2009. február 5., csütörtök

Krém fekete retekből


Nem olyan régen fedeztem fel újra fekete retket. Mikor kicsik voltunk Anyu télen sokszor ezt adott a szendvics mellé – csak simán reszelve és jól megsózva – de valahogy az utóbbi években teljesen leszoktam róla, ami nagy hülyeség volt, mert nagyon nagyon finom akármilyen szendvicshez, és tele van C vitaminnal. Jótékony élettani hatásai közé tartozik többek között, hogy gátolja az epekőképződést, és segíti az emésztést. Nagyi régen a levét mézzel elkeverte és azt itatta velünk, ha nagyon köhögtünk. Hogy használt-e, nem emlékszem, de az biztos, hogy a Nagyi úgy gondolta használ, akkor meg lehetett benne valami. Szerintem télen zseniális alternatívája az erővel érlelt sápadt-narancssárga semmilyen ízű paradicsomoknak, és az ezer forintos kaliforniai paprikának. Arról már nem is beszélek, hogy kilója 135 Ft.

Hozzávalók (2 fő): 15-30 dkg fekete retek, 3 ek tejföl, 15 dkg natúr sajtkrém, nagy marék snidling, frissen őrölt bors, só

Minél kisebb és kemény gömböcöket válasszunk, ezeknek nem fás a közepük. Reszeljük le a retkeket nagyon alaposan sózzuk be, és hagyjuk pihenni kb. 20 percig. Csurgassuk le a levét, tegyük egy tálba és keverjük hozzá a tejfölt, a krémsajtot és a snidlinget. Szórjunk rá jó sok frissen őrült borsot, és kész. Szerintem rozskenyérrel a legjobb

5 megjegyzés:

Unknown írta...

Azt hiszem ez egy régi nagyis házi gyógyszer ;) Ditém nagyija még fokozta, hiszen a mézet tormával kavarta el és azt adta, ha Ditém nagyon köhögött. Ez egyetlen egyszer történt meg - utána Ditém nem mert köhögni ;)

Névtelen írta...

Igen, erről a fekete retkes házi gyógymódról már én is hallottam. :-)

Ezeknek örülök is, mert nagyon gyógyszerellenes vagyok. Szerencsére rátaláltam végre egy háziorvosra, aki szintén így vélekedik. Legutóbb torokfájásra a sós langyos vízzel való gargarizálást ajánlotta a drága torokfertőtlenítők helyett.

Mignonok írta...

húú a házi torma tényleg nagyon brutális, elhiszem hogy valóban inkább meggyógyul az ember, minthogy azt lélegezze be :-)

amúgy erről a torma-retek dologról eszembe jutott valmami, kigondolom, és ha beválik, felteszem...

Mignonok írta...

Lizi, es bevált a sós vizes gargalizálás? nagyon érdekelne, mert én is nagyon torokfájós vagyok...

Névtelen írta...

Snidling helyett brokkoli csírával készítettem és egy kicsi fokhagymával. Úgy is finom lett. Köszönöm a tippet!