Bangkok Vol. 1

Kínai és egyéb útleírásaim kapcsán sok ímélt kaptam olyan olvasók kérdéseivel, akik maguk is éppen utazásukat szervezik, illetve sokan biztattak folytatásra, és biztosítottak róla, hogy mennyire szívesen olvassák ezeket. Most, hogy a babavárás közben sajnos képtelen vagyok elég időt a konyhában tölteni ahhoz, hogy új meg új érdekes receptek szülessenek (sajnos nálam a szagérzékenység nem múlt el az első három hónap után :-)) azt gondoltam, megosztom azokat az utazási élményemet is, persze szigorúan gasztro-fókusszal, melyek az eddigi olvasottsági adatok alapján másokat is érdekelhetnek.

Legyen az első a sorban Bangkok, mely évekig vezette nálam a kedvenc városok listáját.

Egyszerű ár-érzékenység miatt mi legtöbbször az ukrán légitársaság járatával utazunk, ez kb. 3 óra kijevi várakozást jelent egy baromi zsúfolt, dohányzó reptéren, viszont a fedélzeten az amúgy mindig rosszkedvű utaskísérők vizespohárnyi vodkákat kínálnak a relaxálást megkönnyítendő, már amennyiben erre valaki igényt tart (sokan). Egyetlen egyszer próbáltunk Malév chartert, senkinek nem ajánlom, 737-esekkel repülnek (ez a 170 cm-nél magasabb emberek számára szerintem elviselhetetlen 10 órán keresztül, ráadásul van közbeiktatott tankolás, amivel könnyen feltornázható a 9-10 órás menetidő 13-ra). Ennek következtében könnyen olyan idegállapotban érkezhetünk meg, mely nem kedvez a városról alkotott első benyomásoknak.

Pedig kevés jobb dolog van, mint először kilépni a párás 30 fokba, egy pillanatig felidézve, hogy Ferihegyen a felszálláskor -5 fok volt, és még Kijevben is hosszasan kellett jégteleníteni a szárnyakat. Gondoljunk még gyorsan itthon maradt szeretteinkre, akik éppen nekigyürkőznek a hólapátolásnak, mozgassuk meg lábujjainkat a flip-flop papucsban, és intsünk le egy taxit.

A belváros kb. 30-40 perc taxival (lehet menni busszal is, de soha nem volt a többórás út után ehhez idegrendszerem), minden esetben ragaszkodjunk a bekapcsolt taxiórához, ne menjünk bele alkudozásba, mert különben első utunk lévén, tökbiztos, hogy rosszul járunk. A taxiórán jelzett összegen felül, ki kell fizetnünk még az autópálya díjat is (kb. 60B).

Leggyakoribb tévhitek a turisták körében Bangkok-kal kapcsolatban:

1. Megérkezve azonnal batikolt szárit, sarut, bőr karkötőket és rongyból készült táskákat kell hordani

2. Aki eljut ide, az a világ királya és ezt a viselkedésével a külvilág tudtára is kell adni

3. Hangosan kell kritizálni a helyieket és számunkra esetleg fura szokásaikat, csak azért mert nem értik, mit mondasz

4. Menő dolog beb@szva randalírozni az utcán a leghülyébb feliratú pólókban és sapkákban

5. 5 baht-on (átszámítva 30 ft) is vérre menő alkudozást kell folytatni a piacon, mert az útikönyvben azt olvastuk, hogy itt ez a szokás

6. Az olcsó szállások mindig koszosak

7. Nem tanácsos az utcán enni

Na, a 7-es pont a legdurvább tévhit (bár az elsőben is nagyon sokan élnek), ugyanis Bangkokban tulajdonképpen csak az utcán érdemes enni (na jó, kis túlzással). A város utcái ugyanis sötétedés után éttermekké változnak, a járdákra, és a külső sávokra az úttesten kis székek és összecsukható asztalok kerülnek, hordozható grilleken, lavórokban izzó parázson, háromkerekű kis kocsikból kialakított mobil konyhákon, ideiglenesen felállított pultokon süti főzi ki-ki a maga specialitását. A kedvenc utcai éttermünk a kínai negyedben található. A legkönnyebben úgy jutunk oda, hogy belőjük célnak a White Orchid nevű eléggé ismert hotelt (Yaowaraj Road), és ha szemben állunk vele jobbra az első sarkon van az étterem, kb. 40 asztallal, hihetetlen zsúfoltsággal, rengeteg helyivel és turistával vegyesen, és isteni friss tengeri kajával. Hatalmas grillezett fokhagymás rákok különböző szószokkal, ezerféleképpen elkészített fehér húsú sülthalak, csigák, tintahal, kagyló, szóval a tenger minden gyümölcse bőséggel. Ha valakinek van kedve rámutatással is választhat a szimpatikus tarisznyarákok, snapperek, homárok közül. (Persze ez a kínálat nem egyedi, majdnem minden étteremben ilyesmiket ehetünk, de ez valahogy mindig isteni volt, tuti tipp).

A kínai negyed nappal is az egyik legérdekesebb hely. Menjünk hajóval (nagyon ajánlom a hajós közlekedést, fillérekért - egy út 15B - és viszonylag gyorsan el lehet jutni majdnem minden fontos nevezetességhez, és a folyón mindig fúj a friss szél) a Khao San road-ról a Ratchawong megállóig, és a kikötőből gyalog induljunk el a széles utcán (Ratchawong) felfelé, és kóstoljuk végig a kínálatot. Mini fánktól a sült banánig, húsos batyutól a méregerős polip-nyársig, palacsinta, csípős leves, gyümölcsös jégkása, puffasztott tintahal, rákchips, minden van itt, minden friss, és guszta(?). Persze ha ennyire összevissza eszünk, akkor tuti el fogjuk rontani a gyomrunkat, és ez nem azért lesz, mert nem voltak frissek a kaják.

Ha jobbra letérünk a kis utcákba, tematikus piacokra jutunk, gyümölcs, ruha, cipő, tésztaszűrő, lábas, nejlonszatyor, mérleg, a kedvencem a hajcsat, hajgumi és hajpánt utca :-)

Ez egy min. félnapos program, de százszor jobban átélhetjük az igazi Bangkokot, mint 6 múzeum és királyi palota bejárásával.

(Imádom azokat az embereket, akik egy ilyen út előtt azt kérdezik egymástól: „ …szerinted Bangkokban elég lesz egy nap a kötelező látnivalókra? Csak mert utána akkor rögtön húzhatnánk le Pattayára …”)

Persze vannak nevezetességek, melyeket az útikönyvek fő helyen tárgyalnak (és nézzük is meg őket feltétlenül) mint a királyi palota, és tényleg érdekesek is, mint a Fekvő (álló, ülő, stb) Buddha. De szerintem mindennél érdekesebb a város hangulata, éttermek, emberek, piacok, hajózás a folyón, stb.

Lehet bérelni kis motoros csónakokat (például a KhaoSan roadhoz legközelebbi kikötőben), és menni egy kört a csatornákra épült házak között. Szerintem ez is érdekes, ebben a kerületben teljesen más arcát mutatja Bangkok. Ruhák száradnak gőzölögve a cölöpökre épült házak között, gyerekek pancsolnak lavórokban és integetnek az elhaladó hajóknak, a vízen úszó hatalmas lapulevelek alatt hatalmas halak cuppognak, és mindent átjár a poshadt csarorna szag.

Amit mindenképpen együnk Bangkok utcáin, az a banános palacsinta és a tavaszi tekercs, és keressünk egy piros kaliforniai paprikához hasonlító, isteni lédús édeskés-fanyar (számomra) ismeretlen nevű gyümölcsöt.

Amit messziről kerüljünk el az a szárított, és puffasztott hal, és tintahal (erre egyébként mindenki magától rájön majd, ahogy megérzi a szagukat).

Amit érdekességből kóstoljunk meg az a sült szöcske, 10 B-ért kapunk kb. 10 dekát (persze egy darab is untig elég), és választhatunk hozzá csilis vagy csak sima szezámos öntetet. Mivel forró bő olajban sütik, a lágy részei eltűnnek, és egy chips-szerű ropogós valamit kapunk, egyáltalán nem kellemetlen ízzel.

Amit a leghamarabb meg fogunk unni, az a pad thai, nem mintha ne lenne finom, de annyi minden izgalmasabb dolog van, amit kóstolgathatunk.

Amit 60 ft-ból ihatunk, az a kókuszlé, a nagy, zöld dióban lévő nem túl finom, a kisebb barna héjút keressük, ez édesebb, és kókuszabb.

Ami elengedhetetlen tartozéka a bangkoki estének az a „vödör”- műanyag homokozóvödör-szerűben kevert koktél általában (Mekong)whiskey-kóla-red bull kombináció, annyi szívószállal, ahány fogyasztó van.

És ahol a legfinomabb nem thai kaját ehetjük: a Khao San Roaddal párhuzamos (Rambuttri road) elején található apró indiai étterem. (ne kövessük el azt a hibát, hogy belül ülünk le, mert a kaják baromi csipősek, a hely nagyon kicsi és nagyon meleg, és egy perc alatt megfulladunk:-)). Folyt.köv.