Visszatekintve az elmúlt 12 hónapra mondhatom, eseménydús volt minden téren. De nem bánom! Rengeteg új és izgalmas dolog ért. Nem hittem el, de minden változás valami jobbnak a kezdete. És tényleg így van. Örülök, hogy Mingnontársammal pontot raktunk az álmodozás végére és létrehoztuk a Mennyei Mignont, és bár néha saját magunknak - a környezetünkről nem is beszélve - agyára megyünk az örökös főzésünkkel, foodstylinggal és éjszakába nyúló posztolással, azért egy percig sem bántam meg a dolgot, sőt! Bár az igaz, hogy mióta posztolási kötelezettségem van, kevesebb időm jut a bloggerkollégák figyelemmel követésére... Másik Mignonnak néha kedvét szegi, hogy a látogatószám még nem négy számjegyű, de a blog indulása óta történt 10 000 klikkelés remélem édes megelégedéssel tölti el. De kik nézhetnek minket 43 országból? Elképzelésem sincs.
A jövő évre kívánom minden kedves Mignon-látogatónknak, hogy annyi rózsaszín puncsos élményben legyen része, amennyi csak belefér!
Egy kicsit túlzottan elragadott minket a karácsonyi hajrá. Nem arról van szó, hogy az egésznaposbejglievés, ajándékobontogatás és rokonlátogatás elfoglaltságai mellett nem volt időnk főzni és írni egy posztot. Az előbbivel nem volt gond, inkább az írás az, ami elmaradt... De az azért már mégis ciki, hogy kétgyermekes anyuka barátnőnknek a karácsonyi készülődés, gyerekes mézeskalácssütés és fadíszítés mellett még arra is volt ideje, hogy megszánja a két Mignont egy karácsonyi poszttal. Ezúton is nagyon köszönjük, minden tiszteletünk és csodálatunk az övé, reméljük, mire gyerekeink lesznek, mi is összeszedjök magunkat ennyire, máskülönben a blogra ínséges idők jönnek.
A Másik Mignon családi kapcsolatait ápolja januárig, én főztem, sütöttem, majd elrepültem Párizsba ismét, hogy belevessem magam a francia gasztronómia világába. De sajnos már az első napokban annyira kikészültem az elmúlt hetek őrült munkatempója és a különböző karácsonyi előkészületek miatti alváshiányból adódóan, hogy jobbnak láttam ma távol maradni a konyhától és kicsit kialudni magam, hogy aztán a szilveszterkor teljes erőbedobással tudjak jelen lenni.
Most pedig a AncsaVendégmignon következik:
Nem állítom, hogy ne emlékeznék szívesen azokra a Karácsonyi délelőttökre, amikor bátyámmal a szék támláján egyenlő hosszúságúra mért cérnaszálak végeire szaloncukrot kötözgettünk, sokszor több órán át, mert így egy laza mozdulattal fel lehetett őket hajítani a karácsonyfára. Karácsony elmúltával pedig szép lassan kiettük a cukrokat a papírjukból, amiket azután bámulatos ügyességgel zártunk érintetlen szaloncukor formájúra vissza. Mégis úgy döntöttem, hogy az én gyerekeimet már kicsit kreatívabb feladat elé állítom. Az eredmény pedig jóval egyedibb és nem utolsó sorban, lényegesen egészségesebb, szerintem remek alternatívája a – mai szemmel már, lássuk be, rémes – sztaniolpapírba csomagolt krémes és zselés cukorárunak. Így nálunk lassan hogyománnyá válik, hogy Karácsony előtt, minden évben, elkészítjük a gyerekekkel a saját mézeskalács díszeinket, selyemszalagotfűzünk át rajtuk és mondhatom, a legszebb díszek lesznek a karácsonyfán, nem beszélve a fantasztikus fűszeres mézeskalács illatról, ami az ünnepek alatt belengi az egész lakást. A gyerekek imádják, mert kiélhetik magukat, gyömöszölhetik a tésztát, tetszés szerinti formákat szaggathatnak (nálunk idén készült elefánt, ló és emberke is), feldíszíthetik természetes finomságokkal és akkor sem történik semmi, ha közben eszegetnek a tésztából vagy a díszítésből…
Hozzávalók: 25 dkg méz, 5 dkg vaj, 3 tojás, 10 dkg porcukor (nagyon jó nádcukorral is!), 1 tkőröltfahéj, 1 tksütőpor, 35 dkg sima liszt és 30 dkg mandulaliszt, a formázáshoz különféle alakú tésztaszaggatók, a lyukasztáshoz vastag szívószál, díszítéshez pl. egész dió, egész vagy szeletelt mandula, pattogatott amarántmag, mák, szezámmag, lenmag, beteríthetjük az egészet vagy rajzolhatunk rá cukormázzal…
A mézet és a vajat meglangyosítjuk. Egy másik edénybe beletesszük a tojásokat, a porcukrot, a fahéjat és a sütőport és jól összedolgozzuk. Beleöntjük a langyos mézbe és ezzel is kikeverjük, majd kézzel belegyúrjuk a sima lisztet és a mandulalisztet. Nem baj, ha ilyenkor még ragadósnak érezzük, ugyanis 1 napig letakarva, szobahőmérsékleten kell pihentetnünk, akkor nyeri el a megfelelő állagot. Alaposan belisztezett deszkán nyújtsuk ki 2-4 mm vékonyra és indulhat a móka! A tetejét sütés előtt kenjük be felvert egész tojással, ettől szép fényes lesz, díszítsük és lyukasszuk ki szívószállal. Sütőpapírral bélelt tepsiben süssük, 150 fokon kb. 10 perc kell neki.
Cukormáz: 1 tojásfehérjét 15 dkg porcukorral és egy kis citromlével habnak felverünk. A kisült mézeskalácsokat rácsra tesszük és a cukormázat kiskanál hegyével rácseppentjük majd óvatosan szétterítjük az egészen vigyázva, hogy a lyukba ne follyon bele. Vagy rajzolhatunk is vele házi készítésűhabzsák segítségével úgy, hogy uzsonnás zacskóba töltjük, aminek a sarkán egy pici lyukat vágunk.
Ha a mézeskalács megéri, hogy kiszáradjon, tegyük lezárt edénybe egy négybe vágott almával, egy napon belül ismét finom puha lesz.
Valami karácsonyi hangulatot próbálnék teremteni szintén, ahogy látom a kollégák blogjain is, mindenki lassan ráhangolódik az ünnepekre. Sajnos nálunk még csak az év végi idegbetegség érződött eddig, adventi hangulatot nemigen tapasztaltunk, pont emiatt az oldalon is akadozott a tartalomszolgáltatás, ahogy a hűséges olvasók észrevették, és szóvá is tették. A legszűkebben is hattagú családom részére december 18-án egyetlen ajándékot tudok felmutatni, és annak az örömteli körülménynek a figyelembevételével, hogy szombat is munkanap, kezdenek minimálisra csökkenni az esélyeim. Tovább súlyosbítja helyzetemet, hogy nem vagyok egy kimondott dekupázsoló, hímző vagy barkácsoló fajta, valószínűleg pont ezért el sem tudom képzelni, hogy magam készítsek ajándékot (meg valljuk be, nem is lenne benne sok köszönet :-)). Mindegy, valami majd csak lesz az utolsó napok stresszhelyzetei az egyetemen is mindig a legjobbat hozták ki belőlem vizsgák előtt… Szóval karácsonyi ráhangolódásnak csináltam ezt a fűszeres mézes almakompótot, jó sok gyömbérrel, vaníliával és citrommal. Univerzális fogás: magában is finom, ha kicsit édesebbre csináljuk, akkor sütik mellé adhatjuk, ha pedig kicsit savanykásabbra és gyömbéresebbre, akkor húsokhoz lesz szuper köret.
Az almát megpucolom és feldarabolom, és annyi vizet öntök rá, hogy ellepje. A fűszerek hozzáadásával addig főzöm, míg megpuhul (de vigyázzunk, ne főzzük szét). A citromot és mézet csak azután adom hozzá, hogy langyosra hűlt. Ilyenkor még kóstoljuk meg, és ízesítsük utána, ahogy nekünk tetszik.
Csak egy gyors bejegyzés, hogy eldicsekedhessünk: BENNE VAGYUNK A WELLNESSBEN!
Ebben a hónapban a Wellness magazin egyik témája a gasztrobolog, és több más gasztroblogger kollegina mellett mi is azon szerencsések között vagyunk, akik bekerülhettek a lapba!
Ezúton is köszönjük, reméljük a látogatószámon is meg fog mutatkozni... ;o)
Kicsit elragadott minket a karácsonyi őrület, de sajnos még nem a bejglisütés és a mézeskalács habdíszítésének megtervezése miatt nem tudtunk gép elé ülni...de majd az is eljön egyszer...remélem...
Szóval ezt a tortát az egyik aktuális kedvenc gasztroblogomról szedtem. A tészta klasszikus omlóstészta, a töltelék pedig szinte színtiszta dió egy kis mézes karamellel megbolondítva, hogy összetartsa az egészet. Nem mondom, hogy nem tömény, de a dió fanyarsága jól ellensúlyozza a karamell édességét, sőt egy kis karamell vagy vaníliafagyival fel is lazíthatjuk. Téli estékre, vasárnap délutáni olvasgatáshoz, vagy a karácsonyi menü záró akkordjaként is kiváló választás. Elvileg 3-4 napig friss marad, akinél ezt be is bizonyítja, ott nagy baj van... ;o)
Hozzávalók:
a tésztához: 25 deka liszt, só, 12 deka hideg vaj darabokra tépkedve, 1 ek cukor, 1 tojás sárgája, fél deci hideg víz
a töltelékhez: 40 deka dió nagy darabokra vagy félbe vágva, 1 ek dióolaj (de jó a sima is, nekem csak az volt), 25 deka cukor, 12 ml víz, 6 ek méz, 4 ek tejszín
A tésztát gyorsan összegyúrjuk (összemorzsoljuk), vigyázva, hogy minél kevésbé melegedjen fel. Ha összeállt, hűtőbe tesszük 20 percre.
Közben elkészítjük a tölteléket.
Egy tepsibe beleöntjük a diót, ráöntjük az olajat és betoljuk a sütőbe, kábé 5 percre, hogy megpiruljon.
A tésztát kinyújtjuk, kivajazott kilisztezett tortaformába simítjuk, az oldalát eldoglozzuk és betoljuk a 180 fokos sütőbe. Kb 25 perc múlva, amikor szép barna színű lesz, jöhet is ki.
Amíg sül a tészta folytatjuk a tölteléket. Egy lábasban megkaramellizáljuk a cukrot a vízzel, majd hozzáadjuk a mézet és a tejszínt. Végül belekeverjük a diót is.
Mikor a tészta kihűlt, megpakoljuk bronz színben pompázó ragacsos diótöltelékkel.
Ezt a receptet még egyik gimis osztálytársnőmtől kaptam talán szülinapomra, ugyanis egy kézzel írott kis szakácskönyvvel lepett meg, amiben az alábbi recept volt a főétel. Kipróbáltuk és beleszerettünk. Elképesztő gyors. Talán a rizs elkészítése több időt vesz igénybe, mint megfőzni a halat. De annál finomabb. Emellett gyönyörű is. Gyors hétköznapi vacsoraként is megállja a helyét, de mi ettük már karácsonyra is. Nem lehet elrontani.
Hozzávalók: 1 kg fagyasztott tengeri halfilé, 4 paradicsompaprika, 1 póréhagyma, 4 deci tejszín, só
A hagymát és a paprikákat felaprítjuk, olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a tengeri halszeleteket, nyakon öntjük tejszínnel, megsózzuk, és fedő alatt pároljuk 15-20 percig. Közben megcsináljuk a rizst és már ehetünk is!
„ Az utolsó vajasmorzsát is bekebelezte, és tétován körülnézett. Henry azonnal ott termett. Nem gyorsan vagy sietősen. Úgy tűnt, egyszerre csak ott volt.
- Hozhatok még valami egyebet, asszonyom? Süteményt?
- Süteményt? – Lady Selina habozott.
- Kiváló ánizsos süteménnyel szolgálhatunk asszonyom, csak ajánlani tudom.
- Ánizsos sütemény? Évek óta nem ettem ánizsos süteményt! Igazi ánizsos sütemény?
- Ó igen asszonyom. A szakácsnak már nagyon régen birtokában van a recept. Bizonyos vagyok benne, hogy ízleni fog önnek.
Henry rápillantott kísérete egy tagjára és a legényke azonnal eltávozott, hogy felkutassa az ánizsos süteményt.”
A helyszín a békebeli hangulatot árasztó Bertram szálló, ahová néhány nap pihenésre érkezik Miss Marple, és ahol természetesen azonnal bonyodalmak közepébe csöppen. Teázgat, ánizsos süteményt és vajas kekszeket, régimódi édességeket eszeget, beszélget a többi vendéggel, majd a szokásos módon göngyölíti fel a bűntény szálait. A regény nem tartozik Agatha Christie legjobb könyvei közé, sőt szerintem elég vérszegény, de a szálló hangulatát és az előforduló tipikusan angol sütik leírását imádom.
Az ánizsos csillagocskák valóban nagyon jók lettek. Édesek, és fűszeresek, tea mellé valók. Megnyugtatásul sietek közölni azokkal, akiknek Gergőhöz hasonlóan az ánizs szó hallatán sürgősen hányingerük lesz, hogy a kész süteményben nem lehet az ánizst beazonosítani, az eredmény egy fűszeres nagyon kellemes teakeksz. Lesz.
Az összetevőkből rugalmas tésztát gyúrunk, csillag alakú szaggatóval kiszaggatjuk. A tetejüket megkenjük tojásfehérjével, és megszórjuk kristálycukorral vagy szeletelt madulával. 140 fokos sütőben 30-40 percig sütjük.
Kicsit megkésve érkezik a sushi recept, mert nem volt időm kint felírni és csak mostanra tudtam beszerezni. Említettem már, hogy Jérémie, a chéfünk, a Manray szakácsa volt, aminek egyik specialitása a távolkeleti konyha. Emiatt elég penge a különböző kínai és japán ételek elkészítésében. Például azon a délutánon, amikor megjöttünk az ázsiai boltban tett bevásárlókörutunkról, az ott vett mézédes mangót (amit egyéb körülmények között utálok) palacsintatésztába mártva olajban kisütötte, és valami olyan most minden túlzás nélkül írhatom - mennyei íze volt, hogy nem is hittem el, hogy ilyen egyszerű hozzávalókból ilyen csudálatos ízhatás létrejöhet. A másik Mignon is csinált már ilyesmit, és szintén szuperlatívuszokban nyilatkozott a dologról...
Szóval a sushi. Venni kell hozzá pár különleges hozzávalót: szárított alga a külső burokhoz, maki tekergető bambusz, japán rizsecet, japán rizs, a sushiba töltendő dolgok (rák, lazac, avokádó, ésatöbbi, amihez csak kedvünk van). Ja, meg fekete szezámmag a tekercsekhez.
Hozzávalók: 300 g japán rizs, 30 cl víz, 4 ek rizsecet, 2 ek cukor, 1/2 ek só a vízben feloldva, szárított alga, töltelék kedvünk szerint összeválogatva
A rizst addig mossuk, amíg tiszta nem lesz a víz. Felforraljuk a 30 cl vízzel 5 percig, majd nagyon jól záró fedővel lefedjük, takarékra rakjuk és 10 percig főzzük még. Majd 10 percig pihentetjük, és megvárjuk, amíg teljesen magába szívja az összes vizet. Egy kis lábasban összemelegítjük az ecetet egy kis sóval meg a cukorral, majd hagyjuk kihűlni. A kihűlt rizsre nedvszívó papírlapot, vagy konyharuhát teszünk, hogy a maradék nedvességet is felitassuk róla. A rizsen átfolyatjuk az ecetes keveréket.
A tölteléknek szánt dolgokat vékony csíkokra vágjuk. Én a legjobban az avokádósat, meg a füstölt lazacosat szeretem. De Jérémie csinált paprikás csirkéset is a kedvemért. Azért ez egy kicsit bizarr...
Most következik a maki összeállítása. Egy kis tálkába vizet veszünk magunk mellé. A lényeg, hogy a kezünk mindig nedves legyen, de azért ne tocsogjon a víztől. A makihengergető bambuszt lerakjuk az asztalra és bevizezzük egy kicsit. Ráterítünk egy lap szárított algát. Erre jön a rizs. Na de hogyan....morzsolgató kézmozdulatokkal szépen beterítjük az algát egy réteg rizssel .Tényleg nem kell sok... Közben figyeljünk rá, hogy a kezünk mindig nedves legyen. Elvileg a rizsnek 20 fok körülinek kell lennie, a tölteléknek meg 4 (jól emlékszem?), a lényeg az, hogy hidegnek, mert akkor lesz a maki hőmérséklete megfelelő.
Ha megvan a rizsréteg, a tőlünk távolabb eső részre, úgy hogy a felső részen kimarad két ujjnyi, felhelyezzük a tölteléket. Ha van kedvünk megkenhetjük egy kis wasabival is...
Most megfordítjuk az egészet, hogy hozzánk közelebb essen a töltelékes rész, és a bambusz segítségével a töltelékre hajtjuk az algás rizst. Ujjunkkal kb alagutat kell formáljunk és úgy kell formázgatni a makit. Ha ügyesek vagyunk, nem ázik el túlságosan. Ha visszaemlékszünk sushi evős élményünkre, a maki nem henger alakú, hanem négyszögletes. Na erre kell törekedni, amikor "feltekerjük" a makit. A végén kb 8 egyforma darabra vágjuk egy éles késsel.
Nekem az első katasztrofálisan sikerült, pedig nem tűnt ördöngös feladatnak.
Tessék próbálkozni...
Akár paprikáscsirkés változattal is, bár a lazacosat, vagy avokádósat jobban ajánlom.. ;o)
Soha többet nem akarok Wizzairrel utazni. Felháborító - szerintem - hogy hány helyen húznak le a jegyvásárlást követően. Azt már megtanultuk, hogy az x forintos akciós jegyekhez még hozzájön az illeték. De ehhez még hozzászámolhatjuk a tranzakciós díjat, ha nem vagy résen egy biztosítást is automatikusan rád sóznak, plusz ha fel akarsz adni csomagot, azért is felszámítanak nem kevés pénzt. Utána jön a meglepetés, hogy egy olyan reptérre érkezel, aminek nem sok köze van a célállomásodhoz, vagyis legalább annyit utazol busszal, mint amennyit a repülőn ültél, megintcsak borsos összegért. Na nem akarok megint kiakadni, de hazafelé jövet sokként ért, hogy az összes gasztroajándékom bőröndbepréselése miatt húsz eurót még pluszba be kellett fizessek büntetésként...
Azért azt hiszem, hogy ha az ajándékok tulajdonosát megkérdeznénk, mind azt mondanák, hogy megérte a plusz költséget.
Elsőként Bibione örülhetett, aki francia croissant-t rendelt és a lakásba érkezést követő negyedik percben el is pusztította mind a hármat, ezért erről nem készülhetett fotó.
Volt még a zsákomban rengeteg fajta sajt. Camembert, brie, több fajta kecskesajt. Mivel nem tudtam egyből kiosztani az ajándékok tulajdonosának, ezért a hét vége felé a lakásban olyan szagok terjengtek, főleg, ha kivettünk valamit a hűtőből, hogy azt már nehéz volt rosszullét nélkül elviselni.
Érkezett még mustár, fügelekvár, és persze zsírban eltett kacsamáj. Ami lilahagymával, vajaskenyérrel non plus ultra...
Egy kis vörösborecet, egy üveg jó kis vörösbor (tényleg nagyon jó! bár én nem értek hozzá, de ilyet ittunk kint, és olyan gyümölcsös és lágy volt, hogy el is felejtettem, hogy alkohol is van benne)
Néhány tábla csoki a falánkabbaknak, és a desszertes posztban említett híres Speculoos. Ezzel leptem meg magam. Gyömbéres, karamellás ízű tömény krém. Olyan, mintha az IKEÁs pepperkakkort (vagy mi a neve) vagy egy jó adag mézeskalácsot krémesítettek volna. Az a tervem, hogy mindenféle finom mártásokat és szószokat készítek majd belőle.
Közben a neten találtam egy szuper blogot, ami ír egy boltról, ami híres Franciaország szerte, mert minden sütéshez szükséges hozzávalót, még a legkülönlegesebbeket is meg lehet itt kapni. Ha legközelebb arra vetne a sors, az első dolgom lesz, hogy ellátogassak...
Csülök sütésre ritkán van alkalom. Mert gondoljuk csak meg: két főre nem áll neki az ember, hiszen egy csülök két embernek sok, mindenképpen vendégek kellenek hozzá.
De a vendégek többsége (legalábbis a mi társaságunkban) leginkább könnyű vacsorára szavaz, a csülök általában rémisztően hat a baráti körünket nagyrészt kitevő zsír és szénhidrátfóbiás harmincasok között (saját magunkat is beleértve :-)).
Aztán ott az időtényező, egy jó sült csülök elkészítéséhez minimum három óra kell, de valójában a szabály az, hogy a ráfordított sütési idő egyenesen arányos a végeredménnyel. Így nem tartom túlzásnak a 8-10 órát sem (Nigellánál ugye láttunk már 24 órán át sütött bárányt, bár én nem tudnék aludni, ha menne éjjel a sütő, egészen biztosan tűzvészről álmodnék, és percenként felkelnék megnézni nem ég-e a ház:-)).
A képen látható darab 6 órán keresztül sült, ritkán van idő ennyit várni. Ez alkalommal szerencsére volt: a semmittevős-otthonlévős szombat frappáns alkalomnak bizonyult, plusz a lányok is átjöttek (pont az a kettő, aki szerencsére nem a nap 24 órájában aggódik a súlya miatt :-)).
3 dologra figyeljünk nagyon: az alapos sózásra, a tökéletes befedésre, és a végén a többszöri locsolgatásra. Ha ezt lelkiismeretesen végigcsináljuk, a világ legjobb csülkét kapjuk omlós, olvadós, ize, és vajpoha lesz, és kb. 10 perc néma falatozás után a tepsiben csak egy klasszikus frédibéni csont marad.
Hozzávalók: 1 db felső (azt hiszem így hívják) csülök, egy üveg barna sör, 1 kg krumpli, 3-4 rozmaring ág, egy fej fokhagyma só, bors, őrölt kömény.
A megmosott húst mindenhol nagyon alaposan bedörzsöljük a só, bors és kömény hozzáadásával készített fűszerkeverékkel. Nyugodtan használjanak köményt azok is, akik nem kifejezetten szeretik, a malaccal ugyanis csodát tesz, és 6 óra sütés után csak a zamatos hús marad, ott már nem lehet a köményt külön beazonosítani. Hagyjuk állni 10 percet, aztán tegyük egy nagy tepsibe, öntsünk alá kb. 1 dl vizet és 2 dl sört, dobáljuk mellé a hámozatlan gerezd fokhagymákat, majd nagyon alaposan bugyoláljuk be az egészet alufóliával. Toljuk a sütőbe, és ezután kb. 2,5-3 óráig foglaljuk el magunkat bármivel (azt nem tanácsolom, hogy menjünk el otthonról, mert az alváshoz hasonlóan ezt sem tartom biztonságosnak bekapcsolt sütő esetén). 3 óra múlva nézzünk rá, ekkorra már nagyjából puha, az elveszett folyadékot innentől csak sörrel pótoljuk. Esetleg fordítsuk meg, fűszerezzünk utána, majd újra fedjük le, és toljuk vissza. Innentől óránként nézzünk rá. Az ötödik óra kezdetekor, dobáljuk mellé a megmosott és félbevágott krumplikat, fél óra múlva pedig vegyük le róla a fóliát, és 5-10 percenként locsolgassuk meg a pecsenyelével, és időnként megforditva (akinek van az kapcsolja be a grill funkciót) süssük pirosra és ropogósra a bőrét is. A rozmaringot én az utolsó 10 percben dobom a pecsenyelébe, ennyi idő alatt megteszi a dolgát, és isteni aromát ad a szaftnak, amivel majd meglocsoljuk a tányérra helyezett csülökdarabokat. Természetesen a vele sült krumplikkal esszük, és próbáljuk ki hozzá a héjukban krémesre sült fokhagymákat is.
Történt egy napon, hogy Jérémie megszólalt, legyen valami magyar specialitás végre, ha már ennyi magyar van itt. Paprikás csirke! Oké, onnantól kezdve minden második szó a "poulet paprika" volt. Elmagyaráztuk a galuska mibenlétét, hogy olyasmi mint a gnocchi, csak kisebb, és köretként esszük. A nem kicsit hiányos francia tudásomnak köszönhetem, hogy én egész végig azt hittem, hogy a személyzeti kaja lesz a poulet paprika. Aztán kábé sokkszerű állapotba kerültem, amikor láttam, hogy Loraines fehér krétával írja fel a menüre, hogy Poulet paprika facon Sophia... ez lennék én, azaz Zsófi módra.
Ahaaa, gondoltam, ezek nem viccelnek. Hirtelen minden főzőtudományomban kételkedni kezdtem, arra próbáltam gondolni, hogy ezek még életükben nem ettek paprikás csirkét, úgyhogy nem nagyon lesz összehasonlítási alapjuk. De akkor is, most akkor vízzel csináljam a galuskát, ahogy eddig is, vagy tejjel, ahogy a neten olvastam, hogy az igazán finom galuska bizony vízzel készül. És egyébként is mennyit? Jérémie válaszul odatett 3 (három!) kiló lisztet a pultra. És nehogy azt gondoljátok, hogy volt galuskaszaggatójuk...mondjuk honnan is lett volna...
De a magyar találékonyság mindent legyőz. Volt ugyanis egy IKEÁs reszelő. Tudjátok, az a kis ovális alakú, amihez tartozik egy műanyag tartóka is. Ne ennek a nagyobbik lyukú része egészen hasonlít egy galuska szaggatóra, mert azért mégsem fogok nekiállni késsel kiszaggatni ennyi tésztát. Feltettem a vizet forrni egy óriás kondérban. Közben persze elkészült a személyzeti kaja, és mindenki mondta, hogy ne csináljam már, öt percet tud várni a galuska, jöjjek enni. De én azt tanultam anyukámtól a galuskáról, hogy nem, öt percet sem tud várni, minél előbb ki kell szaggatni. Na ott kezdődtek a megpróbáltatásaim. Az óriás kondér fölött lobogó vízbe szaggatni a véget nem érő galuskaáradatot egy tenyérnyi szaggatóval. A kezem leégett, az arcom izzadt, a tészta nem fogyott, de kitartottam. Elvégre egy francia étterem konyhájában csináltam a menü egy részét, amiben szerepelt az én nevem is! Tejóég!!! Hazudnék, ha azt mondanám, magabiztosan vettem az akadályt...
És még hátra volt a csirke. Ebben a fiúk segítettek. Először is Jérémie a pulet paprika tiszteletére rendelt egy nagy doboz csirkét. Elképesztő profi mozdulatokkal feldarabolta. Amikor én elkezdtem kézzel kitépkedni a csirke megmaradt tollmaradványait, ő elővette a creme brulée pisztolyt, és végre megláttam az egyéb alkalmazási módját is: leperzselte a kiálló tollkezdeményeket a csirke bőréről. Chouchou közben aprította a hagymát, vagy 6-8 óriás fejet. Meg persze a fokhagymát, paradicsomot. Feltettük a húst is főni. Közben fél órás eszemfuttatás következett, hogy melyik tejtermék hasonlít leginkább a tejfölre... sajna a nevére már nem emlékszem, de nem a creme fraiche volt...
Már csak azon gondolkoztam, hogy hogy fogja Jérémie feltálalni az egészet. Persze ebben sem kellett csalatkozzak, azt hiszem nem most látott először poulet paprikát, erről méginkább megbizonyosodtam, amikor a galuskát összekeverte petrezselyemmel, és megkérdezte, hogy miért nem szoktátok? Gyönyörűen a galuskahalom fölé épített egy alsó és egy felső combot, megöntözte a paprikás mártással, és a tetejére még egy kis franica tejfölt is rakott, meg egy kovászos uborkát díszítésként. Gyönyörű volt. És az emberek egész hihetetlen módon jöttek gratulálni, legalábbis azt hiszem ezzel a szándékkal, mert én csak a poulet paprikát értettem belőle meg, hogy mosolyogtak... gondolom, aki érintetlenül visszaküldte az egész tányért (ilyet azért nem láttam), az nem jött be, hanem csendben elhagyta az éttermet... ;o)
Szóval így történt a Zsófi féle paprikás csirke debütálása Párizsban. Ha maradtam volna még pár napot, akkor a maradékból csináltam volna hortobágyi palacsintát, de erre sajna már nem volt módom...Talán majd legközelebb... ;o)
