2009. február 17., kedd

Paradicsomos húsgombóc papardellével



Van egy hatalmas porcelántálam, ami még a Dédié volt. Hatalmas, nagyon nehéz, és egy kicsit ki van csorbulva az oldala. Egyáltalán nem az ikeás-praktikus vonalat képviseli, és olyan nagy, hogy egy külön polc kell neki a konyhaszekrényben. Mégis őrizgetem, még a pincébe sem engedem levinni, mert olyan jó rágondolni, hogy régen a Dédi ebben tette az asztalra a szilvás gombócot, galuskát, káposztástésztát, és hogy itt ez a tál most az én konyhámban, és mennyi mindent látott már. A Dédipapa hordókészítő mester volt és nap mint nap tíznél is több segéd, és legény ülte körül az asztalát a családon kívül, kellettek hát az ilyen hatalmas tálaló edények. Két főre persze ritkán veszem elő, de a múltkori vendégségre direkt valami olyan rusztikus kaját próbáltam kitalálni, hogy passzoljon a tál rusztikus hangulatához.


Hozzávalók: (4 főre) ½ kg darált hús, 2 fej fokhagyma, 3 hámozott paradicsom konzerv, 1 tojás, nagy marék friss bazsalikom, 1 zsemle, só, bors, olivaolaj


2 evőkanál olivaolajat megforrósítok, és belenyomom a fokhagymát 3-4 gerezd kivételével. Éppen csak megkeverem, máris lehúzom, hagyom kihűlni, majd az egészet a húshoz adom. A masszához adok egy egész tojást, jól megsózom, borsozom, és hozzágyúrom az apróra vágott friss bazsalikomot, és az előzetesen kicsit beáztatott zsömlét. Kicsi golyókat formázok, és forró olajban szép barnára sütöm őket. Míg sülnek, egy lábasban ismét olajat melegítek, belekarikázom a maradék fokhagymát ráöntöm a darabolt, hámozott paradicsomot, ebbe is jön só, egy kis kanál barna cukor, majd a kisült golyókat a szószba dobálom, és kb. 15 perc alatt készre főzöm.


2 megjegyzés:

Andi írta...

Megfőztem én is és nagyon-nagyon finom lett! :-)

Kata írta...

Én is őrzök éppen a dédnagymamámtól egy fehér hasonló tálat, igaz, nincs több 2-2,5 liternél az űrtartalma. Hasonló érzések rohannak meg mindig, mikor ránézek; ritkán használom, vigyázok rá, mert igazi szép emlékek kötnek hozzá.
A húsgombócod is tetszik, egyszer sorra fog kerülni:)