2009. június 29., hétfő

Zöldfűszeres csirke avokádós tésztával

Nálam a pénteki vacsoravendégségek a legstresszesebbek. Aznap én nyilván ugyanúgy dolgozom mint máskor, ami azt jelenti, hogy legjobb esetben hatra érek haza. Leggyakrabban fogalmam sincs még reggel, hogy mit készítsek, a bevásárlást jó esetben ebédidőben intézem. Múlt pénteken pedig a takarítónő is csúnyán kibabrált velem, csak reggel szólt, hogy közbejött valami, nem tud jönni, és mikor körbenéztem a lakásban arra gondoltam, hogy elsírom magam, aztán pedig arra, hogy lemondom az egészet. Végül egy nagy levegővel úgy döntöttem ez egy szép kihívás, én meg pont ezeket szeretem (vagy mittudomén :-))

Mikor beértem a munkahelyemre, rögtön láttam, hogy az ebédidőre tervezett bevásárlásnak lőttek, egész nap megbeszélésekkel telt, és mikor 6-kor nagy nehezen elindultam haza már az is világos volt, hogy csak a kisbolt kínálatából rögtönözhetek, esélyem sincs az Intersparba eljutni. Ebben a válsághelyzetben született a fenti vacsora, mely igazi sikersztorinak bizonyult.

Egyszerre izgalmas és egyszerű, gyorsan elkészül, és nem igényel extra hozzávalókat. A sütőzacskót imádom, az ilyen esetekben életet ment, lehet, hogy bővebben is kitérek majd az erényeire egy külön posztban – most csak tőmondatokban: gyors, egyszerű, és a végeredmény minden esetben kiváló.


Tehát pakoljuk a zacskóba a következőket (ekkora mennyiségnél 2 zacskóra van szükség): besózott húsok, koktélparadicsom, zöldfűszerek, negyedekbe vágott lime, néhány ek olaj. Az egészet jól masszírozzuk össze, zárjuk be a zacskó száját, szurkáljuk meg néhol egy hústűvel, helyezzük egy tepsibe, és kb. 30 perc alatt süssük készre. (az utolsó 5-10 percben kivághatjuk a zacskó tetejét és így még jobban megpirulhat a hús).

Amíg sül, pirítsuk meg az apróra vágott fokhagymát dobjuk rá a villával összetört avokádót, a felaprított paprikát és néhány elnegyedelt koktélparadicsomot. Az egészet pirítsuk jól össze, majd öntsük fel a tejszínnel. Jól borsozzuk meg, majd keverjük össze a kifőtt spagettivel. Az egészet tegyük egy nagy tálba és jöhetnek rá a zacskóból kihalászott csirkecombok.


Hozzávalók: 6főre: 2 kg vegyesen csirkecomb és csirkemell, 2 zöldcitrom, néhány koktélparadicsom, 1dl oliva olaj, zöldfűszerek vegyesen: rozmaring, zsálya, kakukkfű, 4 érett avokádó, 4 tv paprika, 8 gerezd fokhagyma, 6 dl tejszín, fehér bors, szerecsendió, 10 dkg vaj, 3 csomag spagetti

1 megjegyzés:

szepyke írta...

Én eddig életemben egyszer sütöttem zacskóban, de valami galiba lehetett vele, mert egyszerűen "eltört" a zacskó... és kifolyt belőle minden.
Lehet, hogy megpróbálom megint, ezt a receptet látva!