Szent Imre lakomája

Rendhagyó témájú poszt következik, ugyanis nem egy étteremi menüt kóstoltam végig vagy a párizsi étterem konyhájában készülő különlegességeket és recepteket tártam fel, hanem párnapos kórházi tartózkodásom alatt feltálalt menüt kellett kénytelen kelletlen végigennem. A négy napból, amit bent töltöttem, csupán a harmadik napon kaptam én is ennivalót, bár ezt így utólag nem is sajnálom annyira. Az első napon nem volt szabad ágy, a folyosón csöveztem délután 5-ig, amíg felszabadult egy hely, így esett, hogy kimaradtam az ebédből, és mivel másnap volt a műtét, vacsorát már nem kaptam, de nem is hiányzott annyira, mivel napközben életemben szerintem először kb 2,5 liter ezt azt ittam meg orvosi utasításra. Aztán éjfél után már inni sem lehetett. A műtét napján ugye nem kaptam semmit, még vizet sem, a folyadékot intravénásan biztosították, max a számat törölgethettem vizes zsebkendővel...az Angol betegben éreztem magam. Meg kell mondjam, nem is vágytam semmilyen ételre, maximum egy kis vízre, amit este engedélyeztek is, és mivel nem nagyon tudtam megmozdulni, szívószál meg nem volt, a nővérek egy infúziós cső darabbal oldották meg a dolgot... Bár nem tartozik szorosan ide, de muszáj elmondjam, hogy a nővérek hihetetlenül kedvesek és segítőkészek voltak. Tényleg nem is értem, hogy lehet ez. Mindig mosolyogtak, mindenben segítettek, még viccelődtek is, annak ellenére, hogy nem könnyű a dolguk az összes beteg ügyes bajos dolgával. Azt hiszem ehhez a munkához tényleg elhivatottság kell. Köszönöm a gondoskodást és a figyelmességet amit az egész kiszolgáltatott helyzet alatt kaptam tőlük.

Visszatérve a kórházi gasztronómiára, másnap reggel végre én is megkaptam a tálcámat. Ekkor még nem jutott eszembe, hogy meg is örökíthetném, amit az éjjeliszekrényemre raktak, pedig érdemes lett volna azt a párizsiszeletet lencsevégre kapni - a fotón a másnapi reggeli nem kevésbé ínycsiklandó látványa tárul elénk. Csak annyit mondanék hozzá, hogy nem is nagyon piszkáltam meg, de a zsömle a margarinnal nagyon jól csúszott. Még valami tejeskávé szerűt is kaptunk.

Aztán jött az ebéd. Mintha a reggel visszaküldött párizsi lett volna kirántva a zöldbabfőzelék (85% rántás 15% zöldbab) mellé. A krumplileves azt leszámítva, hogy gondolom a kímélő étrend zászlaja alatt nem látott sót és más fűszert sem, egész ehető volt. És még egy előre csomagolt mézes puszedli is a menü részét képezte! Egészen egy repülőuton éreztem magam... ;o)

Vacsora: zsömle, szívecske márkájú meggyes joghurt, és egy túrórudi - nehogy valaki is a piros pöttyösre gondoljon. Az előbbiekről nem tudok nyilatkozni, mert nem fogyasztottam semmit, mivel barátőim, akik fittyet hányva a látogatási tilalomra, különböző indokokkal elterelve a kórházi portások figyelmét belógtak hozzám, elláttak ezzel azzal: Jutka néni féle brokkolis sült csirkemellel, Pastrami sajttortával és a Váci cukrászatban készült, és múlt héttől már a Centrál kávéházban is kapható süticsodákkal. Azt sem tudtam hirtelen, hogy mihez kapjak. Aztán a nagy ijedtségre a Váci tortácskák estek először áldozatul, majd néhány óra múlva Jutka néni csodacsirkéje is.

A következő reggeli egyes - használható - darabjait odadtam szobatársamnak, én csak a kakaóból kortyoltam, mert megint otthonról hozott reggelit ehettem.

Furcsa egyébként, hogy ha kórházba megy valaki látogatni, rögtön az jut eszébe, hogy milyen ennivalót vigyen a másiknak. Persze szeretném leszögezni, hogy nagyon jól esett a sok gasztroajándék, de az evés az utolsó, amire az ember gondolni tud. A becipelt gyümölcsös zacskót is érintetlenül hoztam haza.

Egyrészről biztos nagyon nehéz lehet, hogy a lehető legkevesebb pénzből ennyi embert ehető, és lehetőleg még egészséges étellel lássanak el, csoda, hogy még desszertet is ki tudnak erőlködni a budgetből, még ha az egy mézes puszedli is. Másrészről viszont, annak ellenére, hogy gasztro őrültnek tartom magam, nem gondolom, hogy válogatós lennék, majdnem mindent megeszem, és még ízlik is, azzal együtt, hogy azért érzem a színvonalbeli különbségeket. De ezek az ételek tényleg nagyon íztelenek voltak, szétfőtt zöldséggel, olajban tocsogó rántott párizsival, és gyakorlatilag egy rántásban úszó konzervzöldbab imitációval.

Nem csak a fentiek miatt, de örülök, hogy csak négy napra voltam az intézmény vendége, DE meg kell, hogy mondjam, hogy a kellemetlen részt - amiért mentem persze - leszámítva, első osztályú kiszolgálásban volt részem, kétágyas szobával, erkéllyel, naponta friss ágyneművel, négyesével saját fürdőszobával, saját széffel. Evőeszköz, pohár meg vécépapír azért hiányzott volna, ha nem vagyok mindenre felkészülve. Vagy ne legyek telhetetlen?