2008. szeptember 17., szerda

Húscsíkok ropogóssal - Retro vacsora 1983-ból


Ez a recept egy több mint 25 évvel ezelőtti Magyar Konyhából származik, és gyerekkorunk emblematikus vacsorája volt. Valahogy az egész annyira nyolcvanas évekbeli, mint az a füstszínű jénai, amiben Apu annak idején mindig készítette (igen ez egy ilyen család, nálunk Apu főz :-)).
Tipikus vendégség kaja volt, és határozottan emlékszem, hogy mindenki mindig el volt ragadtatva.

Jött például egyszer Lilla néni az elsős osztályfőnököm, családlátogatás keretében. Délelőtt még nem volt eldöntve, hogy ez a húscsíkok, vagy valami más lesz feltálalva, én pedig minden képességemet latba vetve lobbiztam a fenti fogás érdekében. Olyannyira felnőttesnek és elegánsnak gondoltam ugyanis a tanárnőm társaságában elfogyasztott tokaji aszúba mártott kenyerek közreműködésével készített vacsora elfogyasztását, hogy szentül hittem más (értsd: kiemelt) elbírálásban lesz majd részem, ha látja, hogy én milyen játszi könnyedséggel falatozom a felnőtteknek való tokajis pirítóst. Gondos számításomba annyi hiba csúszott mindössze, hogy a szüleim természetesen mindig kihagyták az alkoholt abból a variációból, amit mi gyerekek is kóstoltunk, de erről csak most több, mint 20 év elteltével szereztem tudomást. Mindegy, akkoriban nem tudtam volna nagypályásabb, és felnőttesebb (ez nagyon fontos szempont volt akkor) vacsorát elképzelni ennél.
Aztán eltelt 20 év, és a teljesen elfelejtett recept előkerült Apu fejéből. Még mindig ugyanolyan finom, kivéve, hogy nekem jobban ízlik az alkohol nélküli változat, ugyanis minden igyekezetem és lobbi tevékenységem ellenére az eredetit soha nem kóstoltam :-)

Hozzávalók: ½ kg sertéshús, lapocka, vagy comb, ½ kg gomba, 2 tk. liszt, 4 dl tejszín,
2 tojás sárgája, só, bors, 2 zsömle, 1 dl tokaji aszú

A húst vékony, kb. gyufaszál vastagságú és nagyságú darabokra vágjuk. Kevés olajon megpirítjuk, megszórjuk a liszttel, átkeverjük, kiszedjük. Az olajban megpároljuk a hasonló csíkokra vágott gombát, sózzuk, borsozzuk. A tejszínt a két tojás sárgájával elkeverjük. A húst, gombát jénaiba tesszük, ráöntjük a tejszínt. A zsömléket meghámozzuk és a belét szép ízléses darabkákra tépkedjük. Hirtelen belemártjuk a tokaji aszúba és ugyanazzal a mozdulattal a hús tetejére rakjuk. Sütjük, amíg a zsömle meg nem pirul.
Alkoholmentes (gyerekkori) verzió: a zsömledarabokat forgassuk meg egy kis olvasztott vajban, és így tegyük a husi tetejére.
Teljesen egyszerű sima rizs illik hozzá.

Nincsenek megjegyzések: