2009. augusztus 23., vasárnap

Kínai kalandok – Jiuzhaigou


5 nap Peking és 4 nap Chengdu (azaz 9 nap folyamatos 30 fok feletti hőmérséklet) után késő éjjel érkeztünk meg Jiuzhaigou-ba. Mikor a gépen bemondták, hogy a külső hőmérséklet 11 fok, nem akartuk elhinni. Ahogy a reptérről kiléptünk koromsötét, zuhogó eső és légzési nehézségek fogadtak, mivel a hely 3500 m magasan van a tengerszint felett, és érezhetően ritkább a levegő. Másfél óra kanyargós út vezet a reptértől a hotelig, a folyamatosan ömlő eső, és a tejszerű köd miatt a taxi lépésben haladt a szerpentinen, átfagyva és átázva érkeztünk meg a szállodába, ami viszont minden képzeletünket felülmúlta. Egy üvegkupola alatt helyezkedik el az egész, a lobby mennyezetén keresztül látszanak a minket körülvevő 4000 m magas hegyek. Gyönyörű volt.



Jiuzhaigou egy kicsi falu, egy főutca, tibeti stílusú házak, millió imazászló-és malom, néhány étterem, néhány bolt, hátizsákos szállások, és egy patak. Felderítő utunk során egy helyi étteremben ebédeltünk. Nekik nemhogy angol nyelvű, de képes étlapjuk sem volt, a kislány nagy lelkesen kihozott egy tök kínai lapot, amin még számok se voltak, hogy esetleg az árak alapján eldönthessük, hogy melyik lehet a főétel vagy az ital. Mosolygásunkat látva a tulajdonos rögtön meginvitált a konyhába, hogy ott rámutatás segítségével jussunk dűlőre az ebédet illetően.


A jakszalonnát és a kakastaréjt is illendően visszautasítottam, és a látottak alapján inkább vegetáriánus menüsorra szavaztam. (Pácolt pirított csípős mogyoró, tojás sült paradicsommal, sült erdei gombák, szecsuáni padlizsán, és a kedvencünk a hajszálvékonyra gyalult szezámolajos krumpli).


Nem volt kifejezett kosz egyébként, de még hátra volt az utazásból 10 nap, így nem kockáztattam a gyomorfertőzést. A tulaj egy borzasztó csalódott volt, többször odajött az asztalhoz és egy jak fényképét és a hüvelykujját felfelé tartva mutogatva mutatta, hogy nem tudjuk mit hagyunk ki.

Jiuzhaigou fő látványossága a nemzeti park, melyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított.
A legenda szerint egy féltékeny ördög mesterkedésének következtében Wunosemo istennő leejtette varázstükrét, melyet szerelmétől, a hadak istenétől kapott. A tükör a földön darabokra tört és 118 türkizkéken ragyogó tóvá változott.
A tavak hosszanti irányban helyezkednek el egy völgyben a 3-4000 m magas helyek között. A belépőjeggyel kapunk egy buszjegyet is, melyet a park területén korlátlanul fel lehet használni a 10 percenként közlekedő buszokra, mert azért 1-2 látnivaló jókora távolságban van egymástól. A kínaiak módszerét elég hamar kifigyeltük, busszal mennek egyik kiépített fotós helyről a másikra, nulla séta (sokan voltak tűsarkúban), nulla gyönyörködés a tájban, kizárólag a kamera keresőjében vetnek egy pillantást a tóra, aztán a tó nevét hirdető tábla mellett egy fotó, és vissza a buszra. Mi viszont a tavak másik, a busz útvonalától távolabb eső oldalán sétáltunk végig, a fentiek miatt szinte teljesen egyedül, így volt lehetőségünk kínai ordibálástól, lökdösődéstől és harákolástól mentesen élvezni a látványt. Ilyen szépet még soha nem láttunk.
Olyan volt minden, mintha Tündérországban járnánk. A tavak nevei gyakran kifejezik a látványt nem véletlenül hívták Tükör tónak a legsimább felszínűt, és 5 színű tónak a legtarkábbat. Ezeken kívül van még Panda és Rinocérosz tó, Igazgyöngy vízesés és ezer változatos nevű, színű és formájú lélegzetelállító képződmény. Van rengeteg vízesés is, sőt nagy területen a víz a fák között rohan lefelé, mintha a vízesésre egy erdő nőtt volna.



A park területén 9 tibeti falu található, lakóinak többsége a turisztikai cirkuszból igyekszik hasznot húzni, szuveníreket árulnak, plusz a azokat turistákat öltöztetik be saját népviseletük silány utánzatába, akik borzasztó viccesnek és eredetinek érzik magukat a színes kaftánokban fényképezkedve, és ennek általában ordítozva hangot is adnak.

5 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez a türkizkék szín igazán addiktív hatású, olyan szép! A táj is csodálatos, gyönyörű helyen jártatok!

Mignonok írta...

valóban lélegzetelállító volt, hihetetlen színeket produkál a természet. A fotók sajnos lehetnének jobbak is, de egyszerűen lehetetlen visszaadni az ottani látványt...

Alapítvány írta...

A jakot tényleg sajnálhatod, szerintem finom volt, akárcsak a tejéből készült joghurt.
Legütősebb gasztroélményem egyébként Tibetből a spenót leves, ami szakasztott olyan volt, mint az anyu spenót főzeléke - csak hígabb változatban. Egyébként a tibeti konyha jobban ízlett, mint a kínai, ott már indiai hatások is érvényesültek.

Mignonok írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mignonok írta...

Jakot mi is kóstoltunk annak idején Tibetben, és nem volt rossz, itt most inkább a konyha állapota miatt mondunk le a húsról :-)
Én is szerettem a tibeti konyhát, de a szecsuáni kínai az, ami nekem eddig a legjobban bejön.