2008. szeptember 26., péntek

Sült paprika cheddar sajttal


Szuperjó kis borkorcsolya.

Hívhatjuk tapas-nak is, és ha így hívjuk, akkor felszámolhatunk egy paprikáért akár 800 forintot is, mint ahogy a Pata Negrában teszik. Nem bánom, tényleg nem, de legalább valami flikk-flakkot tehetnének rá, vagy mondjuk fognák rá hogy kis andalúz házi gazdaságban termesztik, vagy mit tudom én, de így azért mindig átfut az agyamon, hogy ezt akkor így most hogy.

Csináltam múltkor egy vendégség alkalmával a néhány előétel egyikeként, az egyik barátunk másnap így jellemezte: Jó volt, csak nekem egy kicsit túlságosan paprika íze volt.” No, ezzel nem is igen lehetett vitatkozni, úgyhogy erre mindenképpen számítson, aki kipróbálja. Mindenképpen friss fehér kenyeret, vagy bagettet együnk hozzá, és a sütéshez előkerülhetnek az aranyárban mért olivaolajak is.

Vegyünk hozzá valami extra klassz fehér bort, mondjuk Sike Tamás barrique chardonnay-át, és kész is.


Hozzávalók: fejenként 2-3 kápia paprika, nagyon jó minőségű olivaolaj, 15 dkg cheddar sajt, só.

A megmosott, megtörölt paprikákat serpenyőben felhevített olajon addig süssük időnként megforgatva őket, míg a külsejük nem kezd kicsit feketedni. Nem égetni kell, hanem türelmesen forgatva, közepes hőmérsékleten alaposan átsütni. Megszórjuk a cheddar sajttal, és friss fehér kenyérrel fogyasztjuk.

2 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Nagyon szép! Főleg így a hideg ősz háttérrel.

Névtelen írta...

szia MM,
nem találtam email elérhetőséget az oldaladon, megtennéd, hogy elküldöd az E-címed az info@nosalty.hu-ra?
köszi szépen!