2009. január 8., csütörtök

10 nap a francia gasztronómia világában



Most néhány recept nélküli poszt következik. Nem mintha az elmúlt két hétben nem lettem volna tanúja ezer és egy étel elkészítésének, de nem jegyzeteltem le mindent, amit pedig megjegyeztem majd egyenként megosztom Veletek.
Ismét ott voltam, Párizsban, az étteremben. Megint tanúja lehettem annak a (számomra legalábbis) csodának, ami a csapóajtó mögött folyik. Világ életemben az ajtónak az innenső felén voltam akár vendégként, akár munkából kifolyólag, de most, hogy betettem a lábam a színfalak mögé, nem nagyon akarózott kijönni. Sőt, nem is nagyon mertem. Voltak új arcok, akik a múltkor még nem dolgoztak ott, és volt olyan, aki közben lemorzsolódott. Mivel a két tulajdonos a közeljövőben szeretne nyitni egy Brasserie-t (Olyan étterem vagy inkább vendéglő, ahol mindig van konyha, reggeltől éjjel 2-ig, és nagyon gyors a kiszolgálás. Ez azért is nagy szó odakint, mert minden étterem bezár ebéd és vacsoraidő között.), és az új személyzetet a jelenlegi étteremben akarják betanítani, kipróbálni, beszoktatni.


Tehát a konyhán hol egy, hol két szakáccsal több volt mint eddig. Ebből az következik, hogy egy szimpla krumplipucolásra is rögtön ott volt két szakács, úgyhogy én labdába sem rúghattam. Főleg az első pár napban. Aztán a kinntartózkodásom vége felé, már egyre több feladatot sikerült megkaparintanom...Hál'istennek. Osztrigát ugyan nem nyitogattam, de homárt azt pucoltam dögivel.


Több fázisban csinálják, először kettétörik a fej- és a testrészre, majd kiszedik a húsát. Utána a fejrészről letörik az ollókat. Az ollókat széttörik és ebből is kiszedik a húst. Mondhatom, baromi nehéz volt széttörni azokat a hatalmas ollókat. Egész testsúlyommal rá kellett nehezedjek a tenyeremmel, amikor pedig szétroppant, beleállt a kezembe a páncél. A homár nagy részét (legalábbis térfogatra elég nagy halom) kidobják. Miután a különböző részekből kikapartuk a húsokat, feldarabolták (annyira szeretnék úgy megtanulni aprítani, ahogy ők!!!!) és eltették, mert különböző helyeken végezték később a homárfalatok.

Egyértelmű tanulsága az ottlétemnek, hogy még a legnagyobb séfek is sokszor elcsesznek dolgokat, valami izgalmas újat csak próbálgatásokkal lehet kreálni, ami a legtöbbször ha nem is sikerül ehetetlenül, azért az éttermi menüből kiszorul. Nem egy öntet, piskóatekercs, saját készítésű és ízesítésű kenyér végezte a szemétben vagy a személyzeti kajában...

És még egy dolog. Meggondoltam magam. A macaron igenis nagyon finom! Recept és az élménybeszémoló folytatása hamarosan...

4 megjegyzés:

Fűszeres Eszter írta...

Jaj, Istenem!

Mignonok írta...

:o)))

Lizi írta...

Iriiiiigy vagyok! ;-)

petra írta...

lelkes olvasója vagyok a blognak, ezek a francia postok pedig csodásak :) nem is találok szavakat...