2010. május 3., hétfő

Szabolcs

Köszönöm mindenkinek az érdeklődést, és erről a fórumról is puszit küldünk azoknak, akik drukkoltak nekünk. Szabolcs szupecuki, szupergyönyörű és szuperaranyos :-), bár a napjaink egyelőre húzósak. Mert a szüléssel kapcsolatban ugyanis az égvilágon mindenre felkészültem, nem sok meglepetés érhetett volna, ezt biztosan állíthatom, de erre az időszakra már nem láttam előre, úgyhogy itt azért gyakran kibillenünk mindannyian a komfort zónánkból :-). Persze főleg én, mert a fiacskám általában persze csak eszik aztán meg alszik, mint aki jól végezte a dolgát. Engem viszont a kényelmes, terhesség alatti 10-12 órás alvások után enyhén szólva sokkol a most nem ritkán összesen 2-3 óra :-) A szülésről húszmilló rémtörténetet végighallgattam, de senki nem beszélt arról a lógó nyelvű, véres szemű zombiállapotról, ami a gyanútlanul hazaérkező kezdő kismamára vár otthon :-)

Igyekszem a konyhai dolgokkal is felvenni majd a fonalat, de alapvetően ez még csak néhány hét múlva lesz reális. Addig is légyszi tartson ki mindenki, ha már eddig kitartott, aztán innen folytatjuk :-)

És még valami:

A fenti képes értesítőt Ancsa barátnőm készítette, aki 2 tüneményes gyereke mellett a www.frill.hu „anyukája” is. Akinek szintén vannak gyerekei (most már én is ide tartozom:-)), biztosan imádni fogja a tündéri, igényes, kicsiknek és nagyobbaknak való dizájnnal készülő változatos meghívó, születési értesítő, tombola- és ültetőkártyákat, melyek személyre szabhatók, és mindenki a neki legjobban tetszőt, és a gyermek egyéniségéhez legjobban illőt választhatja. Az oldal hamarosan indul, mintákat addig is nézhettek a facebookon:

http://www.facebook.com/pages/Frill-Prints/359705888070?ref=mf

10 megjegyzés:

olzka írta...

Gratulálok és nagyon jó egészséget !

Kata írta...

Szeretettel gratulálok és kitartást kívánok; fog ő azért később hagyni téged kicsit tovább aludni, csak ezt a kis időt kell kibírni:)))

Encike írta...

Ne higyjél senkinek, én 2 évig nem aludtam át egyetlen éjszakát sem!!! Minél hamarabb szerezz valamilyen segítséget hogy pihenhess!

trichterwinde írta...

Gratulálok és így ismeretlenül is sok boldogságot és jó egészséget kívánok. Bíztatást nem tudok írni, mivel nekem még nincs gyermekem :)

Chef Viki írta...

Gratulálok a gyönyörű kisfiúhoz, isten éltesse!

Micsoda anyáknapi ajándék :-)

Mignonok írta...

Köszönöm szépen mindenkinek :-)

Névtelen írta...

....minket meg a szulès-elokèszìton,foleg arra a zombi-idoszakra edzettek.....kellett is.Biztos sok jòtanàccsal ellàtnak,de te elsosorban csak hallgass a sajàt meg a pici bioritmusàra.Sok energiàt kìvànok!!!!!Zsu

gondaanyu írta...

Gratulálok !

Ha alszik a Picurka feküdj le vele Te is.
És csak dédelgesd, babusgasd. Aludni fog.

Ízbolygó írta...

Ó, gyönyörűséges kicsi fiú! Szívből gratulálok!
A zombiállapotnak gyorsan vége szakad, mint annak az első pár hónapnak, amikor kicsit sírósabb...Kitartás! Előbb-utóbb a konyha sem csak kávéfőzésre lesz jó!

PartizánOrsi írta...

Gratulálok és kitartás! Lehet, hogy lesz jobb is, de az is lehet, hogy nem :-) Mindegy, mert MINDEN rosszat el fogsz felejteni abban a pillanatban, amikor elöször (sokadszor) tudatosan rád mosolyog. Na, én ezt nem hittem volna a szülés elött :-)