Folytatnám megkezdett eszmefuttatásomat az igénytelen köretek alternatíváiról.
Nem az lényeg, hogy a kelbimbó egészségesebb mondjuk a krumplinál, mert aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy reform-táplálkozási agitátor: finoman szólva nem jövök lázba egy jó hajdinakása vagy tofuleves hallatán, és ritkán kívánom meg a céklafőzeléket is. Úgyhogy mondhatjuk, hogy az alternatív köretek keresésében elsősorban nem az egészségesség motivált (de ez sem elhanyagolható szempont persze), sokkal inkább a változatosság keresése. Jelen esetben pedig speciel a kihívás, hogy a peches mostoha-gyerek kelbimbóból lehet-e valami férjek számára is fogyasztható kaját alkotni, vagy ez a szerencsétlen zöldség örökre beállt azon alapanyagok sorába, amik említésekor némelyek ájultan esnek össze az undortól.
Nekem úgy tűnik, egy kis lépést tettünk előre, ugyanis a sült kelbimbó nagyon jól sikerült. A férj ugyan nem kóstolta meg, de úgy nyilatkozott, hogy isteni az illata, és nagyon jól néz ki, valamint nem zárta ki a legközelebb ízlelés útján való ismerkedés elvi lehetőségét.
Hozzávalók: 30 dkg kelbimbó, 5 dkg vaj, 10 dkg fekete erdei sonka, 1 nagy evőkanál magos mustár, 15 dkg mozzarella
A kelbimbót kb. 10 percig lobogó sós vízben főzöm, aztán szűrőkanállal jégkocákkal teli hideg vízbe szedem, mert így szép zöld marad a színe és egy ilyen hátrányos helyzetű zöldségnél az esztétikum különösen fontos szempont :). Ezután egy tűzálló tálba teszem, jól összeforgatom a mustárral, hogy mindenhol átjárja, rámorzsolom a vajat, a sonkát, megszórom őrölt borssal, és a tetejére reszelem a mozzarellát. Forró sütőben kb még 10 fercig sütöm.
Sült húsok mellé szerintem nagyon is jó, ha több sonkát és sajtot teszünk rá, akár főételnek is elképzelhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése