2008. augusztus 6., szerda

Toszkána Vol.2.

Egészen különleges nyaralás volt ez. Leginkább abból a szempontból, hogy most először nem rohangáltunk múzeumokba és kötelező nevezetességekhez, nem volt kitűzött kötelező útvonal, és olyan dolgok listája sem, „amit mindenképp meg kell nézni”. Egy részletes térkép volt csak (az összes kis szaggatott- és földút jelezve rajta) bekarikázva olyan apró városkák, melyeknek a nevezetessége maga az atmoszféra, nincsenek világraszóló katedrálisok, festmények és szobrok, csak a jellegzetes házak, utcák éttermek. Sétálgattunk, fényképeztünk, pici éttermekben ebédeltünk, kávéztunk, és szívtuk magunkba a semmihez sem hasonlítható hangulatot. Persze a hangulatnak nem ment a rovására az a néhány vino della casa, amit megfáradt és kitikkadt utazóként általában siettünk mihamarabb megkóstolni. A sietség indokolt volt, mint ahogyan az első nap emlékeztetnünk is kellett magunkat, hogy itt ebéd és vacsora között az éttermek többsége zárva tart.

Miközben istenien éreztük magunkat, nem tudtam persze nem összehasonlítani az ottani légkört az itthonival, és ettől rögtön rosszabbul éreztem magamat.

Miért nem tudunk például itthon úgy viszonyulni a turistákhoz mint ők: MIINDEN ki van írva, százszor és ezerszer táblák erdeje jelzi az autópályát, a ferdetornyot, a wc-t, a legközelebbi várost, bankautomatát, akármit, míg itthon a múlt hétvége volt az abszolút ellenpélda: lengyel szurkolók tucatjai okoztak forgalmi dugót a város legváratlanabb pontjain, ugyanis Budapesten EGYETLENEGY tábla sem jelzi hogy merre van a Hungaroring.

Egy másik példa: leültünk Pisában egy étteremben. Az utcára rögtönzött teraszról látszott a Torony. Fel voltunk készülve a siófok-szerű lenyúlásra, silány minőségre, mindenre, ami egy ilyen turistaközpontban Magyarországon bárkit fogadna: flegma, felsőbbrendű és pontatlan pincérek, aránytalanul magas árak és gyenge minőség. Azt gondoltuk csak jövünk és megyünk. Ehelyett elragadó pincér magyarázta a házi orecchiette elkészítésének módját, az árak kb. olyanok voltak mint eddig bármikor, a pizza és a bor pedig olyan, hogy maradtunk még egy körre. Semmi lenyúlás-érzet. Szokatlan volt, nagyon szokatlan.

Néhány nappal később egy másik étteremben egyikünk kért egy halat. Branzino.
Jön a hal álá nátur. Mellette 6 grillezett koktélparadicsom. SEMMI MÁS. Se csalamádé, se lollo rosso saláta, se cikkcakkra vágott paradicsom. Jó volt ránézni, eggyel jobb megenni.

Stílus. Az olaszoknak van.

2 megjegyzés:

Ízbolygó írta...

Ahogy olvastam a soraidat, gondolatban visszarepültem pár évet. Akkor Toszkánában mi is egy olyan részletes térképpel autóztunk, amin a földutak is szerepeltek és kizárólag azokat használtuk. Csupa olyan helyen jártunk, amiknek létezését a turisták nem is sejtették. Nekem a mai napig ez jelenti Toszkánát...

Mignonok írta...

igen ugyanezt próbáltam én is hangsúlyozni: a táj, az atmoszféra a "fíling", valahogy más minőségű nyarás...