2009. január 19., hétfő

Pastrami


Megint egy új étterem, amit ki kell próbálni. A Lajos utcában a Sun Palace aljában (Lajos u. 93-99., Amfiteátrum magassága) nyitott meg nem rég a Pastrami. Éppenhogy megnyitott, máris elmentünk a lányokkal lecsekkolni, hogy milyen is. Amit elöljáróban mindenképpen érdemes tudni róla, hogy a TV Paprikától és a Filmmúzeumtól nem is olyan régen megvált házaspár nyitotta, úgyhogy mindkét világ jellegzetes vonásai megtalálhatók az étteremben.

Kívülről és belülről is hatalmas a hely, pláne, mert a mi asztalunkon kívül nem sokan voltak benne. Ami a hely jellegzetességét adja, és ami a gasztroőrülteknek nagyban megemeli az élvezeti értéket, hogy a hely közepén van a konyha, egy félszigetként beékelődve az étterembe, úgyhogy mindent lehet látni az asztalok mellől. A raktárokon kívül. A hűtőkamrákat, az előkészítő pultokat, az összes edényt és szerszámot, a sütőket, a tűzhelyeket és a feldolgozás alatt álló hozzávalókat. Végre a szakácsnak sem egy asztalszámot, egy ételsort, estleg jól átsütve/hagyma nélkül jelenti a kedves vendég. Persze nem tudom, ennek ők mennyire örülnek. Meg azt sem, hogy mennyire jó úgy dolgozni, hogy árgus szemek figyelnek. De ez legyen az ő gondjuk. Én nagyon élveztem, hogy be lehetett látni az egész konyhát. Amit nem annyira, és ez nem tudom, hogy hosszú távú terv, vagy csak a kezdeti PR kampány része, hogy a konyhában a TV Paprika szakácsai sürögtek forogtak. Én jobban értékelném, ha ismeretlen, de jó szakácsok készítenék az ételeket. De biztos akad, aki meg pont miattuk jön ide.


Szóval a hely a nagy üvegfalak ellenére is jó hangulatú, barátságos, a most annyira divatos retro motívumokkal. A wécé falain például az iskolából, vagy kórházakból a 80-as évekből ismert türkizzöld fényes festék barna zárócsík páros fogad minket. De mindezek ellenére mégsem erőltetett, kicsit puritán, de pont annyi van mindenből, amennyi kell. A lépcső melletti polcon a ház bora sorakozik, Pasztramis borcímkével.
Az étlap-itallap ötletes, a konyha fölötti falon is jók a táblák. A napi ajánlat egy fénymásolt papírdarabon van, ami azért elég ciki, de gondolom/remélem, csak nem készült el időre a végleges verzió. Az árak meglepően alacsonyak.
Nem tudom, hogy a lánycsapat szikrázó szépségének vagy az étterem kezdeti vendégcsalogató fogásának volt-e köszönhető, hogy mango sorbet-t és fahéjas vörösboros sorbet-t is kaptunk, amit személyesen Bede Róbert (Betti rosszul ne légy! ;o) ) hozott ki.
A kiszolgálásra nem lehetett panaszunk, de nem is voltak leterhelve a pincérek. Ami kérdéses számomra, hogy hogyan tudják majd megoldani az ételszagot, amikor teljes gőzzel fut a konyha.A vécé a non plusz ultra az egész helyen. Gondolom a tuljdonosi kör népes csemetéi miatt, hazánkban sehol nem látott gondot fordítottak a gyerekkel étterembe járókra. A női mosdóban pelenkázó, popsitörlő, pelenka ésatöbbi is elérhető. Már csak az a kérdés, hogy a férfi oldalon is megtalálható mindez?


És amiről eddig még nem írtam: az ételek. Finom volt, de nem kápráztatott el. Rendeltünk vegyes előétel tálat, különböző rizottókat (a délfrancia gombás - találjátok ki ki ette?, és a céklás is nagyon finom), lazacok spenóttal, pasztrami szendvicset (természetesen pastramival megtöltve. Ez tulajdonképpen egy fajta sonka, lehet rengeteg féle húsból csinálni, de legtöbbször marhapofából készítik, füstölik és különböző módokon fűszerezik).

Desszertnek a legtöbben grillázsgolyót ettünk, vaníliafagyi grillázsba hempergetve, de a vállalkozókedvűbbeknek van bazsalikom sorbet is. Lehet, hogy én voltam rossz passzban, de úgy éreztem, hogy a látvány (mármint nem a tálalás, hanem a szakácsok pódiumon való főzése) az íz rovására megy.
Holnap megyek reggelizni, nyitottan az új élményre, még meggyőzhető vagyok...
Egyébként a nyitvatartás (7-23ig) vacsorához nekem kicsit rohanós, de reggelihez tökéletes!
A többit meglátjuk!




5 megjegyzés:

B írta...

többször volt szerencsém ott enni mostanában, sőt a tesztelésen is, nyitás előtt - és számomra nem vett el az élvezeti értékéből az, hogy láttam hogy csinálják a kajámat, sőt, inkább hozzátett (talán azért mert imádok főzni?)

a tv paprikás szakácsok sem tudom miért probléma, hiszen mindenki iszonyat jól főz, mindenkinek megvannak a specialitásai, amiben verhetetlenek... nem attól lesz jó egy szakács, hogy ismeretlen :)

nem is értem egyébként, hogy kapcsolódik össze az, hogy tv paprikás szakács, és az étel minősége...

ezenkívűl, szerintem, nincsen Budapesten még egy olyan étterem, amelyben ilyen minőségű kajákat ehet az ember ennyire olcsón - ebben verhetetlenek.

viksi írta...

Zs. a tvpaprikás szakácsokkal mi a baj? én birom őket, maradjanak csak. a bedét meg főleg : ) amióta meg hozott sorbet-t azóta pláne : ))

csereanyu írta...

Biztosan bennem van a hiba, de én messze nem azt olvastam ki ebből az éttermi "kritikából", hogy ide aztán nem érdemes menni, sőt... Amint tehetem, elmegyek és kipróbálom.

A tévében főző szakácsokat pedig ugye nem kötelező szeretni? Éppen ma láttam pár elrettentő másodpercet: a szakács(?)elegánsan lenyalt az ujjáról egy kis ráragadt maszatot, és azzal a lendülettel (és kézzel) már nyúlt is hozzá az ételhez. Hmmm... Na jó, nem a tévé paprikán volt, de akkor is gáz szerintem.
Ha belegondolok, nem is hülyeség az a látványkonyha, árgus szemekkel fogom figyelni a szakácsok minden mozdulatát:)))

Mignonok írta...

Nyilvánvalóan eltér az ízlésünk Kedves B, a TV Paprikás szakácsok nekem sajnos nem jelentenek arra garanciát, hogy kiválót fogok vacsorázni. Ennek ellenére, mint ahogy írtam is, az étel nem volt rossz egyik alkalommal sem.
Nem gondolom én sem, hogy attól lesz jó egy szakács ha ismeretlen(?!), hiszen számos külföldi és magyar példa bizonyítja az ellenkezőjét, azonban az is igaz, hogy az ismertségtől sem lesz valaki jó szakács...

Abban pedig egyetértünk, hogy Budapestre ráférne sokka több olyan hely, ahol finomat lehet enni jó áron.

Névtelen írta...

Mignonnal egyetértve a TVpaprikás szakácsok nekem sem a szívem csücskei. Ha szakmai kritikát akarsz, akkor tessék menni a bűvös szakács irányába, és ott aztán kapnak hideget meleget. (De komolyan: miért nincs szakmai kontroll felettük?! Néha már nekem, abszolút hobbistának is feltűnik a hozzá nem értés... Ramsay csak úgy szórná az f-betűs szavakat!)
Szóval iszonyat jól főz, szakma krémje, jujj, azt azért ne! Erőteljes közepes, ami azért magyar mezőnyben nem rossz. (Magam is nézem, lehet, hogy nem értek hozzá, de pl. Serényi kivakarhatná néha a koszt a körme alól, a Bede múltkor minden bizonnyal kicsit korábban szedte ki a húst, mint kéne, mert egybe ment be a sütőbe, aztán felvágva jött ki, úgy hogy a felvágott részek is sültek benn...)
A stílus pedig szintén ízlések is pofonok világa... Nekem spec heróto m van a felhalmozni, hevíteni, stb. kifejezésektől, és bizony a végcím alatt édesdeden mosolygok a kamerába, mert nagyon finom amit főztem: rémálmomban se!