kókuszgolyó


Az ilyen fix menük előnye egyben hátrányuk is: azaz, csomó dolgot soha nem kóstolnék meg magamtól, de mégis ízlik, viszont van olyan eleme, melyről előre tudom, hogy nem ízlik majd, és tényleg nem. Naggggyon kellemes meglepetésvolt a tofumetélt, mivel zsigerből irtózom a tofu minden fajtájától, ezt soha nem kértem volna magamtól, amivel nagy hibát követtem volna el, mert isteni. Úgyszintén hibátlan az Ég és Föld oldalas (kép), csípős, omlós, rengeteg fokhagymával. Feltétlenül kóstoljátok meg a bej jing-i pizzát - vékony tésztalapok között istenien fűszerezett hagymás darálthús, és a gyümölcsízű marhahúst. A rózsaszín ginseng műfajában leginkább a kimchi-re hasonlít, nagyon finom. Nagyon durván jó a kacsaleves, egyedül meg tudtam volna enni a tizenkettőnknek kihozott fazékkal. A kínai kenyérsaslik jópofa, bundáskenyér bunda nélkül, érdekes. A csirke Wu Dong tésztával bő szaftos, nagyon jó ízű fogás, de csak az kérje, aki biztos benne, hogy nem zavarják a csonttal együtt, látszólag ad hoc helyeken elvagdosott csirkedarabok.

A pekingi kacsa sajnos nem átütő - bár lehet, hogy adni kellene neki még egy esélyt mikor nem kétszázan ülünk egy egyenvacsorán -, meg persze hogy ahhoz hasonlítottuk, amit nyáron ettünk Pekingben, így eleve kevés esélye volt. A mirelit koktélrákból készült saláta sem volt finom (bár én semmilyen formában sem szeretem a mirelit koktélrákot), és nem ízlett a báránysaslik sem, amit eléggé sajnáltam, mert ezt mondák a legautentikusabb ujgur fogásnak. A desszertek olyanok, amilyenek, kínai étteremben nem hiszem, hogy valaha átütő élmény érne minket desszert fronton, de persze soha nem mondd, hogy soha.

Összességében finom volt a vacsora, a kiszolgálás külön pontot érdemel, mindenki menjen és próbálja ki, én is így teszek még párszor. Bár nekem a Telepy utca egyelőre verhetetlen.



Wang étterem
XIV., Gizella utca 46/A.
(061) 251-2959
Nyitva 11:00-23:00


2009. november 30., hétfő

Indiai csirke


Mielőtt elkezdődött volna ez az egész terhesség dolog, már akkor is világ életemben borzasztóan meg tudtam kívánni egy-egy ételt, és addig nem tudtam kiverni a fejemből, míg hozzá nem jutottam valahogy. Ezen a tulajdonságomon persze nem segített a babavárás, sőt. A legképtelenebb dolgokat tudom megkívánni a legképtelenebb időpontokban. Persze az ember uralkodik magán ideig-óráig, úgyhogy a Gergőnek nem kell éjjel csokis fánkért, savanyított patisszonért vagy főtt kukoricáért rohanni, de záros határidőn belül hozzá kell jutnom, mert különben addig nem tudok másra gondolni. Az indiai kaja is ilyen. Fix, hogy a kisgyerek a hasamban imádja a fűszeres dolgokat, mert szinte állandóan az indiaiban lógnék, és ennék szinte mindegy, hogy mit, húst, halat, zöldséget, rizst, lencsét.

Ez egy otthoni gyors indiai recept, egyszerű, könnyű, hiperfinom. Garam masala kell hozzá, ez a különböző delikáteszekben, ázsia boltokban könnyen beszerezhető, de jó hír, hogy a fűszerkeverék otthon is elkészíthető kb. 3 perc alatt, a következő alapanyagokból: fahéj, szegfűszeg, fekete bors, római kömény, kardamom, szerecsendió. (az összetevőket száraz serpenyőben megpirítjuk, majd finom porrá őröljük.)


Hozzávalók 2-3 főre: ½ kg csirkemell, 5 dl natúr joghurt, 2 ek garam masala, 1 csilipaprika, 3 marék zöldborsó, 1 tk pirospaprika, 3 ek sűrített paradicsom, kevés olaj, 1 kis fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma


A nagyon apróra vágott hagymákat 3-4 evőkanál olajon megpirítom, rászórom a fűszerkeveréket, alaposan összemelegítem, hogy az aromák minél jobban kioldódjanak. Mikor már illatozik, mehet rá a piros paprika, a csirke és 1 dl víz, ezt aztán lefedve 10 percig párolom, eddigre a hús jól beszívja a fűszereket. Ezután következik a sűrített paradicsom, és beleszórhatjuk a zöldborsót is. További néhány perc párolás után ráöntöm a joghurtot, ezzel éppen csak összeforralom és kész. Sima rizs illik hozzá, melynek a főzővizébe pár szem szegfűszeget teszünk.

2009. november 22., vasárnap

Banános diós süti


Egészen odáig idegenkedtem a banános süteményektől, ameddig meg nem kóstoltam Haagen Daazs banános fagyiját, amitől egyből függő lettem. Így amikor a Feel Good Food őszi számában a fehércsokis karamellás banán sütihez lapoztam, egyből kedvet kaptam, hogy elkészítsem. Nagyon jól lehet hasznosítani hétközben is, irodában vagy iskolában tízóraiként egy tea mellé nem is tudnék jobbat elképzelni. De ilyen szürke ködös novemberi hétvégéken is jól jöhet a kanapé, 100as papírzsepi és romantikus film mellé. Naggyon hamar elkészül.

Hozzávalók: 3 érett banán, 10deka szobahőmérsékletű vaj, 1,5 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál fahéj, 20 deka liszt, (az eredeti receptben 10 deka sima- és 10 deka teljes kiőrlésű liszt szerepel), 18 deka cukor, 2 nagy tojás, 10 deka dió

a mázhoz: 5 deka fehércsoki és 2 ek karamel szósz (én ezt kihagytam, a könnyebb és tisztább szállíthatóság végett)

Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Egy villával törjük össze a banánokat és a vajat egy tálban, adjuk hozzá a lisztet, a sütőport, a fahéjat, meg egy csipet sót. Öntsük hozzá a cukrot és a tojásokat is, majd elektromos habverővel keverjük ki a tésztát. Végül forgassuk bele a diót.
Kivajazott kilisztezett őzgerinc formában süssük kb 1 órát, vagy amíg a kihúzott villára nem ragad rá a tészta.

Ha van kedvünk és időnk díszíteni, olvasszuk meg a fehércsokit és öntözzük meg a süti tetejét az olasztott csokival és karamell szósszal.

2009. november 2., hétfő

Tavaszi tekercs


Ezt a filléres, Ázsiában az utcán is ezer változatban kapható ételt egyes híresztelések szerint a vietnámiak csinálják a legjobban. Nem titkolt célom ezt a helyszínen ellenőrizni mihamarabb, de addig is a sokféle eddig kóstolt tavaszi tekercsből rakosgatom össze a saját ízlésem szerinti variációt. Először is ne legyen nagyon olajos, mert kevesen szeretik, ha minden harapásnál egy deci olaj csurog az állukra. Másodszor ne legyen benne rák, nekem az túl tömény, én a sima zöldségeset szeretem a legjobban. Harmadszor: a legjobb az a változat, ahol üvegtésztát kevernek a fűszeres zöldségekhez, és ezt töltik a tekercsbe. És negyedszer: (csak a szezámmag mániám miatt) és hogy itt-ott ropogjon, szoktam beletenni egy kis előre megpirított hántolatlan szezámmagot.

Én előételnek is szoktam csinálni, de nagyon kiadós, és sör mellé szuper falatka.


Hozzávalók (20-25) tekercshez: 20-25 db rizstészta lap (nagyon olcsón lehet kapni az Ázsia boltban és jóval drágábban a Culinarisban), 15 dkg üvegtészta, 1 csokor zöldhagyma, 2-3 sárgarépa, 20 dkg fehér káposzta, 3-4 marék bébispenót, (ha éppen hozzájutunk. Nagyon finom benne, de ha nem sikerül szerezni, az sem tragédia), néhány evőkanál szezámolaj, ½ dl sötét szójaszósz, 2 evőkanál szezámmag.


Az üvegtésztát sós forró vízbe áztatom, addig, míg átlátszóvá nem válik. Főzni nem kell, esetleg ha kihűlt a víz, öntsünk rá forrót még egyszer. Míg a tészta puhul, a szezámolajon pirítsuk meg az apróra vágott zöldhagymát (a zöld részével együtt), a lereszelt répát és káposztát, és tegyük bele a külön megpirított szezámmagot. Szűrjük le a kész tésztát, és keverjük a zöldségekhez. Öntsük rá a szójaszószt, és pirítsuk még 1-2 percig. A rizstészta lapokat mártsuk kézmeleg vízbe, így könnyen formázhatóvá válnak, és töltsük meg a tésztás zöldséggel. Végül a kész tekercseket forgassuk át egy csepp szezámolajjal forróra melegített serpenyőben.