Toszkána Vol. 4. – Articsókakrém

A toszkán gasztro-élménybeszámoló utolsó fejezete következik.

A helyszín Mercatale főtere, szieszta idején egyetlen nyitvataró üzemegységgel. Szó sincs túristacsalogató panorámáról, se napernyős teraszról, éppenséggel még felszolgálásról se, rendelésünket a hosszú, éppen egy csapat szobafestő által támasztott pultnál adjuk le. Az idős pultos hölgy a fél liter fehérbor, víz, és három eszpresszó mellé egy kis tálkát is tett a tálcánkra, benne valamilyen fehér krémmel és ropogósra sütött pizzakenyérrel. Leültünk az ajtó előtt elhelyezett egyik asztalhoz, mellettünk 4 öregúr nagy nevetések és gesztikulálások közepette vagy egy tucat kaparós sorsjeggyel múlatta az időt. Megkóstoltuk a bort, majd közelebbről szemügyre vettük a tálka tartalmát. Articsóka krém volt benne, annyira ízlett, hogy muszáj volt még egy bort rendelni, hogy kapjunk belőle egy újabb adagot. Megalapozott szakmai indokokkal igyekeztem távol tartani tőle a többieket, azaz hogy analizálnom kell az összetevőket ahhoz, hogy itthon reprodukálni tudjam. Hát nem hatotta meg őket.

Itthon kb. az első dolog volt, amit kipróbáltam. Mi fogyasztottunk hozzá egy üveg St. Andrea rozét, hogy az összhatás teljes legyen.

Hozzávalók: 1 kis üveg (250g) olajban eltett articsókaszív, 1 kávéskanál magos mustár, 5 evőkanál tejszín, 1 kávéskanál méz, 1 zöld csilipaprika, frissen őrölt bors, fokhagymás olívaolaj.

Az articsóka nem a kedvencünk, már ami az előkészületeket illeti, legutóbb egy tökéletesen ehetetlen és vállalhatatlan salátát sikerült összehoznunk például. De ez itt más, ezt nem lehet elrontani, perfekt kis bor mellé való korcsolya.

Az articsókaszíveket felaprítjuk, minél kisebbre, de úgy, hogy a jellemző lemezkék még látszódnak, majd hozzáadjuk az olivát és a tejszínt, ezzel jól kikeverjük, majd beízesítjük. A zöld csilipaprikát hajszálvékony szeletekre vágva tettem bele, nem lett erős csak egy kicsit pikáns, még jobban kihozta az articsóka savanykás ízét.

A jégbe hűtött rozét ne felejtsük kinyitni.