2008. december 2., kedd

Sült csülök barna sörrel



Csülök sütésre ritkán van alkalom. Mert gondoljuk csak meg: két főre nem áll neki az ember, hiszen egy csülök két embernek sok, mindenképpen vendégek kellenek hozzá.

De a vendégek többsége (legalábbis a mi társaságunkban) leginkább könnyű vacsorára szavaz, a csülök általában rémisztően hat a baráti körünket nagyrészt kitevő zsír és szénhidrátfóbiás harmincasok között (saját magunkat is beleértve :-)).

Aztán ott az időtényező, egy jó sült csülök elkészítéséhez minimum három óra kell, de valójában a szabály az, hogy a ráfordított sütési idő egyenesen arányos a végeredménnyel. Így nem tartom túlzásnak a 8-10 órát sem (Nigellánál ugye láttunk már 24 órán át sütött bárányt, bár én nem tudnék aludni, ha menne éjjel a sütő, egészen biztosan tűzvészről álmodnék, és percenként felkelnék megnézni nem ég-e a ház:-)).

A képen látható darab 6 órán keresztül sült, ritkán van idő ennyit várni. Ez alkalommal szerencsére volt: a semmittevős-otthonlévős szombat frappáns alkalomnak bizonyult, plusz a lányok is átjöttek (pont az a kettő, aki szerencsére nem a nap 24 órájában aggódik a súlya miatt :-)).

3 dologra figyeljünk nagyon: az alapos sózásra, a tökéletes befedésre, és a végén a többszöri locsolgatásra. Ha ezt lelkiismeretesen végigcsináljuk, a világ legjobb csülkét kapjuk omlós, olvadós, ize, és vajpoha lesz, és kb. 10 perc néma falatozás után a tepsiben csak egy klasszikus frédibéni csont marad.


Hozzávalók: 1 db felső (azt hiszem így hívják) csülök, egy üveg barna sör, 1 kg krumpli, 3-4 rozmaring ág, egy fej fokhagyma só, bors, őrölt kömény.


A megmosott húst mindenhol nagyon alaposan bedörzsöljük a só, bors és kömény hozzáadásával készített fűszerkeverékkel. Nyugodtan használjanak köményt azok is, akik nem kifejezetten szeretik, a malaccal ugyanis csodát tesz, és 6 óra sütés után csak a zamatos hús marad, ott már nem lehet a köményt külön beazonosítani. Hagyjuk állni 10 percet, aztán tegyük egy nagy tepsibe, öntsünk alá kb. 1 dl vizet és 2 dl sört, dobáljuk mellé a hámozatlan gerezd fokhagymákat, majd nagyon alaposan bugyoláljuk be az egészet alufóliával. Toljuk a sütőbe, és ezután kb. 2,5-3 óráig foglaljuk el magunkat bármivel (azt nem tanácsolom, hogy menjünk el otthonról, mert az alváshoz hasonlóan ezt sem tartom biztonságosnak bekapcsolt sütő esetén). 3 óra múlva nézzünk rá, ekkorra már nagyjából puha, az elveszett folyadékot innentől csak sörrel pótoljuk. Esetleg fordítsuk meg, fűszerezzünk utána, majd újra fedjük le, és toljuk vissza. Innentől óránként nézzünk rá. Az ötödik óra kezdetekor, dobáljuk mellé a megmosott és félbevágott krumplikat, fél óra múlva pedig vegyük le róla a fóliát, és 5-10 percenként locsolgassuk meg a pecsenyelével, és időnként megforditva (akinek van az kapcsolja be a grill funkciót) süssük pirosra és ropogósra a bőrét is. A rozmaringot én az utolsó 10 percben dobom a pecsenyelébe, ennyi idő alatt megteszi a dolgát, és isteni aromát ad a szaftnak, amivel majd meglocsoljuk a tányérra helyezett csülökdarabokat. Természetesen a vele sült krumplikkal esszük, és próbáljuk ki hozzá a héjukban krémesre sült fokhagymákat is.


7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Nekem mindig a hőmérsékletekkel van bajom :( Hány fokon kezded el sütni??
A hétvégén lehet, hogy meglepem a férjemet :)))

Mignonok írta...

Szia! a max hőmérséklettől 1/4 fordulattal vissza. Ha spéci sütőd van, akkor az alsó sütést és a levegőkeringtetést állítsd be. Pirításhoz pedig a végén a felső grillt is kapcsold be.

Unknown írta...

Nagyon szép lett a bőre, csodaszép ropogós lehetett! No meg gondolom szép szaftos is maradt a hús. Nagyon nem szeretem a magyar "ropogós" sülteket, amik nem ropogósak, de cserébe teljesen szárazak. A bajorok/frankok valahogy mégis meg tudják oldani, hogy ropogós legyen és szaftos is egyben.
Hogy egycsülök két emberre sok? Ditémmel ketten szoktunk enni egyet itt Erlangenben a Berg lábánál - de egy egész csülök is hamar eltűnik nálam, ha nagyon éhes vagyok ;)
Egyébként sertés helyett ha pl. báránycsülköt készítesz, akkor az jóval kisebb méretű, s jóval gyakrabban lehetne csülköt sütni ;)
Nem tudok egyetérteni azzal, hogy ritkán van idő 6 órát várni - nagyi hogy csinálta a vasárnapi sültet? Reggel felkelt, befűszerezte, betolta a sütőbe, aztán elment misére. Addig szépen lassan megsült a husi. Ditémmel mi is sütöttünk már így húst - meg az éjszakai módszert is alkalmaztam már többször, pl. chipskészítéskor, vagy marhaalapléfőzésnél. Igaz nekem elektromos a tűzhelyem, szóval nem félek a tűzvésztől ;) No meg ezek mind alacsony hőmérsékleten ill. legalacsonyabb fokozaton folynak.

Mignonok írta...

Ezt a képen láthatót négyen ettük, elfogyott, mintha termeszek rágták volna le a csontról, de kettőnknek sok lett volna azért:-))
szerencsés vagy, nekem sajnos luxus a 6 óra, hétvégén is állandóan jövünk-megyünk rohanunk de ez most tényleg olyan jól sikerült, hogy komolyan megforult a fejemben, hogy csak azért szabaddá teszek egy hétvégét, hogy megismételjük :-)

Unknown írta...

épp erre utaltam a vasárnapi misével, hogy a jövés-menésbe beilleszthető a lassú hosszú sütés - persze ehhez nem szabad állandóan azon pánikolni, hogy mindjárt leég a lakás, meg mire hazaérünk biztos már ott lesznek a tűzoltók stb. ;)

Judit írta...

Én vagyok az egyik 30-as, aki alkalomadtán hajlandó figyelmen kívül hagyni a szénhidrátok és egyéb zsírosságok ártó hatását, és egyben az a szerencsés is, aki megkóstolhatta a sütőből kivett friss csülköt.
Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy próbálja ki a receptet, fantasztikus.
A tálalás után egyszer csak néma csönd lett, mindannyian a tányér fölé hajoltunk, és élveztük a hol omlós, hol ropogós részeket. 5 perc múlva felnéztünk, és ijedten tapasztaltuk, hogy te jó ég! ennyi idő alatt felfaltunk mindent:)

Névtelen írta...

Szia!

Ha cocotte-ban sütöm, akkor a sört már az elején hozzá lehet adni?