Fondant au chocolat

Vagyis csokifondu avagy csokiszufflé. A legfinomabbak egyike. Bármikor, bármennyit. És ha még vanília fagyi is van, hát akkor nekem más kívánságom már nincs is...na jó, mégis. Egy jó kényelmes fotel, meg egy könyv, mondjuk Anthony Bourdaintől az Egy konyhafőnök vallomásai vagy Anna Gavalda Együtt lehetnénk-je és talán egy nagy bögre tej.

Legutóbbi párizsi kiruccanásom során tanultam meg a receptet, ami egyáltalán nem nagy ördöngőség, egyedül a sütésre kell odafigyelni, de ha ezt a 10 perc nonstop figyelmet rászánjuk, akkor semmi sem állhat az útjába, hogy egy tökéletesen sikerült belül forrón folyós csokicsodát kanalazhassunk. Az étteremben kábé vagy 6 -8 tepsivel csináltunk, persze volt olyan is, amit elrontottunk, mert tök szilárd lett középen is, volt olyan ami túl édes lett, vagy aminek a formája nem volt tökéletes. Szóval ennyi előtanulmány és elősütés után, most már azt hiszem megvan a tuti recept. Előre is meg lehet csinálni, aztán ha fogyasztásra kerülne a sor, csak be kell dobni a mikróba 1 percre, és pont olyan lesz, mintha most kaptuk volna elő a sütőből. Én már azt is kipróbáltam, hogy a kész tésztát betöltöttem a sütőformába, és másnap raktam csak be sülni. Így is működik.

Hozzávalók (ebből 2 tepsi lesz): 50 deka étcsokoládé (perszehogy jóminőségű), 7 tojás, 15 deka vaj, 10 deka liszt, 25 deka cukor

Gőz fölött megolvasztjuk a nagyobb darabokra tördelt csokit a vajjal. Közben az egész tojásokat habosra verjük a cukorral, majd beleszitáljuk a lisztet. Ha a csokis vajas massza már kicsit kihűlt, azt is beleforgatjuk a tojásba. Ez kb 15 percet vett eddig igénybe, és kész is a tésztánk. Egy muffinformát kivajazunk (lehet persze kis suffléformákba is önteni, de szerintem így egyszerűbb), és beletöltögetjük a tésztát, úgy hogy a tetején fél centit hagyjunk üresen, mert fel fog jönni a sütőben a csoki. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk.

És most jön a pepecselős rész. Kb 5 perc után elkezdjük nézegetni, hogy jó-e. Persze attól is függ, hogy mennyire szeretjük folyósan a közepét, hogy milyen sütőnk van, meg hogy milyen meleg volt a tészta, amikor betettük, de azt tudom mondani, hogy kb 7-9 perc között tekinthetjük késznek.

Külön Judit sous chefnek precízen leírva! Akkor vehetjük ki a sütőből, amikor a tepsit megrázva a muffinformákból látszó körök középső 1/3 része rezeg csak, a többi meg van sülve és szilárd.

Ha lelkiismeretesen vajaztuk ki a formát, akkor a tepsi tetejére egy nagy tálcát téve megfordítjuk az egészet és a formát felemelve a tepsin ott sorakoznak a gőzölgő csokikúpok.

Lilakáposzta krémleves tökmaggal

Valahogy a káposzta, pláne a lila, nem szokványos alapanyag, ha levesről van szó. Nagyon jó pedig. Ízes, fűszeres, és tartalmas, bár a színe annyira bizarr, hogy nem hibáztatok senkit, ha elsőre ódzkodik tőle. Nagyon furcsa volt nekem is, mert mikor megcsináltam, inkább hasonlitott egy mókás mesebeli marcipán levesre, mint bármi ehetőre. pedig végül nagyon finom volt, én extra adag borssal ettem.

Hozzávalók: 1 póréhagyma, ½ fej lila káposzta, 3 dl tejföl, 2 db krumpli, őrölt kömény, szerecsendió, 1 ek pirított tökmag, őrölt bors, őrölt chili,

Kevés olajon megpirítom a póréhagymát, és hozzádobom a kicsi darabokra vágott krumplit. Mikor jól összesültek, beleteszem az apróra vágott lilakáposztát, felöntöm vízzel, és addig főzöm, míg minden összetevő jól meg nem puhul. Jól befűszerezem, lebotmixerezem, belekeverem a tejfölt és még egyszer fölforralom. Egy kanál tejföllel, pirított tökmaggal és csilivel, snidlinggel ízesítem tálalás előtt

Almás kecskesajtos torta

Még első párizsi gasztrotúrámról hazatérve kívántam meg egy kis franciás pékárut, mondjuk ez nem meglepő. Még volt is itthon egy kecskesajt, abból a hatalmas sajtmennyiségből, amit beszállítottam az országba, és amitől a lakás egy hétig sajtszagban úszott (a kellemes szinten jóval túl). A foodbeam-en találtam rá a recept eredetijére. Ezen a blogon minden recepthez olyan bevezetés társul, hogy az ember legszívesebben azonnal rohannak a konyhába és elkezdene sütni, nem is egy, hanem mindjárt két adagot az éppen aktuális finomságból. Így történt ez most is. Megnyugtatásképp mondom, hogy még a foodbeam is előre készített kész levelestésztával dolgozott. Így vettem a bátorságot én is, persze ez nem azt jelenti, hogy nem szerepel a terveim között egy jó kis mille feuille készítése.

Igazából nem is sorolnám a desszert kategóriába, így legalább nincs akkora bűntudatunk, ha a torta felét egyszerre benyomjuk. Elképesztő finom és lágy a vajban karamellizált alma és a kecskesajt együtt, amit csak fokoz a levelestészta íze. Aki valami kényeztetőre, de nem túl gejlre vágyik egy esős hétvégén, az fogjon hozzá azon nyomban!

Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 10 deka cukor, 5 deka vaj, vanília, 4 alma, 1 ek almaecet (én fehérbor ecetet használtam), 1 ek morzsa, 15 deka kecskesajt

Az almákat megmossuk, és a héjukkal együtt cikkekre vágjuk. Egy serpenyőben megolvasztjuk a vajat a cukorral, meg a vaníliával, és kb 10 perc alatt megkaramellizáljuk az édes szószban az almagerezdeket, melyeket előzetesen megöntöztünk az ecettel. Szedjük ki az almákat és hűtsük őket ki. A szószt nehogy kidobjuk, mert még nagy szükségünk lesz rá! Kivajazott tortaformába simítjuk a kész levelestésztát. Negyed órára berakjuk a hűtőbe, közben bemelegítjük a sütőt 220 fokra. A tésztára szórjuk a morzsát, majd rápakoljuk az almacikkelyeket. 20 percre betoljuk a sütőbe. Rákarikázzuk a kecskesajtot, és így is sütjük 10 percet. Tálalás előtt megöntözzük a vajas vaníliás szósszal.

Spenótos lasagne pirított fenyőmaggal és ricottával - VKF XXII.

Aki szereti a spenótot, csak egy kicsit is, ezt feltétlenül próbálja ki. Zsófival Lillával és Judittal egy csajos főzés alkalmával közösen gyúrtuk ki ezt a receptet részben az otthon lévő alapanyagokból, aztán meg felváltva szaladgáltunk a boltba a még hiányzó dolgokért. Nagyon klasszul sikerült, a spenót krémes és fokhagymás, a fenyőmag ropogós, és egy kicsit füstös ízű, az egész pedig egyszerre ízes és könnyű, nagyon jól illik hozzá valami jó száraz fehér bor.

Hozzávalók: 1 csomag lasagne tészta, ½ kg friss spenót (vagy 1 csomag mirelit), 5-6 gerezd fokhagyma, 1 doboz rikotta (20 dkg), 15 dkg füstölt sajt, 4 dl tejszín, 5dkg fenyőmag, 2 ek olaj, 5 dkg vaj, 5 dkg parmezán

A vajon megpirítjuk az apróra vágott fokhagymát, mikor kész hozzáadjuk a spenótot. Sokkal jobb persze a friss, de ilyenkor télen a mélyhűtött változat is kiválóan megteszi. Jól megsózzuk, és meg is borsozzuk, majd hozzáöntünk 2 dl tejszínt, felforraljuk. Egy másik tálban összekeverjük a rikottát a másik 2 dl tejszínnel és a füstölt sajttal, ezt is egy kicsit megsózzuk. Egy jénai aljára kevés olajat öntünk rá tészta, rá egy réteg spenótos keverék, megint tészta, majd a rikottás keverékből egy réteg, megint tészta, megint spenót, és így tovább, a lényeg, hogy a tetejére egy réteg spenót és a parmezán kerüljön. Az egész fólia alatt süljön 30 percet, majd fólia nélkül még 10-et. A fenyőmagot száraz serpenyőben pirítsuk meg és tálalás előtt szórjuk a tetejére.

Banán bon-bon

A banán alaposan alulreprezentált, ami a süteményeket illeti, legalábbis az én receptjeim között biztosan. Az az igazság, hogy az egyetlen banános muffin kivételével sütiben nem is használtam még soha. Pedig imádom, de valahogy nem olyan kézenfekvő mint a többi gyümölcs. Persze lehet, hogy másokat kiskorukban banántortával, banánpudinggal vagy banánfelfújttal esetleg banános pohárkrémmel kergettek az asztal körül, nálunk sajnos soha nem volt semmi banános. Néhány napja Ízbolygónál láttam egy nagyon klassz banános sütit, erről meg eszembe jutott egy kolléganőm receptje, melynek nagyon vonzó jellemzője, hogy nem kell sütni, ellenben nagyon finom, és ha vendégeknek készítjük, ügyeljünk jól a mennyiségre: amit elégnek gondolunk, annak pont a háromszorosa fog elfogyni.

Hozzávalók: 1 zacskó piskóta tallér (Lidl-ben kapható zöld zacskós - ha valakit konkrétan érdekel szóljon, megnézem a márkáját, de sajnos kidobtam a zacskót), 3-4 banán, 2 tábla nagyon jó minőségű étcsoki, 2 ek olaj

A jó minőségű étcsokiról: sokan sok receptben írják, hogy csak ilyet szabad használni, na ez erre a sütire hatványozottan igaz. A banán és a piskóta viszonylag semleges izét ugyanis a béna és olcsó csokik teljesen elnyomják, és használhatatlan lesz az egész.

A banánokat szeleteljük kb. fél cm-es karikákra. Két piskótakorongot ragasszunk össze egy banánkarikával és folytassuk ezt a műveletet addig, amíg van az összetevőkből. A gőz fölött megolvasztott csokihoz keverjük hozzá az olajat, és ebbe forgassuk bele a gömböcskéket. Ehhez praktikus, ha hústűt használunk például. Tegyük fóliával letakart tálcára, majd egy éjszakára hideg helyre.

Másnapra a banánban lévő nedvességet magába szívva a piskóta megpuhul, a csoki megszilárdul.

Pastrami

Megint egy új étterem, amit ki kell próbálni. A Lajos utcában a Sun Palace aljában (Lajos u. 93-99., Amfiteátrum magassága) nyitott meg nem rég a Pastrami. Éppenhogy megnyitott, máris elmentünk a lányokkal lecsekkolni, hogy milyen is. Amit elöljáróban mindenképpen érdemes tudni róla, hogy a TV Paprikától és a Filmmúzeumtól nem is olyan régen megvált házaspár nyitotta, úgyhogy mindkét világ jellegzetes vonásai megtalálhatók az étteremben.

Kívülről és belülről is hatalmas a hely, pláne, mert a mi asztalunkon kívül nem sokan voltak benne. Ami a hely jellegzetességét adja, és ami a gasztroőrülteknek nagyban megemeli az élvezeti értéket, hogy a hely közepén van a konyha, egy félszigetként beékelődve az étterembe, úgyhogy mindent lehet látni az asztalok mellől. A raktárokon kívül. A hűtőkamrákat, az előkészítő pultokat, az összes edényt és szerszámot, a sütőket, a tűzhelyeket és a feldolgozás alatt álló hozzávalókat. Végre a szakácsnak sem egy asztalszámot, egy ételsort, estleg jól átsütve/hagyma nélkül jelenti a kedves vendég. Persze nem tudom, ennek ők mennyire örülnek. Meg azt sem, hogy mennyire jó úgy dolgozni, hogy árgus szemek figyelnek. De ez legyen az ő gondjuk. Én nagyon élveztem, hogy be lehetett látni az egész konyhát. Amit nem annyira, és ez nem tudom, hogy hosszú távú terv, vagy csak a kezdeti PR kampány része, hogy a konyhában a TV Paprika szakácsai sürögtek forogtak. Én jobban értékelném, ha ismeretlen, de jó szakácsok készítenék az ételeket. De biztos akad, aki meg pont miattuk jön ide.

Szóval a hely a nagy üvegfalak ellenére is jó hangulatú, barátságos, a most annyira divatos retro motívumokkal. A wécé falain például az iskolából, vagy kórházakból a 80-as évekből ismert türkizzöld fényes festék barna zárócsík páros fogad minket. De mindezek ellenére mégsem erőltetett, kicsit puritán, de pont annyi van mindenből, amennyi kell. A lépcső melletti polcon a ház bora sorakozik, Pasztramis borcímkével.

Az étlap-itallap ötletes, a konyha fölötti falon is jók a táblák. A napi ajánlat egy fénymásolt papírdarabon van, ami azért elég ciki, de gondolom/remélem, csak nem készült el időre a végleges verzió. Az árak meglepően alacsonyak.

Nem tudom, hogy a lánycsapat szikrázó szépségének vagy az étterem kezdeti vendégcsalogató fogásának volt-e köszönhető, hogy mango sorbet-t és fahéjas vörösboros sorbet-t is kaptunk, amit személyesen Bede Róbert (Betti rosszul ne légy! ;o) ) hozott ki.

A kiszolgálásra nem lehetett panaszunk, de nem is voltak leterhelve a pincérek. Ami kérdéses számomra, hogy hogyan tudják majd megoldani az ételszagot, amikor teljes gőzzel fut a konyha.A vécé a non plusz ultra az egész helyen. Gondolom a tuljdonosi kör népes csemetéi miatt, hazánkban sehol nem látott gondot fordítottak a gyerekkel étterembe járókra. A női mosdóban pelenkázó, popsitörlő, pelenka ésatöbbi is elérhető. Már csak az a kérdés, hogy a férfi oldalon is megtalálható mindez?

És amiről eddig még nem írtam: az ételek. Finom volt, de nem kápráztatott el. Rendeltünk vegyes előétel tálat, különböző rizottókat (a délfrancia gombás - találjátok ki ki ette?, és a céklás is nagyon finom), lazacok spenóttal, pasztrami szendvicset (természetesen pastramival megtöltve. Ez tulajdonképpen egy fajta sonka, lehet rengeteg féle húsból csinálni, de legtöbbször marhapofából készítik, füstölik és különböző módokon fűszerezik).

Desszertnek a legtöbben grillázsgolyót ettünk, vaníliafagyi grillázsba hempergetve, de a vállalkozókedvűbbeknek van bazsalikom sorbet is. Lehet, hogy én voltam rossz passzban, de úgy éreztem, hogy a látvány (mármint nem a tálalás, hanem a szakácsok pódiumon való főzése) az íz rovására megy.

Holnap megyek reggelizni, nyitottan az új élményre, még meggyőzhető vagyok...

Egyébként a nyitvatartás (7-23ig) vacsorához nekem kicsit rohanós, de reggelihez tökéletes!

A többit meglátjuk!

A csirke, a hal és a királyrák

Gasztrorajongók figyelem!

A port.hu kritikája szerint, aki ezeket a sorokat olvassa, kötelező elmennie a Toldi moziba és megnézni a címben említett filmet. Egy viszonylag új műfajba sorolható az alkotás, ugyanis egy gasztro-dokumentumfilmről van szó.

Lyonban kétévente rendezik meg a világhírű szakácsversenyt, ahol 24 ország legjobb szakácsa méri össze tudását, kreativitását, és nem utolsó sorban gyorsaságát. A verseny a Bocuse d'Or, amit a világ egyik leghíresebb chéfjéről, Paul Bocuse-ról neveztek el, akinek nevéhez olyan dolgok köthetők, mint például a francia nouvelle cuisine létrehozása. Szóval a Bocuse d'Or-on három kötelező hozzávalót jelölnek ki, amit a versenyszervezők biztosítanak a résztvevőknek, ezek felhasználásával kell két fogást és 3 köretet megálmodni, majd elkészíteni a 25 fős zsűri számára 5 és fél óra alatt.

A filmben Jésus Almagro spanyol szakács egy éves felkészülését követjük nyomon, de nyilatkoznak a verseny más résztvevői és bírái is. Jésus tényleg úgy készül a nagy napra, mint egy atléta az olimpiára, szünnap nélkül stopperra edz...persze az edzés után kicsit jobb dolga van, mint a kitikkadt gátugróknak, mert meg kell kóstolnia a versenyművet, amit spanyol szakácstársai kíméletlenül kritizálnak minden próbafőzés után.

Én nagyon élveztem a filmet, pláne mert szinte végig a konyhában játszódik, és már magától a látványtól is hidegrázást kapok, de 5-5 perc erejéig kiszabadulunk a norvég fjordokra vagy a francia Bresse-be is, hogy a királyrákok és csirkék származásáról is megtudjunk egy keveset. Aki szeretné megnézni, igyekezzen, mert csak szerdáig vetítik a Toldiban, ekkor és ekkor. (a képet a netről szedtem...)

Créme Caramel

A recept és az étel francia, de nem mostani párizsi látogatásom alatt tanultam, hanem unokatestvéremtől, aki egy évet töltött Lyonban egyetemi ösztöndíjjal, és ezzel a recepttel tért haza. Legutóbb azért csináltam meg, mert egyik legrégebbi barátnőmnek, akivel immáron 22 (!) éve ismerjük egymást szülinapja volt, és tudtam, hogy a pezsgő mellé meg fogunk kívánni valami kis édeset is. A választás tökéletes volt, mivel mint utóbb kiderült, ez a kedvenc édessége, itthon még nem is evett ilyet, és ha Franciaországba vagy Portugáliába megy, képes 3-4 tálkával is megenni belőle egyhuzamban. Azt hiszem ezzel nincs egyedül...

Szóval az alap ugyanaz mint a creme brulée-nél, vagy a madártejnél, vaníliás krém, de ezúttal gőzfürdőben kell sütni. Ez kicsit komplikáltnak tűnhet, de egyáltalán nem az. Legelőször is keressünk egy nagy tepsit vagy fazekat, amihez válasszunk egy kisebb tűzálló tálat vagy jénait, vagy ha mindenkinek külön kis desszertet akarunk tálalni, egy muffintepsi formát, ami belefér a nagyobb edénybe. A többit a hozzávalók után.

Hozzávalók:1 liter tej, 6 tojás, 15 deka cukor, 1 rúd vanília/vaníliakomplett, cukor a karamellhez

Első lépésként begyújtjuk a sütőt 180 fokra. A tejet feltesszük melegedni, közben a tojásokat kikeverjük a cukorral és a vaníliával. A felvert tojásokat csomómentesre keverjük a tejjel, és kicsit besűrítjük, de vigyázzunk, hogy fel ne forrjon, mert kicsapódik a tojás (ahogy a képen is látszik :o( ). Öntsünk cukrot abba a formába, amit a krémnek szánunk. Tűz fölött forgatva a tálat karamellizáljuk bele a cukrot. Ha villanytűzhelyünk van, csinálhatjuk a karamellizáló pisztollyal is. (muffinformánál nem is nagyon lehet másképp). A krémet öntsük a tálba, majd rakjuk bele a nagyobb edénybe. Öntsük fel forróvízzel a nagyobb edényt úgy, hogy a kisebb 2/3-áig érjen. Mehet be a sütőbe 30-40 percre. Ha muffintepsibe sütjük, elég neki 20 perc is. Akkor jó, ha megrázogatjuk és kocsonya szilárdságú. Figyeljünk rá, hogy a teteje ne égjen meg! Hűtsük le, és borítsuk ki. A sütés közben megolvadt karamellréteg körbeveszi a selymes vaníliakrémet. Egyszerű, tiszta de felülmúlhatatlan ízkombináció.

Grog

“Švejk késő éjszaka tért haza a tábori lelkészhez, aki még nem volt otthon. Csak reggel jött meg, felköltötte Švejket, és azt mondta:

- Holnap elmegyünk tábori misét celebrálni. Főzzön egy feketét rummal. Vagy mégse, főzzön inkább grogot… Švejk szenzációs grogot főzött, amely felülmúlta a legvénebb tengeri farkasok grogjait is. Ezt a grogot nyugodtan megihatták volna a tizennyolcadik századbeli kalózok, és nem lett volna semmi kifogásuk. Otto Katz tábori lelkész odavolt a lelkesedéstől.

- Hol tanult maga ilyen príma dolgokat főzni? - kérdezte.

- Évekkel ezelőtt, amikor vándorlegény voltam - felelte Švejk -, Brémában mondta nekem egy lezüllött matróz, hogy a grog, az legyen olyan erős, hogy ha valaki beleesik a tengerbe, ússza át tőle a La Manche-csatornát. Aki gyenge grogot iszik, az megfullad, mint egy kutyakölyök.

- Ilyen grog után, Švejk, passzió lesz a misézés - vélte a tábori lelkész -; gondolom, mielőtt hozzáfognék, elbúcsúztatom őket néhány szóval. A tábori mise, az nem olyan vicc, mint a fogházi mise vagy egy prédikáció azoknak a gazembereknek. Ehhez tényleg jól fel kell kötni a gatyát. Tábori oltárunk, az van. Összecsukható, zsebkiadás.”

Hozzávalók: 2 dl rum, 3 dl forró tea, 1 ek barna cukor, 2-3 egész fahéj, 1 citrom, csipet szerecsendió, csipet szegfűbors.

Gasztrohelyek Párizsban

Most egy kicsit arról, hogy hova mehet egy gasztroőrült Párizsban, ha enni, inni, vagy konyhai szerszámokat, netalántán ételeket, alapanyagokat akar magához venni... Már írtam, hogy sokat tanulmányoztam kedvenc francia blogjaimat a francia fővárosban fellelhető nem-turista gasztrohely ajánlatok miatt. Amit mindenki említett: a G. Detou (58 rue Tiquetonne - 2. kerület). Igazi cukrászbolt. Minden különleges hozzávaló, ami bármelyik süteményhez kell, itt megtalálható. A bolt nagyon kicsi, de tényleg rengeteg minden van benne. Nem vettem semmit, mert nem fogok hazacipelni 1 kiló pekándiót vagy zöld pisztáciát, vagy esetleg marcipán rózsákat (azért sikerült hazahoznom 5 tányért, fém karikát tálaláshoz, műanyagfalkont ésatöbbi...), de ha kint élnék, akkor tuti itt költeném el a zsebpénzemet...

Mivel nem fotóztam, fényképek innen.

A Bercynél található a kedvenc szakácsboltom, az Alice Delice (Cour saint émilion, Chai 7/9) Először is ez a Bercy, régen valami raktár lehetett, de ma már a kis házak mindegyikében bolt üzemel. Középen sín fut, két oldalán meg egyforma kis kunyhók. Izgalmasabbnál izgalmasabb boltokkal. Van itt mozi, söröző (ahol mi voltunk: The Frog), ruhaboltok, játékbolt, hobbibolt, természetbolt, vagy mi (kertészkedés, csillagászat, jóga, ezotéria, ésatöbbi), és persze a szakácsbolt, ami miatt minden alkalommal vissza kell térjek ide. Szerencsére kaptam innen pár kincset Karácsonyra! :o))) Nagyon közel van a metromegállóhoz, úgyhogy gasztroőültek párizsi kiruccanásának kötelező eleme. Én előbb láttam, mint az Eiffel tornyot...Ezer és egy izgalmas dolog között, nagy álmom is beszerezhető

Creperie. Azaz palacsintázó. A belvárosban olyan sűrűséggel vannak, mint a pékségek. Édes és só palacsinták is vannak számtalan változatban. Mi cidre-t, azaz almabort ittunk mellé. Kicsit savanyú, de limonádénak nem rossz.

Marokkói kajálda, falafeles, kebabos. Állítólag ez a legfinomabb falafel Párizsban:L'AS Falafel (34, Rue Rosiers, Marais) én még nem próbáltam, de hiszek neki (azt hiszem David Lebovitz oldalán olvastam). Legközelebbi túrámon nem hagyom ki.

Kocsmák. Van egy csomó igazi angol kocsma. Mi meglátogattunk párat. Franciát azt hiszem nem is. Én ugye nem szeretem a sört. De Chouchou rendelt nekem egy Desperadot, ami tequilás sör. Na gondoltam, a tequila is rossz, a sör is, na ebből mi lesz... És nem. Valami elképesztő finom. Lime-mal adják, olyasmi az íze, mint a búzasörnek. Onnantól fogva mindig ezt rendeltem.

Pékségek. Csak ismételni tudom magam, az összes nagyon finom. De mivel a már említett kedvenc francia blogaim többször is ajánlották a Des gâteaux et du pain-t (63 boulevard Pasteur - 15. kerület), és ráadásul közel van a Pierre Hermé cukrászdához, ezt is beterveztem az aznapi kirándulásba. Kis csalódást okozott a választék miatt. Nagyon nagyon elegáns, patyolatfehér ruhába öltözött kiszolgálók, gyönyörűen megvilágított péksütemények, borsos árak. De a chausson pomme még az eddigieknél is finomabb volt.

Cukrászdák. Egy valamire voltam kíváncsi Párizsból, de arra nagyon. Pierre Hermé cukrászdájára. (85 rue de Vaugirard - 15. került). Hát nem pont azon az egy napon sikerült odamennünk, amikor zárva volt? Annyira mérges voltam hogy kívülről sem fotóztam le a boltot! Csakazértsem. De mikor a következő sarkon megláttam a leparkolt Pierre Hermé autót, meg kellett örökítsem...

Remélem legközelebb már tartalmasabb élményekről tudok beszámolni. Pedig már azt is felírtam magamnak, hogy milyen tortákat és macaronokat kell megkóstoljak.

Brasserie. Már írtam, hogy különlegessége, hogy non stop van konyha, éjjel kettőig nyugodtan beülhet az ember, ami a franciáknál nagy szó, mert csak úgy mint az olaszoknál vagy a spanyoloknál, szieszta van. Tehát ebéd és vacsoraidő között nem lehet enni. Mindkétszer nagyon finomat ettünk. Egyszer bélszínt valami párolt zöldséggel és choucroute-t amire én azt hittem, hogy magyar specialitás, erre kiderül, hogy a franciák éppúgy eszik, ahogy mi. Egy hatalmas halom párolt káposzta, rajta csülök, kolbász. Következő alkalommal kacsamell és bárány héjában sült krumplival és párolt spenóttal. A húsok persze pont jól roséra sütve. Jajj de finom volt... Hozzá egy üveg bor...jó lenne minden nap így ebédelni...


És persze a kávézók. Bármelyik. Mindig jó beülni, kortyolgatni, és szimplán nézni az baguettal a hónuk alatt rohangáló franciákat...

Töltött pita - bármivel

Ezt a borzasztó egyszerű reggelit/vacsorát/ebédet/vendégség kaját azóta készítem, hogy 2000-ben Prágában töltöttünk pár napot. Egyik reggel városnézés előtt beültünk egy nagyon hangulatos kis kávézóba, melynek kerthelyisége egy bérház udvarán volt kialakítva napernyőkkel és mindenféle bokrokkal. Szóval beültünk ide egy kávéra, de mivel valaki éhes is volt elkértük az étlapot, melyen az összes választék a fenti pita valamilyen variációja volt. Először csak egyet kértünk, aztán még egyet, mert olyan finom volt, aztán hozzá sört is, mert meleg volt és meg is szomjaztunk. Aztán a fiúk becherovkát, mert mégis csak Prága, aztán egy új pitát, mert észrevettük, hogy van ricottás is. Aztán még sört, mert erre meg lehet szomjazni rendesen. Aztán egy újabb pita jött, fűszeres-darált húsos (ezt nyilván meg kellett kóstolni), és valaki felfedezte, hogy borovicskát is lehet kapni. Mi lányok nem kértünk, aztán mégis megkóstoltuk, de kellett egy újabb pita, mert túl erős volt. Igazi házi, ehhez passzolt egy házi kolbászos pita, ezt is elnegyedeltük. Ekkor már délután kettőre járt az idő. Gyorsan nekiláttunk egy búcsúpita rendelésének, és hogy gyorsabban végezzünk rögtön kértük hozzá a söröket is. Mikor mindent kihoztak megláttuk, hogy grog is volt az itallapon. Mivel csak négyen voltunk, nem tartott sokáig kideríteni, hogy csak egy valaki kóstolta addig közülünk, de neki nagyon ízlett, mi pedig mindig is szerettük volna, én legalábbis azóta, hogy olvastam a derék Svejk kalandjait. Nem ragozom tovább, jött a grog és vele egy (nem kizárt, hogy több) újabb pita, majd délután 4 körül alaposan becsípve visszasétáltunk a hotelbe ahol az esti program előtt kipihentük a nap fáradalmait. :-) A városnézéseket általában nem igy bonyolitjuk, ez igazán rendhagyó és emlékezetes volt.

A képen látható a legegyszerűbb sajtos sonkás lilahagymás változat.

Hozzávalók 2főre: 2 pita, fél lilahagyma, 1 marék füstölt sajt, egy marék mozzarella, 10 dkg sonka.

Szóval a pitát (megvehetjük előre, a fagyasztóban nagyon jól elvan) bármivel megtölthetjük, szalámi, sonka, tonhal, paprika, paradicsom, olajbogyó, rukkola, maradék sülthús, zöldség, rántotta, akármi jó bele, a lényeg hogy legyen hozzá jó sok sajt, amivel megtömjük. Miután belepakoltuk a hozzávalókat jól nyomkodjuk össze, tegyük sütőrácsra, és ha kész vágjuk cikkekre.csináljunk mellé csipős joghurtot, vagy egy nagy tál zöld salátát.

10 nap a francia gasztronómia világában - Boulangerie és Patisserie

A két legizgalmasabb hely Párizsban. Szerencsére a lakásunk közvetlen szomszédságában található üzlet mindkettőt egyesítette magában. De ezzel a mázlista elhelyezkedéssel nem voltunk egyedül, mert kb tényleg minden sarkon van egy friss kenyérillatot árasztó bolt. Ha valaki még nem jött volna rá, az előbbi kifejezés a pékségre vonatkozik, az utóbbi a cukrászdára.
Már írtam, hogy ciki vagy sem, de egyik kedvenc ételem a vajas kifli. Simán el tudnék rajta élni bármeddig. Igazából mindent tudok nélkülözni az étrendemből, de a kenyeret, péksüteményt semmiképpen sem. Úgyhogy azt hiszem Párizst nekem találták ki. A supermarketben szerintem senki sem vesz pékárut, viszont a pékségben állandó sor áll, hogy a mindig meleg, a sütőből éppen kivett kenyerekért versengjenek. És az utcán tényleg baguettekkel rohangáló embereket látni. Ott biztos nincs olyan, hogy tegnapi kenyeret esznek. Mindenki csak annyit vesz, ami aznapra elég, és másnap reggel első útjuk újra a pékhez vezet. Amennyire megfigyeltem nagyon finnyásak a pékárura. A frissességre biztos. A péknél nem hibázhatsz. Akkora a forgalom, hogy mindig illatos, ropogós árut kapsz. Csak győzz választani.

A kenyeres részlegnél ott a sokfajta tésztából sütött "rúd". Mert a kenyérnek is baguette formája van. Aztán vannak a kenyérformájú kenyerek, de ezek általában magosak, vagy valamilyen ízesítésűek. Persze a baguette-ből is van tradition, meg sima is. Mi mindig a simát vettük. Egy kis camembert-rel vagy brie-vel....hmmmm...de magában is. Egy szinttel lejjebb az üvegpultban várakoznak az aranybarna péksütik. Pain au chocolat (csokistáska), pain raisin (Chouchou kedvence mazsolás vaníliás tekercs), pain drops (csokis kifli szerűség), croissant aux amandes (mandulás croissant, szintén Chouchou kedvence), aztán jön az én kedvencem: chausson pomme. Hát ez olyan finom, hogy tényleg nem lehet szavakkal kifejezni: vajas levelestészta, belül pedig krémes almatöltelék. Na néhány chausson pomme-ért szinte bármire képes lennék. És hát utoljára hagytam, de azért az előbb említett almáson kívül mindent vivő a croissant. Uramisten de finom! Kiérezni a vaj ízét. Szigorúan frissen fogyasztandó! Legkedvesebb Bee barátnőmnek mindig friss croissant szállítmányokat kell hozzak utiajándékként.

És amit még nem mondtam. Az üzlet másik felében cukrászsütemények vannak. Nem akkorák mint nálunk, hanem kis falatkák. Ez a koncepció nekem sokkal jobban tetszik. Ha egyszer cukrászdám lenne, biztos nálam is falatkákat lehetne kapni, hogy jó sok fajtát meg lehessen kóstolni. Itt található a mille feuille (olyasmi mint a mi bécsi krémesünk), hát ez is lélegzetelállító. Aztán ott sorakoznak a kis tarte-ok a legkülönfélébb ízesítésűek. Almás, körtés, málnás, epres.

Meg a már az előző posztomban is említett macaronok, amiket kétszer kellett megkóstoljak, hogy a rabjukká váljak...

Ezeken kívül lehet még kapni kb száz fajta bombont, csokit, amit gyönyörű dobozokba csomagolnak. És persze mindig a tradicionális szezonális dolgokat, mostani kinntartózkodásom alatt a galette de rois-t. Amiről majd később írok. Meg arról is, hogy hogyan nem jutottam el a Pierre Hermés cukrászatába...
Mert ugye kedvenc francia foodblogjaimon (ez meg ez) kinéztem, hogy milyen gasztrohelyekre kell elmenjünk Párizsban, szegény Chouchout magam után vonszolva keresztül a fél városon, míg végül megérkeztünk a 15. kerületbe...
És a végére egy negatív dolog is. A quiche-től egyáltalán nem voltam elragadtatva. Tésztakosárban sütött rántotta, mindenféle kiegészítővel.
Ahogy megírtam a posztot jöttem rá, hogy nem nagyon van fotóm a témához...hát a fent leírt dolgok annyira magukkal ragadtak, hogy még fotózni is elfelejtettem.

10 nap a francia gasztronómia világában

Most néhány recept nélküli poszt következik. Nem mintha az elmúlt két hétben nem lettem volna tanúja ezer és egy étel elkészítésének, de nem jegyzeteltem le mindent, amit pedig megjegyeztem majd egyenként megosztom Veletek.

Ismét ott voltam, Párizsban, az étteremben. Megint tanúja lehettem annak a (számomra legalábbis) csodának, ami a csapóajtó mögött folyik. Világ életemben az ajtónak az innenső felén voltam akár vendégként, akár munkából kifolyólag, de most, hogy betettem a lábam a színfalak mögé, nem nagyon akarózott kijönni. Sőt, nem is nagyon mertem. Voltak új arcok, akik a múltkor még nem dolgoztak ott, és volt olyan, aki közben lemorzsolódott. Mivel a két tulajdonos a közeljövőben szeretne nyitni egy Brasserie-t (Olyan étterem vagy inkább vendéglő, ahol mindig van konyha, reggeltől éjjel 2-ig, és nagyon gyors a kiszolgálás. Ez azért is nagy szó odakint, mert minden étterem bezár ebéd és vacsoraidő között.), és az új személyzetet a jelenlegi étteremben akarják betanítani, kipróbálni, beszoktatni.

Tehát a konyhán hol egy, hol két szakáccsal több volt mint eddig. Ebből az következik, hogy egy szimpla krumplipucolásra is rögtön ott volt két szakács, úgyhogy én labdába sem rúghattam. Főleg az első pár napban. Aztán a kinntartózkodásom vége felé, már egyre több feladatot sikerült megkaparintanom...Hál'istennek. Osztrigát ugyan nem nyitogattam, de homárt azt pucoltam dögivel.

Több fázisban csinálják, először kettétörik a fej- és a testrészre, majd kiszedik a húsát. Utána a fejrészről letörik az ollókat. Az ollókat széttörik és ebből is kiszedik a húst. Mondhatom, baromi nehéz volt széttörni azokat a hatalmas ollókat. Egész testsúlyommal rá kellett nehezedjek a tenyeremmel, amikor pedig szétroppant, beleállt a kezembe a páncél. A homár nagy részét (legalábbis térfogatra elég nagy halom) kidobják. Miután a különböző részekből kikapartuk a húsokat, feldarabolták (annyira szeretnék úgy megtanulni aprítani, ahogy ők!!!!) és eltették, mert különböző helyeken végezték később a homárfalatok.

Egyértelmű tanulsága az ottlétemnek, hogy még a legnagyobb séfek is sokszor elcsesznek dolgokat, valami izgalmas újat csak próbálgatásokkal lehet kreálni, ami a legtöbbször ha nem is sikerül ehetetlenül, azért az éttermi menüből kiszorul. Nem egy öntet, piskóatekercs, saját készítésű és ízesítésű kenyér végezte a szemétben vagy a személyzeti kajában...

És még egy dolog. Meggondoltam magam. A macaron igenis nagyon finom! Recept és az élménybeszémoló folytatása hamarosan...

Mézes-csilis tarja zöldborsópürével

Ez most még nem az újévi fogadalmakhoz tartozó reformétrend része, az nyilván világosan látszik, de mivel így év elején mindenki több disznóhúst eszik, azt hiszem nagyon is itt van az ideje. Lehet ezt más húsból is készíteni, de szerintem ebből a szaftos tarjából az igazi. A borsópüré jól illik a mézes alapízhez, nem beszélve az esztétikumról ami szerintem mindig fontos minden ételnél, de különösen derűsen hat a lelkünkre ezekben a lehangoló januári napokban. Nigella mondja mindig, hogy zöld színű dolgokat főzni a legvidámabb érzés, elsőre elég hülyeségnek tűnik, de van benne valami tényleg :-)

Hozzávalók: (4 fő) 4 szelet vastag tarja, 6 ek méz, 1 tk őrölt kömény, 1 tk őrölt csili, 3 ek sötét szójaszósz, napraforgóolaj A püréhez: 30-40 dkg zsenge zöldborsó (nyugodtan lehet mirelit), 1 nagyobb krumpli, 10 dkg vaj, 5 dkg parmezán, csipet szerecsendió, fekete bors, 1 csokor petrezselyem

A húsokat beszózom és míg áll egy kicsit, összekeverem a mézet a szójaszósszal és egy kis olajjal. Hozzáadom a fűszereket és jó alaposan bekenem vele a szeletek mindkét oldalát. Ha van időnk hagyjuk, hadd szívja magába a hús a fűszereket, de ha nincs az sem baj, tepsibe pakoljuk, kicsi olajjal meglocsoljuk. Én szoktam alá tenni egy kis pohár vizet is, majd szorosan lefedve sütőbe tesszük. Max. fokozaton sütjük kb. 1 órát, majd még 30 percet. Nem kell nagyon megpirítani, nem kell, hogy ropogós legyen, inkább szaftos.

Míg sül, egy lábasban egy kiskanál vajon megpárolom a borsót, hozzáadom az idő közben puhára főzött krumplit, összemixerezem az egészet, ízesítem, hozzáadom a nagyon nagyon apróra vágott petrezselymet. Én mindig reszelek bele ilyenkor egy kis parmezánt, mert ahogy már írtam, egyszerűen hihetetlen, hogy milyen jól illik a borsó ízéhez.

Mozzarella in carozza - Sajtos bundáskenyér

Helló, itt vagyunk újra a téli szünet után, amit a blogolás szempontjából nem így terveztünk ugyan, de sajnos hosszabb kényszerszünet lett belőle. Zsófi újra Párizsba repült, hogy kedvenc séfje mellett ismerkedjen tovább a profi konyhák légkörével, én pedig nem nagyon főztem az ünnepek alatt, egyetlen vacsorát tartottam, ezt leszámítva Anyu, Nagyi és a férjem mamája vitte a konyhai ügyeket az elmúlt napokban, sokat vendégeskedtünk, jöttünk mentünk, otthon csak a reggeli étkezéseket töltöttük. A reggeli pedig egy-két kivétellel a fenti, isteni finom, bár őrületes módon hizlaló mozzarella in carozza fantázianévre hallgató turbó bundáskenyér volt.

Mivel megfogadtam hogy január elsejétől lényegében bevarrom a számat, és olyan eredményes fogyókúrát tartok, amilyet még nem látott a világ, igyekeztem alapos módon az utolsó napokat maximálisan kihasználni. Ezzel az okos hozzáállással az eredeti – nem csekély súlyunkhoz még hozzátehetünk 2-3 kilót, csak hogy legyen a fogyókúrában egy kis extra kihívás is :-)

Szóval nem egy nagy dolog a fenti kenyér, de olyan reggelekre, mikor van időnk utána visszabújni és lustálkodni, kötelezővé is lehetne tenni. De vigyázzunk, elkészítését olyankorra időzítsük, mikor nem érzünk lelkifurdalást kb 5000 kalória 10 perc alatt történő eltüntetésekor :-)

Hozzávalók: 2 gömb mozzarella, 10 szelet szendvicskenyér, 3 tojás, 1dl tej, kicsi liszt, só.

A kenyerek egyik oldalát óvatosan a tejbe, majd a lisztbe mártom. Ráhelyezek egy szelet mozzarellát, jól megsózom, majd befedem egy másik szelettel, melynek egyik oldalát szintén előbb tejbe, majd lisztbe mártottam. Tehát a két kenyér tejes-lisztes felével kerül össze, jól meg is nyomogatom, hogy ne váljon szét, majd a tojásba forgatom, és olajban megsütöm.

Igaziból fokhagymás tejföllel a legfinomabb, de ilyen megátalkodottság hallatán gondolom Norbi már holtan esne össze… :-))